Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)

2004-07-12 / 159. szám, szombat

16 Sportvilág ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 12. Az ausztrál Leisel Jones 2:22,96-tal új világcsúcsot úszott női 200 méter mellen a brisbane-i viada­lon. (Reuters-felvétel) Még harminckét nap az athéni megnyitóig: láthatáron Mark Spitz utódja Világcsúcs női 200 mellen RÖVIDEN „Mindenki doppingolt!” Toronto. A 100 m-es sík­futás bajnoki címétől meg­fosztott Ben Johnson szerint nemcsak ő, hanem az egész mezőny doppingolt az 1988- as szöuli olimpián. „Az égvi­lágon mindenki használt til­tott szereket. Én azért buk­tam le, mert nem védelme­zett meg a hazám!“ - jelen­tette ki egy televíziós doku­mentumműsorban a kanadai ex-sprinter, Charlie Francis, Johnson edzője hozzátette, hogy a szteroidok általáno­san elterjedt anyagok, és év­tizedek óta megtalálhatók a piacon, (mti) Egymillió dollár a győzteseknek New York. Egyaránt egy­millió dollárral gazdagodik az augusztus 30-án kezdődő amerikai nyílt teniszbajnok­ság egyéni küzdelmeinek győztese. Az idei utolsó Grand Slam-tornán 17,75 milliót osztanak szét a részt­vevők között, ez 3,81 száza­lékkal több a tavalyi összdí- jazásnál. A New York-i Flus­hing Meadowsban sorra ke­rülő US Openen - az auszt­rál GS-viadalhoz hasonlóan - a két nem bajnokai ugyan­annyi pénzt kapnak, (mti) Teherautóval jár edzésre La Coruna. Gyermekkori álmának megvalósulásaként teherautóval jár a Deportivo La Coruna labdarúgócsapa­tának edzéseire Walter Pan- diani. Míg klubtársai a lu­xussportkocsikat részesítik előnyben, addig a 28 éves csatár egy 250 ezer eurós haszongépjárművet vásá­rolt, melynek oldalára fel­íratta: El Rifle, azaz „A fegy­ver”. Az uruguayi légiós szenvedélyének hátterében az áll, hogy édesapja valaha teherautósofőrként dolgo­zott a montevideói városhá­zán. (mti) Long Beach/Los Ange- les/Brisbane. Az ausztrál Li- esel Jones 2:22,96 perces idővel világcsúcsot úszott női 200 méter mellen egy brisbane-i viadalon. A ko­rábbi rekordot holtverseny­ben a kínai Csi Huj és az amerikai Armanda Beard tartotta 2:29,99 perccel. Jo­nes a tavalyi világbajnokság óta 100 m mellen is csúcs­tartó (1:06,37). ÖSSZEÁLLÍTÁS Jones nem futhat 100 m-t Marion Jones nem védheti meg címét a 100 m-es síkfutásban, mi­vel az amerikai atlétikai válogatón csak ötödik lett ebben a számban. Sydney háromszoros bajnoka - aki az utóbbi időben doppinggya­núba keveredett, így még hazája 4x100 m-es váltójában sem futhat, mert ahhoz egy hellyel előrébb kellett volna végeznie. Távolug­rásban és 200 méteren még athéni utazó lehet. A nagy érdeklődéssel várt versenyt, egyedüliként 11 mp-en belül teljesítve a távot, vé­gül Colander nyerte, megelőzve a világbajnok Edwardsot, illetve L. Williamst. A görög fővárosban az első három állhat rajthoz egyéni­ben, míg a stafétának a 37 éves Devers lesz még tagja, aki az 1992-es és az 1996-os játékokon megnyerte a 100 m-et. Magyar henger A férfi vízilabdázók Világligájá­nak csoportküzdelmei a befejezé­sükhöz közelednek. A B-csoport utolsó előtti fordulójában, Los An­gelesben Magyarország 14:6-ra megverte Ausztráliát (góldobók: Biros és Molnár 4-4, Varga T. és Madaras 2-2, Benedek és Vári 1- 1), s ha legközelebb is győz a déli­ek ellen, akkor csoportelső, azaz kiemeltként került be a pénteken kezdődő hatos döntőbe, s auto­matikusan elődöntős. „Sokkal jobban összpontosítottunk, mint az előző két mérkőzésen az ame­rikaiak ellen. Ez a körülmény jó­val hatékonyabbá tette a játékun­kat” - kommentált Kemény Dénes szövetségi kapitány. Phelps: háromból három Az USA úszóinak olimpiai válo­gatóján szombaton nem született világcsúcs, habár kevés hiányzott hozzá. Természetesen megint a csodaúszó Michael Phelps volt a sztár, aki ezúttal a 200 m-es pil­langóúszásban nyert fölényesen, immár a harmadik számban (a 400 vegyes és a 200 gyors után) biztosítva olimpiai csapattagsá­gát. A verseny után Mark Spitz, a nagy előd gratulált a 19 éves fiú­nak, majd valamit a fülébe súgott a győzelmi emelvény tetején. „Azt mondtam neki, hogy képes lesz az én 1972-es eredményem megis- médésére, amikor hét számban lettem olimpiai bajnok” - árulta el Spitz a titkot (s, m) A komáromi pólósoknak ebben az évben sem sikerült a legjobb négy közé jutás az I. ligában Ezúttal sem a fiatalokon múlott a bravúr ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Befejeződtek a vízilabdaliga al­sóházának küzdelmei, s a komá­romi együttes ezúttal is az 5. he­lyen végzett a nyolccsapatos mezőnyben. Tehát minden ma­radt a régiben, a Duna-partiaknak most sem sikerült kiharcolniuk a legjobb négy közé jutást. Nincs miért búslakodniuk, hiszen nem voltak könnyű helyzetben a pont- vadászat első felvonásában, a kör- mérkőzéses sorozatban, ugyanis az előírásoknak megfelelő fedett uszoda hiányában*a szomszéd­ban, Dél-Komáromban játszották hazai mérkőzéseiket. „Korábban Pozsonyban és Nyit- ranovákon fogadtuk ellenfelein­ket, ám sokba kerültek ezek a ki­ruccanások, éppen ezért nagyon jól jött magyarországi barátaink segítsége. Szerencsére most a szö­vetség sem akadékoskodott” - mondta lapunknak Fazekas Ist­ván edző. Sokáig úgy tűnt, hogy sikerül a bravúr a komáromiaknak, s vég­re ott lesznek a négy között, ám aztán - különféle okok miatt - mégsem kerültek a felsőházba. Egy biztos, nem a fiúkon múlott minden idők legjobb eredménye. „A szövetség illetékesei egy­szerűen nem akarják, hogy a rá- játszásos tornákon a komáromiak a legjobbakkal mérkőzzenek, s az ideTBajnokságban is a nagyta- polcsányiakkal szimpatizáltak. A sorsdöntő meccsekre olyan bíró­kat küldtek, akik, enyhén szólva, mindig rossz napot fogtak ki. Ér­dekes lenne végigböngészni a ki­állítások arányát. Ebbe mi már be­letörődtünk, csináljuk a dolgun­kat, egyszer majd csak megtörik a jég” - kesergett a tréner, akinek játékosként voltak hasonló „élmé­nyei”, amikor a Spartakot rendre elgázolták az I. liga kapujában. Jobbára fiatalokból áll a komá­romi csapat, akik egy éve még a junioroknál vízilabdáztak, sajnos, a tapasztalt játékosok (Bajcsi, Ta- bi, Hodek) munkahelyi elfoglalt­ságuk miatt nem mindig tarthat­tak az együttessel. „Amíg nem lesz a városban 50 m-es fedett uszoda, aligha tu­dunk jobb eredményt elérni. Lel­kesedésben nincs hiány, fiatalja­ink évről évre megállják helyüket a korosztályos bajnokságokban. Most például a serdülők a 2., a diákok pedig a 3. helyen végez­tek. Utánpótlásban tehát nincs hiány, de, sajnos, legjobbjaink - főleg a pénzhiány miatt - távoz­nak. Legutóbb Kedro Franciaor­szágba, Pazdera Olaszországba, Szabó pedig Nyitranovákra iga­zolt. Nem csak Komáromban ke­rült mellékvágányra a póló, ha­nem egész Szlovákiában. De hát, ha nincs pénz, akkor ne várjunk csodákat...” - búcsúzott Fazekas István. Magyarországon, Dél-Komáromban játszotta hazai mérkőzéseit Fazekas István edző (jobb alsó sarokban) csapata (Milan Drozd felvételei) Szombaton megkapták májusi bérüket a futballisták DAC: vezetőedzőre várva ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Dunaszerdahely. A DAC II. labdarúgóligás gárdája szomba­ton, idegenben a Púchov tartalék­csapatával játszott előkészületi találkozót (a Matador élvonalbeli együttese a vágsellyei Duslóval mérkőzött). Krstenansky és a ta­vasszal Bősön vendégeskedő Nagy Péter góljával a csallóköziek 2:l-re nyertek. A sárga-kékek a következő összeállításban szere­peltek: Kobr (Sánta)-Hrabac, Olejník, Lőj (Egri), Medgyes-Bu- ka, Horochonic, Hrubina (Krstenansky, Fabula (Nagy Pé- ter)-Bognár (Belkovics), Zlacky. Eddig csak Igor Hrabac számít új szerzeménynek, a 20 éves védő a prágai Sparta játékosa, de az el­múlt féíévben a trencsénieket erősítette. A rutinos Simon Gyula is a csapattal edz, ám úgy hírlik, hogy Ausztriában folytatja pálya­futását. Jó kedvvel utaztak a labdarú­gók a meccsre, mert délelőtt megkapták a májusi fizetésüket. Már csak a prémiummal adós a vezérkar. Robert Pflug távozása után ad­digi segítője, Vladimír Kinier irá­nyítja a gárdát, de értesüléseink szerint a napokban új vezetőedző érkezik. Tegnap többször is próbáltuk elérni Antal Barnabás klubelnö­köt, illetve Pápay Zoltán alelnö- köt, ám egyikük sem vette a mo­bilját. A dunaszerdahelyi együttes holnap délután a szenei Kobát látja vendégül, (sz. z.) Hárman távoznak a II. ligás eperjesi csapatból Vége a játékossztrájknak SITA-INFORMÁCIÓ Eperjes. Kétnapos sztrájk után ismét elkezdték az edzéseket a II. ligás eperjesi futballisták. „Nem volt sok értelme a kétnapi sem­mittevésnek, a játékosok ezzel semmit sem értek el. Esetleg csak annyit, hogy később kapják meg a járandóságukat“ - mondta Jaros- lav Gaiko, a csapat egyik edzője, aki így folytatta: „Négy edzésegy­séget hagytunk ki, a mulasztást már nem lehet behozni, hiszen nagyon közeli a bajnokság rajtja. Most már nem engedhetünk meg újabb szilenciumot, mert külön­ben a csapat felkészületlenül kez­di meg szereplését. Éppen elég gondunk akad a klubban.“ A leg újabb hírek szerint hárman el­hagyják a csapatot: Lukás Hricov Trencsénben folytatja, Ján Die Ri­maszombatban, Tomás Gericf Nagymihályban. Két labdarúgó nak lejárt a vendégjátéka, Jozei Friga és Marian Stas visszatéi anyaegyesületéhez. Két évre ötmillió eurós fizetést ajánlottak az edzőnek Rehhagel nemet mondott MTI-INFORMÁCIÓ Hamburg. A Német Labdarúgó Szövetség két évre ötmillió eurós fizetést ajánlott Otto Rehhagelnek, az Európa-bajnok görög válogatott kapitányának. Rehhagel azonban szombat délután rövidre zárta a spekulálásokat: a Beckenbauerrel folytatott telefonbeszélgetés során megértést kért, s azt hangsúlyozta hogy a görögöknek adott szavá nem akarja megszegni, három ér alatt felépített egy csapatot, szeret ne eleget tenni 2006-ig szólt szerződésének. A kapitányi poszt ra a Bayern Münchentől távozót Ottmar Hitzfeldet, majd az Arse nalt irányító Arsene Wengert is fel kérték, de ők is nemet mondtak. Egy héttel az angol nyílt teniszbajnokság megnyerését követőéi újabb tomagyőzelmet ünnepelhetett a világelső svájci Roger Fede rer: ezúttal hazájában, a Gstaadban rendezett, 545 ezer eun összdíjazású versenyen diadalmaskodott. A fináléban az oros Igor Andrejevet múlta felül 6:2, 6:3, 5:7, 6:3 arányban, s ezze megszerezve pályafutása 18. tornagyőzelmét. (ŐTK/AP-felvétel SPORT A KÉPERNYŐN M2 -12.00: Telesport - Lab­darúgó-Eb. Visszapillantás. EUROSPORT - 14.30: Ököl­vívás (ismédés). 16.30: Tour de France. Or­szágúti kerékpáros körverseny (ismédés). 20.45: Küzdősportok. GALAXIE SPORT - 10.25: Detroit-Los Angeles Lakers, NBA-döntő, 4. mérkőzés (felvé­telről). 20.00: Forma-3, 6. futam (felvételről), (ú)

Next

/
Oldalképek
Tartalom