Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)

2004-07-09 / 157. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 9. Gondolat 13 helyre zsúfolt tömegekből álló szerencsétlen, városoknak neve­zett, de annak nehezen elfogad­ható, embertelen konstrukciókat hagynak maguk mögött. Együtt­működés és elviselhető körülmé­nyek megteremtése helyett járha­tatlan utakat, lakhatatlan telepü­léseket, hiánygazdaságot, sze­génységet és gyűlöletet teremtet­tek. Gyanakvást és igénytelensé­get az életvitelben, eredményte­lenséget a gazdaságban, az állam- igazgatásban. Beletörődést az ál­lam, a politikai osztály pimasz, öncélú elterpeszkedésébe. 1990-re kimerültek a kelet-eu­rópai berendezkedés tartalékai. A posztszocialista országok eladó- sodva, korszerűtlen gazdasági szerkezettel érkeztek a rendszer- váltáshoz. A megújulásra való ké­pesség hiánya versenyképtelenné tette a térséget. Az egyes országok kis fáziseltolódással felismerik, hogy az új játékszabályokat el kell fogadni. Ugyanakkor 1998-ban Magyarországon új politikai stra­tégia és stílus jelenik meg. A poli­tikai hatalom megtartása érdeké­ben az új nemzeti burzsoázia ki­alakítására törekvő politika szá­mára nem drága a társadalom szövetének teljes szétzúzása sem az ország határain belül, sem a szomszédos országok magyar tár­sadalmaiban. így állítható szem­be főváros-vidék, Dunántúl-A- Iföld, fiatal-öreg, Európa és Ma­gyarország, s végül a magyaror­szági és a határon túli magyarság. Egy cél van, s ezért semmilyen ár nem drága - a hatalom birtoklása. Ebben a játszmában a határon tú­li magyarok illúziókkal nyakon öntött eszközökké váltak. A 15 milliós magyar álom is csak esz­köz, a politikai hatalom újra­megragadásának eszköze. Nincs itt szó a szülőföldön-maradás fel­tételeinek segítéséről (ami mint erkölcsi elvárás éppen a Magya­rországra áttelepültek részéről fo­galmazódik meg legerőteljeseb­ben). De ki nem legyint már mindezekre a játékokra? Ki hisz még abban, hogy „új időknek új dalait” kellene végiggondolnunk? „Az egységes magyar nemzet” pa- tetikus hangoztatásának soha vé­gig nem gondolt igazságtartalma még csak meg sem gondolkoztat- ja azokat, akik ezt a szlogent azoknak a nevében használják, akik számára a magyar nemzet­hez való tartozás a fontos. S közben be kell látni, hogy az elosztó politika tartalékai kime­rültek. Még a sokkal gazdagabb nyugati országok sem engedhetik meg maguknak ennek az eszköz­nek a végtelenségig való bővíté­sét. Jellemző, hogy a vabanknak megfelelően soha senki nem teszi le, hogy az újabb és újabb elvárá­sok/ötletek mibe kerülnek. Fel sem merül, hogy a magyarországi források milyen hatékonysággal működnek. Ezzel szemben a regionalizáció, a határokon át­nyúló regionális együttműködés, a koncepcionális, átgondolt intéz­mény- és struktúrafejlesztés újító, innovatív szerepet indíthat el eb­ben a térségben is. Hogy ebben a modellben mekkora lehetőség van, bizonyítja, hogy bár egyálta­lán nem tökéletes a működése, mégis hatalmas lehetőséget sza­badított fel éppen a francia-német határvidéken, az elzásziak lakta régióban. Egy határokon átnyúló intéz­mény- és fejlesztési terv esetében a magyarországi költségvetési források felhasználásának célja és feltétele nem az elosztás, a klien­túraépítés bővítése, hanem a mul- tiplikáció: azaz a felhasznált kor­mányzati források elsődleges cél­ja, hogy ösztönözze a kormányzat lehetőségeit sokszorosan megha­ladó helyi és piaci források bevo­nását azon célok érdekében, ame­lyek szülőföldjükön nyitják meg a határon túli magyar közösségek­nek a boldogulás perspektíváit. Ez a megközelítés lehetővé te­szi, hogy a támogatás és fejlesztés kormányzati intézményeit olyan piaci intézmények egészítsék ki, amelyek elősegítik a határon túli magyar közösségek rendelkezésé­re álló vagyon és egyéb eszközök hatékony kezelését és hasznosítá­sát, az egyének és közösségek gazdasági szerepvállalását és pia­ci sikereit. A kárpótlási és privati­zációs folyamatokban rejlő lehe­tőségek kihasználását a helyi ma­gyarság számára jelentősen előse­gítheti a magyarországi és a Ma­gyarországon már megtelepedett nemzetközi befektetők figyelmé­nek, érdeklődésének és megjele­nésének ösztönzése. A XXI. század elején tehát túl kell lépni a zsákutcákon. Az illú­ziókat félre kell tenni. Nem a kö­zösségek megosztásával lehet az egyre keményebb feltételek kö­zött felvenni a versenyt az okta­tásban, a gazdaságban, a munka­erőpiacon, az új innovációs köz­pontokban, a különböző helyze­tekben levő magyar közösségek­ben. Az egyes térségek, közössé­gek állapotát szem előtt tartó, fel­tételrendszert teremtő (és nem elsősorban osztogató) fejlesztési politikát kell folytatni. Ehhez nem kell mindennap kopjafákat felállítani. De mindennap dol­gozni kell. Lelkesítő szentimentális szólamok helyett csak kritikai értelmiségi elemzések tárnak elénk új alternatívákat a határon túli magyarság helyzetéről és jövőjéről Változó modern világ és/vagy skanzen TORZSOK ERIKA Kisebbségek változó világban Kötelesség és nyűg, szak­mai kihívás és a szimboli­kus politizálás eszköze a határon túli magyarság. Egyre több szellemi mű­hely vállalja fel a Kárpát­medence legnagyobb nem­zeti kisebbségének tudo­mányos kutatását, de ezzel együtt a téma az aktuális politika kártyacsatáiban is szerepel - hol magasabb, hol alacsonyabb tétként. HUSHEGYI GÁBOR Pozsonyból szemlélve a törté­néseket, olvasva a tanulmányo­kat, írásokat azt veszi észre az ember, hogy legtöbbször csak kli­séket, jól hangzó és lelkesítő szen­timentális szólamokat ismétel­nek, egyedül a kritikai értelmiség tár elénk új alternatívákat, kész­tet korábbi nézeteink, pozícióink újraértelmezésére. Az utóbbi hó­napokban több olyan könyv is megjelent, amely a határon túli magyarokkal foglalkozik - szer­zőik aktív politikusok és kutatók -, ám ezek közül csupán a Tör­zsök Erika írásait, elemzéseit, elő­adásait és beszélgetéseit egybe- gyűjtő Kisebbségek változó világ­ban című kötet tekinthető a kriti­kai platformot érvényesítőnek. A témát, amely sok általánosí­tásra ad alkalmat, ma a magyar- országi tudományos műhelyek­ben több szemszögből közelítik meg, akár ideológiai és politikai platformról is. Az első és egyben legradikálisabb a határon túliak és a magyarországiak politikai, társadalmi, szociális, gazdasági, kulturális és nyelvi homogenizá- lását hirdeti, amely a határok fe­letti nemzetegyesítés nemzeti- konzervatív elképzelésének sze­retné alárendelni a határon túliak cselekvését és gondolkodását. A nemzet és nyelv szétfejlődésének jeremiádját hirdető koncepció anyaországi reprezentánsai nem­egyszer számon kérik a határon túli politikai és értelmiségi eliten saját elképzeléseiket és közép-eu­rópai geopolitikai stratégiájukat. Ez a homogenizáló koncepció ké­pezi a határon túli magyar közös­ségek radikális politikai erőinek elméleti fundamentumát, akik tu­datosan vagy akaratlanul a ma­gyarországi közélet polarizáltsá­gát exportálják a határon túli kö­zösségekbe. A második koncepció mérsé­keltebb, az előzővel ellentétben nem csak a magyarországi nem­zeti-konzervatív, hanem a szocia­lista határon túli magyarságpoli­tikának is elméleti háttere. Ez ugyanis árnyaltabb képet formált a különböző politikai, jogi, társa­dalmi, gazdasági keretek között élő magyar közösségek helyzeté­ről, ám elvitatja a határon túli magyar közösségek autochtonitá- sát, töredéktársadalommá degra­dálja őket, mivel társadalomdefi­níciója csak a nemzeti közösség belső viszonyrendszerét akcep­tálja, figyelmen kívül hagyva a többségi nemzettel és a régióval fenntartott kapcsolatrendszerü­ket. Mérsékeltebbnek nevezhető, mivel a Kárpát-medencében élő magyarság többközpontúságát hangsúlyozza, végre felfedezve és alkalmazva az MTA nyelvészei által immár több mint egy évtize­de a magyar nyelv többközpontú­ságáról hirdetett koncepciót. A harmadik alternatívát a libe­rális megközelítés, így pl. Törzsök Erika kínálja. A számon kérő, ho­mogenizáló, reduktivista szemlé­lettel ellentétben a Törzsök negy­ven írását, előadását és közel ugyanennyi beszélgetését, nyilat­kozatát tartalmazó könyv a ma­gyarországi szembesülésre, a té­nyek tudomásulvételére helyezi a hangsúlyt, elutasítva a paterna- lizmust (aszimmetriát) és marti- rológiát, a kultúrfölényt kifejező és a szimbolikus politizálásra épülő kormányzati és ellenzéki magatartást. Az 1992 és 2003 között - de fő­képpen 1996/97-től - született írások rendhagyó hozzáállást képviselnek. Míg az esetek több­ségében a szerzők a téma törté­nelmi megközelítésével, a vélt vagy valós sérelmek hosszadal­mas lajstromának elkészítésével foglalkoztak több mint egy évti­zede, Törzsök aktuális kérdése­ket fogalmaz meg, alternatívákat vázol fel, csak a Történelmi ta­nulságok fejezetbe sorolt be 1997-2000 között írott szövege­ket. Időrend tekintetében előbb, már az 1990-es évek első harma­dában foglalkozott a régiók Euró­pájával, még a reménytelennek tűnő meciari időkben értekezett a régiók gazdasági együttműködé­séről, a magyar tőke kihelyezésé­ről, a határon túliak gazdasági helyzetbe hozásáról. Az érzel­mektől fűtött, autonómiákban csodagyógyszert látó történelmi években - 1993 körül - az auto­nómia és az önrendelkezések kü­lönböző formáit és alternatíváit mérlegelte tárgyilagosan, majd az 1990-es évek közepétől, a ha­táron túli magyar pártok kor­mányzati szerepvállalásával pár­huzamosan a kisebbségek stabili­zációs szerepéről írt. A szerző problémalátása figye­lemre méltó, hiszen olyan ténye­zőkre is reflektál, amelyek má­sok figyelmét elkerülték vagy csak évekkel később került látó­körükbe. Ilyen a modernizáció kérdése, amelynek nemcsak Ma­gyarország, hanem a környező országok, az ott élő magyar kö­zösségek is részesei voltak, ez óhatatlanul megnyilvánul az ér­tékrend módosulásában, de ezt a folyamatot az adott ország és az anyaország belpolitikája mellett a világpolitika változása is befo­lyásolta. Az ilyen megközelítés jóvoltából sokkal árnyaltabb kép alakítható ki a határon túl élő magyarokról, hiszen a megisme­rés nem redukálódik csupán a magyar-magyar viszonyra vagy a tudománytalanul feltételezett határon túli archaikus, homogén magyarságtudatra. Az elméleti alternatívák felsorakoztatását - pl. az autonómia-törekvések ese­tében - pragmatikus, az adott or­szágok belpolitikai helyzetét is­merő megvalósítási ajánlások kö­vetik, álmodozás nélkül, az erő­viszonyoknak, a jogállamiság fel­tételrendszerének, a többség és kisebbség empátiahányadosának ismeretében. Fellép mind a ma­gyarországi vágyálomkeltéssel, mind a határon túliak reduktív szemléletével szemben, a kisebb­ségeknek ugyanis „amikor eluta­sítják a homogén nemzeti álla­mot, szembe kell nézniük azzal, hogy ha ezt az elvet elutasítják az egész állam vonatkozásában, ön­magukra sem alkalmazhatják.” (26. o.) Valóban ideje lenne már tudatosítani - a kisebbségi politi­kai elitnek és Magyarországon is -, hogy „ez a térség nem lesz ho­mogén sehol, semelyik ország­ban” (uo.), éppen ezért minden­féle önkormányzati vagy autonó­mia-tervnek ezt figyelembe kell vennie, nem követhet kizáróla­gosan magyar nemzeti szempon­tokat, csak a többségi nemzettel együtt érhető el. Ám a kisebbsé­gieknek tisztázniuk kell axiómái­kat, mit és miért követelnek, mert pl. „az autonómia elismeré­se egy országhoz tartozásnak” a felvállalása, s „ugyanakkor elis­merése annak, hogy magyarként tartozik egy közösség az adott országhoz” (26-27. o.), nem Ma­gyarországhoz. E módszertani következetesség tette lehetővé, hogy Törzsök olyan összefüggésekre hívja fel a figyelmet, amelyek az általános vélemény és gyakorlat szerint nem tartoznak a kisebbségi kér­déskörbe, így pl. a határon túli magyar pártoktól független kriti­kai értelmiségiek és a politikától távolságot tartó civil szervezetek szerepe mind a határ túloldalán, mind a mindenkori magyar kor­mány kapcsolatrendszerében. Törzsök Erika ezeket a meglátá­sait nem csak elméleti formában rögzítette, hanem 1994 és 1998 között a HTMH élén a gyakorlat­ban is megvalósította. Ám az azt követő kormányok nem vállalták, illetve feladták ezt a gyakorlatot, s ezzel a határon túli közösségek­re a kisebbségi partokráciát és pártklientúrát szabadították rá, marginalizálva a kritikai értelmi­séget és a civil szervezeteket. Erre Vezethetők vissza a határon túli magyar politikusok szakmai szempontból nem megalapozott politikai követelései (pl. az egye­temek vagy a romániai magyar tévé) Magyarországgal szemben. A szuverén tematizálás, érdek- képviselet hátterében azonban a kommunista egypártrendszer korszakára emlékeztető homoge­nizáló, pártirányítás alá helyezett közélet és a párt által irányított egyneműsített közbeszéd áll. A Globalizáció és kisebbségek (44-52. o.) című írás már öt,év­vel ezelőtt olyan vizsgálandó szociológiai témákat vetett fel, amelyek felkészíthették volna mind Magyarországot, mind a többi magyar közösséget az új ki­hívásokra, így pl. az EU-csat­lakozás egyes törvényszerű fo­lyamataira: a migrációra, az identitásváltásra, a demográfiai változások lehetőségére (48. o.). Ezek a kérdések azonban mind a mai napig válaszra várnak. Ugyanez az írás fogalmazza meg az elmúlt évtized cezúráját, Kö- zép-Európa gazdaságának, kul­túrájának stb. globalizálódását, ami új hozzáállást követel mind­nyájunktól, akik e kérdéskörrel foglalkozunk. Magyarország elő­ző és jelenlegi kormánya lebe­csülte mind a globalizáció hatá­sát, mind a határon túliak mo­dernizációs készségét és igényét, mind pedig az EU-csatlakozásból természetesen következő migrá­ciót. Ez utóbbinak legszemlélete­sebb bizonyítéka a státustörvény, annak filozófiája, amely ebben az új, a személyek szabad moz­gását lehetővé tevő történelmi helyzetben a szülőföldön való boldogulás hamis - és moderni­zációellenes - ideáját erőlteti. Éppen erről szól a kötet zárófeje­zete, amély a státustörvényről és a jövőkép nélküli státusokról szóló - az Élet és Irodalomból is ismert - írásokat tartalmazza. Törzsök Erika az említetteken túl részletesen foglalkozik a média áldásos és leépítő, romboló hatá­sával, a határon túliak anyagi tá­mogatásával, valamint e támoga­tás mechanizmusának depo- litizálásával (Ring Évával közösen írt tanulmánya: A határon túli ma­gyar nyelvű oktatás kormányzati támogatásával kapcsolatos észre­vételek, javaslatok, 152-135. o.), és ismét elsőként jelzi jelenünk egyik most kialakuló problémá­ját, az egyház (ak) politikai sze­repvállalását és annak kisebbségi vonzatát. Sajnos, időtállónak bi­zonyult a 2002-es magyarországi választások utáni felvetése - az egyházak és a FIDESZ együttmű­ködését értékelve -, hogy „he­lyes-e akár a hatalom megraga­dásáért és birtoklásáért a múltba fordulni” (180. o.), mert szétte­kintve (pl. a visegrádi négyek or­szágaira) nem elképzelhetetlen a nemzeti-konzervatív kurzus regi­onális hatalomra jutása. Ez öröm­mel töltheti el a magyarországi jobboldalt, még a szlovákiai ma­gyarok pártját is, de ugyanez az ideológia és politika a szomszé­dos országokban élő magyar kö­zösségeknek már szolgált kelle­metlen meglepetésekkel. Nekünk ugyanis kedvezőbb és elfogadha­tóbb a liberális és balközép szlo­vák politika, mint a Tiso államát éltető, a múltba tekintő, állami is­kolákba hittant erőltető, a zsidók elleni pogromokról készült doku­mentumfilmet cenzúrázó, állam­nemzetben gondolkodó, a státus­törvény hatálytalanítására ellen­törvényt szorgalmazó szlovák nemzeti-konzervatív kurzus - az­az a magyarországi nemzeti-kon­zervatívok európai ideológiai szövetségese. Ez ugyanis a ki­sebbségek érzelmekkel telített védekező, bezárkózó magatartá­sát, végeredményben pedig a mo­dernizálástól elfordulást, a skan- zenizálódás reális veszélyének fo­lyamatát erősíti. Ennek megérté­séhez segít hozzá - Göncz Árpád előszavából kölcsönözve - „a fe­lelős gondolkodó” Törzsök Erika Kisebbségek változó világban cí­mű könyve, amely egyben a hatá­ron túli magyarságpolitika egyik 21. századi alternatívája. (Tör­zsök Erika: Kisebbségek változó világban. A Református Egyház Misztótfalusi Kis Miklós Sajtó- központja, Kolozsvár, 2003. 272 oldal)

Next

/
Oldalképek
Tartalom