Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)

2004-06-12 / 135. szám, szombat

4 Régió ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 12. Hamar megtalálták a rendőrök az ellopott pónit és a lókötőket is Cirkuszi lótolvajlás - szerencsés befejezéssel Runyában két év múlva nem lesz kiscsoport Kevesebb gyerek születik Hanván elég gyerek van, itt csak az intézmény fenntartását kell biztosítani, Runyában viszont kedvezőtlen a prognózis. A fügéi óvodába az idén 22 gyermeket írattak be. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Eltűnt két kamasz fiú Igló. Csütörtök este nyo­ma veszett két kamaszkorú szepessümegi (Smizany) fiú­nak. A szülők bejelentését követően a rendőrség ku­tyákkal azonnal a fiúk kere­sésére indult a Szlovák Para­dicsomba, ahol utoljára lát­ták őket, de mind ez ideig nem bukkantak a gyerekek nyomára. A kiterjedt ke­resőakcióban részt vesz a he­gyi mentőszolgálat is, és a rendőröknek harminc civil is segít. (SITA) Gázpisztollyal fenyegették Kassa. Zsarolással gyanú­sítanak két helyi fiatalem­bert, akik falhoz szorítottak egy 14 éves alapiskolás fiút, nyakon ragadták a megré­mült diákot, háromszor ha­lántékon rúgták, gázpisz­tollyal megfenyegették, és ráparancsoltak, hogy ne ólálkodjon az egyikük által kiszemelt kislány körül. A fiú könnyebb sérülésekkel meg­úszta a támadást; az elkö­vetők szabadlábon védekez­hetnek. (SITA) Elvitték a bevételt Besztercebánya. Egy el­árusítónőtől 100 ezer koro­nát lopott el csütörtökön két tolvaj egy helyi lakótelepi la­kás bejáratánál. Az egyik el­követő hátulról lefogta a nő kezét, befogta a száját, a má­sik pedig könnyedén megka­parintotta készpénzzel és személyes tárgyaival teli tás­káját. (SITA) AJÁNLÓ Kiállítás a VEBA Galériában Kassa. A város jelentős helyet vívott ki magának a képzőművészetben. A Her- nád-parti városban most is- több olyan festő, grafikus és szobrászművész él, aki nem­csak a hagyományokra épít, hanem kreatívan keresi az ábrázolási lehetőségek és a mondanivaló új dimenzióit. A kassai kortárs képzőmű­vészeknek mind ez ideig nem nyílt alkalmuk legújabb alkotásaik állandó bemuta- sára, ezen a helyzeten kíván változtatni érdekes tárlatai­val a VEBA Galéria. Az eddi­gi kiállításaik többnyire tematikusak voltak: téma­ként magát Kassát vagy a művészi aktot jelölték meg. A mostani, sorrendben az ötödik tárlaton viszont sza­bad kezet kaptak az alkotók - ezzel megteremtve a kép­zőművészetet szerető közön­ség számára a lehetőséget, hogy 21 kortárs képzőmű­vész műtermébe bepillant­hasson. Bizonyára sokan kí­váncsiak Jozef Hascák, Jana Onusková, Pavol Kvoliak, Dusán Báláz, Anna Hausová alkotásaira, nagy érdeklő­déssel fogadják Milan Kopca ékszereit, Drahus Prívon mű­vészi üvegeit vagy a fiatal festőművész, Martin Racko sajátos formavilágot megje­lenítő képeit, (szaszák) Sajógömör. Kedden egy háromhetes kiscsikót loptak el a községben egy vándorcirkusztól, miköz­ben a sátorban zajlott az előadás. ÚJ SZÓ-HÍR Szlovákia-szerte ismerik azt a cirkuszt, mely „Budapest” néven járja a vidéket. A társulat jelenleg a gömöri településeken mutatja JUHÁSZ KATALIN Kassa. „Várható volt, hogy az el­lenzék bele fog kötni a kassai Au- park-projektbe, találnak valami­lyen indokot az ellenkezésre” - kommentálta a főpolgármester a KDH-DS városi koalíció azon véle­ményét, mely szerint a modem plá- zát ígérő befektető nevetséges áron akarja megszerezni a város szívé­ben fekvő telket. Zdenko Trebula a baloldali képviselők élén többször maradt már kisebbségben, sőt szakemberek úgy vélik, Kassán évek óta politikai csatározások folynak olyan ügyekben, ahol in­kább gazdasági szempontoknak kellene érvényesülniük. „A legutóbbi képviselő-testületi ülésen azon vitatkoztunk, szükség van-e a Felszabadulás téri Aupark- ra. Végül a többség úgy döntött, igen. A telek áráról egyeben szó sem esett. Ennek ellenére valaki­nek sikerült becsempésznie a hatá­Fülek. Régészeti feltárás indul Füleken, a középkori várban. A vá­rosi hivatalnak az Euroregio Ne- ogradiensis-szel közösen, egy pá­lyázat eredményeként sikerül már június harmadik hetében elindíta­nia a kutatást a Perényi-bástyá- ban. 370 ezer koronát nyertek EU támogatási forrásokból futja a re­neszánsz kori átépítés idején, a vár bővítésekor épült délkeleti torony statikai állagfelmérésére, állag- megóvására, valamint a feltárás­be produkcióját, legutóbb Sajógö- mörön állították fel sátrukat. E hét keddjén azonban - miközben a porondon zajlott a produkció - két helybéli tizenéves legény meg- lovasította a cirkusz büszkeségét, egy háromhetes póni csikót. A lo­vacskát egy pár éve Sajógömörre költözött férfihoz vitték azzal a szándékkal, hogy eladják neki. A faluban többen tudni vélik, hogy az üzletkötés sem szokványos for­gatókönyv szerint zajlott. A fiúk ugyanis azzal állítottak be a „vá­rozatba a négyzetméterenkénti há­romezer koronás árat” - mondta a kereszténydemokraták városi elnö­ke, Emil Kocis, aki szerint az emlí­tett háromezer korona csak abban az esetben elfogadható, ha mini­mális árként tüntetik fel. A KDH-ve- zér emlékeztetett arra, hogy nyolc évvel ezelőtt Kassa négyzetméte­renként tízezer koronáért adott el telkeket egy pénzintézménynek, ugyancsak a Felszabadulás téren. A jobboldal azzal érvel, hogy a je­lenlegi nehéz időkben, amikor a vá­rosnak alig van pénze a tömegköz­lekedés támogatására, a szemét el­szállítására és az utak karbantartá­sára, nem herdálhatja el a legérté­kesebb belvárosi telkeket. Trebula szerint viszont a KDH nem hajlandó komplex módon ér­tékelni a helyzetet, nem értik meg, hogy ezzel a kétmilliárdos beruhá­zással a Kassán átmenő forgalmat is sikerülhetne végre megoldani. Ráadásul a befektető HB Reavis ra. Közel száz köbméternyi omla- dékot kell feltárni az Erika Hrasková és Michal Simkovic által vezetett csapatnak. A feltárás ideje alatt számolni kell a jelentősen megnövekvő idegenforgalommal. A füleki vár természetesen láto­gatható lesz a munkálatok ideje alatt is. A vár felújítására benyúj­tott további pályázatokat is hama­rosan kiértékelik. Ha sikeresek lesznek, további négymillió koro­nát lehet majd felhasználni erre a célra. A városi hivatal építésügyi szakosztályának vezetője, Ander­sárlóhoz”, hogy a csikó ára 3500 korona. Erre az illető így kiáltott fel: „Azt már nem! négyezer-öt­száz!” A két legény természetesen engedett a kényszernek, ám a nyereségnek nem sokáig örülhet­tek, mivel a rendőrök már szer­dán nyomukra jutottak, a kiscsikó is épségben megkerült, így vissza­adták jogos tulajdonosának. A két fiatal azonban információink sze­rint komoly büntetésre számíthat, mivel nem ez volt az első ballépé­sük. (p-r) Füge. Az alapítólevél szerint hi­vatalosan szlovák oktatási nyelvű óvodát jelenleg 13 gyermek láto­gatja, bár a tanévet 16-an kezdték. Az óvodások közül az idén tíz ma­gyar nemzetiségű, tavaly viszont a szlovák nemzetiségű gyerekek vol­tak többen. A helyiek mellett az ol- dalfalvai gyerekek és gyermekott­hon neveltjei is Fügébe járnak. Szeptemberben öten mennek isko­Runya. A magyar tannyelvű in­tézményben jelenleg 12 magyar és 5 szlovák nemzetiségű gyerek van. A foglalkozások két nyelven foly­nak, így a gyerekek megtanulják egymás anyanyelvét - mondta Kar- nók Daniela, az óvoda igazgatója. Szeptemberben három magyar és egy szlovák nemzetiségű gyerek megy iskolába. Jövőre 17-18 gyer­mek várható az óvodába, ezt kö­vetően azonban már nem lesznek új óvodások, mivel a faluban nem Hanva. Ebben az iskolai évben 24 helyi gyermek látogatja a hanvai magyar oktatási nyelvű óvodát, és ez a szám jövőre eggyel nőni is fog. Szeptemberben nyolcán mennek iskolába, valamennyi gyerkőcöt a helyi magyar nyelvű általános isko­lába íratták szüleik - íudtuk meg lába, négyen magyar tannyelvűbe, egy pedig szlovákba. A következő tanévre már 22 gyermeket írattak be, bár ez a szám a nyár végéig még változhat. Az egy épületben működő óvoda és iskola külön igazgatóság alá tartozik, de mind­két intézmény részére egy konyhán főznek. A gyerekek nevelését Ador­ján Katalin igazgatónő mellett Andrík Ágnes óvónő látja el. születnek gyerekek - mondta az igazgatónő. A gyermekekkel az igazgatónő mellett jelenleg Farkas Márta óvónő foglalkozik. Az óvoda épületét tavaly festették, az ajtókat, ablakokat is megjavították. A falu­ban rendezett ünnepségeken az óvodások rendszeresen szerepel­nek. Helyi támogatók jóvoltából a gyerekek egy televíziót és egy CD- lejátszót is kaptak, valamint a kü­lönféle rendezvényeken mindig meglepik valamivel az óvodásokat. Németh Valéria igazgatónőtől. Az óvodának két pedagógusa és egy gondnoka van. „Hanván elég gye­rek van, itt csak az intézmény fenn­tartását kell biztosítani” - mondta az igazgatónő. Elmondta azt is, hogy a szülői hozzájárulást az ön- kormányzat vállalta át. A főpolgármester szerint a beruházó megoldaná a belvárosi közlekedési gondokat Elherdálják a milliókat érő telket? Régészek vallatják a múltról a füleki vár sok száz éves falait Feltárják a Perényi-bástyát SZÁSZI ZOLTÁN Group egy kétszintes, 1300 férőhe­lyes parkolót is ígér a város szívébe, közvetlen felvezető úttal a Palacky utcára, ahová az autós forgalmat kívánják elterelni, tehermentesítve a Felszabadulás teret. A befektető azt is felajánlotta, hogy saját pén­zén négysávosra bővíti a Palacky utcát. Peter Murko városi főépítésztől megtudtuk, hogy a tér üy módon történő kihasználása szerepel a vá­rosrendezési tervben, amelyet két évvel ezelőtt a képviselő-testület jó­váhagyott, és már csak a tőkeerős befektető hiányzott. A terv kidolgo­zásakor az összes érintett fél véle­ményét kikérték. Kiderült, hogy az új objektumot zökkenőmentesen be lehet olvasztani a meglévő inf­rastruktúrába. Kassán ez lenne az utóbbi tizenöt év legnagyobb épít­kezése, és ha a politikai pártoknak sikerül megegyezniük, két éven be­lül átadásra készen állhat az objek­tum. kó Erika elmondása szerint a sike­res pályázatok lehetőséget nyújta­nának egy vármúzeum kialakítá­sára az erre már most kiválóan al­kalmas Bebek-toronyban, és to­vább folytatódhatna a régészeti kutatás az egykori várkápolnában is. 2003-ban több tízezernyi láto­gató tekintette meg a füleki várat, idén további növekedés várható. A mostani feltárás, a Perényi-bástya falainak vallatása pedig remél­hetőleg szintén még vonzóbbá te­szi Nógrád kiemelkedően figye­lemre méltó műemlékét. Szajkó Albert, Kovács Dominika, Tóth Boglárka, Molnár Adrián, Zsíros János, Ruszó Angelika, Lukács Nándor, Váradi Andrea, Ko­vács Zoltán, Dávid Vivien, Tóth Gabriella, Zsíros Miklós, Tóth Mária, Dávid József Balázs, Harsányi Réka, Molnár Dávid, Lukács Renáta, Tóth Noémi, Ruszó Olivia, Radies Vivien (P. Bodnár Enikő felv.) Pálmont Kristóf, Nikoleta Tóthová, Misko Tóth, Monika Fodoro- vá, Máté Klarisza, Kovács Dániel, Váradi Pál, Váradi Dominik, Horváth Irén, Lakatos Dávid, Erika Fodorová, Stanko Tóth. Javora Laura, Erik Turis, Czókoly Tímea, Sofranko Bence, Czókoly Viktória, Jakub Auxt, Váradi Dávid, Katka Ulincová, Klaudia Ne- mesová, Magicz József, Botos Attila, Bari Nikoletta, Dávid Szilvia. A kép jobb oldalán Karnók Daniella igazgatónő, a bal szélén Far­kas Márta óvónő. « iiitmgnngoa nimw .. w ... - ^ A vár bővítésekor épült délkeleti torony állagmegóvására faija a pénzből (A szerző felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom