Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)
2004-06-04 / 128. szám, péntek
ÚJ SZŐ 2004. JÚNIUS 4. Régió 5 Folytatódik a sikeres Angolul tanuló falvak program Mindenki számára hozzáférhető tanfolyam V. KRASZNICA MELITTA Komárom. „Idén is folytatódik a délnyugat-szlovákiai magyarlakta községekben néhány éve nagy sikerrel futó Angolul tanuló falvak program” - tájékoztatta lapunkat Andruskó Imre, a Komáromi Polgári Klub elnöke, az egyik főszervező. Az Amerikából érkező lektorok háromhetes nyelvtanfolyamokat tartanak a résztvevőknek, ugyanakkor a program nem csupán az angoltanulásról szól. Legalább ilyen fontos egymás szokásainak, életvitelének, kultúrájának megismerése. Lényeges tudnivaló, hogy a tanfolyamok mindenki számára hozzáférhetőek, hiszen az érdeklődőknek jelképes összeget, mindössze 100 koronát kell befizetniük. Nincs korhatár sem, háromtól 99 éves korig bárki részt vehet a képzésen. „A lektorok elszállásolását helyben, családoknál biztosítjukmondta Andruskó Imre. - Ezáltal lehetőségük van jobban megismerni bennünket és általában nagyon kellemes élményekkel, tapasztalatokkal távoznak hazánkból.” A tanfolyamokat idén 13 településen szervezik meg. Június 27- étől július 16-áig Izsa, Csicsó, Lakszakállas, Bajcs, Alsóbodok, Ka- mocsa és Szímő a helyszín, a második turnusban pedig július 18- ától augusztus 6-áig Muzsla, Ud- vard, Nagykér, Komárom, Tardos- kedd és Ekecs. Egy-egy helyszínen 40-60 érdeklődő számára tudnak helyet biztosítani, akik háromnégy csoportba osztva ismerkednek majd az angol nyelvvel. A részletekről általában a polgár- mesteri hivatalokban vagy az iskolákban kaphatnak bővebb felvilágosítást. Természetesen nemcsak a felsorolt települések lakói vehetnek részt az oktatáson, hanem a közeli falvakból is várják a jelentkezőket. Akárcsak a vágsellyeieket a napokban (lásd rendőrségi hírünket ezen az oldalon), mostanában a sztrecsnói vár látogatóit is méhrajok riogatták. Tegnapi kirajzásuk után tűzoltók közreműködésével szakembert kellett bevetni, aki befogta a zümmögő hadat. (TASR-felvétel) Ketten megsérültek Robbanás a Duslóban Vágsellye. A Duslo vegyi üzem egyik részlegén keddről szerdára virradó éjszaka, pár perccel éjjel egy óra előtt vegyszer szivárgott ki, majd robbant be, miközben egy alkalmazott másod-, munkatársa pedig harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Jaroslav Barcúch, a Duslo szóvivője lapunknak elmondta, a balesetről csak annak kivizsgálása után, július elsején tájékoztathat. Annyit árult el, hogy a szokásos éjszakai műszakban dolgozó két alkalmazott az úgynevezett túlnyomásos szűrőberendezéseket kezelte, amikor azokból kiszabadult a diizobutylen nevű ve- gyület, majd annak párái lángra lobbantak. A vállalat vezérigazgatója azonnal vizsgálóbizottságot állított fel. A sérülteket először a vág- sellyei, onnét pedig a ruzinovi kórházba szállították. A kár becslés szerint félmillió korona, (gl) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Ismét megpályázható az Apáczai Hallgatói Ösztöndíj A feltételeket ősszel hozzák nyilvánosságra V. KRASZNICA MELITTA Komárom. Jó hír a szlovákiai magyar egyetemistáknak: szeptemberben újra megpályázhatják az Apáczai Hallgatói Ösztöndíjat. Üröm az örömben, hogy a 2001. és a 2002. évvel ellentétben a középiskolások most kimaradtak a pályázók köréből. Előrelépés viszont, hogy tavaly egyáltalán nem hirdették meg ezt a támogatási formát. A pályázatok lebonyolítását idén is a Selye János Kollégium végzi. „Az Apáczai Közalapítvány nemrégiben hozott döntése értelmében mintegy száz szlovákiai hallgató kaphat majd ösztöndíjat. Egyszeri, 60 ezer forintnak megfelelő összegről, azaz körülbelül 10 ezer koronáról van szó - tájékoztatta lapunkat Szabó Zoltán, a Kollégium ügyvezető igazgatója. - Fontos tudnivaló, hogy csak a Szlovákiában akkreditált egyetemek hallgatói pályázhatnak. A pályázati feltételeket szeptemberben pontosítjuk és hozzuk nyilvánosságra, de a tanulmányi eredmények és a szociális rászorultság mindenképpen szerepel majd a kritériumok között.” Részleteket a www.selye.sk internetes honlapon olvashatnak az érdeklődők. FELHÍVÁS Sólyomszárnyon - nemzetközi ifjúsági tábor 2004, Püspökladány A debreceni „Segítsd a gyermeket” Alapítvány és a Hangfogó Kulturális Egyesület idén nyáron ismét megrendezi nemzetközi ifjúsági táborait, határainkon túli magyar származású és magyarországi fiatalok részvételével. A táborokba olyan 10- 18 éves fiatalok jelentkezését várjuk, akik szeretnék angol-, német-, illetve magyarnyelv-tu- dásukat fejleszteni, érdeklődnek népünk történelme, kultúrája és hagyományai iránt, szeretnek sportolni, szórakozni, vagyis a nyári szünidő egy részét hasznosan és kellemesen akarják eltölteni. Magyarországon ez a legnagyobb olyan tábor, ahol immár 14. éve találkoznak egymással magyar származású fiatalok, szerte a nagyvilágból. A szervezők abban reménykednek, hogy a táborban eltöltött együttlét, barátságok létrejötte, egymás örömeinek és gondjainak megismerése mind-mind segítik a magyarság összetartozás-tudatának megerősödését. A tábor helyszíne Püspökladány, mely Debrecentől 50 kilométerre, a 4.számú főút közelében fekszik. A tábor központjában lévő uszoda, lovaspálya és evezőstó, kiváló feltételekkel és egészséges környezettel várja a fiatalokat. A táborok rövid tematikája- napi 3 óra angol, német vagy magyar nyelvoktatás (kezdők és haladók)- sportágak: lovaglás, úszás, magyar íjászat, kajak-kenu (alapfokú oktatás)- előadások: népünk történelme, kultúrája, hagyományaink- magyar táncház, daltanulás, sportversenyek, hortobágyi és debreceni kirándulás (Aquaticum látványfürdő), nyári színház stb.- utazás: Sátoraljaújhelyről és Komáromból, csoportosan Jelentkezési határidő: június 25. Részletes információk a következő címeken kérhetők: Kelet-Szlovákiában Csótó Rita Királyhelmec Kostolny rád 9 Tel: 0908-258459 e-mail: csorita@freemail.hu Nyugat-Szlovákiában Salma Márta Komarno Gén. Klapku 36/14 Tel: 0903-277029 e-mail: anda3@freemail.hu Aképviselők úgy határoztak, a jövő héten döntenek az intézmények sorsáról Rendkívüli testületi ülés a komáromi iskolákról Komárom. Jövő hétre rendkívüli testületi ülés összehívását kezdeményezte a városi képviselő- testület MKP-frakciója, azon kívánnak foglalkozni az iskolák helyzetével - egyebek között erről döntöttek tegnapi soros ülésükön a városatyák. V. KRASZNICA MELITTA Tegnap ugyanis - Bastrnák Tibor polgármester többszöri felkérése ellenére - senki nem tett javaslatot a két szlovák alapiskola megszüntetésére vonatkozó áprilisi határozat módosítására - amely, minden bizonnyal csupán egy iskola bezárására vonatkozik majd. Pedig a határozaban az állt, hogy ha a városnak sikerül az oktatási minisztériumtól pluszforrásokat kiharcolnia, a képviselők átértékelik az eredeti határozatot. Győrfy László, a pénzügyi bizottság elnöke beszámolójában ugyan elmondta, hogy Martin Frone oktatási miniszter a polgármesterrel folytatott tárgyalások eredményeként körülbelül kétmillió korona támogatásra tett ígéretet, ezért a bizottság javasolja az áprilisi határozat módosítását, a jelen lévő képviselők közül egyik sem terjesztett elő ilyen értelmű javaslatot. Végül Andruskó Imre, az MKP- frakció elnöke rendkívüli testületi ülés összehívására kérte a polgár- mestert, amelyen az iskolákkal foglalkoznak majd. Ezzel a képviselők tulajdonképpen egy héttel elodázták az ügy rendezését. A rendkívüli testületi ülésnek valószínűleg lesz egy másik napirendi pontja is. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a járóbetegellátást végző magán-egészségügyi intézmény, a Medicina Kft. fel kívánja bontani a szerződését az ott praktizáló orvosokkal, azt ajánlva nekik, hogy vásárolják meg praxisukat, és ezentúl magánorvosokként működjenek tovább. Anton Marek képviselő, az egyik érintett orvos arról tájékoztatta a testületet, hogy kollégáival együtt kész ilyen formában tovább praktizálni, viszont a helyiségeket eddig a Medicina bérelte a várostól, az új felállásban azonban minden orvosnak a várossal kell majd bérleti szerződést kötnie. Ezért arra kérte a képviselőket, hogy az egészségügyi ellátás zökkenőmentes biztosítása érdekében minél hamarabb hozzanak döntést az új bérleti szerződések ügyében. Méhészeket kellett hívni Vágsellye. Három egymást követő napon is méhraj miatt riasztották a városi rendőröket. Lakók hívtak, akik hatalmas „méhgomolyagra” lettek figyelmesek. A rendőrök mindhárom alkalommal méhészt hívtak. Komjáthy János rendőrtiszttől megtudtuk, négy méhésszel is tartják a kapcsolatot, és ilyenkor valamelyiküket riasztják, (gl) Rablás fényes nappal Somorja. Értesüléseink szerint szerdán három álarcos férfi kirabolt egy somoijai pénzváltót. A Szolgáltatások Házában levő Lilla butikot 16.30-17 óra között támadták meg, és ismeretlen összegű pénzt vittek el. Magát megnevezni nem kívánó városházi hírforrásunk csak a rablás tényét tudta megerősíteni, a rendőrség az esetről egyelőre nem adott ki nyilatkozatot, (ú) AJÁNLÓ Június 4. (péntek) Érsekújvár - a Testi Fogyatékosok Szlovákiai Szövetségének járási szervezete a Nyitraparti Kul- túrközpontban regionális egészségnapot tart. A húsz alapszervezetében mintegy 600 tagot tömörítő járási szervezet egészségügyi előadásokkal, gyógynövényszakértőkkel, egészséges életmódot propagáló termékbemutatóval várja az érdeklődőket az egész járásból. A rendezvény részét képezi az egészségkárosultak munkáiból összeállított kiállítás, (száz) Andód - 15.00: Kürthy Veronika amatőr festőművész kiállítását nyitják meg a helyi Czuczor Gergely Múzeumban, (száz) Ipolynyék- 19.00: a Jubileumi Mikszáth Napok rendezvényeként a Kürtös című regionális lap szerkesztőivel találkozhatnak az érdeklődők a helyi művelődési házban, (ú) Ipolyság - 11.00: a Simonyi Lajos Galériában a Pueri Fabri 2004 című nemzetközi gyermekrajzverseny díjnyertes munkáiból nyílik kiállítás. Vendégek: Kocsis Ernő festőművész, Ember Csaba és Csemniczky Zoltán. A tárlat július 3-ig tekinthető meg, kedden és pénteken 9-17, szombaton pedig 9-12 óra között, (ú) Június 5. (szombat) Nagymegyer - 18.00: emlék- ünnepély a Csemadok megalakulásának 55. évfordulója alkalmából a művelődési központban. A Csemadok 55 éve című kiállítás megnyitóját koszorúzá- si ünnepség követi a könyvtár falán lévő emléktáblánál. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők, (jóm) Ekecs-Apácaszakállas 13.30: gyermeknapi buli az eke- csi sportpályán, a szabadtéri színpadon és környékén. Program: a májusfa kitáncolása, a csallóközaranyosi lovasíjászok bemutatója, helyi alapiskolások szórakoztató műsora, aszfaltrajz és ügyességi versenyek, labdarúgó mérkőzések, modern táncház, tábortűz. Este 8 órától tűzoltóbál kezdőik, a zenét a Csipet-Csapat szolgáltatja, (jóm) Vezekény - 9.00: sportpálya tűzoltóbemutató, ökölvívás, tánc, sokféle gyermekjáték és vetélkedő lesz programon a Veze- kényi Önkéntes Tűzoltószervezet és a helyi alapiskola gyermeknapi ünnepségén. A bemutatókat a Zsigárdi Önkéntes Tűzoltószervezet lánycsapata kezdi. A sportpályán felállított ringben bemutatkoznak a Galántai Ökölvívó Klub ifjú tehetségei. A kultúrműsorban szerepel a pozso- nyeperjesi önkormányzat és alapiskola Kis Ugri-Bugri modern tánccsoportja, valamint a vezekényi gyerekek hasonló tánccsoportja. A Galántai Modellező Klub fiatal tagjai repülőmo- delleikkel tartanak légiparádét. A már hagyományosan, harmadik éve sorra kerülő rendezvényen a szervezők frissítővel, édességgel, gulyással várják a gyerekeket és szüleiket, (gl) Június 6. (vasárnap) Somorja - 14.30: gyermeknap a művelődési központ, a szabadidőközpont és a Baba Klub szervezésében, sok-sok játékkal, programmal és ajándékkal. (jóm) Köbölkút - 15.00: az ARDEA üdülőközpont szabadtéri színpadán bemutatkoznak a régió hagyományőrző felnőtt és gye- mekcsoportjai. A Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya, az érsekújvári Regionális Művelődési Központ, Köbölkút önkormányzata és a Csemadok helyi alapszervezete borkóstoló és gulyás-főzőversenyt rendez, valamint táncházat szervez a Varjos zenekar közreműködésével. A vasárnapi rendezvényen bemutatkoznak a régió kézművesei is. 19.30: a Fogi Színháza - a Váci Szimfonikus Zenekar közreműködésével - bemutatja Huszka Jenő és Szilágyi László Mária főhadnagy című operettjét. (száz)