Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)
2004-06-26 / 147. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 26. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 HÉTVÉG(R)E Első körben a nyálról TALLÓZÓ IZVESZTYIJA Az Európa Tanács (ET) frissen megválasztott főtitkára az orosz lapnak azt mondta, hogy a strasbourgi testületnek figyelmet kell fordítania a terrorizmus elleni harcra, ami elősegíti az emberi jogok érvényre jutását. A szeptember elsején hivatalba lépő brit Terry Davis úgy vélte, hogy a csecsen konfliktus rendezésében sikerült némi haladást elérni, s a keddre virradóra végrehajtott ingusföldi gerillatámadást az ezzel szemben álló erők reagálásaként értékelte, elítélve a terrorizmust az Észak-Kaukázusban, akárcsak Észak-írországban. Davis véget akar vetni annak a gyakorlatnak, amely orosz politikusoknak okot ad arra, hogy „kettős mérce” alkalmazását vessék az ET szemére. A parlamenti közgyűlés megfigyelő tevékenységének a régi tagokra éppúgy ki kell terjednie, mint az újakra - jegyezte meg a megválasztott főtitkár, aki az (állampolgárságukat vesztett) lettországi oroszajkúak- kal kapcsolatban megjegyezte: senkit sem szabad „másod- osztályú” polgárként kezelni. NEW YORK TIMES Szaddám Húszéin válasz nélkül hagyta az al-Kaida ajánlatát, hogy működjenek együtt rajtaütések végrehajtásában a Szaúd-Arábiában állomásozó amerikai katonák ellen. A kilencvenes években a bagdadi rezsim kereste a kapcsolatot a szaúdi uralkodó családdal szemben álló szervezetekkel, köztük az akkor szárnyait bontogató Al-Kaidával. Oszama Bin Laden 1996-ban érkezett Afganisztánba. Az iraki hírszerzés dokumentumai szerint Irak beleegyezett abba, hogy a szaúdi királyi családot támadó propagandaanyagot, egy muzulmán pap prédikációit rádióadásban sugározza, azonban válasz nélkül hagyta azt az indítványt, hogy közös műveleteket folytassanak az amerikai erők ellen. Auf Wiedersehen!, Arrive- derci!, Adios!, Goodbye! Nem pallérozott nyelvtudásomat szeretném bemutatni, csupán finom célzást tenni arra, kik hagyták el idő nap előtt a portugál földet. MOLNÁR NORBERT Most már két hete a hét eseménye a foci Eb, hölgyismerőseimmel sem nagyon tudok másról beszélni, bár vannak kivételek is, ám a tisztelet most nem az övék. Szóval, foglaljuk össze, mi történt az alapcsoportokban. Eddig nagyjából azok búcsúztak, akiknek kellett, kivétel a spanyolok, akik olyan tőkédén focit produkáltak, amilyet Szi- szüphosz is megirigyelhetne. Pechjük volt az olaszoknak, az érthetetlenül egekbe emelt Totti későn köpött, tán ha az Eb előtt turházik egy hatalmasat, jobban járnak. Kiderült ugyanis az első meccs után, hogy nélküle még csak-csak képes focizni a Squad- ra Azzurra, vele nem. S ha már itt tartunk: nyálban tocsogott az első kör. Hogyan jegyezze meg a gyanútlan szemlélő egy no name svájci kapus nevét, ha az nem szánja el magát szintén egy köpésre. Freinek hívják a szentemet, felejtsük el a nevét. Tottiét meg csak azért jegyezzük meg, mert Figóval együtt bebizonyították: ha egy sztárjátékosnak nem megy, netalán tán leáldozóban a csillaga, esetleg már nincs is csillaga, akkor saját csapata gyilkosa lehet. A svédek és a dánok nercbundával kedveskedtek a nagyközönségnek, a hibátlan Sörensen kapus oly gyatrán ejtette ki a labdát az utolsó percben a svédek ellen, hogy az általánosban kirúgták volna a színjátszó körből egy ilyen alakítás után. Szándékosan nem írtam semmit Tottit és Figót emlegetve Beckhamről, mert ő egy külön fejezet. Sztár létére példaértékűen alázatosan focizott, mégis ő temette el az angolokat, magyarul teljesítménye nulla. Ő a negatív szenzáció. Most koncentráljunk a pozitívumokra. A csehek, a csehek, a csehek. Ahogy a tarcsival hazavágták a németeket, tanítani való. Azokat a németeket, akiket tornacsapatnak tartanak, vagyis a nagy eseményekre mindig összekapják magukat. De manapság már annyira gyenge a Nationalelf, hogy nincs minek összekapódnia. Szóval, a törött talpú, tömeggyilkos képű Rooney (személyisége mint a páncélökölé) mellett nálam Baros a két hét embere: ilyennek képzeltem a ragadozókat, amikor négyévesen lapozgattam a hetedikes állattant. Mindenestre szép volt ez a két hét, még ha két késelés is belefért. Még egy hét együtdét, s már csak 48-at kell aludni, és jön Athén. Imádom a szökőéveket. HETI GAZDA(G)SÁG Mitől koldus valaki Brüsszelben? TUBA LAJOS Megtörténik néha, hogy az ember nehezen hisz a fülének. Duka Zólyomi Árpádnak nemrég csak gratulálhattunk, hogy hálás választói bekarikázták őt az Európai Parlamentbe. Most azonban már nem tudjuk, mit gondoljunk róla. Nem élhetek koldusként - jelentette ki azzal kapcsolatban, hogy 80 ezer korona helyett esetleg 40 ezerre csökkentenék a fizetését. Nem élünk már a postagalambok korában, így tudjuk, hogy egy eu- roképviselő a fizetése mellé napidíjként tízezer koronát kap. Vagyis egy napra annyit, mint a Duka Zólyomi Árpádot karikázó magyarok nagy része egy hónapra. Márpedig ez Brüsszelben sem koldusjövedelem, jut belőle taxizásra, sőt akár mindennapi kiadós tengeri herkentyűvacsorára a belvárosi étteremnegyedben. A politikusok nem szegények, de rossz érzés, amikor ennyire levetik az álarcukat. Ha az MKP pozsonyi embereit nem látja el elég életsza- gú információval, tudunk néhány más intézményt ajánlani, amely friss felmérésekkel szolgálhat arról, mit gondolnak a dél-szlovákiai emberek a kolduslétről, meg általában saját kilátásaikról. A hét elején közzétették, hova is készül nagy külföldi munkaadó az illetékes állami ügynökség közvetítésével. A listát olvasva feltűnő volt, hogy a megnevezett helyiségek között még véletlenül sem fordult elő környékbeli. Ehhez tegyük hozzá a külföldi érdeklődők tapasztalatát, amely szerint ha állami támogatásra is számítanak, országunkban még mindig elengedhetetlen a megfelelő politikai háttér. Amikor tehát két év múlva minden párt summázza az általa elért eredményeket, sokatmondó lesz az elmúlt négy évben letelepedett 10 millió eurónál többet beruházó külföldi cégek székhelyét ábrázóló térkép. Ha Dél-Szlovákiában a pontok sűrűsége legalább az országos átlagnak lesz megfelelő, nem lesz mit kifogásolnunk. Ilyen szempontból jó hírnek számít, hogy a héten a kormány is foglalkozott egy naszvadi beruházó ügyével. Aki arrafelé jár, egy ideje figyelemmel követheti, miként nőnek a fóliák helyén egy gyár falai. A kormány ezt közérdekű beruházásnak nyilvánította, lehetővé téve a piaci áron történő kisajátítást. Lehet, hogy Naszvadon kicsiben a zsolnaihoz hasonló helyzet alakult ki, mi egyelőre maradjunk abban, hogy azért jó, ha egy gyár is szerepel a munkaerő-kínálatban. Fenntartva persze azt, hogy emellett még ezer más területe van az életnek, ahol segíteni lehet a munkahelyteremtést. A mindennapok szürkesége mellett e helyen igyekszünk követni a hosszú távú kedvező folyamatok jeleit is. Ezen a héten az Európai Bizottság látta úgy, hogy a visegrádi négyek közül csak hazánknak van reális elképzelése a költségvetési hiány csökkentésére. Ráadásul az adóreform eddigi hatásai akár a korábbinál optimistább forgatókönyvet is megcsü- lantanak. Brüsszel szerint az esetleges többletbevételt fogyasztás helyett a költségvetési hiány lefaragására kell fordítani és ezzel a pénzügyminisztérium is egyetért. Kérdés persze, mi lesz a parlamentben, ahol most éppen teljesen áttekinthetetlen a helyzet. Manapság sokat beszélnek az ellenzéki puccs lehetőségéről. Bár ezt mindenki tagadja, ennek legbiztosabb jele egy osztogató jellegű jövő évi állami költségvetés lenne, ami gyorsan letaszítaná Szlovákiát a vezető reformország pozíciójából. Még egy jó hírt találtunk. A statisztikai hivatal az első negyedévről annyira kedvező makrogazdasági jelentést tett közzé, hogy azóta is mindenki azt keresi, melyik kiindulási adatban lehet a hiba. Egy biztos, az állam fogyasztása csökkent, ami dicséretet érdemel. Akadt persze rossz hír is: a jövő évtől évi 350 koronás vülany- áram-emeléssel adózunk az atomlobbi szórakozásának. Viszont fény a sötétségben Ivan Miklós kijelentése, hogy ezzel számára lezárult a Mohi Atomerőmű állami segédlettel történő befejezésének témája. VENDÉGKOMMENTÁR Orwelli korban élünk... GYURKOVTTS RÓZA A miniszter úr sértve érzi magát és perel (ne). A koalíciós sztárügyvéd megírta bocsánatkérésre felszólító leveleit az ellenzéki honatyának és honanyának, mert a miniszter úr személyiségi jogait sérelmezi, ha zseniális egészségügyi reformjának bizonyos részleteiről a két érintett - mellesleg szintén orvos - politikus egy napilapnak sarkított véleményt mond. Míg ezt csupán a parlamentben teszik, büntetlenül tehetik, de ha kikerülnek szavaik a médiába is, s ott már nincs mentelmi jog, nem érvényes a voltaire-i „nem értek egyet önnel, de mindent elkövetek, hogy elmondhassa véleményét”, meg az sem, hogy a tény szent, a vélemény szabad. A perbe fogni kívánt két politikus nem pereskedik. A bocsánatkérés megtörtént: a nyilvánosság előtt mindketten megismételték a sztárügyvéd előre gyártott szövegét, elvégre mindketten orvosok, s ha kikerülnek a politikából, újra az egészségügyben találják magukat, talán éppen a miniszter úr elképzelései szerint megreformált intézményrendszerben, amelynek csúcsán a mindenkori miniszter úr mindenható felügyelő testületé áll majd, és ez bizony belenézhet a legnagyobb biztosító és a legkisebb rendelő boszorkánykonyhájába is... Meg doktoraink a politikában megtanulhatták: a szabad világban is az húzza a rö- videbbet, aki nem alkalmazkodik, aki a „brancson” kívülre kerül. Több oka is van tehát annak, hogy a nagypolitikát belülről ismerők inkább elmondanak egy bocsánatkérő szöveget, amikor egy főhivatalnok személyiségi jogainak megsértését véli felfedezni abban, amit jobb helyeken szabad véleménynyilvánításnak neveznek és az alapvető emberi szabadságjogók közé sorolnak. A legjobb oka azonban a személyes érdek. A pereskedés azok kiváltsága, akik a szabadságot többre tartják a húsosfazéknál. Honatyánknak és honanyánknak - aki volt már kormányban is - volt ideje megtanulni, müyen elveken működik és mettől meddig terjed az újsütetű demokrácia. Nem csak az elnyúló perek riasztják el őket, hogy kiálljanak a véleményszabadság előbbrevalósá- ga mellett. Hatalomközeiből tudják: az üyesmi idővel ellenük is fordulhatna. A miniszter úrnak most jó hétvégéje van. Megtalálta a csodaszert, amivel még kövérebbre növelheti saját hiúságát: aki bírálja az elképzeléseit, azt bíróság elé kell citálni vagy meg kell alázni. Mert a napnál vüágosabb, hogy a képviselők - a miniszterrel együtt - a nyilvánosságnak, főleg a sajtónak, az oknyomozó újságíróknak üzentek, nekik gyártottak precedenst. Nem akárhol: egy véleményháború kellős közepén. Merthogy egyelőre a miniszter elképzelése az egészségügy reformjáról sem több mint egy vélemény, egy vitairat. Még akkor is, ha törvényjavaslatnak becézik. Az esetleges jövendő következményeiről bárki bármit állíthat, nem kell bizonyítania, 'mert a miniszter sem tudja tételes bizonyítékokkal cáfolni az őt sértő állítások ellenkezőjét. Demokratikus országban a hatalom nem bizonyíték. De hát mi orwelli államban élünk. JEGYZET Pártok bűvöletében POLÁK LÁSZLÓ Nem lesz irigylésre méltó helyzetben az, aki majd egyszer vállalkozik a 89 utáni szlovákiai pártok történetének megírására. Mennyivel egyszerűbb lenne a ’89 előtti egy darab ’89 előtti párt históriája. Na de a fene sírja azt vissza. A rendszerváltás után nőni kezdtek a semmiből a pártok, csak magyarból is volt négy-öt. Mert voltak olyanok is, amelyek semmi nyomot maguk után nem hagytak. Az elmúlt másfél évtizedben szinte kozmikus sebességgel jöttek létre új pártok, amelyek aztán ugyanígy meg is szűntek. Megismertük a „párt egyszeri használatra” kifejezést. Amely politikai tömörülés, vagy inkább tömörüléske, kimondottan államfőcsiná- lásra szolgál, tehát egyszer használatos, utána, mint a pa- pírzsepi, eldobandó. Hangzatos neveket vesznek fel ezek a papírpártok, polgári megértésről meg demokráciáról. De hát a politikában érvényes igazán, hogy a cél szentesíti az eszközt. Ami eszköz, esetenként tájainkon lehet egy pár tojás is. Igen, voltam én a nemzeti párt ama híres sajtókonferenciáján, amelyen a nemzeti Anicka egy kis kosárkában két tojást hozott a kamerák, mikrofonok pergőtüzébe. S a toll-, magnó- és kameranyúzó társaság már alig várta, hogy a két tojás landoljon nemzeti Anicka akkori riválisának, a nemzeti Janónak a fején. Nem landolt, és csalódottságunk határtalan volt. Egy idő óta nem tudjuk követni mindazt, ami e nemzeti párt berkeiben történik. Én például valahol a tojásos sajtóértekezlet után teljesen elvesztettem a fonalat. Pedig volt a pártnak azóta egy valódi verziója is, amely névadói abból indultak ki természetesen, hogy a másikok a hamisak. Végül is a sokfelé szakadt nemzeti pár- tocskák kiiktatták egymást a parlamentből, az europarla- mentnek meg a közelébe se jutottak. A nemzeti Anicka haragja mostanság már másfele terjed, amikor borotvált fejű ukrán fiúkkal visszafoglalja a párt székházát. Hiába, ez nem egy unalmas párt, itt mindig történik valami. Éppen ezért úgy vélem hogy ez a párt itt nálunk maximálisan beülik a politikai palettába. Jelenleg több mint száz a bejegyzett párt a kicsike Szlovákiában. Éppen ezért sok mindenki hiszi, hogy a politika a boldogulás ha nem is egyetlen, de leggyorsabb módja. Nyüván itt, a Tátra és a Duna közt pattant ki egy pihent agyból: ha a ceruzák párttitkárt választanának, melyik győzne? Hát az, amelyik faragatlan és kétszínű. És még öt felügyelő tanácsban ülök (Lubomír Kotrha karikatúrája)
