Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)

2004-06-25 / 146. szám, péntek

GONDOLAT 2004. június 25., péntek 4. évfolyam 13. szám Míg kortársai arról vitatkoztak, költőként vagy képzőművészként jelentősebb-e, az utókor elsősorban meseíróként, illusztrátorként ismerhette meg A körtvélyesi „Jardin Paradise” - Lesznai Anna felvidéki Árkádiája TÖRÖK PETRA Ma még itt száll le nékünk a nap, hol vérét szüléink látták, itt izzik ifjú arcotok az est pirosában, mint ősötöké, ki egykor megvetette lábát, s dacosan mondta: „Otthonom ez, innen nem állok odébb” (...) Ezért hát ebben a búcsús alkonyi percben Szegezzük le gyorsan, véssük elomló habokba, Rójuk homokba siető ujjal, Szőjük be illő tündén magyar szóba, Siessünk, újuk, mert máris késő leírni: „Itthon vagyunk együtt, itthon az Ondóvá partján!” írjuk, siessünk, mert hiszen alig igaz már. Mindennél tűnőbb édes, hazug valóság! (Ma még 1938 őszén) Lesznai Anna költő, író és ipar­művész, a körtvélyesi kert házi­asszonya, a fenti sorok írója 1939 nyarán hajóra szállt, letelepedett az Egyesült Államokban, és 1966- ig - haláláig - New Yorkban élt. Csak röviddel halála előtt járt újra Magyarországon, de Körtvélyesre (Nizny Hrusov) sohasem tért vissza. Ez volt élete egyik legna­gyobb tragédiája. Lesznai Anna (1885-1966)1 te­hetségét a legkülönbözőbb műfajokban bontakoztatta ki. Míg kortársai arról vi­tatkoztak, vajon költőként vagy képzőművészként je­lentősebb-e, az utókor első­sorban meseíróként, il­lusztrátorként ismerhette meg - el­sősorban az 1978-ban A kis pillan­gó utazása Lesznán és a szomszé­dos Tündérországban,2 és az 1981- ben megjelent Lesznai képeskönyv­nek3 köszönhetően. Jóval keveseb­ben vannak olyanok, akik olvasták verseit,4 ám az a véleden tény, hogy Lesznai a Nyugat első nemzedéké­hez tartozott, emeli ezt az ismert­séget. Ma, amikor a hosszú évtize­deket átívelő családregények, ’csa­ládi sagák’ feldolgozásának rene­szánszát éljük, talán újból többen felfigyelnek majd Lesznai Anna Kezdetben volt a kert5 című - a nagyrealisták műveihez mérhető terjedelmű és igényű - regényére, mely a századfordulótól az első vi­lágháborút követő viharos idősza­kig fűzi meséjét egy magyarországi zsidó és egy dzsentri család sorsá­nak hol összefonódó, hol pedig szétváló történetét mutatva be. Na­gyon ritkán fordul elő, hogy valaki Lesznai Annát, a hímzések és a ter­vezés világában egyedit és eredetit létrehozó iparművészt ismeri, aki­nek hatalmas művészeti életművét Hatvanban, a Hatvány Lajos Múze­umban őrzik. A Rózsa regényben Guillame de Lorris elmeséli, hogy a főszereplő elérkezik a Gyönyör kertjéhez, melynek külső falánál mindenki megjelenik, aki nem nyert oda be- bocsáttatást. Többek között a Gyű­lölet, Árulás, Gonoszság, Irigység, Mohóság, Kapzsiság, Szegénység, Öregség, Képmutatás és az Idő szimbolikus alakjai. A kert falain belül a Gyönyör táncol társaival: a Szépséggel, Nyíltsággal, Udvarias­sággal és az Ifjúsággal.6 Lesznai Anna számára Körtvélyes volt a Pa­radicsom, a gyönyörök kertje. Élet­művének alfája és ómegája, örök ihletője volt a kert, a körtvélyesi „kastély” és a környező táj, de sze­mélyes életének legjelentősebb eseményei is itt játszódtak le, ahogy azt Ajánlás a kertnek című versében is megfogalmazta: „Amit láttam, tettem, tanultam és adtam, / Mind körülém gyűlik a lesznai napban. / Ha kertem nem volnál, bizonyén sem volnék, (...)”. Ízelítőt kaphat e csodavilágból, megismerheti az ide kötődő érzése­ket, gondolatokat és eseményeket az, aki beleolvas Lesznai Anna 1912 és 1954 között íródott napló­jába. A feldolgozás alatt álló húsz­kötetes naplójegyzeteket a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattára őr­zi.7 E hiheteden gazdagságú irodal­mi és kultúrtörténeti dokumen­tumból válogattuk ki a felvidéki Körtvélyeshez kapcsolódó néhány bejegyzését, amelyek azonban problémafelvétéseikkel, világnéze­tükkel, az érzések és gondolatok kavalkádjával Lesznai Anna élet­műve és alkotói személyisége mé­lyebb és alaposabb megértéséhez is hozzájárulhatnak.8 E Kassától keletre fekvő vidéken minden együtt van, amit a közép­európai táj kínálhat: a békésen ka­nyargó Ondava és völgye, a Keleti- Beszkidek itt már megszelídült for­mái vagy a táj fölé magasodó Vihorlát hegység. Körtvélyes (Niz­ny Hrusov9) Varannó (Vranov), Rákóc (Rakovce), Dolha (Dluha) és Nagymihály (Michalovce), illetve az Ondava túlpartján elterülő híres búcsújáróhely, Kolcs-Hosszúmező (Kolcové-Dlhé10) közvetíen szom­szédságában fekvő falu. Lesznai idejében a falu 200 házában mint­egy 1100 lakos élt, jobbára földmű­vesek.11 A falu templomának szom­szédságában állt a Mária Terézia idejében a Szirmay család építette barokk kúria,12 az épület háta mö­götti dombra felfutó hatalmas parkkal és az alatta folyó Onda- vával. Lesznai Anna nagyapja, Mosco- vitz Mór doktor volt, aki az 1831-es kolerajárvány idején Zemplén vár­megyében nagy dicsőséget és érde­meket szerzett a kór leküzdésében. Az Andrássy család zempléni birto­kai révén került közvetlen kapcso­latba vele, aki hamarosan házior­vosuk lett. Idősebb Andrássy Gyula miniszterelnökké választásakor, 1867-ben családja hálája jeléül Zempléni előnéwel nemességet adományozott a Moscovitzoknak. Nem sokkal ezt követően, 1872- ben vásárlás útján került Kört­vélyes a család birtokába. Lesznai Anna Kezdetben volt a kert című regénye egyik helyszínének - Liszkának - közvetlen mintaképéül szolgált a körtvélyesi kúria. A Moscovitz nagypapa alakjáról min­tázott regénybeli szereplő így indo­kolja a birtokvásárlást: „a kúriák vi­lágában, hol mindenki saját portá­ja tornácáról, saját famíliája fészké­ből nézte Magyarországot: István először érezte magát idegennek, gyökértelennek. Kedveüenül tért vissza Pestre, apját meglátogatni. Az öreg úr megdöbbent (...) - a fiú mégis kétkedik, nyugtalan. El kell hárítani róla az ahasvérusi átkot! (...) Fiának, hogy olyan úr lehes­sen, mint a többi (...)- biztos talaj kell, föld, melyen megvethesse a lá­bát, melybe belesüllyeszthesse a gyökereit; (...) Berkovics doktor birtokot fog venni, és nem nyug­szik, míg olyan foglalkozást nem lel István számára, mely helyes me­derbe tereli politikai aspirációit.”13 Lesznai jogász apja, Moscovitz Geyza dzsentri allűrjeinek, a birto­kon folyó gazdálkodás elmaradott­ságának és az úri virtusként űzött protezsálási passziójának követ­keztében vészesen apadni kezdett a birtok által biztosított jövedelem és a felesége - Deutsch Hermina - révén a Hatvany-Deutsch dinasztia által biztosított vagyon.14 Mosco­vitz Geyzának, a vidék legendás alakjának életét az a két tény il­lusztrálhatja legjobban, hogy füg­getlenségi párti szimpatizáns és a nemzeti kaszinó egyeden zsidó tagja volt. A politikai célok és kam­pányok finanszírozása mellett igye­kezett minden hozzáfordulón segí­teni. Ám a nehézségek ellenére Körtvélyes a béke elzárt szigete, idilli világ maradt, amely nyitva állt a kor legjelesebb művészei, gon­dolkodói előtt, akik néha hetekig élvezhették a háziak vendégszere­tetét. Erről az uradalmi szalonról többek között Gráber Margit is be­számolt emlékirataiban: „Lesznai Anna - Máli - körtvélyesi birtokán sokunkat vendégül látott. Rippl- Rónai József nagyon szépen lefes­tette a kastély hátsó teraszát és előtte a virágokat, de számomra a kastély és kertje nem ilyen volt. El­varázsolt kastély volt egy óriás kert közepén. Sok mindenki megfordult ott: Ady, Kaffka Margit, Lukács György, költők, festők, feleségek, szerelmek. Ha telt ház volt, huszonketten ültünk az asztal­nál.”15 Maga Lesznai Anna egy 1965- ben készült interjúban így emléke­zett a körtvélyesi ’kerti szalonra’: „Kik jártak Körtvélyesen az írók és festők közül? - Az a különös, hogy inkább festők jártak. De írók is, csak azokra kevésbé tudok emlé­kezni. A festők közül Rippl-Rónai volt a legkiválóbb. Tanított is en­gem barátságból, és nagyon jó ta­nácsokat adott.”16 A sok-sok látogató mellett, akik közül többen írásban is megörökí­tették Körtvélyest (pl. Mousson Ti­vadar17 vagy később a Lesznaitól politikai nézetei miatt eltávolodott Ritoók Emma18), meg kell említeni Jászi Oszkárt, Lesznai második fér­jét,19 aki válásukat követően, bécsi emigrációja idején, sőt az után is, hogy az Amerikai Egyesült Álla­mokba költözött, nyaranta és ün­nepekkor hosszú heteket töltött Körtvélyesen. A szokásos vendégjá­rás, a nagy lakomák és a véget nem érő társasági alkalmak ekkor szü­neteltek, mert az önmagával szem­ben is oly szigorú elveket valló Jászi nem tartotta gyermekei20 szá­mára jó hatásúnak az ott kialakult légkört: „Az ember megdöbbenve látja, hogy müy tehetetlen a külvi­lág adottságaival szemben. íme, ez a két kis ember, akiket Anyám mel­lett legjobban szeretek a világon, arra vannak kárhoztatva, hogy a leghelytelenebb és legkárosabb ne­velési hatások alatt nőjenek fel. Ra­finált francia konyha - túletetéssel megterhelve - melegvizes mosdás, meghűléstől és légvonattól való örökös félelem, hermetikus elzárt­ság a falutól s minden gyermeki társaságtól, állandó ideges kétség- beesés és jajveszékelés minden nát­ha miatt, a gyerekek minden sza­badságának vagy iniciatívájának rendszeres tönkretétele. Mindez valóban egy teljesen lehetetlen ne­velési rendszert teremt, mely exasperál és kétségbe ejt.”21 Jászi naplóbejegyzései más ol­dalról világítják meg és ellensú­lyozzák a Lesznai naplójában írot­takat, hiszen az utóbbiakat olvasva úgy tűnhet, hogy a Moscovitz csa­lád és Lesznai Anna teljes szimbió­zisban élt a faluval, ott-tartózkodá- sukkor mindennapi kapcsolatban álltak a parasztokkal, a szolgálók­kal és a falu társadalmi elitjével (pap, ügyvéd, jegyző, gazdatiszt, tanító), és élvezték a tájat, a vidé­ket. Ez a kép némileg módosul, ha Jászi Oszkár 1919 és 1923 között írt feljegyzéseit olvassuk. A falu és a vidék kínálta lehetőségek - színek, képek, ízek - élvezete nem mindig adatott meg. Bár a család jól bánt háznépével,22 és ahogy ez a napló­ból is kiolvasható, Lesznai az ő kör­nyezetükben is élményekre vadá­szott, a valóságban a kastélyt és a falu világát a kertfal - ha kellett - hermetikusan zárta el egymástól. A két világ között óriási szakadék tá­tongott, ahogy erre Jászi többször utalt: „lehetetlen körtvélyesi szoci­ális viszonyok, a bántó luxus”;23 „a gyerekeket ki kell vonni ebből a be­teges, luxuriőz, túltáplált miliőből, s egyszerű, szigorúbb környezeti viszonyokat kellene számukra te­remteni.”;24 „ha nem bántott volna a gyakori ráeszmélés a je­len bajaira és a jövő bi­zonytalanságaira, tálán kö­zel lettem volna a mesesze­rű kastély elvarázsolt bol­dogságához. De így több­nyire túlságosan éreztem a felbőszítő inkongruenciát a tejben és vajban fürdő körtvélyesi lak és a pusztuló világ között.”25 Lesznai betegesen rettegett a betegségek­től és járványoktól, ilyenkor gyer­mekeit összeszedve menekült a fa­luból. A falubeli gyerekekkel a kis­fiúk nem érintkeztek, ám édesap­juk ott-tartózkodásakor járták a vi­déket, csónakáztak az Ondaván, télidőben szánkóztak és élvezték a természetet.26 Jászi egyik megjegyzése érdekes adalék lehet ahhoz, hogy még ma­ga Lesznai is némileg „kuriózum­ként”, „élő skanzenként” tekintett a falura, érinthetetlennek érezve azt: „Máli levele. (...) Ingerült panasza a hrusovi nép esztétikai bűnei el­Körtefa, 1918 körül len. (A templom tornyát nem akar­ják bezsindelyeztetni, hanem be- pléhezik!)”27 A kert és a természet, a falu és a kastély tematikája Lesznai líráját28 is alapvetően meghatározta, Balázs Béla nem véletlenül nevezte őt naplófeljegyzéseiben „virágokat és gyümölcsöket szóró misztikus vul- kári’-nak.29 Költészete a személyi­ség és a kert, illetve a természet örök és megbonthatatlan, egymás­ba olvadó egységét hangsúlyozta. Verseskötetei címével is e tájra, e vi­lágra utalt: Hazajáró versek (1909), Édenkert (1918). 1922- ben Eltévedt litániák címmel meg­jelent kötete már az „Édenkertből” kiűzetett költőnő panaszait közve­títette. Jelen válogatásunkban he­lyet kapnak a falu változásait rögzí­tő megfigyelései is. Az a fájdalom, melyet kertje elhagyása jelentett, amerikai emigrációját követően so­hasem enyhült - „A fák is, mint az emberek / némák itt és idegenek. / Nem játsztam búvócskát alattok, / komor menetben nem haladtak / apám koporsója felett... / A fák itt mért szeressenek.” (Napló, 1940)30 -, hiszen azonos lévén a kerttel, önön lényének egy darabját kellett hátrahagynia. Lírája tematikájával már az 1910-es évektől párhuzamba állít- hatóak népi ornamentikán alapuló hímzéstervei. A hatvani Hatvány Lajos Múzeumban őrzött Lesznai- hagyatékban százával találunk a fenti körbe tartozó, virágornamen­tikára épülő hímzésterveket. Eze­ken mindig egy-egy elem dominál, melyet Lesznai a terv címében is közöl (rózsás, tűleveles, fenyőfás, makkos-leveles, babos-indás, pál- más, törökmeggy), majd levelek­kel, csavarodó, fonódó gallyakkal köríti azokat. Egy-egy tervet több színvariáns, színpár alkalmazásá­val is elkészített. (Éppen naplóiból tudjuk, hogy Orbán Dezsővel egyik kedvenc elfoglaltságuk volt a pa­mutgombolyagokkal való ’babrá- lás’, melynek során valójában azt próbálgatták, milyen hatást vált ki két egymás mellé helyezett szín.) A kehely, váza vagy a kőkorláton álló virágtartó Lesznai korai hímzéster- veinek uralkodó motívuma. Ez az elem fogja össze a kompozíciót, eb­ből nő ki a virágokat, gyümölcsö­ket, leveles ágakat és indákat ötvö^ ző csodabokréta, csokor. A virág­csokor, a virágtő, a kehelyből vagy vázából, ritkábban bőségszaruból kibomló növények gyakran a misz­tikus világfára asszociálnak, me­lyet Lesznai világképének szimbó­lumaként használt ebben az idő­szakban. Ezeket a terveket gyakran kiegészíti állatornamenssel, főkép­pen madarak stilizált formáival. A tervek előképeiként a mezőkövesdi matyó mintákat és motívumkincset emlegetik az elemzők, azonban Szabadi Judit arra hívta fel a fi­gyelmet,31 hogy bár Lesznai elmé- lyülten tanulmányozta ezt a motí­vumkincset és öltéstechnikát, ter­vei mégis erősen intellektuali- záltak. Jellemzőjük a kifinomult, kényes színösszeállítás, mely elüt a paraszthímzések rusztikusságától és harsány színességétől. Lesznai életereje és életszeretete megingathatatlan volt, ám a bécsi emigráció kezdete művészileg és emberileg egyaránt megviselte őt. Ezek a változások alkotótevékeny­ségében is nyomot hagytak. Bécsbe költözésével elvesztette a számára elsődleges inspirációként és alap­anyagul szolgáló Felvidéket, Körtvélyest és a paraszti világ kö­zelségét, ami munkásságára is ki­ható, mély lelki változásokat ered­ményezett, és egy új alkotói perió­dus előtt nyitott utat. Ezt a szakiro­dalom ’bruegheli’ korszakként vagy a paraszti életképek időszaka­ként jellemzi. Különös erővel él ek­kor a ’mindent megőrizni vágyás’, a ’mindent rögzítés’, ’archiválás’ igé­nye Lesznai alkotásaiban, ezért zsúfol rá minden élőt és élettelen tárgyat, emléket és álmot ebben az időszakban keletkezett képeire. Mindent meg akar menteni az el­múlástól, így kényszeríti magát ar­ra, hogy tudatosan emlékezzék ar­ra a világra, amely kicsúszott lába alól, és talán már nincs is többé. Emlékeit, hajdan volt örömeit, cso­dálkozásait gyúrta, tapasztotta össze a 20-as évek elejétől festett, új hangvételű képein, amelyeken egy-egy motívum erejéig az idők változásait (cséplőgép, bicikli, au­tomobil) is érzékeltette. Ezeket 1924-ben állította ki - életében elő­ször és utoljára - Szlovákiában, a Kazinczy Társaság kassai, jubileu­mi kiállításán.32 Lesznai Anna már korábban idé­zett, évtizedeken át íródott önélet­E vidéken minden együtt van, amit a közép­európai táj kínálhat. Ady, Kaffka Margit, Rippl-Rónai is többször megfordult Körtvélyesen.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom