Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)
2004-06-23 / 144. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 23. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 LEVÉLBONTÁS Úgy szép az élet, ha zajlik E mondás napjainkban fokozottan érvényes. Zajlik az élet, habár szépnek aligha nevezhető. Kezdve az üzemanyagárrobbanással - igaz, a kevésbé érintettek is tudják, hogy a világ két részre szakadt: energiahordozó-tulajdonosokra és - felhasználókra. A napokban kézbesítette a posta a gázszámlákat, amelyek valósággal infarktusveszélyesek. Be van ígérve a vízáremelés is. Mi teszi ezt indokolttá? Az olvasó felhördül, amikor azt olvassa az újságban, hogy XY kassai kórházba kiküldték a végrehajtót, a vízszámlahátralék miatt. (Nálunk a szégyent nem ismerik?) A Kassai Vízművek a „nagy kék palotában” már többféle intézkedésekkel lepett meg bennünket. A „bársonyos” idők nyomán privatizálásra bocsátották a földmunkagépeket. Arra méltó személyek megkapták az első lökést a nagyvállalkozói jövő felé. Az egyszerű gyalogpolgár azon morfondírozott, hogyan szabadulhat meg ilyen gépektől egy olyan üzem, amelynek földben húzódnak a vezetékei. Ha hiba történik, bármunkában végeztetik el, és beszámítják a vízdíjba? Napjaink zajló eseményei közé tartozik, hogy két munkás járja a város családi házait. Felmérni a telek nagyságát, a háztetőket, mivel a vízdíj ily módon is növekedni fog. Az nép megint azon tűnődik, hogyan lehet kiszámítani az esővíz mennyiségét? Tavaly Európa- méretű aszály volt, de kiszámlázták az esővízadót is. Ugyanis ez az ötlet nem új keletű. Néhány évvel ezelőtt minden fogyasztó megkapta a felszólítást, mérje fel lakóhelye nagyságát: udvart, kertet, háztetőt. Voltak, akik megtették, voltak, akik nem. Voltak, akik indokoltan sem fizettek, voltak, akiktől akkor is behajtották az esővízdíjat, ha nem voltak rákötve a csatornahálózatra. Ó, korrupció, nagy a te hatalmad! Győri Sarolta Szepsi Hat év után sincs törvény a kisebbségi kultúra korrekt támogatásáról Se politikai, se emberi akarat színházügyben? A nemzeti lét, az önazonosság megőrzésének egyik fontos alapeleme a kultúra. KASZÁS PÉTER Az egyéni és közösségi élet szerves részét képezi mind a kulturális örökség megismerése, megőrzése, fejlesztése és továbbadása, mind pedig az új értékek teremtése, az alkotói munka hathatós segítése, illetve támogatása. (Ez két mondat volt az MKP programjából.) Bruttó 11 073 korona, mínusz legkevesebb 19 százalék adó. Ami megmarad: a kassai Thália Színház dolgozóinak átlagkeresete az év első öt hónapjában. Miközben az állami - vagyis még mindig a minisztériumhoz tartozó - színházak alkalmazottainak átlagjövedelme ugyanebben az időszakban csaknem 22 ezer korona volt. És ez még nem minden. Szlovákiában az állami és megyei szintű önkormányzati színházak 2003-ban összesen 800 millió korona támogatást kaptak. Mivel az ország lakosságának 10 százaléka magyar, a magyar nyelvű színjátszás - arányosan - 80 millió koronát érdemelne. A tények azonban a következők: a komáromi Jókai Színház 20, a kassai Thália Színház 10 millió koronát kapott. Felmerül a kérdés: hol van a hiányzó 50 millió? Finnországban, ahol a lakosság 6 százaléka (mintegy 300 ezer fő) svéd anyanyelvű, hat állandó svéd színház működik. Három Helsinkiben, egy Turku- ban, egy Vaasában, egy pedig - a svéd nyelvű gyermek- és ifjúsági színház - Espooban. Vagyis míg Szlovákiában egy magyar színháznak megközelítőleg 260 ezer potenciális nézőt kell ellátnia, a finnországi svéd színházak esetében ugyanez az arány csupán 1 az 50 ezerhez. Arról már ne is beszéljünk, hogy a helsinki színművészeti főiskolán a színész szak svédül is elvégezhető. De térjünk vissza Szlovákiába. A Magyar Koalíció Pártja hat éve kormánytényező. Vajon mi az oka annak, hogy hat év alatt sem sikerült kidolgozni és elfogadtatni egy olyan átfogó törvényt, amely a kisebbségek kulturális jogairól, illetve kultúrájuk - korrekt - támogatásának rendszeréről rendelkezik? A válasz persze sejthető: „nincsen rá politikai akarat”. A kérdés csak az, hogy emberi van-e. A magyar nyelvű színjátszás, arányosan, 80 millió koronát érdemelne. Ingusföld gyakran szenved az orosz erők és a csecsen függetlenségért harcoló fegyveresek konfliktusától Saját gondjai és „importált” problémák sújtják MTI/AFP-HÁTTÉR Ingusföld a szovjet időkben összetartozott Csecsenfölddel, s bár 1992-ben közjogilag különválasztották tőle, az elszakadás láthatólag nem történt meg a hétköznapokban: Oroszország e kaukázusi autonóm köztársasága gyakran szenved az orosz erők és a csecsen függetlenségért harcoló fegyveresek konfliktusától. A harc időről időre átcsap a szomszédos Cse- csenföldről ingus területre, mint hétfő este, kedd hajnalban is történt, amikor is fegyveres támadók- feltehetőleg csecsen szakadárok - több ingus város ellen támadást intéztek, és megöltek csaknem ötven embert, köztük magas rangú Moszkva-barát ingusföldi vezetőket. Véres harcok színtere volt e kaukázusi köztársaság 2002 szeptemberében is. Orosz adat szerint mintegy húsz orosz katona esett el akkor, és több tucat csecsen „bandita” (függetlenségi harcos) vesztette életét egy, a mostanihoz hasonló összecsapás-sorozatban. 2000. május 11-én csecsen lázadók egy csoportja megtámadta az orosz belügyi csapatok egy menetoszlopát Alhaszti és Galaski ingusföldi falvak között, és megölt tizenküenc orosz katonát. Ugyanabban az évben, augusztusban újabb összecsapás történt a csecsen határ közelében; hat halott volt a csecsen lázadók, kettő az orosz katonák oldalán. Ingusföldet, Oroszország egyik legszegényebb köztársaságát menekültek áradata öntötte el 1999. október elseje után, miután az orosz hadsereg nagy erőkkel bevonult Csecsenföldre, hogy megtörje a csecsen szakadárok ellenállását, megfutamítsa kormányukat. Sok csecsen menekült hazatért már időközben, de még így is mintegy 54 ezer maradt az alig 3600 négyzetkilométeres, 310 ezer lakosú Ingusföldön. Korábban számos sátortábor adott nekik otthont, de a hatóságok az utolsót is bezárták június 7-én, mert Moszkva erőlteti a csecsen menekültek hazatérését, olyan látszatot akarva kelteni, hogy a csecsenföldi helyzet egyre inkább visszazökken a rendes kerékvágásba. Az Ingusföldön maradt csecsen menekültek most ismerősöknél vagy hitvány ideiglenes szállásokon húzzák meg magukat. Az ingusoknak bőven megvan a maguk problémája, nem szorulnának a csecsenföldi problémák „importjára”. 1992-ben villongások voltak oszétek és ingu- sok között a szomszédos Észak- Oszétiában, az Ingusfölddel határos területeken. A több mint 500 halálos áldozatot követelő összecsapások után kiűzték Észak- Oszétiából az ott élő ingusokat, s nekik is lakhelyet és munkahelyet kellett, kellene találni a koldusszegény köztársaságban, amely - bár kőolajlelőhelyei is vannak - alapvetően elmaradott mezőgazdasági terület. Tájkép csata után. Orosz katona néz egy vízbe borult páncélozott csapatszállító járművet egy nazranyi hídnál. (TASR/AFP-fotó) KOMMENTÁR Propaganda - kölcsönből PÁKOZDI GERTRÜD Az egészségügy megreformálásának szükségességében csak az kételkedik, aki az utóbbi években nem kényszerült valamely kórház, rendelőintézet gyakori felkeresésére. A falakról kitartóan potyog a vakolat, az ágyak java része is cserére szorulna. Az orvosok csak azért nem írják fel a páciensnek a drágább, feltehetően hatékonyabb gyógyszert, mert az kijelenti, nem tudná megfizetni. Hogy a beteg és az orvos közötti ilyen témájú párbeszéd milyen mértékben lassítja a beteg gyógyulását, arról aligha készül statisztika, de arról sem, hogy az orvos által kötelezően javallott, olcsóbb alternatív gyógyszer valóban hatott-e. A beteg csak abban bízik, hogy nincs orvos, aki megszegné a hippokraté- szi esküt. Az ellátás jobbítására mindenképpen szükség van. Kérdés azonban, reformereink valóban megfelelő irányt szabtak-e a második olvasatba került törvénytervezetnek, ha eleve úgy gondolják, rengeteg pénz kell majd az új rendszer köztudatba kerülésének elősegítéséhez. Olyannyira sok pénz, hogy az alapköltségvetésből nem is jutna rá. A Világbanktól kölcsönt - átszámítva 2,7 milliárd koronát - vett fel rá a tárca. Az a minisztérium, amely azért kényszerül reformokra, mert enélkül az egészségügy képtelen kimászni adósságaiból. Amelyeket végül is az adófizető térít meg. A kölcsön felvételéről rendkívüli gyorsasággal meghozott kormánydöntés lényegével, pontosabban a pénz felhasználásának céljával a kormány és a parlament tájékán sincs mindenki tisztában. Ez azonban nem változtat a kölcsön felvételének tényén. Mintha - ahogy azt az egyik gazdasági elemző állítja - valóban azt a látszatot akarná kelteni a minisztérium, hogy reform- tervezetében semmi kivetnivaló nem lehet, hiszen a Világbank is bízik sikerében. Tény, hogy fontos, tudja a kórházigazgató, az orvos, a nővér, mit várnak el tőle a reform jegyében. Hiszen ha tudja, akkor kivédhetők a tájékozatlanságából eredő káoszhelyzetek. A húsz- és ötvenkoronás Zajac-illetékek bevezetésekor is tapasztalhattunk, ahány kórház, ahány rendelőintézet, annyiféleképpen értelmezték a miniszteri rendeletet. A hazai kisember azonban az utóbbi évek sorozatos pénzügyi botrányai, az állami pénzek bizonyított elherdálása láttán olyannyira gyanakvóvá vált, hogy aligha hiszi el, hogy végső soron csakis az ő - mármint a potenciális beteg - javát kívánja szolgáim az egészségügyi reform zavartalan bevezetését elősegítő világbanki kölcsön. Inkább gondol arra, hogy vállalkozások bankszámláját duzzasztják majd ebből a pénzből, hiszen az alapos tájékoztatáshoz rengeteg kiadványra lesz szükség, amelyeket valakiknek meg is kell írniuk, ki kell nyomtatniuk, terjeszteniük. És a sok közbeszerzési botrány után már nem nagyon bízik benne, hogy valóban a legjobb ajánlattevő lesz a győztes. A gyanakvást csak erősíti, hogy e közpénzcsomag elköltését a parlament sem ellenőrizheti... JEGYZET A reform mellékhatásai PÉTERFI SZONYA Tavaly novembertől ez év februárjáig a betegek átlagos gyógyszerköltségei 87-ről 132 koronára emelkedtek, miközben az egészségbiztosítók kiadásai a fejenkénti 916 koronáról 781-re csökkentek. A szembetűnő aránytalanságot az sem enyhíti, hogy tavaly a biztosítók 7,53 százalékkal többet fordítottak egészség- ügyi kiadásokra. Hiszen nem a beteg kapott jobb ételt, korszerűbb orvosságot, netán intézeti hőmérőt, a többletkiadások mögött az energiaárak emelkedése áll. Érdekes, azzal nem dicsekszik egyetlen illetékes sem, hogy a betegek kiadásai 20 százalékkal emelkedtek, és valószínűsíthető, ez a folyamat folyatódik. Abszolút számokban az egészségbiztosítók 21,1 milliárd koronát fizettek a magán- és szakorvosok, intézetek szolgáltatásaiért, az ország lakosainak önrésze pedig, a kötelező biztosítási összegen felül, 2,1 milliárd koronára rúgott. Az említett végösszeg nem foglalja magába azokat a pluszköltségeket, amelyeket egyes orvosok - a biztosító által térített szolgáltatások ellenére - a betegtől is bezsebelnek. A szerencsétlenek pedig 20-tól 100 koronáig fizetnek a vérnyomásmérésért, vérvételért, az EKG-ért vagy EEG-ért, mert hát ki mer ellent mondani a doktor uraknak?! A nemrég közzétett elemzések ismeretében nem csoda, hogy egyes szakértők bírálják az egészség- ügyi reformot, a tárca gyógyszerpolitikáját. Hangsúlyozzák, a miniszter egyre csak az ágazat, az egészségbiztosítók (korlátozott) anyagi lehetőségeire figyelmeztet, de azért, hogy az állam az általa biztosítottak betegellátásáért végre reális árat fizessen, nem tesz semmit. A legújabb felmérések szerint nem felel meg a valóságnak az sem, hogy Szlovákiában magas a gyógyszerfogyasztás. A számok önmagukért beszélnek: az EU tagországaiban orvosságokra fejenként 269 dollár jut (az USA- ban 726), viszont nálunk csupán 91! A júliustól esedékes újabb gyógyszer-kategorizáció sem hoz semmi jót a valóban betegeknek. Mert igaz, hogy 95 új gyógyszerrel bővül a jegyzék, ezáltal már 4508 orvosságból választhatja ki az orvos a legmegfelelőbbet, ám a legtöbb beteg, legfőképp a nyugdíjas korú, krónikus betegségben szenvedő kénytelen fontolóra venni, hogy a legmegfelelőbb, de egyben drágább vagy a régebbi, ám olcsóbb gyógyszert kérje annak ellenére, hogy tudja, az utóbbi választás „mellékhatása” életminőségének romlása lehet. Persze, ez a más országokban fontos szempont a hazai illetékeseket cseppet sem izgatja. Szöveg nélkül (Lubomír Kotrha rajza)
