Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)

2004-06-17 / 139. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 17. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ Kádár bűnös az internálásban Kádár János bűnös Nagy Im­re, valamint munkatársai és családtagjaik 1956 novembe­rében történt romániai inter­nálásában, amely alkalmas a személyi szabadság megsérté­se bűntettének megállapításá­ra - állapítja meg az ORFK ha­tározata, amelyet a napokban kapott meg a feljelentő Deport ‘56 civil szervezet. Tettesként az akkori szovjet vezetők, bűnsegédként pedig Kádár Já­nos magyar miniszterelnök és Münnich Ferenc belügyminisz­ter bűnössége állapítható meg. Tekintettel arra, hogy az elkö­vetők már elhunytak, az ORFK megszüntette a nyomozást. Róth Miklós ügyvéd, a Deport ‘56 jogi képviselője jelezte, emiatt várhatóan panasszal fordulnak az illetékes ügyész­séghez. A dvü szervezet szerint a polgári lakosság háború ide­jén való védelméről szóló genfi egyezménybe ütközött Nagy Imréék 1956:os internálása, és törvénysértő volt 1958-ban történt halálra ítélése, illetve kivégzése. Az ORFK különböző indokokkal már többször meg­szüntette a nyomozást. A 2002 áprilisi döntés szerint a korabe­li történelmi és politikai hely­zetben nem volt jogsértő az in­ternálás. Később pedig arra hi­vatkozott a rendőrség, hogy a forradalom miniszterelnöké­nek ügyében politikai döntés született, és a magyar igazság­szolgáltatás hatálya alá tartozó személyek nem követtek el bűncselekményt, ezért kell megszüntetni a nyomozást. A legutóbbi, ez év tavaszán szü­letett megszüntető határozatá­ban az ORFK kimondta, hogy a genfi jog alapján „súlyos jog­sértésnek minősíthető maga­tartás” volt az 1956. november 4-i nemzetközi fegyveres összetűzést - szovjet megszál­lást - követő internálás. TALLÓZÓ THE NEW YORK TIMES „Katasztrofálisan felkészü­letlen” volt a Pentagon honi légvédelmi parancsnoksága egy nagyszabású terrortáma­dás elhárítására - ilyen követ­keztetésre jutott egy tegnapi lapjelentés szerint a New York és Washington ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadásokat kivizsgáló független amerikai bizottság. A bizottság jelentésének ter­vezete szerint a légvédelmi parancsnokság „lassan és za­varodottan reagált”, amikor értesült, hogy terroristák ha­talmukba kerítettek amerikai utasszállító repülőgépeket - írta a The New York Times, névtelenül idézett amerikai tisztségviselőkre hivatkozva, akik olvasták a bizottság megállapításait tartalmazó jelentés tervezetét. Az akkor érvényben volt szabályok al­kalmatlannak bizonyultak ar­ra, hogy utat mutassanak a szeptember 11-i események megfelelő kezeléséhez. Kap­kodó, rögtönzött intézkedé­sek születtek a védelem gyors megszervezésére. Az intézke­déseket hozó tisztségviselők sohasem kaptak kiképzést ilyen jellegű támadás elhárí­tására - olvasható a New York-i lapban.- Olyan gyorsan kellett távoznunk az elnöki palotából, hogy még a cipőnket is otthagytuk. (Lubomír Kotrha rajza) Régen a megyei első titkár atyaúristen volt, most a kormányzó a szentháromság Oroszország: még 11 év? Andrej Amalrik orosz író 1969-ben tette közzé a Megéri a Szovjetunió az 1984-et? című könyvét, amely mérhetetlen dühre gerjesztette Brezsnyevé- ket. Az írót börtönbe zár­ták, aztán külföldre száműzték. 1980-ban meg­halt, így nem érhette meg: jóslatával mindössze né­hány évet tévedett. A CIA szakértői viszont most 2015-re jósolják az Orosz Föderáció végét. E. FEHÉR PÁL Amalrik, persze, nem volt Kasszandra: ő nem a birodalom végéről elmélkedett, hanem egy ideológia perspektívátlanságát elemezte, amely 1968 után - vele együtt - marxista és nem marxista társadalomtudósok sokaságát fog­lalkoztatta Moszkvában is, nem­különben világszerte. Amalrik kérdése Orwellhoz, annak híres regényéhez, az 1984-hez kapcso­lódik, és fejtegetései éppen olyan abszurd stílusban íródtak, mint annak idején a szamizdatban ter­jesztett színdarabjai és regényei. Mostanában azonban Amalrikot már nem emlegetik, vi­szont egyre sűrűbben ta­lálkozhatunk azzal a kér­déssel az orosz sajtóban, a politikai lapokban éppen úgy, mint az irodalmi és tudományos kiadványok­ban, amelyet szociológu­sok, történészek, politológusok és nem fejlett képzeletű írók tesznek fel: felbomolhat-e Oroszország, azaz hivatalos nevén: az Oroszor­szági Föderáció? A kérdéssel fog­lalkozó tudósok egyáltalán nem provokálni akarják a hatalmat, hi­szen ismerik a helyzetet: a Kreml egyáltalán nem törődik azzal, hogy a szellem emberei miként vé­lekednek a társadalom állapotá­ról. Tudják azt, hogy az a kivételes tekintély, amely a Szovjetunióban jellemezte az irodalmi-tudomá­nyos orgánumokat, legalább tíz éve eltűnt, és azok a legjobb eset­ben tíz-húszezer példányban meg­jelenő lapok, amelyek a rendszer- váltás előtt világpolitikát is tudtak csinálni (mondjuk, a Novij Mir című, 280 oldalas irodalmi folyói­rat, amely 1990-ben még kétmillió vásárlót szolgált), ma szűk értel­miségi körnek szolgáltat vitatémá­kat. Ettől még komolyan vehet­nék, hiszen a bolsevikok sem vol­tak többen néhány ezernél, és lám: mi lett az eredmény, de Pu- tyinék számára a milliárdosok - Hodorkovszkij, Berezovszkij - az érdekesek, nem pedig holmi írók, tudósok. Érdemes azonban tájé­kozódni, mi rejtőzik a valóban né­mileg hangzatos, talán bulvárosí- tott kérdés mögött. Feltűnési visz- ketegség, vagy reális probléma? Puskin kortársa, Fjodor lyutcsev nemcsak zseniális költő volt, ha­nem nagyon okos, politikai éleslá­tással megáldott diplomata is, aki évtizedeket élt külföldön, s ta­pasztalatai alapján fogalmazta meg híres és sokszor idézett epig­rammáját, amely Szabó Lőrinc magyarításában ekként hangzik: „Oroszország, ész, nem érted; mé­ter, sing sose méri fel: külön úton jár ott az élet - Oroszországban hinni kell!” Hagyjuk most a hitet, hiszen a kétkedéssel élő közírók sem hivatkoznak ilyesmire, és pró­báljunk néhány tényre összponto­sítani. Oroszországot valóban nem méri fel „méter, sing”, mérhe­tetlen területéből adódó történeti sajátosságairól könyvtárakat írtak össze, ma pedig azt bizonygatják, sőt bizonyítják: ez a hatalmas te­rület eltérő, sót nem egyszer ellen­tétes gazdasági érdekek ütközőte­rülete. Moszkva vagy az újabban újra „második fővárosként” emle­getett Szentpétervár érdekei euró­paiak. Nem is szólva Kalinyingrád- ról, avoltKönigsbergről, amely te­rületnek nincs is határa Oroszor­szággal, viszont körbeveszik NA- TO-tagországok. Szibériában - ki­vált a Távol-Keleten - a japán és a kínai orientáció a meghatározó. Az északi kőolaj-birodalmat cse­kély mértékben érdekli a Kauká­zus és az ezzel összefüggő cse- csenügyek, még ha arra található Baku is, amely azonban Azerbaj­dzsán. Az egész Kaukázusban egyre erőteljesebben érvényesül az USA érdekérvényesítése, amellyel Putyinéknak abban az esetben is számolniuk kell, ha olyan bonyolult esetekbe ütköz­nek, mint Dél-Oszétia, amely ugyan formálisan az önálló Grú­zia egyik autonóm területe, lako­sai viszont a Szovjetunió felbom­lása után az orosz állampolgársá­got választották. Putyin és appa­rátusa, illetve az egyre inkább a másodhegedűs szerepét játszó kormány viszont az egységes biro­dalmi eszme megszállottja. Moszkva dönt, és a helyi kor­mányzók, illetve az elnöki megbí­zottak gondoskodnak a százszá­zalékos végrehajtásról. Oroszor­szágban az a teológiailag bizonyá­ra vitatható, de a dolgok lényegét kifejező mondás járja, hogy a szovjet időkben egy megyei első titkár atyaúristen volt, most vi­szont a kormányzó maga a szent- háromság. Az egységes impérium végül 21 köztársaságból, 49 me­gyéből, 10 autonóm területből, valamint számunkra szinte átlát­hatatlan közigazgatási egysé­gekből áll. És arról sem feledkez­nek meg a jelenlegi orosz helyzet elemzői, hogy a szovjet utódálla­mokat (a három balti állam kivéte­lével, amelyek már EU- és NATO- tagok) rendkívül szoros érdekelt­ségek fűzik a hajdani birodalom­hoz. Ezt természetesen Putyin is tudja: kiszivárogtatott információk szerint a bonyolult rendszerből nyolc közigazgatási területet sze­retne létrehozni. A mindig az el­méjében járó központi irányítás je­gyében. Mi lesz ezzel a hatalmas országgal, amelynek meghirdetett szándéka egy demokratikus átala­kulás, viszont állami felépítése, közigazgatási rendszere a szigorú centralizmusra épül? És ha a sztá­lini tradíciókhoz mérünk, akkor a haladás felmérhetetlen, de hát ez azért nem több, mint egy „felülről irányított demokrácia” - hogy az orosz terminust idézzem -, valójá­ban pedig egy olyan birodalom, ahol az állampolgárok bizonyos szabadságjogokat kaptak, de az a demokrácia, amely az USA-ban, netán Európában gyakorlat, még nem érte el ezt a világot. Nemcsak egyéni szabadságjogokról van szó, hanem az egyes térségek érdekér­vényesítési jogáról, a Moszkvától való távolságtartásról is. Termé­szetesen Oroszország nem bomol- hat fel belátható időn belül, mert polgárai számára túlságosan elret­tentő sokk volt 1991 decembere, a Szovjetunió szétesése, és azért sem, mert többségük még mindig a szovjet rendhez való visszaté­résről álmodozik. Ám Oroszország a gazdasági-társadalmi érdekek következményeként - ha a birodal­mi eszme helyett a szabad demok­rácia eszményét követik - egy-két évtizeden belül jelentősen átala­kul. Már olyasmit is olvastam, hogy lesznek még Oroszországi Egyesült Államok. Olyan önálló ál­lamokkal, mint az USA-ban... A CIA már sokszor jósolt és sokszor rosszul. Most az a kérdés: mi lesz 2015-ben? A milliárdosok az érdekesek, nem pedig holmi írók, tudósok. JEGYZET Fancommanc MALINÁK ISTVÁN Giordano Bruno sorsát megkockáztatva kell közhírré tennem: a női logika olyan, mint a gravitáció, a világ minden országában egyformán működik - fajra, vallásra, iskolai végzettségre, csípő- és mellbőségre való tekintet nélkül. Fokvárosból, Sydneyből vagy Puerto Ricóból hajszálnyira ugyanolyan családi beszélgetésekről számolnak be a hírügynökségek, mint amilyeneket Kovácsné rendszeresített. - Drágám - kezdi -, képzeld, megint megspórol­tam egy ezrest. Kovács, a rezignált: - Mi a fene, két hete kop­lalsz? - Ne légy butus. Vettem egy fancommancot, eredetileg két­ezerbe került, de sikerült kifognom fél áron, akció volt,jó mi?! Kovács, a halálpontos bérszámfejtő, a táblázatkészítés nagymes­tere titokban csoportosította és alkategóriákba sorolta szerteága­zó érdeklődésű neje fancommancait, mindegyiknek pontos kód­száma volt. A legújabb fancommancot agya rögtön az F-l-esek közé sorolta, miközben mélyeket slukkolt, arra törekedve, hogy a nyugalom szobrának látsszék, bár suta mozdulata inkább Rodin Gondolkodóját mintázta. Minden meggyőződés nélkül, tízezred­szer is elmondta a saját szövegét: - Nem megspóroltál, hanem el­vertél egy ezrest, az a hülye fancommanc (F-l) senkinek sem kellett, rád tukmálták, téged megint átvertek. Ezzel hallójáratai becsukódtak, gondolatban hozzálátott a kategorizációs problé­mák megoldásához. Újítani kell. Pontosan tudta, mi tartozik az F-l-hez, mi az F-7-hez stb. De az áruházak akcióinak köre egyre bővül, s mégsem nyithat F-15-ös meg F-16-os dossziékat, szak­mai önérzetét sértette volna, ha olyan kódokat használ, amelye­ket az amerikai vadászbombázók már kisajátítottak maguknak. Arcizma sem rándult, de magában vigyorgott: mégis túlzás lenne elkönyvelni, hogy az asszony vett egy F-16-ost. Hirtelen nagyot csuklóit, lenyelte a füstöt. Úristen, és ha az amcsik elkezdik őket kiszuperálni, ha divatba jönnek, mondjuk, a kerti törpék vagy az úszómedencék helyett? Jaj ne, az asszony annyit összespórolna, hogy dédunokáink sem győznék törleszteni az adósságot. Álmat­lanul forgolódott, kínjában át-átnyúlkált a sötétben a másik ágy­ra - legalább. Utána az asszony elégedetten beleharapott a fülé­be, villanyt gyújtott, s kuncogva közölte, meglepetés: két ezrest spóroltam, mert egy ilyet is vettem, neked. Kovács tényleg meg­lepődött, a fénylő valami egyik kategóriába sem passzolt. De a kislámpa fénye az agyában is világosságot gyújtott: ez színtiszta mancomfanc, heuréka, megvan az új kategória is: M-l. Elöntötte a szakmai büszkeség, ettől nyugodtan elaludt. Reggelre teljesen megfeledkezett az F-16-osokról. lehetőségét biztosították. In­gyért és bérmentve. Tart ez a folyamat már több mint kilenc hónapja vagy tán egy éve is már. Láss csudát, földi halan­dó, ki tudja, minek a hatására, a községben egyre több kisma­ma tologatja utódját, egyre sű­rűbben találkozni aranyos kis pocakjukat félig szégyenlősen, félig büszkén hordozó jö­vendőbeli anyukákkal. Mintha hatással lenne az éjszakai program a népszaporulatra?! Igaz, kicsit ki kell várni a kedv­csináló tévéadást, de az ered­ménye máris látszik. Az is igaz, hogy még rendkívüli önkor­mányzati ülést is összehívtak az erkölcscsőszök, de mára mintha lelohadt volna az ellen­kezés. A falu fejlődik, belterü­letein új építkezési telkeket je­löltek ki, a férfinép megkomo­lyodott apukaként meló után lohol, az asszonykák pedig a meleg családi fészket ápolgat- ják, benne a gyarapodó fiókák­kal. Ennyire egyszerű lenne?! Fene tudja! Az biztos, egy falu akár statisztikailag is kimutat­hatja, szaporodik, gyarapodik. Az ötletgazdák egyike meg pár hónap múlva szintén nősül. Mert gyarapodnak ők is. íme, mégsem olyan káros a tévéné­zés! Két-három hétig lehet fo­cit nézni is... Szaporodj, magyar! SZÁSZI ZOLTÁN Már európai polgárként az lenne ildomos, ha számbeli növekedésünk is megindulna. De mi hiányzik hozzá? Tán a pénz? Az öregek mondják, hol négyen jóllaknak, jut ott az ötödiknek is. Hát akkor bizo­nyosan a kedvvel van a baj. Most a foci-Eb lohasztja ezt a kedvet, mert esténként nem a kedvessel törődnek a nemzet férfi tagjai, hanem a jól hűtött sör mellett a világ legérdeke- sébbnek tartott, legnagyobb tömegeket megmozgató és le­ültető sportját fogják nézni. Nem rossz sport a foci! Hanem hogy ellenpéldát is hozzak a tévénézés káros hatásaira, egy történettel szolgálnék. Való­ságalapja van, nem csak költé­szetről van szó ezúttal. Tudo­másomra jutott nemrég, hogy egy felvidéki nagyközségben, ahol minden lehetőség meg­nyílt a fejlődésre, milyen csala­finta huncutságot eszeltek ki a népszaporulat növelésére. A házi kábeltévében este tizen­egy után kemény erotikát su­gárzó tévéállomás vételének NEDELJNI TELEGRAF A belgrádi hetilap hasábjain hallatott magáról Vlasztímir Djordjevics, a három éve eltűnt szerbiai rendőrtábornok, akit Koszovóban elkövetett háborús bűntényekkel vádol a hágai Nemzetközi Törvényszék. Az újság legújabb száma közli Djordjevics tízoldalas, Oroszor­szágból írt levelét, amelyben a tábornok közli, hogy azért me­nekült el közvetlenül a rend­szerváltás után az országból, mert az új hatalom el akarta őt fogni, és zsarolásokkal rákény­szeríteni Szlobodan Milosevics volt jugoszláv államfő elleni ta­núskodásra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom