Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)
2004-06-11 / 134. szám, péntek
2 EB-KALAUZ Linekerek és Piatinik Már csak egy év, gondoltam tavaly júniusban. Valahogy kihúzom. Átvészelem. Mindegy, hogy hogyan, legfeljebb majd képzeletben lejátszók néhány nagy mécsesét addig, de kibírom, gondoltam akkor, pedig rettenetes nyár volt, amit rettenetes ősz és tél és tavasz követett - már ami a futballt illeti. Pótszereken élni, szlovák és magyar ligán. Mostanáig. Mert most már érzem a a futballfüggőség jeleit, a tünetek látványosan manifesztálódnak, ha akarnám, se tagadhatnám le. Az elmúlt héten például visszatért régi szokásom: hazafelé menet kavicsokat rugdostam magam előtt, kavicsokat és kupakokat. Mentem az utcán, és egyszer csak meghallottam a lelátó moraját, angol-német meccs volt, igazi angol-német rangadó, valami miatt az 1990-es vb- elődöntő kellős közepén találtam magam, a lelátó zúgott, én pedig Gary Lineker voltam éppen, Gary Winston Lineker a Spursből, és az első adandó alkalommal lefordultam a védőről, előtte egy testcsellel becsaptam Buchwaldot, a keresztezni akaró söprögetőt egyszerűen lefutottam, és a tehetetien Illgnert még meg is kérdeztem: no hová kéred, öreg, a jobb- vagy a bal alsóba, de Illgner csak hebegett, én meg benyestem a kavicsot a lámpaoszlop mellé, talán még el is mosolyodtam: gól. A helyzet egyre súlyosbodik. Tegnap azt álmodtam, hogy a 84-es döntőt nézem, de Piatinit kiállították, és Arconada hasa alatt sem vánszorgott be a labda a kapuba, végül pedig a spanyolok megverték a franciákat, én pedig sírásra görbülő szájjal állok a tévé előtt, a 10-es számú kék mezemben, amelyre anyám rávarrta Piatini nevét. Hazudnék, ha azt állítanám, mindez elmúlt. Nem múlt el. Nincs már Platini- mez, az igaz. De ha arról kérdeznének, mi jár a fejemben mostanában, akkor nem válaszolnék. Nem mondanám el, hogy még fogmosás közben is azon gondolkodom, vajon Advocaat kit játszat majd a hat holland csatár közül. Nem mondom el, hogy min mosolygok reggelente, hogy a visszaszámlálás most már csak órákat jelent. Mert kiböjtöltük: végre kezdődik az Eb. EB-KALAUZ-az Új Szó ingyenes melléklete. Szerkesztette: J. Gazdag József. EURO 2004 A selejtezők eredményei 1. csoport: 4. csoport: Szlovénia-Málta 3:0, Ciprus-Franciaor- szág 1:2, Franciaország-Szlovénia 5:0, Mál- ta-Izrael 0:2, Málta-Franciaország 0:4, Cip- rus-Málta 2:1, Ciprus-Izrael 1:1, Franciaor- szág-Málta 6:0, Szlovénia-Ciprus 4:1, Izra- el-Franciaország 1:2, Málta-Szlovénia 1:3, Izrael-Ciprus 0:2, Izrael-Szlovénia 0:0, Mál- ta-Ciprus 1:2, Franciaország-Ciprus 5:0, Szlovénia-Izrael 3:1, Izrael-Málta 2:2, Szlo- vénia-Franciaország 0:2, Ciprus-Szlovénia 2:2, Franciaország-Izrael 3:0. 1. FRANCIAORSZÁG 8 8 0 0 29:2 24 2. SZLOVÉNIA 8422 15:12 14 3. Izrael 8233 9:11 9 4. Ciprus 8 2 2 4 9:18 8 5. Málta 8 0 1 7 5:24 1 2. csoport: Norvégia-Dánia 2:2, Bosznia-Hercegovi- na-Románia 0:3, Dánia-Luxemburg 2:0, Ro- mánia-Norvégia 0:1, Norvégia-Bosznia-Her- cegovina 2:0, Luxemburg-Románia 0:7, Bosz- nia-Hercegovina-Luxemburg 2:0, Romá- nia-Dánia 2:5, Luxemburg-Norvégia 0:2, Dá- nia-Bosznia-Hercegovina 0:2, Dánia-Norvé- gia 1:0, Románia-Bosznia-Hercegovina 2:0, Luxemburg-Dánia 0:2, Norvégia-Románia 1:1, Boszma-Hercegovina-Norvégia 1:0, Ro- mánia-Luxemburg 4:0, Luxemburg-Bosznia- Hercegovina 0:1, Dánia-Románia 2:2, Norvégia-Luxemburg na-Dánia 1:1. 1:0, Bosznia-Hercegovi1. DÁNIA 8 4 3 1 15:9 15 2. NORVÉGIA 8 4 2 2 9:5 14 3. Románia 8 4 2 2 21:9 14 4. Bosznia-Herc. 8 4 1 3 7:8 13 5. Luxemburg 8 0 0 8 0:21 0 3. csoport: San Marino-Lenygelország 0:2, Lettor- szág-Svédország 0:0, Svédország-Magyar- ország 1:1, Lengyelország-Lettország 0:1, Magyarország-San Marino 3:0, San Mari- no-Lettország 0:1, Lengyelország-Magyar- ország 0:0, Lengyelország-San Marino 5:0, Magyarország-Svédország 1:2, Lettor- szág-San Marino 3:0, Magyarország-Lettor- szág 3:1, San Marino-Svédország 0:6, Svéd- ország-Lengyelország 3:0, San Marino-Ma- gyarország 0:5, Lettország-Lengyelország 0:2, Svédország-San Marino 5:0, Lengyelor- szág-Svédország 0:2, Lettország-Magyaror- szág 3:1, Svédország-Lettország 0:1, Magyarország-Lengyelország 1:2. 1. SVÉDORSZÁG 8 5 2 1 19:3 17 2. LETTORSZÁG 8 5 1 2 10:6 16 3. Lengyelország 8 4 1 3 11:7 13 4. Magyarország 8 3 2 3 15:9 11 5. San Marino 8 0 0 8 0:30 0 5. csoport: Feröer-szigetek-Skócia 2:2, Litvánia-Né- metország 0:2, Izland-Skócia 0:2, Litvá- nia-Feröer-szigetek 2:0, Németország-Ferö- er-szigetek 2:1, Izland-Litvánia 3:0, Skó- cia-Izland 2:1, Németország-Litvánia 1:1, Litvánia-Skócia 1:0, Skócia-Németország 1:1, Izland-Feröer-szigetek 2:1, Feröer-szi- getek-Németország 0:2, Litvánia-Izland 0:3, Feröer-szigetek-Izlpnd 1:2, Skócia-Fe- röer-szigetek 3:1, Izland-Németország 0:0, Feröer-szigetek-Litvánia 1:3, Németor- szág-Skócia 2:1, Skócia-Litvánia 1:0, Né- metország-Izland 3:0. 1. NÉMETORSZÁG 8 5 3 0 13:4 18 2. SKÓCIA 8 4 2 2 12:8 14 3. íz land 8 4 13 11:9 13 4. Litvánia 8 3 1 4 7:11 10 5. Feröer-szigetek 8 0 1 7 7:18 1 Ausztria-Moldávia 2:0, Hollandia-Belo- russzia 3:0, Moldávia-Csehország 0:2, Belo- russzia-Ausztria 0:2, Ausztria-Hollnadia 0:3, Csehország-Belorusszia 2:0, Hollan- dia-Csehország 1:1, Belorusszia-Moldávia 2:1, Csehország-Ausztria 4:0, Moldá- via-Hollandia 1:2, Moldávia-Ausztria 1:0, Belorusszia-Hollandia 0:2, Csehország-Mol- dávia 5:0, Ausztria-Belorusszia 5:0, Hollna- dia-Ausztria 3:1, Belorusszia-Csehország 1:3, Csehország-Hollandia 3:1, Moldá- via-Belorusszia 2:1, Ausztria-Csehország 2:3, Hollandia-Moldávia 5:0. 1. CSEHORSZÁG 8 7 1 0 23:5 22 2. HOLLANDIA 8 6 1 1 20:6 19 3. Ausztria 8 3 0 5 12:14 9 4. Moldávia 8 2 0 6 5:19 6 5. Belorusszia 8 1 0 7 4:20 3 6. csoport: Görögország-Spanyolország 0:2, Örmé- nyország-Ukrajna 2:2, Spanyolország-Észak- írország 3:0, Ukrajna-Görögország 2:0, Gö- rögország-Örményország 2:0, Észak-íror- szág-Ukrajna 0:0, Örményország-Észak-íror- szág 1:0, Ukrajna-Spanyolország2:2, Észak- Írország-Görögország 0:2, Spanyolor- szág-Örményország 3:0, Spanyolország-Gö- rögország 0:1, Ukrajna-Örményország 4:3, Észak-írország-Spanyolország 0:0, Görögor- szág-Ukrajna 1:0, Örményország-Görögor- szág 0:1, Ukrajna-Észak-írország 0:0, Észak- Írország-Örményország 0:1, Spanyolor- szág-Ukrajna 2:1, Görögország-Észak-íror- szág 1:0, Örményország-Spanyolország 0:4.