Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)
2004-06-08 / 131. szám, kedd
ÚJ SZŐ 2004. JÚNIUS 8. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ KOMMERSZANT A kommunista világrend- szer felbomlasztójaként méltatja Reagant az európai sajtó. Az orosz Kommerszant című lap szerint Reagan elnöksége nemcsak az amerikaiak, hanem a világ egésze számára korszakalkotó volt. Reagan úgy vonul be a történelembe, mint aki azon munkálkodott, hogy döntő csapást mérjen a kommunizmusra. Minden lehetségest megtett azért, hogy aláaknázza a szovjetek hatalmát. Költséges fegyverkezési versenyre kényszerítette a Szovjetuniót, hogy kimerítse erőforrásait, és közelebb hozza a kommunista világrendszer összeomlását. Moszkva minden áron lépést akart tartani az amerikai katonai erő növekedésével, s ez megrogyasztotta a szovjet gazdaságot - írta az orosz liberális lap. Érdekes, hogy ez senkinek sem hiányzik (Lubomír Kotrha karikatúrája) A normandiai partraszállásra való hétvégi emlékezés ezúttal arról szólt, hogy „hazánk: Európa” A politika és a történelem Gerhard Schröder német kancellár részt vett a szövetségesek normandiai partraszállásának évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen. A gesztus szimbolikus. Olyan jelentőségű, mint az, amikor az ugyancsak szociáldemokrata Willy Brandt kancellárként térdet hajtott a varsói gettó emlékműve előtt. E. FEHÉR PÁL A sajtó már beszámolt arról, hogy a múlt hét végén, a hatvanadik évfordulóra azoknak az országoknak a képviselőit hívták meg, amelyek a második világháború egyik legnagyobb hadműveletében részt vettek. Sztálingrád után a partraszállás, amelyben cseh és szlovák katonák is harcoltak, visszavonhatatlanná tette Hitler vereségét. Éppen az ünnepségek kezdete előtt közölte a hamburgi Spiegel azt az értesülését, hogy a franciák, az antifasiszta szövetség nevében, már tíz esztendővel ezelőtt is meghívták a kegyeletes aktusra Helmut Kohl kancellárt, aki azonban nem kívánt élni a lehetőséggel. Természetesen Kohl semmiképpen sem szimpatizált a Harmadik Birodalom tradícióival, a maga kereszténydemokrata meggyőződésével az európai egység és a demokrácia következetes híve és kitartó munkása volt, aki a francia-német szövetséget a német politikacsinálás sarkkövének tartotta és rendkívül aktívan segítette a másik volt ellenség, a Szovjetunió Mihail Gorbacsov, illetve Borisz Jelcin által vezényelt megújulását. Kohl távolmaradásának azonban mégis ugyanolyan szimbolikus jelentése volt, mint annak, hogy Schröder most eleget tett a meghívásnak és a megemlékezésen egyáltalán nem másodrendű vendégként lehetett jelen. Kohl világlátása tartalmazott egy történelmi-érzelmi érvrendszert - ugyanúgy, mint a jelenlegi bajor miniszterelnök, Edmund Stoiber értékrendje, mint ezt a szudéta- német találkozókon évente elmondott beszédei igazolják. Kohl ugyanis a második világháborúban elszenvedett vereséget német vereségként értékelte és értékeli. A szociáldemokrata értékrend szerint azonban ez a vereség Hitler veresége volt és a német népnek ugyanúgy felszabadulást hozott, mint Európa nácik által lei- gázott és elnyomott nemzeteinek. Ezt kezdeményezte Willy Brandt, aki a norvég hadsereg katonájaként harcolt a fasizmus ellen, ezt folytatta Helmut Schmidt, aki ugyan főhadnagyként szolgált a Wehrmacht soraiban, de tudatában volt a hitleráj szörnyűségének. Most ezt a folyamatot teljesítette be Schröder, aki néhány hónapos volt a partszállás idején. Ez az álláspont nemcsak a történelem átértékelését jelenti, mert Hitlertől és a fasizmustól elhatárolódott a német kereszténydemokrácia és személyesen Kohl is. Ez a magatartás, a normandiai partraszállás évfordulóján rendezett megemlékezésen való részvétel azt is jelenti, hogy a történelmi érveknek, a múlt vállalásának és értékelésének egészen más szerep jut Európa és általában a demokrácia politikai gyakorlatában, mint eddig. Természetesen nincs és nem is lehet arról szó, hogy a múltat le lehetne tagadni. Tudni illik, hogy a demokráciában a történelem nem a politikai érvrendszer része, nem valamiféle jóvátételi lista alapjául szolgáló leltár. Tudomány, szigorúan tudomány, amelynek pedagógiai funkciója lehet (és kellene, hogy legyen), ha valóban a tényeket és nem az óhajokat tartalmazza. Tud a háborúkról, és a békét akarja megnyerni. És ezért kész áldozatokra. Érdemes volt megfigyelni a normadiai partraszállás évfordulójának programját. Arról volt szó, hogy az invázió szabadságot hozott Európának, segítette a világot egy jobb rend építésében. Tisztelegtek az áldozatok emléke előtt, beleértve a hősi halált halt német katonákat is. Ám nem volt szó vesztesekről és győztesekről. A győztesek rendezték a megemlékezést, de nem azért, hogy újra megalázzák a veszteseket, noha a nácizmus ezt még ma is sokszorosan megérdemelné. Ez a megemlékezés arról szólt, hogy - Fábry Zoltán híres könyveimét idézve - „Hazánk: Európa”. Hitlert bírálva írta Thomas Mann még a harmincas években, hogy „a német szellem... hagyománya örök európai és emberi hagyomány, és teremtsünk olyan otthont, ahol fenntartás nélkül élhet ennek az igazi tradíciójának, és más nemzetbeli testvéreivel együtt szólhat és alkothat”. Az sem véletlen, hogy egyetlen nemzeti himnusz sem hangzott el ezen a szükségszerűen katonás jellegű ceremónián, holott ilyenkor ez a „módi”, hanem az Európai Unió nevében Schiller és Beethoven Örömódája. Szó sincs arról, hogy ne lenne jelen akár az Európai Unióban is - kivált az újonnan csatlakozott országok nemzeti tudatában - az a történelmi szemlélet, amely a múlt olyan kiigazítására törekszik, és a jövő viszály-esélyeit növeli. Például, amikor az észtországi Pärnuban a második világháborús észt Waffen SS egységeknek nyitnak múzeumot, azon a .jogcímen”, hogy a bolsevikok ellen harcoltak. Schröder pedig most Normandiában azt a német katonai temetőt sem volt hajlandó megkoszorúzni, ahol a Waffen SS halottai nyugszanak. Az sem megnyugtató, ha az EU határain kívül ugyan, de az orosz hadsereg közismerten szélsőséges hangvételű lapja a birodalmi eszme aktualitására emlékeztet. Sajnos, magyar példa is akad: a budapesti rádióban nyilatkozott hétfő reggel egy politikus-történész, aki szerint nem a határok légiesítésére, hanem megváltoztatására kell törekedni, akár az Unión belül is. Ideje lenne azonban észlelni, hogy ezen az évfordulón hányat ütött a történelem órája. Nehogy lekéssük a vonatot. Az Unión belül is lehet késni. Az EU koordinátora szerint tovább kell fokozni az európai titkosszolgálatok és rendőrségek együttműködését Bármelyik államot érheti terrortámadás MTI-BESZÁMOLÓ Az Európai Unió terrorellenes koordinátora szerint a földrész minden országában valós veszély a terrortámadás, még azokban az államokban is, amelyek nem hozhatók összefüggésbe az iraki beavatkozással. Gijs de Vries ezt Ernst Strasser osztrák belügyminiszterrel tartott találkozója után jelentette ki. A terrorizmussal foglalkozó európai szakértőknek az volt az érzésük, hogy a márciusi madridi terrortámadásokkal egész Európát érte támadás. A nyitott társadalmak ugyanis sebezhetőek, nem lehet százszázalékos védelmet garantálni, azonban az EU mindent megtesz, hogy csökkentse a sebezhetőség mértékét. A koordinátor az európai titkosszolgálatok és rendőrségek együttműködésének a fokozása mellett szállt síkra. Arra szólította fel az EU tagországait, hogy a munka operatív részének dandáiját nemzeti szinten kell elvégezni. Bírálta azokat az országokat, amelyek még nem illesztették jogrendjükbe az európai letartózta- tási parancs alkalmazásának engedélyezését. Strasser osztrák belügyminiszter korábban sikertelenül kezdeményezte, hogy hozzanak létre európai titkosszolgálatot a terrorizmus elleni küzdelem fokozása céljából. Elmondta, hogy Ausztriának nincs külső polgári titkosszolgálata, így nagyon érdekelt a kiváló együttműködés megteremtésében ezen a területen, amelyen Bécs európai, amerikai és közel-keleti titkosszolgálatokkal is együttműködik. Strasser de Vriestől eltérően úgy fogalmazott, hogy azokban az országokban reális a terrortámadás veszélye, amelyek katonákat küldtek Irakba, ugyanakkor fokozottabb veszélynek vannak kitéve egész Európában ezeknek az országoknak az állampolgárai és intézményei. Közölte, hogy Ausztriában nincs bizonyíték terrorista akcióra, azonban figyelnek bizonyos csoportokat és intézményeket. KOMMENTÁR Liberális kisajátítás NAGY ANDRÁS Ha ma nem sikerül megegyeznie Pavol Ruskónak a Zsolna környéki falvak polgármestereivel, valamint a földtulajdonosakat képviselőkkel, a miniszter a kormányban kezdeményezni fogja a földterületek kisajátítását. Rusko hovatovább egyre idegesebb. Ez részben érthető, hiszen érzi, néhány egyszerű ember csak a saját jólétére gondol, nem a stratégiai célokra, így nem hajlandók a hivatalos árért eladni a földterületeket. Az ANO elnöke egyértelművé tette, bármiről hajlandó ma tárgyalni, a telekárak emelését kivéve. Számára teljesen elfogadhatatlanok a kétszáz-háromszáz koronás négyzetméterenkénti árak, s a százegynéhány koronától, melyet hivatalosan, pecsétes papírral is meg tudnak indokolni, nem tágít. Ha meg az egész nem tetszik a népnek, akkor jöjjön az erőszákos kisajátítás. A dolgot nyilván több oldalról is meg lehet közelítem. Mondhatjuk azt, hogy az a földterület, amikor még szó sem volt a beruházásról, semmit sem ért. Termőföldnek nem igazán jó, így a tulajdonosok olcsón is megváltak volna tőle. De azt is mondhatjuk, hogy abban a pülanatban, amikor egy több tízmilliárdos befektetés érkezik, oda, a telkek árai az égbe szöknek. És jogosan. Hiába jön ki a becsüs, azt állítva, hogy ez a telek ennyit meg ennyit ér. A tulajdonos tudja, hogy kötni kell az ebet a karóhoz. Egyrészt hátha sikerül feljebb srófolni az árakat, ha meg mégsem, akkor egyszerűen azért, mert ha nem szabályos adásvétel útján válik meg a földjétől, hanem az állam kisajátítja, ugyanazt a pénzt kapja meg érte, ami az utolsó állami ajánlat volt - azzal a különbséggel, hogy nem kell adót fizetnie utána. Az, hogy a minisztérium ezáltal időzavarba kerül, s valószínűleg csúszni fog az egész befektetés, s tán még büntetőkamatokat is fizetet- het az állam, a földtulajdonosokat nem különösen izgatja. Talán még érthető is a dolog. Számunkra. Ezeknek az embereknek valószínűleg egyszer adatik meg az életben, hogy jól járjanak. Hát nem fogják a dolgot annyiban hagyni. Pavol Ruskónak, mint a programjában liberálisként definiált párt elnökének tudnia kellene, hogy bár szép dolog a globaliz- mus, a piacorientáltság, a külföldi befektetők becsődítése, egy liberális párt viszont nem építhet csak gazdasági dolgokra. A liberalizmusnak vannak olyan több száz éves fundamentumai, melyek az egyén szabadságának, tulajdonának tiszteletéről és sérthetetlenségéről beszélnek. Az egyén célja a maximális jólét és boldogság elérése. Bármilyen törvényes úton. A nagy gazdasági fellendülés közepette ezeket pont neki nem szabadna elfelejtenie. Ha komolyan gondolja az ideológiát. Adószabadság - kinek? PÁKOZDI GERTRÚD Fellélegezhetett múlt héten az adófizető polgár, hiszen 3-ától már magára dolgozik. Kiszámították, hogy az állam minden munkával produkált koronából levette a maga 42 fillérjét, hogy működtetni tudja azt a gépezetet, amely nélkül semmi sem működne, ami az államot állammá teszi. Nem működnének a közhivatalok, a közintézmények, nem lenne közoktatás, közegészségügyi ellátás stb. A Szlovákiai Adófizetők Társulása titkárának bejelentése szerint az adószabadság napja tavalyhoz képest egy nappal került korábbra, tehát az adóterheket illetően nagyon mérsékelten javult az adófizető helyzete. Javult, de ez még korántsem „Amerika” - mondhatnánk. Az USA-ban és Hongkongban például néhány héttel korábbra esik ez a munka- vállaló életszínvonalának, a vállalkozó gazdasági helyzetének alakulása szempontjából korántsem mellékes időpont. A mérsékelt javulást azonban kevesen érzik meg. Egyrészt, mert amit az adófizető a jövedelemadó-csökkentéssel nyert, azt - ugye - a hozzáadottérték-adó egykulcsossá tételével elveszítette. A kisebb keresetűektől ugyan kevesebb adót vonnak le, de ha megveszi a napi élelmiszert, az így keletkezett többletbevételt el is költi. És még jó, ha csak ennyit. Ráadásul az adófizető nemcsak adót fizet az államnak, hanem rengeteg egyebet is - említsük csak a kötelező társadalom- és egészség- biztosítást -, tehát joggal érzi úgy, terhei minden statisztikai állítással ellentétben nem csökkennek, hanem nőnek. Újabban meg azzal riogatják, hogy az egészségügyi reform következtében - amennyiben a képviselők nem lesznek résen - körülbelül 300 ezer biztosított eleve többet fizet majd ezen a jogcímen az államkasszába. Főleg a kisvállalkozók, kézművesek kerülnének ebbe a kategóriába, akik számára sovány vigasz, hogy a magasabb jövedelműek is többet fizetnének. A kisvállalkozó, akit már így is sokféle teher nyom, nyilván nem örülne az ilyen kiadásoknak, és sokan közülük feladnák szerény megélhetés süknek ezt a módját. Az önmagukat „alkalmazó” kisvállalkozók, vagyis önálló kereső tevékenységet folytató személyek sok esetben azok közül kerülnek ki, akikrövidebb-hosszabb ideig munka nélkül voltak, és ebből a helyzetből menekülve választották a megélhetésnek ezt a formáját. Ami az esetek zömében éppen csak annyit hoz a saját magát alkalmazó fodrász, cipész, kőműves, kozmetikus, masszőr stb. konyhájára, hogy valahogy megél belőle. Fizeti a fizetnivalókat, és az állammal szemben, de lehetőleg mással szemben sem halmoz fel adósságot. Ha a vállalkozók e csoportjához tartozó mintegy 300 ezer személynek növelnék közterheit, nehezítenék önálló pénzkeresési feltételeit, nem kizárt, hogy közülük sokan letennék a lantot, és újra beállnának a munkanélküliek sorába. Ez pedig sem az állampolgárnak, sem az államnak nem lenne jó.
