Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)

2004-06-07 / 130. szám, hétfő

22 Kitekintő Kétségtelenül jelentős lépés, hogy végre van orvosi ellátás az apró faluban is, de azért a kórházi látvány nem túl meggyőző és lenyűgöző ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 7. Kur disz tán, a hegyek között PKK szabadharcosok. Ismerik a vidéket, tudják, hova lépjenek. kok mellett halad el. A Kani Masi fölé magasodó hegy is török kato­nai bázisként szolgál. A török had­sereg csaknem másfél évtizede van jelen az iraki kurd hegyekben. Több mint évtizednyi belháború után a kilencvenes évek elgére si­került kiszorítani Törökországból a kurd gerillaszervezet, az Abdullah Oca lan vezette PKK szabadharco­sait. A PKK ekkor az iraki hadsereg­től már megszabadult iraki Kur- disztán hegyei köze vette be magát. A török hadsereg éveken át minden tavasszal valóságos hadjáratot in­dított a határon keresztül a terro­ristacsoportnak tekintett szervezet ellen. A KDP és PÚK, a két vezető kurd párt viszonya a PKK-val és a „rendcsináló” törökökkel, akárcsak egymással, meglehetősen változé­kony volt. Általában a pillanatnyi erőviszonyok döntötték el, hogy épp ki támogatja a PKK-t, és ki hívja be a törököket, hogy segítsenek megszabadulni a helyi lakosság (mégpedig elsősorban a hagyomá­nyos társadalom fullasztó köteléke­iből szabadulni vágyó szebbik nem) soraiból is toborzó, a törzsi­feudális rendszer maradványai el­len lázító, és a kurd hegyvidékből saját miniállamot kikanyarító kom­munista szervezettől. A PKK egysé­geit azonban, ha jelentősen meg­gyöngültek is, a mai napig nem si­került kifüstölni a kurd hegyekből - erre enged következtetni a török bázistól alig félórányi (igaz, ka­nyargós hegyi) útnyira a sziklák kö­zött felszálló füst „PKK-sok bar­langja” kommentálják a helyi vi­szonyokat jól ismerő kurdok A tö­rökök nem buják utolérni őket, a KDP meg mostanában vaknak és süketnek tetteti magát, ha a PKK- ról van szó. Futólag felmerül egy gyors interjú lehetőségének a gon­dolata, de az út mentén az errefelé oly jól ismert háromszög alakú, ko­ponyát ábrázoló táblák jobb belá­tásra térítenek. A hajdani kaki had­sereg katonái itt is taposóaknákkal vetették be a termőföldet. „De a PKK-sok ismerik a vidéket, tudják, hova lépjenek.” A kanyaron túl már a sárga KDP-zászló leng. A török hadsereg kurdisztáni állásai amúgy is igencsak meg­gyöngültek a háború óta, amikor is a törököknek sikerült kellően magukra haragítaniuk nagy ha­talmú tengerentúli szövetségesü­ket. Azóta az USA is kevésbe han­goztatja, hogy a PKK-t üldözendő terroristaszervezetnek tekinti. Újabban (vagyis amióta a KDP a háborús segítségért hálás ameri­kai hadsereg támogatását tud­hatja maga mögött) a török egy­ségek csak a KDP külön engedé­lyével mozoghatnak a kurd uta­Az iraki Kurdisztánban nincs távolsági tömegköz­lekedés. Az autóbérlés drá­ga mulatság, főként mivel a kocsihoz kötelezően so­főr is jár. így hát kapva ka­pok az alkalmon, hogy is­merőseim a hegyekbe tar­tanak, van még egy üres hely a kocsiban. Ez persze csak nekem kirándulás, nekik munka. SPÄT ESZTER A számítógépes cég az UNICEF- fel kötött szerződésben vállalta, hogy szakemberei pár hetente vé­giglátogatják a kórházakat, hogy a számítógépeket ellenőrizzék. Mert itt minden kórháznak van számító­gépe. Más kérdés persze, hogy mi a helyzet az orvosi felszereléssel és személyzettel. Első állomásunk, a határ menti, amúgy igen jómódú Zakho. A kis városszéli rendelőin­tézetnek egyeden orvosa van. A fo­lyosón pityergő, maszatos gyere­kek várnak a kötelező oltásra. Zakhót elhagyva az út csodála­tos tájon vezet keresztül. A hegyek­be még csak most érkezett el a ta­vasz, minden friss, smaragdzöld. A hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években az iraki hadsereg lángszó­róval és a levegőből szórt kémiai anyagokkal újra és újra felégette a kurd hegyeket borító sűrű erdősé­get. Előbb, hogy a kurd partizáno­kat megfosszák búvóhelyeiktől, ké­sőbb, hogy távozásra kényszerítsék a partizánokat élelemmel titokban ellátó lakosságot. Útitársam legutóbb 1992-ben járt erre, amikor a hegyoldalakat elszenesedett facsonkok borítot­ták Másfél évtized béke alatt ma­gára talált a természet, újra zöld minden. Meg tizenöt év, és az észa­ki hegyeket talán megint őserdő borítja. A völgyekben zöldelló me­zők mellett lerombolt falvak ma­radványai. Ez is a Szaddám-éra mementója. De a földeket itt-ott már újra megművelik Igaz, ez er-' refelé nem veszélytelen vállalko­zás. Az iraki hadsereg az évek so­rán mintegy tízmillió taposóaknát rakott le Kurdisztánban. Kétségte­len, hogy az aknák többsége az ira­ki-iráni határon található, ahol a még hagyományos életmódot foly­tató nomádok (illegális) határátke­léskor maguk előtt terelik nyájai­kat; inkább a juh repüljön, mint ők De azért jutott kurd pesmergáknak szánt akna elég az északi hegyekbe is. Bár lakott - művelt - területeken járunk, társaim fonón óvnak attól, hogy az útról bármiféle panoráma kedvéért is letérjek Pedig a kurdok egyik kedvenc időztöltése a zöld­ben való piknikezés - de csak jól ismert helyeken. Kani Masi apró település a hegyek között. Neveze­tessége, hogy a közelmúltig csak keresztények lakták méghozzá az arameus egy modem változatát be­szelő nesztoriánus keresztények vagy ahogy ók büszkén nevezik magukat, az asszírok A kilencve­nes évek óta Kani Masi egy apró kis kórházzal is büszkélkedhet A Ró­zámra Kórház a hegyvidék egyeden orvosi rendelője. Névadója az a fia­tal nyugati újságírónó, akit 1991- ben, amikor a törökországi mene­külésből visszatérő kurdok között tudósított, megerőszakoltak és meggyilkoltak a szomszédos hegyi falucskában. A tettes küéte a mai napig ismeretien, de a helybéliek leginkább az újságírónő saját, a dé­li nagyvárosból, Szuleymamból jött kurd testőreire gyanakszanak A kórházat az áldozat édesanyja ala­pította leánya emlékére. Kétségtelenül jelentős lépés, hogy végre van orvosi ellátás a he­gyek közt is, de azért a látvány nem túl meggyőző. így gondolhat­ják a helybéliek is, mert a két jéghi­deg kórteremben csak egyetlen be­teg fekszik Igaz, a komolyabb ese­teket a síkvidéki nagyvárosokba küldik a kórház mentőautójával. A mellékhelyiség (itt is) megközelít­hetetlen. A kórháznak saját szülő­szobája is van, de az asszonyok többsége még mindig szívesebben szül otthon. Ez némileg érthető. A szülőszoba függönnyel leválasz­tott előterében munkások falatoz­nak festékes ruhában. Szülőágy­ként egy kengyelétől megfosztott nőgyógyászati szék szolgál, az ágy alá helyezett fémvödrön megszá­radt vércsíkok futnak végig. A számítógép előírásszerűén végrehajtott vizsgálata után visz- szaindülünk a síkság felé - a hegye­ken keresztül vezető kanyargós, sá­ros földúton, ami itt-ott török tan­Amerikai katonák a PÚK moszuli székhazánál ( CTK/AP-felvétel) A határ menti, amúgy jómódú Zakho és Moszulfélé (Képarchívum) kon. Sőt van, ahol a rikító sárga KDP-zászló is ott leng egy órbódé tetején, alig száz méterre a török tankoktól - mintha KDP-bázisról lenne szó, gondolhatná az ava­tatlan szemlélő. A bamemii repülőtéren, amely több mint egy évtizede a törökök egyik fő bázisának számít, a kur­dok politikai törekvéseit gyanak­vással szemlélő törökök még a múlt nyár végén kitűzték a török zászlót a reptéri épület tetejére. Amikor a kurdok ismételt kérése el­lenére sem vonták be a szomszédos ország zászlaját Kundisztán szívé­ben, az kaki hadsereg nehézfegy­verzetével gazdagodott pesmergák hirtelen rajtaütéssel foglyul ejtet­ték a bázist tankostul, katonástul. Azóta meg a török tankokról is el­tűnt a felségjelzés. Még épp idejében érünk vissza Duhokba, hogy részt vegyek egy amerikai szemináriumon, a KDP nóegyietében. A téma a kurd nők helyzete és a politikai életben való szerepvállalása. A Duhok-szerte Barbara néven közismert, középko­rú, hatalmas gyöngy fülbevalós, energikus amerikai hölgy a rend­szerváltás után mifelénk is oly nép­szerű „személyiségfejlesztő tré­ning” helyi viszonyokra adaptált változatát vezényli le. Az erősen festett, magas sarkú cipellőkben imbolygó hölgyek kis csoportokra osztva vitatják, milyen akadályai is vannak a kurd nők politikai szerep- vállalásának így egyszersmind a demokratikus párbeszédben való aktív részvételt és az asszertív ma­gatartást is gyakorolják, magyaráz­za Barbara. Lelkesedését még az sem csökkenti, hogy szemmel lát­hatólag a jelen lévő néhány férfi vi­szi a prímet. Mint utólag megtu­dom, az egyik határozott, mankók­ra támaszkodó öregúr, aki ki tudja milyen harci balesetben vesztette el két lábát, valóban kitűnő ismerője a női nemnek: három feleséget is tart egy fedél alatt. A kiscsoportos diszkusszió után minden egyes cso­port a placcra küld egy-egy vállal­kozó szellemű hölgyet, hogy el­mondja, mire is jutottak. A kurd, ü- letve arab nyelvű beszédekből egy árva szót sem értő amerikai hölgy lelkes szavai zárjak a szemináriu­mot: lám-lám, már megtették az el­ső lépéseket a demokrácia és a ne­mek közti egyenlőség rögös útján. Kész szerencse, hogy Barbara nem tudja, angol szakot végzett ifjú tol­mácsa csak nevetni szokott az olyan ötleteken, mint a nők jogai, és ó lenne az utolsó, aki gyönyörű, ám iskolázatlan és csendes felesé­gét kikergetné a konyhából. Élve a nyugati nők szabad moz­gásának jogával, sötétedés előtt felhajtok még pár pohár gyü­mölcslevet a duhoki bazárban. A gyümölcsléárusok utcájában óri­ási (bár főleg gyerek-) tömeg vesz körbe néhány amerikai dzsipet. A golyóálló mellényes, egzotikus vonású katonák nepáli gurkák. Néhány, megjelenésében Rambó- ra emlékeztető civü ruhás ameri­kai kíséri őket. Leszerelt tenge­részgyalogosok, a Szomáliái, bal­káni, afgán és dél-amerikai har­cok veteránjai, akik most zsoldos­ként vállalják a katonák védelme- zését. Egy bőrszíjakkal övezett volt fóka a politikai korrektség és a szexuális zaklatás szigorú ame­rikai játékszabályairól megfeled­kezve bókol, „you have beautiful eyes”. Talán a hosszas iraki tar­tózkodás fertőzte meg. Dühök, 2004. május (Reuters-felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom