Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)
2004-06-07 / 130. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 7. Sportvilág - régiófoci 19 Egy ízben nagyot tévedett, szabályos szerelésért büntetőt ítélt a komáromiak javára Fric játékvezető Győzelemmel búcsúztak Komárom. Szombaton délután eső áztatta, mély talajon játszották a III. liga nyugati csoportjának komáromi párharcát, amely a papírformának megfelelően a hazaiak győzelmével fejeződött be. ÚJ SZÓ-JELENTÉS Az 5. percben Dobry faképnél hagyta Filínt, beadásáról azonban Konc lemaradt. Kamendy lövését a vendégek kapusa, Kosiba hárította. A 22. percben a hazaiak kapuja előtt Masarovic kapkodta el a ziccert, a túloldalon Konc sem járt sikerrel. Poruba akciójánál mármár gólt kiáltottak a nézők, ám ismét csalódniuk kellett. A 28. percben Tot mesterien találat Dobry elé, s a Duna-partiak befejező csatára esélyt sem adott Kosibának a közbeavatkozásra. Később Köké- nyesi növelhette volna a KFC vezetését, Filín azonban még idejében közbelépett. A 31. percben nagyot tévedett az egyébként részrehajlás nélkül ítélkező játékvezető, aki Filín szabályszerű becsúszó szereléséért 11-est ítélt a komáromiak javára. A büntetőt Konc higgadtan értékesítette. Az első félidő hajrájában Hruby szépíthetett volna, ám fejese gyengére sikeredett. Fordulás után Krstenansky hibázott góllal kecsegtető helyzetben. Az 56. percben Dobry akciója végén Poruba állította be a végeredményt. A folytatásban már ugyanis érintetlen maradt Kosiba hálója, aki bizony fellélegzett Konc fejese, Král lövése és Zlatohlávek kapufája után. Győzelemmel búcsúztak el szurkolóiktól a komáromiak, akik újonc létükre a tabella 5. helyéről várják a pontvadászat szerdai zárófordulóját. KOMÁRNO-BÁNOVCE 3:0 (2:0). Gólok: Dobry (28.), Konc (31 - 11-esből), Poruba (56.). Sárga lap: Kosiba. Játékvezető: Fric, 200 néző. A komáromiak a következő összeállításban játszottak: Molnár (72. Peltzner)-Pod- lucky, Tot (53. Uzola), Zlatohlávek, Kökényesi, Krstenansky Zd., Poruba, Kamendy (64. Bazinsky), Král, Dobry, Konc. (md) AIII. liga nyugati csoportjának komáromi mérkőzésén szikrázó párharcok szemtanúi voltak a nézők (Milan Drozd felvétele) ALACSONYABB OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK Pozsony III. liga, 29. forduló: Ruzinov- SFM Senec 5:2 (2:1), g.: Varga (3, 49.), Ivan (5.), T. Chovanec (66.), Radacovsky (74.), ill. B. Stellár (34., 85. - 11-esből); Dúbravka- Jablonec 4:2 (1:0), g.: Kozmér (4., 90.), Hanzel (66.), Schlesinger (71.), ill. Niznan (68.), Pánis (81.); Slovan B-Inter B 1:1 (1:0), g.: Jur- ko (43.), ill. Hodek (86.); Koba Senec B-Sváty Jur 1:1 (0:0), g.: ifj. D. Bartko (70. - 11-esből), ill. Lip- nicky (60.); Vrakuna-Raca 1:2 (0:0), g.: Nemeik (86.), ill. Scib- rány (61.), Scasny (89.); Jarov- ce-Lamac 1:5 (0:3), g.: Bartosek (6., 23. - 11-esből, 45.), Pse-nko (47.), Tóth (49.), ill. Szitás (90.),; 15. BCT 29 7 6 16 31:59 27 16. Rovinka 29 7 6 16 35:68 27 A Kráfová p/S. csapatától 3 pontot levonnak. Nyugat-Szlovákia III. liga, 29. forduló: Komámo- Bánovce 3:0 (2:0), g.: Dobry (28.), Konc (31. - 11-esből), Poruba (56.); Topolcany-L. Rovne 1:5 (0:3), g.: Kubesa (87.), ill. Grendel (8., 21. és 77.), Nosicky (20.), To- mana (68.); Neded-Myjav 0:7 (0:3), g.: Kosík (11., 59. és 86.), Duga (20.), Gálik (22.), Stancík (50., - 11-esből), Bogora (90.); N. Zámky-Levice 2:0 (2:0), g.: Trnka (17.), Andrásik (31.); D. Vesteni- ce-Lapás 0:1 (0:1), g.: Dobiás (9.); dicka (52.); Mocenok-Zbrojníky 1:2 (0:2), Andrásik (90.), ill. Ton- kovic (15.), Cvirik (19.). A Gabcí- kovo-Tlmace mérkőzés elmaradt. 1. Vráble 29 21 4 4 66:19 67 2. Mocenok 2918 5 6 61:26 59 3. Pata 29 18 2 9 72:37 56 4. Baka 29 16 4 9 68:42 52 5. Samorin 29 16 4 9 57:38 52 6. Gabcíkovo 2915 5 9 46:33 50 7. Zbrojníky 8. CFK Nitra 9. V. Ludince 2913 6 10 51:45 45 10. Kolárovo 2913 5 11 43:42 44 11. ViOn B 29 10 6 13 58:45 36 12. Sládkovicovo 29 10 4 15 46:52 34 2915 4 10 55:31 49 2914 3 12 69:50 45 13. Bánov 14. Zeliezovce 15. Balon 29 8 3 18 29:61 27 29 6 5 18 30:86 23 29. 4 2 23 17:86 14 Studva (48.), ill. Pajtinka (16.); Pri- beta-Komjatice 2:5 (1:3), g.: Pozsonyi (33.), Lakatos (68.), ill. Ka- luzák (6.), Mich (28.), Letko, Mich. Marencák (33.), Sipula(63.), Mar. Marencák (89.); Cajkov-Tvrdosov- ce 9:1 (2:1), g.: Pompos (18.), Malis (28.), Lepies (50.), Strelec (55., 56., 67. - 11-esből, és 79.), Kincok (59. és 89.), ill. Coknay (37.); D. Ohaj-Kalná n/Hr. 2:1 (1:0), g.: Pa- lacka (33.), Porubsky (61.), ill. Thaly (88. - 11-esből); Caka-V. Lovce 5:2 (2:1), g.: Dobrota (17.), Tomasek (32.), Viglas (60.), Mud- ron (65.), Molnár (79. - 11-esből), Ul. Hoppan (1.), Krsák (52.); Zem- né-Surany 2:1 (1:0), g.: Adamo- vics (25. és 70.), ill. Chovanec (90. 13. Revúca 14. Cadca 15. D. Hricov 16. Martin 28 5 6 17 28:65 28 5 6 17 29:71 28 4 5 19 16:84 28 1 3 24 21:75 13. Vydrany 14. Samorin B 15. V. Paka 16. Dobrohosf 29 11 29 7 29 6 29 5 5 13 40:50 38 5 17 38:65 26 -4 19 39:84 22 4 20 43:84 19 Kelet-Szlovákia III. liga, 28. forduló: St. Kubovna -Michalovce 0:3 (0:1), g.: Mati(51. és 70.), Tóth (39.); Svidník-Sob- rance 1:0 (1:0), g.: Kosa (31.); V. Kapusany-Trebisov 0:3 (0:1), g.: Cernej (18.), Cizmár (47.), Geri (84.); Sabinov-Cana 5:2 (2:1), g.: Miseik (30., 67. és 75), Surina (44. és 48.), ill. Palencár (38.), Hanzel (62.); Túrna- Durkov 1:1 (0:1), g.: Rusinko (85.), ill. Capko(45.); Lo- komotíva-Stropkov 1:0 (1:0), g.: Szendrey (18.); Sp. N. Vés- Presov Galánta, 29. forduló: Trstíce B- Váhovce 2:4 (1:1), g.: Takács E., öngól, ill. Búran, Krivosudsky, Bors, öngól; Tomásikovo-D. Saliby 3:2 (2:2), Hoboth 2, Nagy, ill. Mo- rovics, Bednár; P. ÚTany-V. Grob 7:1 (4:1), g.: Grus 3, Matús 2, Ur- bánek, Kondákor, ill. Dubovsky; Mostová-Sintava 0:1 (0:1), g.: Molnár - a mérkőzés élbeszakadt; V. ÚTany- C. Brod 1:0 (0:0), g.: Ke- lecsényi; Kajal-C. Voda 0:9 (0:3), g.: Gasparovics 3, Králik 2, Földesi 2, Kiss, Farkas N.; Matús-kovo-ToPezinok-V. Leváre 1:1 (1:1), g.: TiJ. Bohunice-Zl. Moravce 0:3 (0:2), lő.Tlmace 29 1 6 22 14:89 9- 11-esből); Imel’-Hr. Kfacany 8:1 B 3:1 (2:0), g. .: Janecka (2. és 32.), pofnica 1:0 (0:0), g. ,: Lax. ko (37.), ill. Prochászka (20.); g.: Upánik (11.), Lukáé (45. - önA bajnokság végén a Zeliezovce (2:0), g.: Lovász A. (31. és 88.), LoKukof (62.), ill. Javorek (83.). . A l.V. Úfany 2621 3 2 85:20 66 Láb-D. Luzná 0:2 (0:0), g.: Móragól), Ondrejka (49.). A Nemsovácsapatától 3 pontot levonnak. vász M. (40.), Orosi (58.), Haris Bardejov-Lipany találkozó elma2. C. Voda 2619 1 6 76:30 58 vec (59 - 11-esből), ül. Kufel (88.). Púchov B találkozót a rossz pálya(64., 65. és 68.), Polgár (58.), ül. radt, a hazaiak nem léptek pályára. 3. Váhovce 2718 3 6 84:38 57 LSv.Jur 2919 6 4 64:27 63 viszonyok miatt elmaradt, a V. liga, déli csoport, 29. forduVáczi (63.). 1. Trebisov 2819 6 3 69:17 63 4.Sintava 2517 1 7 68:26 52 2. Slovan B 2918 6 5 75:31 60 mérkőzést szerdán, június 9-én ló: SK Moéenok-SerecT 1:0 (1:0), 1. Hurbanovo 2916 7 6 68:28 55 2. Michalovce 2819 4 5 73:27 61 5.Matúskovo 2613 4 9 48:36 43 3. Ruzinov 2916 8 5 48:24 56 (17.00). A Stúrovo-Spartak Tmava g.: Hudec (16.); N. Zivot-Galanta 2.Sahy 2916 7 6 68:36 55 3. Durkov 2816 5 7 59:24 53 6. P. Úfany 2612 6 8 52:43 42 4. Lamac 2917 4 8 52:28 55 B mérkőzést sem játszották le, a 3:0 (2:0), g.: Andrejkovics (18.), 3. Kalná n/Hr. 2915 4 10 55:45 49 4. Cafia 2813 2 13 51:53 41 7. Topofnica 2613 1 12 46:37 40 5.Inter B 2913 5 11 43:31 44 nagyszombatiak ugyanis autóbuTurza (25. és 75.); H. Potőn-H. Sa4.1mel 2913 7 9 69:51 46 5. St. Lubovna 2812 5 11 35:39 41 8.Tomásikovo 2610 5 11 51:53 35 6. Láb 2912 8 9 31:27 44 szuk meghibásodása miatt nem érliby 4:1 (1:0), g.: Kramaréík (37.), 5. Marcelová 2913 5 11 60:52 44 6. Stropkov 2813 1 14 42:38 40 9. C. Brod 2610 1 15 30:64 31 7. Raca 2912 5 12 47:40 41 keztek meg a helyszínre. A Méhes (56., 80. - 11-esből és 83.), 6. D. Óhaj 2913 5 11 51:45 44 7. Lipany 2713 1 13 51:52 40 10. D. Saliby 26 8 3 15 43:75 27 8.SFMSenec 29 9 11 9 32:31 38 mérkőzés sorsáról a Nyugat-szloill. Lénáit (90); Toporníky-Zbehy 7. Tvrdosovce 2913 5 11 68:76 44 8. Bardejov 2712 4 11 42:44 40 11. V. Grob 27 8 2 17 38:64 26 9. Dúbravka 2911 5 13 48:40 38 vákiai Futballszövettség sporttech5:1 (3:0), g.: Johancsik (18., 19., 8. Dvory n/Z. 2913 4 12 66:53 43 9. Sp. N.Ves 2811 6 11 49:40 39 12. Kajal 26 7 3 16 33:69 24 10. D. Luzná 29 9 9 11 38:38 36 nikai bizottsága csütörtöki ülésén 78. és 85.), Rajkovics (21. - 119.V. Lovce 2913 1 15 65:77 40 10.Túrna 2811 6 11 36:39 39 13.TrsticeB 26 7 3 16 39:76 24 11. Jablonec 2910 4 15 36:76 34 hoz majd döntést. esből), ül. Mészáros (56.); O. Po10. Cajkov 2911 6 12 60:44 39 11. Svidník 2811 5 12 28:39 38 14. Mostová 25 6 4 15 35:62 22 12. V. Leváre 29 7 8 14 39:47 29 1. Lapás 2918 6 5 53:23 60 tőn-H. Kráfová 3:1 (2:0), g.: Belko11. Komjatice 2911 6 12 55:64 39 12. Sabinov 2812 1 15 42:44 37 15.Soporna 26 4 4 18 26:61 16 13. Pezinok 29 8 5 16 35:64 29 2. FC ViOn 29 17 7 5 55:30 58 vics (28.), Lelkes (33. - 11-esből és 12.Caka 2911 5 13 44:57 38 13.Presov B 28 8 9 11 40:42 33 A Matúskovo, C. Brod és a To14.Koba B 29 7 7 15 32:66 28 3. Led. Rovne 29 16 7 6 75:32 55 75.), ül. Bagocky (46.); Vléany-Vi13. Surany 2910 6 13 49:50 36 14. Lokomotíva 28 9 5 14 30:46 32 másikovo csapatától 3-3 pontot 15.Vrakuna 29 6 7 16 33:44 25 4. D. Vestenice 2915 3 11 42:32 48 eska 2:1 (0:0), g.: Benes (69.), Mé14.Zemné 29 9 5 15 43:75 32 15. Sobrance 28 9 5 14 25:53 32 levonnak. 16.Jarovce 29 6 6 17 26:65 24 5. Komárno 29 14 6 9 39:32 48 száros (80.), ill. Zsákovics (87. - 1115. Pribeta 29 6 9 14 31:57 27 16.V. Kapusany 28 1 3 24 9:84 6 A Jarovce csapatától í i bajnok6. Stúrovo 2812 8 8 35:30 44 esből); V. Cetín-FC Nitra B 1:0 16. Hr. Kfacany 29 5 6 18 47:89 21 Komárom, 25. forduló: Búcság végén 3 pontot levonnak. IV. liga, A csoport, 29. forduló: Blatné-Malinovo 2:1 (0:0), g.: Du- govic, Kucera, ül. Goga; Devóinska N. Ves-Ch. Grob 2:1 (1:1), g.: Kovánk, Mad’ar, iü. Cernay; BCT-Vaj- nory 0:1 (0:1), g.: Grebeci; To- másov-PVFA 4:0 (1:0), g.: Valiit 2, Holoczi, Heriban; Rovinka-Kalin- kovo 1:5 (0:2), g.: Jeck, iü. Krajcír 5; Cunovo-Tmávka 1:2 (0:2), g.: Marecek, ill. Laso, Drinka; Ruzinov B-SFM Senec B 1:2 (1:0), g.: To- más, ill. Bodis, Magdolen; Petrzal- ka-Kráfová p/S. 3:2 (2:1), g.: Ku- bancok, Roman, Suroni, ül. Súpla- ta, Kurcina (11-esből). 7. Myjava 8. Nemsová 9. Levice 10. Topolcany 11. Púchov B 12. N. Zámky 13. Trnava B 14. J. Bohunice 15. Bánovce 16. Neded 2913 4 12 52:34 43 2813 4 11 34:40 43 2912 5 12 37:32 41 29 11 7 11 45:41 40 28 9 11 8 37:31 38 29 10 7 12 33:41 37 28 9 4 15 37:49 31 29 7 4 18 23:44 25 29 4 6 19 21:67 18 29 3 5 21 22:82 14 (0:0), g.: Kóna (58. - 11-esből); Trstice-V.-Opatovce 4:2 (1:1), g.: Ivicze (20. és 53.), Hromada (82.), Petrík (88.), ül. Pintér (28.- 11- esből), Gregus (90.). 1.1. Petrzalka 29 24 3 2 82:19 75 2. BLatné 2921 2 6 61:32 65 3.Tomásov 2920 3 6 62:28 63 4.Trnávka 29 12 7 10 41:31 43 5. Malinovo 29 12 5 12 72:54 41 6. Ch. Grob 29 11 8 10 58:52 41 7. Cunovo 29 10 9 10 48:31 39 8. Ruzinov B 29 11 5 13 46:52 38 9.SFMB 29 11 5 13 37:57 38 lO.Vajnory 29 10 6 13 43:58 36 ll.PVFA 29 10 4 15 37:55 34 12. Kalinkovo 29 9 5 15 55:65 32 13. D. N.Ves 29 8 4 17 24:47 28 14. Kráfová 29 8 4 17 45:69 28 Komárno csapatától a bajnokság végén 3 pontot levonnak. IV. liga, délkeleti csoport, 29. forduló: V. Ludince-Vráble 2:5 (1:2), g.: Kasana (14., - 11-esből), Franta (86.), ill. Pánik (4.), Pavlovié (30. és 51.), Pálencík (63.), Te- sársky (83.); Kolárovo-ViOn B 3:0 (2:0), g.: Máté (38. és 44. - 11- esből), Záhoran (58.); Bánov-Ba- ka 2:3 (1:1), g.: Palacka (28.), Racek (65.), ül. Oravec (23. - 11- esből), Zima (80.), Najman (83.); Sládkovicovo-Pata 2:2 (1:1), g.: Józsa (9.), Krull (66.), ül. Gál (15.), Lehocky (84. - 11-esből); Balon-Zeliezovce 4:0 (3:0), g.: Csi- csay (33. és 61.), Vass (41.), Miklós (43.); CFK Nitra-Samorín 3:2 (2:1), g.: Bernáth (6. és 85.), Slav- kovsky (23.), ül. Matejov (33.), Vo1. SK Mocenok 2922 5 2 104:21 2.Trstice 29 17 4 8 71:48 3.0. Potöri 29 15 7 7 68:34 4. Topofníky 29 14 6 9 46:41 5.V.-0patovce 29 14 5 10 62:50 6. Vieska 29 13 5 11 60:48 7. Galanta 29 13 5 11 48:51 8. H. Potőn 29 12 6 11 53:48 9. N. Zivot 29 11 6 12 45:35 lO.Zbehy 29 12 3 14 42:64 11. H. Kráfová 29 10 6 13 41:53 12. Sered1 29 9 7 13 46:63 13. V. Cejn'n 29 10 3 16 52:58 14. Vlcany 29 8 7 14 39:66 15. FC Nitra B 29 7 4 18 27:53 16. H. Saliby 29 4 3 22 33:104 A bajnokság végén a Hr. Kl’a- cany és Sahy csapatától 3 pontot levonnak. Közép-Szlovákia III. liga, 28. forduló: Kremnic- ka-Züina B 3:0 (3:0), g.: Choma (12. és 39.), Moringl (6.); Túré. Teplice-Rakytovce 1:0 (0:0), g.: Lettrik (90.); Tomásovce-Bytéa 2:0 (0:0), g.: Grajciar (56.), Vrbiniak (90.); L. Mikulás-Ziar n/Hr. 1:0 (1:0), g.: Pitonák (7. - 11-esből); Ruzomberok B-Revúca 1:0 (0:0), g.: Belos (62.); Cadca-Luéenec 1:0 (0:0), g.: Strapáé (57.); Podbrezo- vá B-D. Hriéov 3:0 (3:0), g.: Ur- banéok (16.), Túrna (22.), Belko Területi bajnokságok Dunaszerdahely, 29. forduló: Samorin B-Dobrohost’ 2:1 (0:1), g.: Kosnáé, Horsky, ill. Sárközi L.; D. Stál-Jurová 3:3 (0:0), g.: László R., Takács P., Bíró, ül. Majoros, Mandák, Fekete R; V. Paka-Tr. Hradská 4:2 (2:1), g.: Bor)ros, Juhász, Raisz, Takács J., ill. Dórák, Stojka; Stvrtok n/O.-V. Meder 2:1 (1:1), g.: Szabó M., Klempa, ill. Szabó G.; Ohrady-Janíky 5:2 (2:0), g.: Novotny 2, Zsigray, Deák, Gaál, ül. Horváth R, Németh R; Vrakún-Kráf. Kraéany 5:0 (2:0), g.: Poll)k A. 3. Kosa, Grünfeld; Vyd- rany-Zl. Klasy 2:2 (2:1), g.: Tóth I., Takács A. ill. Sárközy Z., Szikela; Srobárová 3:2 (1:1), g.: Sánta, Zsidek L., Lakatos, ill. Cabada, J. Stupicky; Iza-Sokolce 2:2 (0:1) Varga, Petrík, ill. Halász (limesből), Hegedűs M. (öngól); Ka- meniéná- Nesvady 7:0 (4:0), g.: Budai 2, Szüllő 2, Sándor, Hozmán, Szalma; Z. Oléa-Zlatná n/0.1:3 (0:2), g.: Cse J., ill. Gál J. 2, Farkas; Dulovce-KF^C Majorka B 3:1 (0:1), g.: Hegedűs 2, Kajan, ill. Belobrad; Moéa-Vrbová n/V. 6:0 (1:0), g.: Kele 2, Lajos T., Lajos E., Bábi, Farkas, Szarka; B. Ko- sihy-Chotín 6:3 (3:1) Varga Zs. 2, Mácsodi, Bárton, Varga M. (11- esből), Csemez, ill. Csókás, L, Csintalan, Takács Z. A bajnokság végén az O. Po- tőn/DAC B csapatától 3 pontot levonnak. Keleti csoport, 29.forduló: Mar- celová-Dvory n/Z. 7:2 (4:0), (18. és 40. - mindkettő 11-esből) Mari- kovec, Lucza (37.), Zajos (44., 48. és 90.), Csintalan (68., 11-esből), ill. Bernáth (60.), Hadina (79.); Sahy-Hurbanovo 1:1 (0:1), g.: (23.); K. N. Mesto-Martin 1:0 Lehnice-Kost. Kracany 2:0 (1:0). 1. Kamenicná 2518 3 4 69:20 57 (0:0), g.: Chovanec (65.). G.: Krafcík, Valko. 2.Zlatná n/0. 2516 2 7 95:36 50 1. Kremnicka 2821 2 5 48:20 65 l.Jurová 2919 7 3 77:24 64 3. Nesvady 2512 4 9 65:47 40 2.T. Teplice 2819 3 6 68:22 60 2.V. Meder 2918 2 9 60:38 56 4.Srobárová 2512 2 11 61:52 38 3.Ziar n/Hr. 2815 7 6 77:32 52 3. Lehnice 2915 3 11 52:45 48 5. B. Kosihy 2511 5 9 43:54 38 4. L. Mikulás 2815 6 7 61:30 51 4. Král. Kracany 2915 2 12 58:59 47 6. Z. Olca 2512 1 12 54:45 37 5. Podbrezová B 2814 6 8 44:40 48 5. Ohrady 2913 7 9 57:38 46 7. Búc 2512 1 12 53:60 37 6. Rakytovce 2813 7 8 49:42 46 6. Janíky 2912 8 9 56:37 44 8. Majorka B 2511 3 11 55:58 36 7. Zilina B 2813 5 10 55:46 44 7. Vrakún 2913 5 11 52:49 44 9.Moca 2510 4 11 53:60 34 8.Lucenec 2812 6 10 46:31 42 8.Trh. Hradská 2914 1 14 61:49 43 10. Dulovce 25 8 8 9 50:50 32 9. Bytca 2812 5 11 39:31 41 9. D. Stál 2912 6 11 53:50 42 11. Sokolce 25 8 5 12 47:57 29 10. Ruzomberok B 2810 9 9 43:39 39 10. Kost. Kracany 29 11 7 11 40:47 40 12. Chotín 25 8 4 13 44:63 28 ll.Tomásovce 2811 5 12 49:43 38 11. Stvrtok n/0. 29 11 6 12 49:47 39 13.Vrbová n/V. 25 8 1 16 44:80 25 12. Kysucké N. M. 2811 5 12 31:33 38 12. FK Zl. Klasy 2911 6 12 45:54 39 14.Iza 25 6 3 16 29:80 21