Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-22 / 117. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 22. A Kontroll kapta az Ifjúsági Díjat Cannes. Antal Nimród Kontroll című filmje kapta az Ifjúsági Díjat (Prix de la Jeunesse) a cannes-i filmfesztiválon. 2003 legnézettebb magyar filmjét nagy sikerrel mutatták be a fesztivál hivatalos programjának Egy bizonyos nézőpont (Un Certain Regard) elnevezésű szekciójában. (MTI) SZÍNHÁZ NEMZETI SZÍNHÁZ: A fából faragott királyfi, A kékszakállú herceg vára szombat 19 THÁLIA SZÍNHÁZ: Anconai szerelmesek vasárnap 19 ■■■■■■I KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: Barabbás sz. 19 v. 15 MOZI PÓLUS - METROPOLIS: Bolero sz., v. 15.35,19.25 Halálos kitérő sz., v. 14.40,17.40 Trója sz., v. 14.45,16.15,17.45,19.15, 20.45 Van Heising sz., v. 15.40, 18.10, 20.40 A passiósz., v. 14.20, 16.40, 19 Hogyan őrzik meg a költők a reményt?sz., v. 15.20,21.15 TATRA: Halálos kitérő sz., v. 17, 19 CAPITOL: Trója sz., v. 17, 19.30 ÚSMEV: Trója sz., v. 16,19 DÉL-SZLOVÁKIA GALÁNTA - VMK: A tűz óceánja sz., v. 19 NAGYMEGYER - SLOVAN: Nyílt seb sz., v. 19 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: A passió sz., v. 17, 19.30 VÁGSELLYE - VMK: A texasi láncfűrészes sz., v. 20 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Pán Péter sz., v. 19 PLAZA: Elveszett jelentés sz., v. 15.45, 18, 20.15 Kill Bill 2 sz., v. 16.45.19.30 A rém sz., v. 14.45,17.15,19.45 Starsky és Hutch sz., v. 15.30 Trója sz., v. 14, 15.45,17.15, 19, 20.30 Van Heising sz., v. 14.15,17,19.45 Az 50 első randi sz., v. 16.15,18.15,20.15 Szlovákiai magyar költők és prózaírók antológiája Ikerkönyvek bemutatója ÜJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Dunaszerdahely. Tegnapelőtt a dunaszerdahelyi Vámbéry Irodalmi Kávéházban irodalomtörténeti jelentőségű könyvbemutatóra került sor. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága a Magyarországon évtizedek óta megjelenő Szép versek és a szépprózákat tartalmazó Körkép mintájára jelentetett meg két, a szlovákiai magyar költők és prózaírók tavalyi publikációinak legjavát tartalmazó antológiát. A költőink 2003-as első közléseiből válogatott Zsé arca című versantológia összeállítója Csanda Gábor volt, A képzelet ráfogásai címen megjelent prózaválogatást pedig Keserű József készítette. Ferenczes Istvánnak, a Csíkszeredán megjelenő Székelyföld fő- szerkesztőjének kezdeményezésére Erdélyi szép szó címen már három éve jelentetnek meg hasonló antológiát a romániai magyar szépírók műveiből. Azzal az apró különbséggel, hogy a Fekete Vince szerkesztette terjedelmes és tetszetős kötetben a költők és a prózaírók egymás mellett szerepelnek. „Melyek azok a jegyek, amelyek az Erdélyben született irodalmat egyértelműen megkülönböztethetővé tennék az idehaza vagy a Föld bármely pontján születő magyar nyelvű szövegek persze ugyancsak esetlegesen tipizálható csoportjaitól?”- teszi fel a kérdést kritikájában a magyarországi Bedecs László, majd ekként fogalmaz: „Az antológia inkább arról győzheti meg olvasóját, hogy efféle különbségek nincsenek, illetve ha vannak is, azok nem regionális természetűek.” A dunaszerdahelyi Lilium Aurum Kiadó gondozásában napvilágot látott szlovákiai magyar vers- illetve prózagyűjtemény - melyeknek magyarországi bemutatójára az idei Ünnepi Könyvhéten kerül majd sor- a szerdai nap folyamán került ki a nyomdából, s még a megjelenés napján, azon melegében fel lett tálalva a szépirodalom csallóközi ínyenceinek. Igencsak korai lenne tehát már most válaszolnunk Bedecs László fönti kérdésére. Arról nem is beszélve, hogy a tavalyi szépirodalmi publikációkból összeállított két könyvecskét mérlegre téve az efféle magvas, de valójában periferikus kérdésekre talán nem is adható adekvát válasz, (in) Kulcsár Ferenc, Gyüre Lajos, Aich Péter, Balázs F. Attila, Ardami- ca Zorán és Tőzsér Árpád a Vámbéry Kávéház könyvbemutatóján (Somogyi Tibor felvétele) Az ötletbőség mellett a műsor erőssége a táncok, a dalok, a zene magas művészi fokon történő előadása Vasárnapi iskolában voltam! Az Ifjú Szivek a pozsonyi Astorkában (Kiss Gábor felvétele) Hét iksszel a vállamon újra beültem az iskolába. Csupán szemlélődésre készültem, aztán mégis résztvevő lettem. Május 16-án a pozsonyi Astorka Színházban lélekben együtt játszottam a szereplőkkel, és feléledtek valamikori diákcsínyeim. Bőséges készlettel rendelkeztem belőlük. Akárcsak Hégli Dusán, az Ifjú Szivek Magyar tánciskola című új műsorának rendezője. TAKÁCS ANDRÁS A látottak alapján le merem írni: ez a műsor az alkotók és az előadók közös műveként jött létre, és éli mindennapi bemutatóját. Ez a műsorkompozíció a megismételhetetlen kategóriába tartozik, magyarul: kétszer ugyanúgy nem lehet előadni, a szereplők előadásonként újrafogalmazzák. Azok az iskolai sztorik, amelyek a színpadon megjelennek, úgy érezzük, mindannyiunkkal megtörténtek, ezért variálód- nak tovább bennünk, s így derültségünk valójában saját élményünk új- raéléséből fakad. Esetenként köny- nyesre „kacagtam” magam. így jártak a közelemben ülők is. Jó ez az új táncos, dalos, zenés „ifjúszives” műsor. A pozsonyi bemutató különösen gazdag volt, mert előrészként, majd’ egy óra terjedelemben, nagyon a kedvünkre muzsikált a már Budapesten is jó névnek örvendő - sőt a Népművészet Mestere díjjal is kitüntetett - Póttá Géza és ad hoc zenekara. Azért ad hoc, mert ebben az összetételben csak ennek a műsornak a keretében találkozhattunk velük. Póttá prímás ÚR - így, nagybetűvel írom -, aki ötven év óta hűséges társa-zenésze a faluja, Abaújszina amatőr táncegyüttesének, a Rozmaringnak, igazán megérdemli e figyelmességet. Országszerte ismerhetjük Őt, mivel a Rozmaring együttessel majd’ minden magyar kulturális ünnepélyen, népművészeti fesztiválon ott volt, s így a tévéközvetítés jóvoltából az egész ország, sőt az egész Kárpát-medence élvezhette muzsikálását. Most - igaz, a hangja már kissé megkopott, de vonókezelése semmit sem vesztett virtuozitásából - színházi körülmények között élvezhettük játékát, és élvezhette ő is a közönség feléje áradó szeretetét. Gyermekek számára műsort komponálni - hála istennek - nem példátlan esemény. A Magyar tánciskola című előadás azonban egyedien megoldott. Nem lehet hozzá hasonlítani sem Quittner János Szőttesének Mese, mese, mátka című műsorát, sem a Budapesti Táncegyüttes által a közelmúltban bemutatott Csipkerózsika című előadást, sem mást. Ez tőlünk, hagyományos felvidéki táncainkból indul ki, azt csodáitatja meg és fogadtatja el elsőként a nézővel (a gyerekekkel), és ezeknek a tájainkhoz kötődő (alap) ismereteknek a birtokában tágítja a világot, jeleníti meg az adott táncdialektuson, tájegységen és tánctípuson belül a távolabbi vidékek sajátos táncait. Gyönyörű bokrétába kötve láthatjuk aztán a bukós, ügyeskedő, ver- bunk, ugrás, karikázó, botoló, forgatós, legényes, csárdás táncokat. (A felsorolást az ízléses szórólapról másoltam le.) Nem szokásos, talán úgy is mondhatnám: formabontó a táncból táncba átvezetés megoldása is. A táncosok szinte egymásba szövik őket, bátran felhasználva az iskolai tantermet imitáló díszletet is. Ha kell, forgatható bottá és harci eszközzé válik a nagyvonalzó, ezzel szolgálva a szádvásborsai és más botoló pásztortáncok bemutatását, ha kell, kisszínpaddá válnak az összetolt iskolapadok, kiváló hangzást és hangulatot biztosítva ezzel a kopogós-dobogós, ritmikus zenére járt, virtuóz ügyességet kívánó tánchoz meg a „vonatozáshoz”, és ha kell, tánceszközzé válnak a székek is. Az ötletbőség mellett a műsor erőssége a táncok, a játékok, a párválasztók, a dalok és a zene tiszta, anyanyelvi szintű, magas előadóiművészi fokon történő megszólaltatása. Kiemelten érvényes ez a már régebben színpadon táncoló legénykarra. Igaz, az ő táncaik figuragazdagsága erre bővebb lehetőséget nyújt, mint a leány- és páros táncokban alkalmazott figurák. A táncokat kísérő négytagú, „parasztbanda” stílusú zenekar nagy elismerést érdemel. Vitatkozni lehet azon, hogy összetételéből a klarinét meg a cimbalom mennybe hiányzott - ha egyáltalán hiányzott -, de nem érdemes. Kevés az együttesben munkát vállaló zenész. Nálunk, Szlovákiában, magyar zenészként, népi táncegyüttest kísérő muzsikusként megélni - udvarias szóval kifejezve is - nehéz. Pedig ez a népcsoport is kiizzadt már magából egypár tehetséges zenekart (Varsányi, Czuczor, Vontszemű, Ghymes, Csurgó, Csal- ló, Kováts stb.). Figyelemreméltó az együttes viseletkultúrája is. Táncaik, zenéjük hagyományőrző alapanyagához hasonlóan a viselettervezésnél is a hagyományos viseletkultúrából indultak ki. Summa summárum: a bemutatott műsor öregbíti az együttes jó hírét. A téma szerencsés választás volt, a kivitelezés pedig komoly művészi igénnyel valósult meg. Élmény nézni az előadók újbóli tinédzserré válását - igaz, néhányan közülük még a valóságban is azok. Kár lenne, ha az előadás nem jutna el minden magyar iskolába, mert ez olyan anyag, amelyet minden gyereknek látnia kell, s rajta keresztül közelebb jutni nemzetünk egyik jellegzetességéhez - a nép művészetéhez. Száz esztendeje született Palotai Boris - kötetei sok-sok kiadásban jelentek meg, nem egy írásából film is készült A közönség mindig szívesen olvasta JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Nem sok ismertebb író volt nála magyar nyelvterületen az ötveneshatvanas években. Sokat írt, könyvei olvasmányosak, érdekesek, élvezetesek, életszagúak voltak. Kötetei sok-sok kiadásban jelentek meg, nem egy írásából film is készült, ami komoly elismerést is hozott a számára. A hivatalos Magyarország mégsem szerette, élete végéig a megtűrt kategóriába tartozott, a kritika viszont népszerűsége miatt nem fogadta kegyeibe. Az elit soha nem nézte jó szemmel azokat, akiket az olvasó szeretett. Palotai Boris Nagyváradon született, de élete első felének jelentős részét Kassán élte le. Húga, Erzsi szintén kacérkodott az írással, regénye és több elbeszéléskötete is napvilágot látott, de fizetését a Vígszínházban és pódiumszínpadokon vette fel. Fia, Bacsó Péter Kossuth-díjas filmrendező, ő maga „csak” kétszeres József Atti- la-díjas. Fiatalon megy férjhez egy kassai előadóművészhez, de házasságuk csak rövid ideig tart. 1926- ban versekkel jelentkezik (Tavaszi áradás), igen közeli kapcsolatba kerül a baloldallal, de mindig távol tartja magát a dogmatikusoktól, s ő lesz az egyik első leleplező- je a Rákosi-korszaknak. „Palotai Boris reális szemléletű, csak a valóságos vüágot ismeri, álmokról, képzeletekről nem kapunk nála igazi értesüléseket. Amit mond, azt mindnyájan ugyanúgy tudjuk. Jó versei sikerült pillanatfelvételek” - írja a kötetről Szalatnai Rezső. Még egy verseskötet, aztán vált. Jönnek az elbeszélések, a rö- videbb lélegzetű történetek, míg 1958-ban eljut a családregényig. Első irodalmi sikerét a Péter című ifjúsági regényével aratja, amely elnyeri az Athenaeum pályadíját. Ezt több ifjúsági regény is követi még. Ennek a vonulatnak a kicsú- csosodása 1968-ban a Zöld dió című regény. 1935-ben megnyeri a Nyugat pályázatát, innen szinte már egyenes az út a sikerhez. 1939-ben Budapestre költözik, s innentől elveszett a szlovákiai magyar irodalomtörténet számára. Mintha a későbbi Palotai Boris, a befutott író már érdektelen lenne számunkra. De azért néha csak feltűnik, egy-egy regényét időnként recenzálják (Fábry szenvedélyes írásában veszi védelmébe a Keserű mandulát, Tóth László a Zöld dióról ír, Simkó Margit az Új Szó 1968. augusztus 21-ei számában készít vele interjút). Az ötvenes évek elején a baloldali Palotai megírja ún. szolgálati regényeit (Puskásné, Kakasszó, Sztálinvárosi gyerekek), de ő az első, aki az Ünnepi vacsora című regényében már kritikusan szól a rendszerről. A regény egy vacsora keretein belül ütközteti a polgári gondolkodást az új, szocialista értékrenddel, s a végén ott ágaskodik a kérdőjel: vajon melyik a járható út? A következő évben (1956-ot írunk) már filmre is viszik. A Keserű mandula című családregény a Rákosi-korszak gúnyos korrajza. Palotai karrierje szempontjából túl hamar jön ez a regény, otromba támadásoknak lesz kitéve, a rendszerváltás után viszont túl szelídnek nyilváníttatik. Generációváltásra lesz szükség, hogy a regény méltó helyére kerüljön majd. Nem sokan írtak hitelesebben és árnyaltabban az ötvenes évekről. Palotai az ötvenes évek végén új témát talál, a holokausztot. Előjönnek az emlékek, a Rudnóy Terézzel való barátság. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy őt sem ismeri a szlovákiai magyar irodalomtörténet.) Az ő életét írja meg A férfi című kisregényében. A téma marad: 1962-ben megjelenik A madarai elhallgattak című regény, amely ben egy idős író emlékszik vissza i vészkorszakra. „Gyűlölöm a3 olyan korokat, amikor az ember nek mártírnak, szentnek vágj' hős nek kell lennie, hogy megőrizhesse az emberségét” - mondja a regém egyik szereplője. A végzet így is el kerülhetetlen, sugallja az író, aki nek a hőse inkább a mártíriumo választja, mint az elkerülhetetler halált. Alig egy évvel később Nap pali sötétség címmel Fábri Zoltár filmre viszi a történetet, amit a kri tika és a közönség is lelkesen üdvö zöl. S ekkor készül a Nő a barakk ban című tévéjáték is, amely meg kapta a monte-carlói fesztivál födi ját. A hatvanas évek életérzésé közvetíti a Zöld dió című regényé ben, ám amíg pályája elején derű hangot üt meg, ezek a művek má vajmi kevés optimizmusról árul kodnak. A közönség mégis szíve sen olvassa, de a hatalom egyri nehezebben viseli el. A rendszerváltás után person; non grata lett a magyar irodalom ban. Könyvtárakban, antikvárrá mokban tíz-húsz forintokért be szerezhető a Palotai-összes. Biz tos, hogy idővel sokkal többet ad nak majd érte.
