Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)

2004-05-06 / 104. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 6. Fókuszban: a cernák-per 3 A besztercebányai alvilág állítólagos feje hat és fél éve hol szabadlábon van, hol meg csak oda szeretne kerülni Holnap folytatódik a Cernák-per Holnap folytatódik Miku­lás Cérnák pere az illavai fegyházban. A beszterce­bányai alvilág állítólagos fejének tartott vállalkozó­ra a kilencvenes évek köze­pén figyelt fel a sajtó. ÖSSZEFOGLALÓNK Besztercebánya környékén ugyanis egyre több vállalkozást védett a Security 3 nevű őrző-vé­dő cég, amely Cérnák tulajdonát képezte. A vállalkozó ellen 1997-ben indult eljárás, s az állí­tólagos keresztapa, aki hol sza­badlábon van, hol meg csak oda szeretne kerülni, azóta folyama­tosan hallat magáról. Az alábbi­akban a Cernák-per történetét foglaljuk össze. 1997 november 27. Cérnák és üzlet­társa, Milos Kastan sajtótájékoz­tatót tartanak, melyen azt állítják, cégük nem zsarolta Frantisek Mojzist. december 18. Mikulás Cérnák, Milos Kastan és Ján Kán ellen or­szágos körözést adnak ki, három társukat pedig elfogják. december 20. Mikulás Cér­nák és Ján Kán önként jelentkez­nek a rendőrségen. Vizsgálati fogságba helyezik őket. A vád a puhói panelgyár tulajdonosának zsarolása. 1998 február 12. Mikulás Cernákot, Milos Kastant és Ján Kánt újabb zsarolással vádolják. A rendőrök szerint arra kényszerítették Ma­rián Karcéit, hogy írasson át a ne­vükre egy alacsony-tátrai ingat­lant. így 5,75 millióval károsítot­ták meg a vállalkozót. március 4. Cernákot adó- és vámcsalással is vádolják. Jozef S.-sel ugyanis behoztak az or­szágba két nagy értékű autót, me­lyek után nem fizettek vámot. Cérnák később a vámtartozást ki­egyenlíti. október 22. Cernákot azzal vá­dolják, hogy elrabolta és megölte Gregorz Szymaneket, a tíz leggaz­dagabb lengyel egyikét. 1999 május 17. A nyomozók befeje­zik a Cernák-ügy vizsgálatát. 6 084 oldalnyi ügyiratot adnak át a bíróságnak. A vádemelési javaslat 181 oldalt tesz ki. Cernákot zsaro­lás, adócsalás, vámcsalás, túszej­tés és gyilkosság miatt vonják fe­lelősségre. november 8. A besztercebá­nyai börtönben rendkívüli bizton­Cemák állítja, megjavult (Somogyi Tibor felvétele) sági intézkedések mellett meg­kezdődik a per Cérnák és nyolc társa ellen. Szlovákiában először használnak videojiidat a védett tanúk vallomástételéhez. Cérnák mindent tagad. november 30. A védett koro­natanú, Alexander Horváth azt vallja, Cérnák ölte meg Gregorz Szymaneket. A negyedórás vallo­más rosszullét miatt többször fél­beszakad. Csak december 3-án tudja befejezni. december 10. A pert bizonyta­lan időre elnapolják, ugyanis a Legfelsőbb Bíróság (NS) bekéri az eredeti vádiratot, hogy döntsön Cérnák és két társa vizsgálati fog­ságának meghosszabbításáról. december 17. Az NS meghosz- szabbítja a három vádlott vizsgá­lati fogságát. 2000 január 12. A per folytatódik. január 28. A Besztercebányai Kerületi Bíróság Mikulás Cer­nákot bűnösnek találja gyilkos­ság, túszejtés, és zsarolás miatt. Tizenöt év fegyházbüntetésre íté­lik. Cérnák fellebbez. október 9. Cérnák lecseréli egyik védőjét, Ján Gereget, mivel felhatalmazása nélkül nyilatko­zott a sajtónak. október 11. - december 1. Cérnák védőinek állítólagos bete­geskedése miatt a Legfelsőbb Bí­róság többször elnapolja a tár­gyalást. december 10. A Legfelsőbb Bíróság meghosszabbítja Cérnák vizsgálati fogságát 2001. június 19-ig. 2001 február 5. A védett koronata­nú, Alexander Horváth (becene­vén Sanyi) megváltoztatja vallo­mását, és az időközben megölt Stefan Fábiánt nevezi meg a len­gyel gyilkosaként. február 6 Horváth nem szeret­ne részt venni a tanúvédelmi programban. A rendőrök őrizetbe veszik hamis tanúzás miatt. Hor­váth szerint Cérnák emberei kényszerítették arra, hogy Fábi­ánt nevezze meg tettesként. február 7. A legfőbb bírói tes­tület Cernákot nyolc és fél év börtönbüntetésre ítéli zsarolás miatt. Társai 3-7 év közötti fog­ház- illetve börtönbüntetést kap­nak. A gyilkosságot és a túszej­tést az NS további vizsgálatra visszautalja a Besztercebányai Kerületi Bíróságnak. június 18. A kerületi bíróságon tovább folytatódik a per. október 1-2. A bíróság előtt vallomást tesz a kassai alvilág állí­tólagos feje, a jelenleg is eljárás alatt álló Dusán Borzensky (Bor­za) is, de nem vall „Miki” ellen. október 5. A kerületi bíróság felmenti Cernákot és két társát a gyilkosság és túszejtés vádja alól. Az ügyész fellebbezést nyújt be. 2002 április 22. A Cernák-per lezá­rul. A Legfelsőbb Bíróság megerő­síti a kerületi bíróság ítéletét. Fel­lebbezésnek helye nincs. szeptember 24. A Trencséni Járási Bíróság Michal Antala ve­zette tanácsa helyt ad Cérnák sza­badlábra helyezési kérelmének, miután büntetésének felét letöl­tötte. Az ügyész tiltakozása miatt az ügy a Trencséni Kerületi Bíró­sághoz kerül, Cérnák pedig bör­tönben marad. november 29. A kerületi bíró­ság döntésével, csaknem öt év után Cérnák kiszabadul. december 27. Cérnák lökdöső­dik egy Csorba-tó melletti sípálya felvonójánál, ezért az ugyanott sí­elő Mikulás Dzurinda feljelenti. 2003 március 19. A Legfelsőbb Bíró­ság felülbírálja a szabadlábra he­lyező ítéletet. Ezzel eleget tesz Dániel Lipsic igazságügyi minisz­ter indítványának, mely szerint a kerületi bíróság törvényt sértett. március 20. Cérnák ellen or­szágos körözést adnak ki. Megál­lapítják, hogy nincs Szlovákiában. április 5. Prágában komman­dósok tartóztatják le a meglepett vállalkozót. július 18. A cseh igazságügy engedélyezi Cérnák kiadatását. augusztus 6. Cernákot átadják a szlovák hatóságoknak. Illaván folytatja börtönbüntetését. 2004 április 23. A Cernákot egyszer már szabadlábra helyező Michal Antala bírói tanácsa tárgyal sza­badlábra helyezéséről. Mivel az ügyész hiányol néhány bizonyító erejű iratot, a tárgyalás folytatá­sát május 7-re halasztják, (t, kcr) A Szymanek-gyilkosság tanúi halottak A rettegett autószerelő ÖSSZEFOGLALÓ Besztercebánya/Breznóbánya. A többi közt szibériai tigrisek tartá­sa miatt is hírhedtté vált Mikulás Cérnák 1966-ban született. Autó­szerelőnek tanult, majd buszsofőr­ként dolgozott. Harmincadik szüle­tésnapját azonban már Beszterce­bánya főterén ünnepelte, tűzijáték­kal, tehetetlen rendőrök assziszten­ciája mellett. Az ünnepségen jelen volt az alvilág (akkor még élő) krémje. Az 1999-ben háza előtt géppisztollyal szitává lőtt Karol Kollárik például fehér lóval kedves­kedett a „kollégának”. Ám nem so­káig örülhetett az ajándékoknak, 1997-ben Gustáv Krajcí belügymi­niszter a szlovák alvilág fejének ne­vezte őt, a rendőrség körözni kezd­te (lásd kronológiánkat). Cernákot egyebek mellett azzal is vádolták, hogy ő áll Grzegor Szymanek elrablása és meggyilko­lása mögött. Szymanek nem volt éppen a legtisztább lengyel vállal­kozó. Krzysztof Rutkowski, az is­mert lengyel magándetektív és parlamenti képviselő egyenesen a leggazdagabb adócsalók egyiké­nek nevezte őt. A férfinak több út­levele is volt, vállalkozásai külön­böző nevek alatt voltak bejegyez­ve. Erre nagy szüksége lehetett, mert hol a lengyel alvilág, hol a lengyel rendőrség elől kellett me­nekülnie. Szymanek 1997 augusz­tusában olaszországi nyaralásából volt visszatérőben, Losoncon töl­tött néhány napot, majd innen Nyitrán álnéven bérelt házába in­dult. Zólyom és Garamszentke- reszt közt eltűnt. Szymanek felesé­ge Krzysztof Rutkowskit bízta meg felkutatásával. A túszejtők először 5 millió német márkát követeltek, ezt aztán később 400 ezerre csök­kentették. Eltűnése után hét nap­pal Szymanek még jelentkezett. Ha a lengyel rendőrség kifizette volna a család által felajánlott vált­ságdíjat, még ma is élhetne, mond­ta Rutkowski. A lengyel életét két pisztolylövés oltotta ki, egy Po- lomka melletti hétvégi házban. A gyilkossággal Cernákot gyanúsí­tották, de a bíróság felmentette. Hogy mi történt a víkendházban, soha nem fogjuk megtudni. A len­gyel fogva tartásában részt vett Robert Holub, sógora, a később védett tanúként felbukkanó Ale­xander Horváth, Stefan Fábián, és talán a Gorilla becenevet viselő zsolnai keresztapa, Milan Holán is. Fábiánt pár héttel később agyonlőtték, Holub csak pár nap­pal élte túl. Gorillát a zsolnai Astoria szállóban lőtték le, társá­val együtt. Alexander Horváth ugyan túlélte a merényletet, de élete végéig tolószékben fog köz­lekedni. Ha pedig senki sem állít­ja, hogy Cérnák lőtte le a lengyelt, akkor biztos nem ő volt... (kcr) Rutkowski, a lengyel sztárzsa­ru (Képarchívum) Cernákot két éve kicsempészték az illavai börtönből Minden irat megvan ÖSSZEFOGLALÓNK 2002. november 29-én az illavai fegyház előtt kíváncsiskodók és új­ságírók hada várta a kiszabaduló Cernákot. Az újságírók nem tud­ták, vajon a főkapun fog-e távozni az állítólagos maffiavezér, vagy a hátsó kapun settenkedik ki. Nem­sokára cimborái is megérkeztek, hatalmas fekete autókkal, és erőde­monstrációt tartottak a környéken. Az újságírók és a rendőrök szeme láttára néhányszor megkerülték a börtönt, autóztak egyet a városban, majd egy Illává melletti országúti büfében várakoztak. A börtön hát­só bejáratánál megjelent egy pán­célozott szállítójármű, és néhány rendőrautó kommandósokkal. Az újságírók követni kezdték a kocsi­oszlopot, szinte „bedugult” a sztrá­da. A rendőrkocsik mögött pár kilo­méteres sor alakult ki. Nagyszom­bat előtt 20 kilométerrel a páncélo­zott szállító jármű keresztbe for­dult az úton, kommandósok vették körül, és megfenyegették az újság­írókat, hogy bevonják jogosítvá­nyukat. Majd a menet folytatta út­ját. A szenei letérő előtt két megkü­lönböztető jelzés nélküli autó éke­lődött az újságírók és a rendőrök közé. Lelassították a menetet, a Cernákot szállító jármű pedig el­tűnt. Utasa alig öt hónapig élvez­hette a szabadságot. Április 5-én Prágában kommandósok fogták el, augusztusban kiadták Szlovákiá­nak, azóta újra Illaván van. A Trencséni Járási Bíróság teg­napi nyilatkozata szerint minden, két hete még hiányzó ügyiratot si­került beszerezni, így holnap dönthetnek feltételes szabadlábra helyezéséről, (s, t, kcr) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: BORULT ÉGBOLT, GYAKORI ES Ő; 18-22 FOK ELŐREJELZÉS 0RV0SMETE0R0L0GIA A Nap kel 05.27-kor - nyugszik 20.11-kor A Hold kel 22.54-kor- nyugszik 06.07-kor A Duna vízállása - Pozsony: 355, változatlan; Medve: 325, apad; Komárom: 295, apad; Párkány: 230, változatlan. Erősen felhős lesz az égbolt. Dél­nyugattól haladva fokozatosan meg­növekszik a felhő­zet, és több helyütt eső, zivatar for­dulhat elő. A nappali hőmérséklet elérheti a 18-22 fokot, éjszaka pe­dig 7 és 11 fok közötti értékek vár­hatóak. Holnap túlnyomórészt bo­rult, helyenként záporos, zivataros időjárás valószínű. Nappal 15 és 19 fok körüli értékekre számíthatunk, míg éjszaka 6-10 fok közé süllyed a hőmérő higanyszála. Pénteken ke­vésbé felhős lesz az égbolt. Nappal 13-17 fok várható. Ma az időjárás rendkívül kelle­metlen hatásai érvényesülnek. Rossz lesz a köz­érzetünk, dep­ressziósak lehetünk. Csökkenhet szervezetünk fizikai és szellemi tel­jesítőképessége. Megnövekszik a reakcióidőnk, ezért fontos az elővi­gyázatosság a közlekedésben. Erő­södhetnek az ízületi fájdalmak, ér­zékenyebbek lehetnek a régi sérü­lések hegei. A szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedők kerüljék a fokozott stresszt és a túl­zott testi megterhelést. KIJEV 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom