Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)

2004-05-05 / 103. szám, szerda

SZÜLŐFÖLDÜNK 2004. május 5., szerda 1. évfolyam 10. szám Asztalokon állva csápol a nép, sikítva ünnepel minden dallamhajlítást, a ponyva egyik csücskében hatvan körüli tetkós rocker dülöngél, de nem a zene ritmusára Komárom: nyakunkon az Unió Színpompás tűzijátékkal köszöntötte április 30-án éjfélkor országaink EU-csatlakozását a két Komárom. A nagy pillanatot több tízezren várták a Duna mindkét partján és az Erzsébet hídon. (Vas Gyula felvétele) Komárom. Néhány órával az uniós csatlakozás előtt Komáromban és környé­kén olyan nagy a csend, mintha az ég egy adta vilá­gon semmi sem készülne. Budapesttől Komáromig vezetve is sok minden jár az ember fejében, csak az unió nem, mert a főváros negyven kilométeres kör­zetében dugóból dugóig araszolunk, na jó, London vonzáskörzetében is kal­kulálnak plusz egy óra ara­szolással a ki és hazajárók. SZERDAHELYI CSABA Aztán Dunaalmás előtt néhány kilométerrel végre történik valami, a Komárom megyét körbe futók mellett döcögünk el, mosolygás, integetés, magyar és EU-s zászló, miegyéb, vigyorgunk, pedig akkor még nem is bukkan fel a két utolsó szaki. Aztán előttünk vannak, az öregebb alig vonszolja magát, se­hol az uniós derű az arcon, csak a kín - tiszta Magyarország, a vára­kozás minden elszántságával és fé­lelmével. A húszezres Komáromban pén­tek délutánhoz képest csekély a forgalom, mintha eltűntek volna a népek, na, valami csak készül, s a tömegek alig várják, hogy csődül­hessenek a programokra. Hogy lenne mire, azt a Komáromi Napok kiadványából tudom, mert ha nem említettem volna még, a hét eleje óta tart a Komáromi Napok dzsem­borija-immár 13. alkalommal. Bár nem lehetek ennyire tiszteletlen, a komáromiaknak ez sokkal több dzsemborinál, az 1848-49-es forra­dalomra, szabadságharcra, Klap­kára emlékeznek, s idén a holokauszt hatvanadik évforduló­ján konferenciát szerveztek. Az ikerváros szomszéddal, az elszakí­tott, de azóta jelképesen sokszor összeragasztott Komáméval együtt reggeltől késő estig mindenféléből lehet válogatni. Ha itt lenne Anonymus, Jókai vagy Mikszáth, nyilván krónikákat regélnének er­ről is - nekem jelentősen nehezeb­ben megy. Szerencsére a város szélén, a 112 éves Erzsébet hídnál minden meg­élénkül. Nem véletlenül. A híd korlátáinál fotókiállítást nézhetünk meg, magyar, szlovák és uniós zászlók csattognak a szélben a lus­ta folyó fölött, s itt mondják elő­ször, hogy este 11-re föltétlenül jöj­jünk vissza, mert akkor kezdődik a mindent elsöprő nagy ünnepség. Persze nem azt mondják, hogy mindent elsöprő, ennél sokkal sze­rényebbek, de én nagyon hiszem, hogy igazi buli lesz. Olyan, ami­lyent megemleget az is, aki eddig odaátról csak bevásárolni érkezett, meg az is, aki ideáiról csupán tan­kolni csörgött át „Szlovákba“. Egy­előre csak az eget kémlelik, lóg az eső lába, fmélezhetne valaki odaföntre, a Nagyszakállúnak, hogy ne vicceljen már, szeretnénk ezt az éjszakát bőrig ázás nélkül vé­gigpezsgőzni. Komáromban is mega a sztár Na végre, hömpölyög a tömeg Komáromban. A titok nyitja csak annyi, hogy rá kell bukkanni a sör­sátorra, ahol három napig egymást váltják a bandák. Komárom fürdő­város, gyógyvize miatt nyaranta tízezrek utaznak ide. Most nincs nyár, de a strand előtti utcában lép­ni nem lehet, autókat már be sem engednek, a kiskocsma előtt azért motorosok gyülekeznek (ja, a pro­tekció), néhány nagymama unoká­ját terelgeti, amúgy tinédzserek le­pik el a környéket. A sörsátorból zene tombol, bent irtózatos meleg és akolszag, de mindez nem számít, hiszen a Tv2 Megasztár énekeseiből kettő biztos itt van. Sörös asztalokon állva csá­pol a nép, sikítva ünnepel minden dallamhajlítást, a ponyva egyik csücskében hatvan körüli tetkós rocker dülöngél, biztos nem a zene ritmusára. Dorina és Schmidt Bar­bara szerencsére még nem rutinból keni le a produkciót, de halványan már elegük van a népszerűségből. A színpad mögött legalább kétszá­zas sor toporog. Nem fogják elhin­ni, azért állnak több mint félórát, az előadásból semmit sem látva, mert megígérték, hogy a megák aláírást osztanak majd. Őrület. Még csak délután hat múlt, s szá­zak máris Európában érzik magu­kat. Néhány perccel később az Erzsé­bet hídnál azonban változatlan a helyzet. Öt másodpercenként gu­rul át egy kocsi Komárnóba, a má­sik oldalon néha kisebb torlódás miatt vesztegel a sor. Pedig a határ­őrök dolgoznak, megállás nélkül néznek bele az útlevélbe. Nincs éj­fél, a személyi még nem jó. Átsétá­lok a szlovák oldalra, közben meg­nézem a fotótárlatot a hídon, csupa komáromi csoportkép, főleg gyere­kekről. Kapaszkodik a szél az óriási fotókba, jókedvű az egész. Odaát öt méteren belül kétszer is ellenőrzik az útlevelet, s mehetek, amerre lá­tok. De egyelőre nincs mit nézni, legfeljebb a híd végében a kopott feliratot, hogy a fasiszták 1945-ben felrobbantották, majd 1946-ban Konyev marsall katonái felépítet­ték. A komárnói gyönyörű Európa udvarban is csak készülődnek. Ha­zafelé ballagva egyre többen tarta­nak Komárno felé, de szinte csak magyar beszédet hallok a szlovák paszportot tartó kezek fölött. Egy kerékpáros asszony a párjával per­lekedik, mert az szaporázza a lép­teit, s a nőnek alig marad ideje a fo­tók nézésére. A magyar hídlábnál ott egy határőrkocsi. Benne iszo­nyúan unatkozik egy biztonsági fa­zon Fradi törölközőre dőlve. A lete­kert ablakon beszűrődik a sörsátor zenéje, de a biztonságis arca rezze- netlen. Mi lesz vele éjfélig? Győztünk a hídon! A csatlakozás éjszakáján első rá­nézésre a komáromiak győztek a révkomáromiák (komárnóiak) fö­lött. Második ránézésre is. Jóval többen vonultak ugyanis ki az Er­zsébet hídhoz. A sörsátor forgata­gán kívül tökéletesen csendes kis­város péntek este tíz után a szó szo­ros értelmében megmozdult. Fél óra lepergése alatt akkora tömeg gyűlt össze a rakparton és a hídon, hogy araszolni is csak nehezen le­hetett. Amíg a két város nagyjainak az érkezésére vártunk, muzsikával és fényjátékkal szórakoztattak min­ket, s rendőr helyett katasztró­favédelmis egyenruhába bújt szaki igyekezett úrrá lenni az elemeken - rajtunk. Másfélméteres körzetben sikerült is neki. De amikor húsz perccel éjfél előtt végre bemasíro­zott a polgármester és csapata, a tömeg szelíden megbokrosodott, s a majdnem száz tagú, magyar, szlovák, osztrák zenekarnak, ének­karnak nem kis nehézségébe ke­rült, hogy áttörje magát rajtunk. A híd közepén letáboroztak, a senki földjén, balra az uniós csillagokkal díszített szlovák államhatártábla a fejünk fölött szlovák zászlóval, jobbra ugyanez magyar változat­ban, csak a lobogót lespórolva. És még mindig várni kellett az éj­félre. Valaki mellettem azt kiabálta, hogy itt van az egész város, aminek mindenki nagyon örült, én meg nem akartam ünneprontó lenni, hogy bejelentsem, személy szerint három polgártársról is tudok, akik tuti biztosan nem jöttek ki. Itt már messze nemcsak fiatalok gyűltek össze mint a „koncert körúton“, hanem középkorúak és idősek is - rengetegen. Az ezerfejű Cézárt nézve már-már rögeszmésen az jár a fejemben, hogy 1968-ban magyar tankok tapostak végig ezen a hí­don, s az emberek sötét szobákból lesték az esti „büszke” vonulást. Aztán amikor még mindig az irdat­lan magyar-román kapcsolatokról harsogott a magyar sajtó, csak az it­teniek tudták, hogy odaát, ahogy erre mondják, Túlkomáromban annyira utáltak minket, hogy az fe­lért egy boszorkányüldözéssel. De most akkora a béke, hogy a híd pil­lérek nélkül is megállna a régen nem kék Duna fölött. S ha már a Duna. A Kék Duna ke­ringő dallamaira hullámzunk mi is, a riporter, jelesül én, meg azon iz­gul, hogy Strauss csak szól, csak szól, közben két perccel elmúlt éj­fél. Emberek, hát már csatlakoz­tunk! Két perce csadakoztunk! De bebeszélem magamnak, hogy di­rekt így szervezték, keringőzzünk át az unióba! S ekkor sok nyelven megszólal az Örömóda, aztán hur­rázunk, fütyülünk, tapsolunk, du­dálnak a hajók - egészen megható. A tűzijátékot meg szinte áhítattal nézi a sok ezer uniós állampolgár. Fél egy után vége az ünnepnek, ha­zafelé csupán a kisgyerekesek ve­szik az irányt, mindenki más tódul a szlovák oldalra, a határállomáson sebtében felállított színpadon a Princess ad koncertet. A hegedűs lányok virtuóz örömzenélésére már este nyolckor elfogytak a leg­jobb helyek. Most mégis az a kér­dés, mi lesz a határon? Mi lenne?! Békésen kígyózik az embersor a híd közepétől a két határőrig, akik szinte büszkén néznek bele a leg­különbözőbb évjáratú magyar sze­mélyi igazolványokba. Nincs útle­vél - személyi háború, igaz, vala­milyen papírt természetesen fel kell mutatni - dolgozhatnak a fotó­sok, a dokumentálással nem lehet gond. Van, aki kétszer is beáll a sor­ba a személyijével, pedig csak örömittas. Lassan indulok hazafelé. Az Er­zsébet híd közepén már elkezdték leszerelni a fényjáték reflektorait, s Magyarországnak tart az első autó is, csendben, araszolva, szerényen. Egy rendőrkocsi. De ennek most az égegyadta világon nincs semmi je­lentősége. (Magyar Hírlap) „Végre újból egyesülünk Európában, de úgy is fogalmazhatnánk, hogy Európa jött vissza hozzánk. Csak rajtunk múlik, miként élünk ezzel a lehetőséggel.” Komáromi Napok - idén az EU-csatlakozás jegyében V. KRASZNICA MELITTA Komárom. Egy hét, 100 rendez­vény, mintegy 70 ezer látogató. Na­gyon tömören és kizárólag a szá­mok szintjén így értékelhetnénk a vasárnap véget ért 13. Komáromi Napokat. A komáromiak és a sok­sok ide látogató azonban tudja, va­lójában mi is jellemezte az elmúlt napokat: valódi, hamisítatlan fesz­tiválhangulat, a különböző korosz­tályokat, a különböző műfajok ked­velőit megszólító programok soka­sága, valamint mindezek kicsúcso- sodásaként az uniós csatlakozásun­kat felejthetetlenné tévő péntek éj­szakai fény- és tűzijáték. Talán soha nem gyűlt még össze akkora tömeg a Duna partján és az Erzsébet hí­don, mint április harmincadikán éj­jel, hogy részese legyen a nagy pil­lanatnak, amikor a híd közepén ko­máromi kórusok előadásában fel­csendült az Örömóda, és kezdetét vette a szemet gyönyörködtető tű­zijáték. Az egyes helyszíneken - a sörsátorban, a Tiszti Pavilon sza­badtéri színpadán, a városi műve­lődési központban, az Európa-ud- varban, a Klapka téren - „telthá­zas” koncerteket, táncprodukció­kat, előadásokat láthatott a közön­ség. A Mesterségek utcájában a drótfonástól a szövésen át a mézes­kalács-díszítésig számtalan népi mesterséget bemuttak, a Borok ut­cájában pedig jobbnál jobb hazai és magyarországi borokat kóstolgat­hatott a látogató. Kiállítás-megnyi­tók, sportrendezvények, vetélke­dők és túrák - egytől-egyig hozzá­járultak a 13. Komáromi Napok si­keréhez. Az idei rendezvénysoro­zat természetesen az EU-ba lépé­sünk jegyében zajlott és tiszta szív­vel állíthatjuk, Komárom méltón megünnepelte ezt a nagy ese­ményt. „Sikereit mindig kemény küzdelem, harc által érte el né­pünk, és így történ ezt most is. Vég­re újból egyesülünk Európában, de úgy is fogalmazhatnánk, hogy Eu­rópa jött vissza hozzánk - mondta az egyik rendezvény megnyitóján Bastrnák Tibor polgármester. - Csak rajtunk múlik, miként élünk ezzel a lehetőséggel, előnyünkre vagy hátrányunkra válik-e a csatla­kozás.” A Mesterségek utcája vonzotta talán a legtöbb gyereket (Vas Gyula felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom