Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-05 / 103. szám, szerda
A James útja Jeruzsálembe az izraeli filmnapokon Világok találkozása A pozsonyi helyszíneken kívül a szlovákiai várakra, kastélyokra, festői tájakra vevők a külföldi rendezők Frankenstein a csejtei romokon Frankenstein monstrumát Luke Goss alakítja (Képarchívum) ALMÁSI SÁRA Idén kétnaposra sikeredett Pozsonyban a Chaverim Chaverim, azaz az izraeli filmek fesztiválja, amelyet negyedik alkalommal rendeztek meg. Azt azonban nem mondhatjuk, hogy az idő rövidülése minőségi vagy mennyiségi csökkenést is hozott magával: akik vállalták, hogy múlt hét pénteken és szombaton a délutáni és esti órákban beülnek a Tatra moziba, igazi ínyencségeket kínáló filmes maratonból - vagy stílusosan: sabatonból-vehették ki a részüket. A nyitó darab, Raanan Alexandrowicz 2003-as, nemzetközi fesztiválokat megjárt mozija, a James útja Jeruzsálembe, akár a rendezvény mottójául is szolgálhatott volna. Az összkép ugyanis - ha a különböző műfajú filmeket nézve egyáltalán kialakulhatott ilyen - leginkább arról szólt, hányféle világ, kultúra, vagy ha úgy tetszik, civilizáció él egymás mellett (békésen, békétlenül, közönyösen...) a Szentföld ege alatt. Apropó, Szentföld! Ide, Sionba, még pontosabban Jeruzsálembe indul el afrikai falujából James, a zulu fiatalember. Az, hogy céljai ebben a világban mennyire anakronisztikusak, hihetedenek, azonnal kiderül, A filmnapok plakátja amint Izrael földjére lép. Itt senki nem érti, legföljebb ravasz fogásnak tekinti, hogy James a falujáért zarándokúira indult az ígéret földjére. „Fekete munkás” - hangzik az ítélet, s hősünk a repülőtérről máris egy fogdába kerül, kitoloncolásra várva. Persze, nincs olyan rács, amelyet egy kis kenőpénz ne nyitna meg. Feltűnik a helyi vállalkozó, aki „kivásárolja” a szimpatikus, naiv fiút a börtönből. A kapcsolat tulajdonképpen korrektnek is nevezhető - az egyik oldalon persze ott az illegális bevándorlókra váró aljamunkák sora, de cserébe ott a pénz is (azok számára, akik ezt akarták, nem kevés) és a modern világ számtalan csillogó csábítása. Hol is a helyünk ebben a vüág- ban? Akkor vagyunk otthon benne, ha ragaszkodunk a mások számára naivnak tetsző elveinkhez, hitünkhöz, vagy ha élünk a „rendszer” adta lehetőségekkel, és a vesztesek csapatából a győztesekhez igazolunk? Otthonosabb ez a vüág, ha hallgatunk a jó tanácsokra - „ne légy lúzer!”, „vannak, akik dolgoznak, és vannak, akik pénzt keresnek”? Erkölcsi igazolásokban sincs hiány, hiszen ha jól megy a szekér, másoknak is juthat pár morzsa... James útja elsősorban nem földrajzi utazás, hanem a belső átalakulásokból, választásokból fakadó tapasztalatok sora. A fiúból idővel afféle kisfőnök, majd saját második műszakos kisvállalkozásának a vezetője, valamint a főnökék házibarátja válik. Sikersztori, némi meg- hasonlással. Persze, a morális happy end sem marad el. Raanan Alexandrowicz jól adagolt szociális érzékenységgel, empátiával, iróniával, humorral és csipetnyi szomorúsággal meséli el ezt a tulajdonképpen egyszerű történetet. Nehezen feledhető pillanat, amikor James a helyi plázában, az áruk bőségétől szinte megvakulva megjegyzi: igen, ez az, a tejjel-mézzel folyó Kánaán. Ahogy az is nehezen feledhető, amikor végre - igaz, rendőri kísérettel, bilincsben - megérkezik az olyany- nyira vágyott város határára. Ami még hátra van: egy udvarias kérés, a karhatalom beleegyezése, és egy fotó, a falunak, dokumentumként, hogy sikerült. A háttérben Jeruzsálem paneldzsungele. Hollywood Pozsonyba is betette a lábát. Csak nem annyira, mint Budapestre vagy Prágába. Egyelőre. A szlovák főváros filmstúdióiban ugyanis egyre nagyobb tempóban dolgoznak azon, hogy a külföldi, elsősorban amerikai forgatócsoportok semmiben sem szenvedjenek hiányt, s jó hírét vigyék a világba a Koliba szakembereinek és felszereltségének. SZABÓ G. LÁSZLÓ Prágával azonban nem könnyű felvenni a versenyt. Pozsony óvárosában sokkal kevesebb a kosztümös történelmi vagy kalandfilmhez használható utca, tér, udvarház, mint a Moldva jobb vagy bal partján. „Külsőben” Budapest is sokkal többet kínál. Más kérdés, hogy mennyiért. Pozsony pedig most épp arra igyekszik építeni, hogy jóval olcsóbban adja magát, mint bármelyik jelentős forgatási helyszín Közép-Európában. Itt az árak még mindig sokkal alacsonyabbak, mint bárhol másutt, a környező országokban. Ráadásul közel van Bécs, s a Pozsonyban felvett belvárosi epizódokat könnyű kiegészítem egy-egy rövidebb császárvárosi képsorral. A ’89-es rendszerváltás óta már nem is meglepő, ha a Mihály-kapu közelében vagy a Szent Márton- dóm falai alatt amerikai filmesek tanyáznak. Hat-hét évvel ezelőtt itt készültek az Adrenalin felvételei Christopher Lambert főszereplésével, majd A békéltető (The Peacemaker) két sztárja, George Clooney és Nicole Kidman koptatták az Operaház előtti tér köveit. Koptatták, mert a történetbeli lövöldözések miatt mindketten napokig rohangáltak fel s alá az amerikai nagykövetség és a színház épülete között. A Koliba stúdióiban és Szlovákia különböző mesés helyszínein született a Sárkányszív című film is, Dennis Quaid főszereplésével. A sárkányölő Quaid a csejtei vár romjainál vágott neki a rémisztő kalandnak, Einon, a gonosz király a Szepesség egyik legszebb kastélyában rendezte be főhadiszállását. A pozsonyi helyszíneken kívül ugyanis a szlovákiai várak, kastélyok, festői tájak, elsősorban a Kárpátok és a Tátra hegyormaira, völgyeire vevők a külföldi rendezők. Ezekért ugyan „arannyal” fizetnek, de közel sem annyit, mint ameny- nyit a Loire mentén kérnének tőlük. A vérszomjas Báthory Erzsébetről elhíresült Csejte nemrég piti összeget kapott azért, hogy várát, illetve annak romjait pár napra egy amerikai forgatócsoport rendelkezésére bocsátotta. Két évvel ezelőtt a pozsonyi kikötő régi épülete második világháborús helyszínné változott. Donald Sutherland, Jon Voight és James Woods főszereplésével itt készült a Lázadás című amerikai film, amely a varsói gettóba zárt lengyel zsidók történetét mutatta be több ezer statiszta közreműködésével. Ez már igazán „nagy fogás” volt a Koliba számára, hiszen a stáb hetven napot töltött a Duna partján felépített fabarakkok között. A 2001-es New York-i tragédia óta azonban tavaly nyáron dolgozott először amerikai forgatócsoport Szlovákiában. A kétéves kihagyásnak egyetlen oka volt. Pozsony nem rendelkezik olyan repülőtérrel, amelyet baj esetén azonnal igénybe vehetnének az amerikaiak. A főváros egyetlen repülőtere az utazó nagyközönségé. így aztán mindkét félnek ki kellett várnia, hogy a drámai események után úgy-ahogy megnyugodjon a világ, és Hollywood ismét kitehesse a lábát Amerikából. Prága ezen a téren is előnyösebb helyzetet élvez: bármikor szabad utat tud biztosítani az amerikai gépeknek. Pozsony azonban így sem adja fel. Küzd a tengerentúli forgatócsoportok kegyeiért. És nemcsak ígér - teljesít is. Természetesen erősen meghatározott keretek (korlátok?) között. Az elmúlt évben a Koliba két műterme is a Frankenstein stábját szolgálta. Az egyikben egy jéghegyek közt sodródó hatalmas hajó áll, a másikban pedig Frankenstein laboratóriuma. A történet alapját Mary Shelley 1815-ben megjelent regénye adja, amely Roger LaPage, a film co-producere szerint: „Nem egy elveszett, képregénybe illő figuráról, hanem egy igazi hús-vér emberről szól, aki nem vágyik másra, csak szeretetre. Elfuserált arca miatt azonban mindenki félrelöki, elutasítja vagy átnéz rajta. A mi filmünk toleranciára, a másság elfogadására, megértésre biztatja majd a nézőket.” Jim Wilberger, a Frankenstein producere meggyőződéssel állítja: „Mary Shelley művét többször is filmre vitték már, teljes mértékben azonban még egyetlen rendező sem volt hű a regényhez. Főleg, ami a monstrum külsejét illeti. Ez ideig ugyanis minden alkotásban szörnyként jelenik meg, annak ellenére, hogy az írónő szerint ez a férfi nem volt monstrum, csak éppen jóképű sem.” A legújabb Frankenstein-film rendezője, Kevin Connor nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Geraldine Chaplinnel forgatott Teréz anya, a Diana és az Elizabeth Taylor története. Bár horrort is többször rendezett, a hollywoodi skatulya szerint „női filmek” specialistája. Ez az alkotása, tervei szerint, gótikus-tragikus románc lesz, amelyben Viktor Frankensteinnek és az általa létrehozott monstrumnak is meglesz a maga lelki mélysége, A film főszerepét, Dr. Frankenstein szüleményét (Donald Sutherland, William Hurt és Julie Delphy társaságában!) a harmincöt éves Luke Goss, a nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb együttese, a Bros egykori énekese alakítja, aki színészként folytatja pályáját. Szilikonból készített maszkját négyórás sminkkel illesztik az arcára, hogy a hatás tökéletes legyen. A pozsonyi filmstúdiók tehát újabb és újabb amerikai produkciókat látnak vendégül. A Koliba földig hajol Hollywood előtt. Dusán Klein legújabb filmjét, a Hogyan őrzik meg a költők a reményt is finom megoldások, keserű irónia és persze a jelzésszerű társadalomkritika jellemzi Költők, múzsák és szeretők a filmvásznon * Stépán (Pavel Kríz) és vörös sörényű barátnője (Michaela Badinková) (Fotó: Itafilm) JUHÁSZ KATALIN Jak básnici nestrácejí nadéji, azaz Hogyan őrzik meg a költők a reményt, hangzik az ismerős cím, mert bizony sokan nőttünk fel a szomorú szemű, költői lelkű Stépán, a jóval racionálisabb gondolkodású Kendy és társaik „kalandjain”. Azért az idézőjel, mert Dusán Klein rendező már 1980- ban sem ragaszkodott az akciódús cselekményhez, a lényeges dolgok már akkoriban is odabent történtek, és a kort, a társadalmi állapotokat, a groteszk valóságot már akkoriban is a margón, mintegy mellékesen ábrázolta. Ezért nem köthetett bele a filmbe a szocialista cenzúra, és ezért lett Csehszlovákiában annyira népszerű. Mert ha valaki naivan rácsodálkozik a világ dolgaira, és az illetékesek türelmesen megmagyarázzák neki, hogyan is működik a társadalom, abban semmi rendszerellenes nincs, legalábbis első látásra. Pavel Kríz márpedig nagyon tudott naivan, tisztán és jóhiszeműen csodálkozni a vásznon, és versikéket farigcsálni a lányoknak. Nos, a nők még mindig szeretik a verseket. „Ma is működik ez a dolog!” - szól ki a filmből Kríz, miután az ablakon át egy papírrepülőt röpít vörös sörényű barátnője szobájába. Pedig hősünk mára elvégezte az orvosi egyetemet (amint azt a második részben láthattuk, nem éppen lelki zökkenők nélkül), és mentőorvosként dolgozik. A kiszemelt nő gyógyszerész, ráadásul épp az aktuális barátnő patikájában dolgozik. Sejthetik, mekkora filmes bonyodalom kerekedhetne ki ebből a szituációból, ha Ladislav Pechácek történetesen hollywoodi forgatókönyvíró lenne. De szerencsére nem az, így az egyik nő csendben leteszi a kulcsokat az éjjeliszekrényre, a másik pedig később szintén csendben eltűnik, amikor egy félreértés folytán azt hiszi, a régi kedves mégiscsak visszaköltözött Stépánhoz. Finom megoldások, keserű irónia és persze a jelzésszerű társadalomkritika, ezúttal a vadkapitalizmusé. Végignézhetjük például, mivé válnak a politikusok választási kampányígéretei, és hogyan vásárolják meg egyes cégek a kórház tartozásait, hogy aztán ők hajthassák be azokat, kíméletlen eszközökkel. Azt is láthatjuk, mennyire kiszolgáltatott egy kórházigazgató. A korrajz, amelyet ezúttal is kitörő örömmel fogadott a cseh közönség, ismét mintegy mellékesen kerül a filmbe. Szlovákiában szintén kedvelik a „költőket”, de itt nem csak a fent említett dolgok miatt, hanem a hamisíthatatlan cseh atmoszféra miatt is. A rendező csak néha-néha esik abba a hibába, hogy a széles tömegek megszólítása érdekében olcsó poénokat vet be. Többnyire intelligens megoldásokhoz folyamodik, bár Adriana Sklenaííkovát, a topmodellt nem kellett volna epizódszerepre szerződtetni, és talán a temetkezési vállalkozó fekete humorára se lenne feltétlenül szükség, nem beszélve az iszákos, szórakozott professzorról, akit rendszeresen bevisznek a mentők, és aki rendszeresen összekeveri Stépánt egy belgyógyász kollégájával. Az egykori főszereplők közül sokan mellékszerepekben bukkannak fel, Stépán barátja, Kendy (David Matásek) viszont hangsúlyosan jelen van, volt felesége ugyanis kirakta az utcára, ezért barátjához költözött. Az egykor független filmes karriert dédelgető srác ma idióta reklámklipeket kénytelen forgatni, a szlogenek kitalálását viszont poétalelkű barátjára bízná, akinek természetesen nem fűlik a foga ilyesmihez. Az alig bújtatott hirdetések (autómárka, üzlethálózat) egyébként zavaróak lennének a filmben, ha nem érné kritika a reklámipart mint olyat.
