Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-26 / 120. szám, szerda
12 ZeneZóna ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 26. A HETTEMAJA Robbie, a legfontosabb Robbie Williams minden élő és halott sztárt megelőzött abban a versenyben, amely arra kereste a választ, hogy ki a zenei élet legfontosabb embere. A VH1 zenecsatornán lebonyolított közvélemény-kutatásba több mint félmillió ember kapcsolódott be. Robbie utcahosszal verte az őt legjobban megközelítő Michael Jacksont. Érdekesség, hogy a The Rolling Stones frontembere, Mick Jagger csupán az ötvenegyedik helyre tudta felküzdeni magát. A legfontosabb zenészek tízes listája 1. Robbie Williams 6. Bono 2. Michael Jackson 7. Elton John 3. Elvis Presley 8. George Michael 4. John Lennon 9. David Bowie 5. Freddie Mercury 10. Sting Elgondolkodtató, hogy miért Robbie Williams nyeri meg sorra az ilyen és hasonló közvélemény-kutatásokat. Jobban belegondolva azonban várható volt az őrségváltás a könnyűzenében. A régi sztárok fénye kezd elkopni, hiszen valljuk be, a tízen- és huszonéveseknek Elvis Presley vagy John Lennon neve vajmi keveset mond, így a mai generációnak is szüksége volt egy saját Elvisre. És Robbie-ban a lázadó, a nagyvilágban helyét kereső ifjúság példaképre lelt. Ám ha most visszavonulna, netán egyik napról a másikra elpártolna mellőle a siker - amit nehéz elképzelni -, akkor nem biztos, hogy négy-öt év múlva bárki is emlékezne rá. Talán még az első százba sem kerülne be a hasonló közvélemény-kutatások során. Robbie korunk sztárja, de egyáltalán nem biztos, hogy pár év múlva is sztár lesz. Manapság könnyű kikerülni a körforgásból, míg az őt követő legendák mindegyikének már régóta bérelt helye van a listán. Elképzelhetetlennek tartom, hogy Presley és Lennon tíz év múlva eltűnjenek róla. Az megeshet, hogy lejjebb csúsznak, de hogy megfeledkezne róluk a nagyérdemű, az kizárt. Persze, ha Robbie így folytatja, ilyen széles közönségréteget lesz képes megmozgatni, akkor nagyobb legenda válhat belőle, mint mondjuk Lennonból. Néhány év elég volt arra, hogy lekörözze az élő és halott legendákat, akik mögött egy élet munkássága áll. Most már csak hasonló folytatás kell, és akkor Robbie Williams örök időkre beírhatja magát a legnagyobbak közé. Vagy akár a legnagyobbak elé is! (péjé) Robbie Williams Másfél órás, szürreális varietéműsorral kedveskedett a tini bálvány a magyar közönségnek vasárnap este Britney Spears Budapesten A viharos idő ellenére már kora délután vásári forgatag alakult ki a Budapest Sportaréna körül. A bejáratoknál a legfrissebb divat szerint öltözött tinédzserek vegyültek az ajándékárusok hadával, akik a zsivajt tűlkiabálva próbálták értékesíteni portékájukat. A kapun bejutva a hangzavar és a nyüzsgés még nagyobb lett. BESZÁMOLÓ Í A kezdésre kiírt tizenkilenc órakor máris mozgolódás támadt a színpadon. Utóbb kiderült, hogy csak az első előzenekar készülődik, a német Dániel Hawk és együttese személyében. A könnyed rockzenét játszó banda után újabb fellépő következett, az Avril Lavigne babérjaira pályázó Skye Sweetnam. Amíg Daniel Hawkot lelkesedéssel fogadta az Aréna közönsége, addig Skye punkrockos műsora már kevésbé kötötte le a figyelmüket. Bár az előzenekarok funkciója hagyományosan a nagyérdemű felpörgetése, még további egy órát kellett várni Britney műsorára. Huszonegy óra előtt néhány perccel végre elsötétült a színpad, és egy groteszk figura jelent meg a ldvetítő- kön. Ó volt az este virtuális házigazdája, aki az Onyx Hotel szürreális világában végigkalauzolta a közönséget. A kövérkés konferanszié miatt Britney alig kommunikált a közönséggel. A másfél órás műsor alatt a teljes hotel bemutatásra került, a különböző helyszínek határozták meg az adott zenei egységeket. Közöttük rövid kisfilmek adtak lehetőséget a stábnak az átöltözéshez. A nyitó dal az aktuális sláger, a Toxic volt, amit Britney és a csapata a hotel képzeletbeli halijában adott elő. Kezdetben az énekesnő egy testhez feszülő fekete latexruhát hordott, míg táncosai londinerek és szobalányok voltak. Alig negyed óra után a hotel bejáratából az út a Mystic Lounge elnevezésű bárba vezetett, és Britney szexi bárénekesnőként jelent meg. Ez volt a koncert legélvezetesebb része, hiszen az énekesnő olyan klasszikusait adta elő szvinges hangszereléssel, mint az Oops!... I Did It Again vagy a (You Drive Me) Crazy. A képzeletbeli túra a mesebeli kertbe vezetett tovább, ahol Britney talált egy virágba ágyazott zongorát. Ezen adta elő új kislemezdalát, a melankolikus Everytime címűt. Majd egy gonosz bohóc jelent meg a színpadon, és leteremtette a közönséget a szenti- mentalizmus miatt, és hirtelen hangulatváltással a Hook Up majd az I’m A Slave 4 U című dalok következtek. A show-műsor felénél a konferanszié a közönség soraiban bukkant fel, hogy valakivel beszélgessen a műsorról, a számtalan rajongó közül pont egy amerikai leányzó kezébe nyomta a mikrofont. Időközben a mesebeli kertből a szürrealitás világába, az Onyx Zone-ba csöppentünk, ahol Britney hatalmas pillangóként (vagy szellemként?) énekelte a Shadow című dalt. A szellemvilágból azonban villámgyorsan a valóságba vezetett vissza a történet, egészen pontosan Spears kisasszony hotelszobájába és fürdőszobájába, amit a szálloda személyzete rejtett kamerákon kukkolt. Az önkielégítés gyönyöreit ecsetelő Touch Of My Hand című felvétellel szó szerint elszabadult a pokol, és látványos orgia vette kez: detét a színpadon. Britney először egy testhezálló csillámruhában „fürdőit”, majd bugyiban és melltartóban vonaglott. A jelenet mégsem hajlott pornográfiába, végül egy balettbetéttel zárult. Az Outrageous és az (I Got That) Boom Boom vérbeli hip-hop partivá avanzsálta az addigi musicalt. A táncosok is lehetőséget kaptak egy- egy szólóra, majd a konfettieső révén a koncert kameválhangulat- ban végződött, főleg, hogy a zenészek rumbával egészítették ki a dübörgő ritmusokat. Negyed tizenegykor úgy tűnt, Britney végleg elbúcsúzott a budapesti közönségtől, de tíz perc kitartó taps és visítás után még felcsendültek a Me Againts The Music akkordjai. Sokkal inkább egy musical, mintsem koncert volt Britney Spears fellépése, ahol jól kigondolt koncepció alapján forrt egybe a virtuális és a valós világ. Mindehhez profi stáb és különleges látványtechnika párosult, egyedi formájú kivetítőkkel és pirotechnikával. (danubius, pj) A lemez első slágere a Királylány volt; jelenleg a Játszom című dal hódít, amely az előzőnél is nagyobb siker Hooligans: Szenzáció!!! FÜLBEMÁSZÓ 2003 legnagyobb durranása - közli a fülszöveg az album borítóján. Ha a kijelentés a lemezanyag ismeretében kissé túlzásnak is tűnik, az tagadhatatlan, hogy az egyik legtetováltabb magyar rockbanda nagy utat , tett meg a Kánaán című elő- / ző lemeze megjelenése óta. fi A legnagyobb változást a J Dalnokok Ligája című mű- fi sorban való szereplés kapcsán elért országos ismertség jelenti az egykoron a Dance-ből kinőtt négytagú csapat számára, legalábbis erre utal a két évvel korábbi imidzshez képest jelentős módosulásról tanúskodó borítófüzet, amely egyértelműen azt sugallja, hogy a Hooligans mára kereskedelmileg is kompatibilis zenekarrá vált, és ezt támasztja alá a Királylány című dal országos rádiókban befutott villámkarrierje is. Igaz, a zenekar negyedik korongja még a karácsonyi piacra került a boltokba, de népszerűségéből mit sem veszített, az eladási listán az első tízben tanyázik. Ebben nagy szerepe van a második kislemezdalnak, a Játszom címűnek, amely nagyobb sláger, mint a Királylány volt. Az album profi hangzást képvisel, az együttes a zenei fejlődés mellett megtartotta a dalok rock and roll jellegét, fülbemászó, klasszikus rock dallamok, könnyed és szórakoztató szövegek, igényes, korszerű zenei alapok jellemzik. Az első kislemezdalnak választott Királylány jól jellemzi az albumot, de tartogat további meglepetéseket is. Ilyen az instrumentális Meditáció, a keleti témákkal játszadozó Gyönyörország és a punkos lendületű nyitófelvétel, a Tedd el. A két utóbbi felvétel, akárcsak a Királylány, a Junkies legénységének szerzői közreműködésével készült, egy szám szövegét Várszegi Ákos jegyzi, a többi dalnál pedig a rock világában újoncnak számító Valla Attila pótolja a harmadik album szövegeit papírra vető Big Daddy Lacát. A fentiekből részben már sejthető, hogy a Szenzáció!!! igen eklektikusra sikerült dalgyűjtemény, és sajnos azt is meg kell állapítani, hogy az erőteljesebb pillanatok mellett azért jó néhányszor túlzottan könnyed a megszólalás, mintha a „pop vagy rock” dilemmában Csipáék nem igazán tudtak volna dűlőre jutni, (est, pj)