Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-17 / 112. szám, hétfő
ARANY ÁSZOK LIGA: CORGON LIGA: A Slovan újabb hazai veresége SPORTVILAG Fradi-siker az örökrangadón 2004. május 17., hétfő 8. évfolyam 20. szám Véget ért a madridi úszó-Eb: harmadik a Cseh, Bodor, Gáspár, Zubor összeállítású 4x100-as vegyesváltó Cseh László második aranyérme Madrid. Magyar aranyérem született a madridi úszó Európa-bajnokság zárónapján, 400 vegyesen Cseh László diadalmaskodott. A18 éves sportoló korábban megnyerte a 100 m-es hátúszást is. Bronzérmes lett a magyar 4x100 m-es férfi vegyesváltó; Martina Moravcová 50 gyorson „csak” ötödikként ért célba. ÖSSZEÁLLÍTÁS A tavalyi világbajnoki ezüstérmes Cseh László ragyogó versenyzéssel Európa-bajnok lett 400 vegyesen. A fiatal klasszis semmit sem bízott a véletlenre, az elejétől magas fordulatszámot diktált, s végigvezetve, bő egy testhossznyi előnnyel győzött, mi több az idejére sem lehet panasz. „Az arany mellett az időeredményemmel is nagyon elégedett vagyok, bár azért nem volt ez olyan sima győzelem, mint ahogyan az esetleg kívülről látszott. Ezek után azért úgy gondolom, hogy ebben a számban az olimpia kétesélyes...” - nyilatkozta az immár kétszeres Eb-első Cseh. Anélkül, hogy megemlítette volna az amerikai Michael Phelps nevét, akit bizony óriási bravúr lenne legyőzni a nyári játékokon. Risztov Éva 200 pillangón negyedik, Boulsevicz Beatrix nyolcadik lett. Risztovtól mindenki többet várt, ám hiába fordult harmadikként 150 méternél, a végére visszaesett, s lecsúszott a dobogóról. Szepesi Nikolett az Eb-n előbb 200 háton a hatodik, majd 100-on a negyedik lett, s hogy a harmadik hátdöntőbe is beverekedte magát, azzal már minden várakozást felülmúlt. Martina Moravcová 50 gyorson ötödikként ért célba. Tehát nem sikerült megvédenie két évvel ezelőtti ezüstérmét. A pöstyéni úszónő két érmet szerzett Madcímnmon Cseh László remek formában versenyzett Madridban (Képarchívum) ridban, 100 pillangón diadalmaskodott, 50 m-en pedig ezüstérmes lett. Szombaton két magyar érdekeltségű döntőt rendeztek a női 200 m- es mellúszásban nem is olyan régen még Kovács Ágnes abszolút esélyesnek számított, olimpiát, világ- és Európa-bajnokságokat nyert. Most Madridban be kellett érnie az 5. helyezéssel. Kovács - aki az Európa-csúcs őrzője 2000 óta 2:24,03-mal - egy pillanatig nem tudott veszélyes lenni az élen úszókra, az első három között egyik fordulónál sem volt ott, s a célba egy erősen közepes idővel érkezett be, jelentősen lemaradva a győztes osztrák Jukictól. Férfi 100 pillangón nem lehetett várni magyar dobogós helyezést, nem is lett meg, de nem érheti rossz szó Gáspár Zsoltot, aki tisztes helytállással a 7. helyet érdemelte ki. EREDMÉNYEK-NŐK, 200 mell: 1. Jukic (osztrák) 2:27,25,... 5. Kovács (magyar) 2:30,29; 200 gyors: 1. Potec (román) 1:58,20; 50 gyors: Alshammar (svéd) 25,12, ... 5. Moravcová (szlovák) 25,41; 200 pillangó: 1. Jedrzejcsak (lengyel) 2:06,47,... 4. Risztov 2:09,98,... 8. Boulsevicz (magyarok) 2:11,94; 50 hát: 1. Hlavácková (cseh) 29,00,... 4. Szepesi (magyar) 29,29; 400 gyors: 1. Manadau (francia) 4:07,90; 25 km: 1. Kamrau (német) 4:39:11,0, ... 6. Barsi (magyar) 4:44:53,5; 4x100 vegyes: 1. Franciaország 4:05,96, ... 8. Magyarország 4:11,71. FÉRFIAK, 400 vegyes: 1. Cseh (magyar) 4:12,86; 4x100 vegyes: 1. Ukrajna 3:37,14,... 3. Magyarország (Cseh, Bodor, Gáspár, Zubor) 3:37,86; 200 hát: 1. Rogan (osztrák) 1:57,58; 100 pillangó: 1. Szergyinov (ukrán) 52,31, ... 7. Gáspár (magyar) 54,16; 4x200 gyors: 1. Olaszország 7:11,93; 50 gyors: 1. Popov (orosz) 22,32; 25 km: 1. Koskarov (orosz) 4:18:00,5; 10 m-es toronyugrás: 1. Volodkov (ukrán) 186,51. Legközelebb 2006-ban Budapest fogadja Európa legjobb úszóit. Bartolo Consolo, az európai szövetség (LEN) elnöke szellemesen kijelentette: „A magyarok már most előbbre tartanak a szervezésben, mint itt Madridban a spanyolok.” A Dél-afrikai Köztársaság rendezi a 2010-es futball-vb-t „A sportág győzelme” MTI-TUDÓSÍTÁS Zürich. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szombaton úgy határozott, hogy a Dél-afrikai Köztársaság adhat otthont a 2010- es világbajnokságnak. A dél-afrikai pályázat már rögtön a 25 tagú végrehajtó bizottság szavazásának első fordulójában megszerezte a voksok több mint 50 százalékát Egyiptom és Marokkó anyagával szemben. „A sportág és a kontinens győzelme ez” - kommentálta a döntést Sepp Blatter FIFA-elnök. Péntek délután még Tunézia és Líbia is a pályázók között volt, ám előbbi péntek este visszavonta jelentkezését, míg Líbia anyagát szombat reggel utasította el a szövetség. A döntés nem keltett meglepetést, hiszen a belga Jan Peeters által vezetett öttagú szemlebizottság múlt kedden a 2006-os vb rendezéséről egy vokssal lemaradt Dél-afrikai Köztársaság pályázatát ítélte a legjobbnak, miután mind az öt pályázó országot meglátogatta. A sportág nemzetközi vezetői négy éve döntöttek úgy, hogy - a világbajnokságok történetében először - 2010-ben mindenképpen az afrikai kontinensen kerül megrendezésre az esemény. Nemcsak a mintegy 150 fős küldöttség, hanem a Dél-Afrikai Köztársaság szinte teljes lakossága eufórikus hangulatba került azután, hogy Joseph Blatter kihirdette: 2010-ben országuk rendezheti a sportág első afrikai világbajnokságát. A Zürichben tartózkodó delegáció fanfárokkal, örömujjongással fogadta a számukra kedvező bejelentést. „Úgy érzem magam, mint egy 50 éves, fiatal ember” - mondta az országban a szabadság szimbólumának tartott korábbi elnök, a 85 esztendős Nelson Mandela, aki - hasonlóan korábban a németeknél Franz Beckenbauerhez -, a pályázat egyik „aduja” volt. CSELGÁNCS-EB Bukarest. A magyar Kovács Antal 100 kg-os súlycsoportban ezüstérmet szerzett a bukaresti romániai kvalifikációs cselgáncs-Eb-n. A barcelonai olimpiai bajnok az elődöntőben a német Jurackot győzte le, a fináléban pedig az izraeli Zeevivel mérkőzött. Kovács nem bírt ellenfelével, s ipponnal kikapott. Nagy Ernő szövetségi kapitány elégedetlen volt a magyar válogatott teljesítményével: „Két éremért és egy athéni kvótáért jöttünk, ebből csak egy ezüst lett, Anti révén.” A szlovákiai Pálkovács Zoltán (100 kg) ötödikként zárta a kontinensviadalt. A besztercebányai Dukla sportolója az első körben nem bírt Kovács Antallal, de azután három találkozón diadalmaskodott. A bronzéremért vívott csatában viszont kikapott a világ- bajnoki ezüstérmes francia Lema- irtól. Pálkovács már az Eb előtt bebiztosította olimpiai részvételét. (mti, sita) SPORTFOGADÁS A LOTO 20. játékhete (vasárnap) I. húzásának nyerőszámai: 6, 7, 13, 27, 30, 40; pótszám: 29. II. húzás: 3, 10, 17, 19, 30, 44; pótszám: 32. JOKER-szám: 247 707. LOTO 5 a 35-ből: 1, 8,12,18, 35. Az EUROMILLIÓK nyereményei - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1 nyertes á 62 116 korona, 4. díj: 19 411 Sk, 5. díj: 5972 Sk, 6. díj: 1109 Sk, 7. díj: 614 Sk, 8. díj: 203 Sk, 9. díj: 203 Sk, 10. díj: 155 Sk. A KENŐ 10 - szombat: 6, 8,14, 15,18, 19, 22, 31, 36, 38, 42, 46, 51, 54, 57, 59, 65, 70, 74, 80. Vasárnap: 6, 7, 8,18, 20, 21, 23, 26, 32, 34, 43, 45, 50, 51, 52, 56, 60, 75, 76, 80. A magyar ÖTÖSLOTTÓ 20. játékhetének nyerőszámai: 22, 30, 34, 39, 75; JOKER-szám: 878 252. A HATOSLOTTÓ nyerőszámai: 5, 21, 26, 34, 37, 45; pótszám: 13. (tasr, mti, ú) EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK NŐII. F0CILIGA ATLÉTIKA Thum/Nagyszombat. Milan Haborák a németországi Thum- ban rendezett viadalon 20,24 nies eredménnyel megnyerte a férfi súlylökést. Mindössze 6 centiméterrel maradt el az olimpiai szinttől. Hogy Haborák jó formában van, az is bizonyítja, hogy hétközben Olomoucban 20,25-öt dobott. Legközelebb, vasárnap Tur- novban próbálkozik kivívni az athéni ötkarikás részvételt. Kétéves eltiltás után - doppinghasználat miatt nem versenyezhetett - sikeresen tért vissza Mikulás Konopka junior világ- és Európa- bajnok súlylökő. A nagyszombati viadalon 20,10 m-es teljesítményével győzött. Konopka még nem mondott le arról, hogy részt vegyen az athéni olimpián, s az idén szeretné megjavítani 2001- ben elért 20,66-os egyéni csúcsát. Férfi gerelyhajításban Marián Bokor 80,11-gyel győzött, kalapács- vetésben Miloslav Konopka (78,15) nyert Libor Charfreitag (75,76) előtt, (sita) ♦ A hazai környzetben szereplő Botló Bálint és Hanzel Gyöngyi nyerte a somorjai junior tőrvívóbajnokságot. Mindkét csapatverseny a somoijaiak sikerével zárult. ♦ Férfi röplabda Eb-selejtezők - Pozsony: Szlovákia-Spanyolország 2:3, Szlovákia-Horvátország 1:3, Szlovákia-Fehéroroszország 0:3. Guimaraes: Magyarország-Német- ország 3:2, Portugália-Magyaror- szág 3:2, Magyarország-Izrael 3:0. ♦ Női kézilabda EHF Kupadöntő, 1. mérkőzés: Győr-Viborg 27:27 (13:13), legeredményesebbek: Görbicz 9, Mehlmann 6, ill. Mikkelsen 7. ♦ A szlovák Adam Cibufa (65 kg) aranyérmet szerzett a budapesti testépítő Európa-bajnokságon. ♦ A szlovák asztaliteniszezők nélkül zajlanak majd az athéni olimpia küzdelmei. Odor Éva sérülés miatt nem indulhatott a hétvégi, innsbrucki selejtezőn; Peter Sereda, Eubomír Pistej és Zuzana Poliacková pedig elbukott a kvalifikációs meccseken. A magyar Pázsy Ferencnek sem sikerült továbbjutnia. ♦ Az olasz Michele Scarponi nyerte az 57. kerékpáros Békeversenyt, a tegnapi zárószakasz a német Erik Zabel győzelmével végződött. ♦ Düsseldorfban elkezdődött a férfi tenisz Világkupa: Németor- szág-Spanyolország 2:1, Chile- Csehország 2:1. ♦ Női kézilabda Bajnokok Ligája-döntő, 1. mérkőzés: Slagel- se-Ljubljana 25:24 (14:13). Női kézilabda KEK-döntő, 1. mérkőzés: Hypo-Ikast 35:30 (20:16). ♦ A szerdai bukása során szerzett sérülései miatt visszalépett a Giro d Italia kerékpáros körversenytől Mario Cipollini, a sportág egyik legkedveltebb alakja. Az olasz Damiano Cunego nyerte a szombati, 7., honfitársa, Alessandro Petac- chi pedig a tegnapi útszakaszt. Összetettben Cunego áll az élen. ♦ A finn Marcus Grönholm nyerte a rali-vb 5., ciprusi futamát, s győzelmével a pontversenyben is átvette a vezetést az ezúttal harmadik észt Markko Martintól. ♦ Tenisztornák döntői - Hamburg: Federer-Coria 4:6, 6:4, 6:2, 6:3. Róma: Mauresmo-Capriati 3:6, 6:3, 7:6. ♦ Doppingolás miatt végleg eltiltották az ukránok fedett pályás női súlylökő-világbajnokát, Vita Pavlist, aki az utóbbi öt évben kétszer is lebukott. ♦ Ötödik lett a Peter Bazálik-Ja- roslav Jerábek-Ján Lepka összetételű szlovák csapat a Sydneyben rendezett pályakerékpáros Világkupa-viadalon. Érsekújvár. Gól nélküli döntetlennel ért véget a kisudvarnokiak érsekújvári vendégjátéka. Küzdelmes összecsapást vívtak a csapatok a szeles időben, a játék képe alapján igazságos eredmény született. A 21. fordulóban: Nővé ZámkyKosárlabda Női Extraliga-döntő, 2. mérkőzés: Ruzomberok-Delta Kosice 61:70 (16:20,17:9,17:19,11:22), legeredményesebbek: Szavics 22, Krízová 13, ill. Kuklová 21, Hirá- ková 13; 3000 néző. Az állás 2:0 a kassaiakjavára. Kézilabda Férfi HIL, a cseh-szlovák bajnoki címért, 1 mérkőzés: Karviná- Presov 25:24 (10:12). Az 5-8. helyért: SKP Bratisla- va-Trnava 28:22 (14:11), legeredményesebbek: Bicánek 8, ill. Maié Dvorníky 0:0. Játékvezető: Formel, 50 néző. A csallóköziek összeállítása: Jurceková-Csicsó Dóra, Szamaránszky, Németh, Ma- rafkó, Manczal, Bartalos, Horváth, Csicsó Andrea, Bugár (Bodrogi), Gerzová. (má) Kopecky 6; Hlohovec-Secovce 22:18 (11:9), Gregorek 6, ill. Ku- cera, Mandzák 5-5. Vízilabda Férfi I. liga, 3. rájátszásos torna (Kassa): Slávia UK-SKP Kosice 4:3, Topofcany-Nováky 3:18, SKP-Nováky 6:11, UK-Topofcany 9:5, Nováky-UK 10:6, Topolca- ny-SKP 4:5. Az állás: 1. Nováky 44, 2. UK 34, 3. SKP 28, 4. To- polcany 17 pont. A nyitranováki együttes az utolsó tornától függetlenül már megnyerte a bajnokságot. (tasr, sita) BAJNOKI PONTOKÉRT