Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)

2004-05-04 / 102. szám, kedd

4 Régió ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 4. Az utolsó simítások. A szobor és alkotója, Győrfi Lajos Püspökladányban élő szobrászművész. (A szerző felvétele) A város egyik legszebb helyén, a Tompa Mihály téren leplezik le május 29-én Elkészült Petőfi szobra Uzsorás bandát vett őrizetbe a rendőrség Nehéz helyzetbe került családokon gazdagodtak RENDŐRSÉGI NAPLÓ Fiatalkorú zsaroló Ábelfalva. Szabadlábon vé­dekezhet az a tizenöt éves lány, aki még áprilisban zsa­rolt és lopott meg két 11 éves kislányt a Losonci járásban. A fiatalkorú tettes egy buszme­gállóban veréssel fenyegetőz­ve próbálta rávenni áldozatait arra, hogy másnap ékszereket és ruhákat hozzanak neki. Mi­után ez nem történt meg, egy másik alkalommal arra kény­szerítette őket, adják oda neki pólójukat és ürítsék ki táskáju­kat. Egyiküktől elvett har­mincnégy koronát. (SHA) Asszonykínzó férfiak Varranó. Vizsgálati fogság­ba került az a férfi, aki éveken keresztül terrorizálta felesé­gét. A tettes pátját folyamato­san bántalmazta, gyakran nem hagyta aludni vagy ki­dobta lakásukból, ami miatt a nő kétszer is orvosi kezelésre szorult. Ugyanezen vétségek elkövetésével gyanúsítják azt a varannói lakost, aki 1987 óta, nemcsak feleségét, hanem gyermekeit is kínozza. A férfi ellen körözést adtak ki. (SITA) Se pénz, se ház Szinna. Szélhámosság gya­núja miatt eljárás indult egy középkorú férfi ellen, aki még tavaly 1 millió koronát csalt ki egy idős hölgytől, családi háza eladásának fejében. A házat vi­szont a kifizetett összeg elle­nére sem ruházta át a nőre. Helyette a pénzt lánya nevére helyezve öncélúan felhasznál­ta. A gyanúsított szabadlábon védekezhet. (SITA) Füstbe ment a terv Vajkóc. A hétvégén három férfi lopást kísérelt meg egy Kassához közeli cég telephe­lyén. A tettesek pozdoijadesz- ka sajtolásához szükséges fém­hengereket akartak autóúton elvinni, de megzavarták őket. Az őrt megfenyegették, és el akartak menekülni a hely­színről, ám járőröző rendőrök csoportjába ütköztek. Egyikük menekülni próbált, de az egyenruhások a kocsi kerekét kilőve megállították őt, majd a férfit megadásra kényszerítet­ték. A tetteseket a rendőrség őrizetbe vette. (SITA) Meghalt egy csecsemő Tőketerebes. Szombaton elhunyt egy három hónapos kisfiú. A gyermeket és huszon­négy éves édesapját az apa ké­résére vitték kórházba a jár­őröző rendőrök, de a szolgála­tos orvos már csak a halál be­álltát tudta megállapítani. A halál pontos okára csak a bon­colás után derül fény. (SITA) HELYREIGAZÍTÁS A losonci Kármán József Alapis­kola és Óvoda ünnepélyes játszó- téravatójának dátumát lapunk múlt pénteki számában tévesen közöltük. Az ünnepélyes játszótér- avatóra június 6-án kerül sor. Az érintettek elnézését kérjük. Rimaszombat. Elkészült a karcagi bronzöntőműhely­ben a május 29-én Rima­szombatban felavatandó Petőfi-szobor. SZÁSZI ZOLTÁN A szoborbizottság jelenleg az avatóünnepség szervezésével van elfoglalva. A világ egyik legszebb Petőfi-szobrának tartott, Izsó Miklós munkáját dicsérő alkotás gipszmintáját több mint 120 évig őrizte a Gömör-Kishonti Múze­um. 2003 augusztusától folynak a szobor felállításának előkészü­letei, aminek kicsúcsosodása az idei május 29-ére tervezett avató­ünnepség. A szobrot Győrfi Lajos, Püspökladányban élő szob­rászművész alkotta újra, Varga Imre karcagi bronzöntőmester műhelyében. Eredetileg a Tompa Mihály Református Gimnázium előtti díszkertben szerették volna felállítani, ehhez a telek társtulaj­donosa, a Rimaszombati Ágostai Evangélikus Egyház nem adta be­leegyezését. A szobor így Rima­szombat város polgármesteré­nek, Czifrus Istvánnak a közben­járására a város egyik legszebb terén, a Tompa Mihály téren ka­pott helyet. A kivitelezésre fordít­ható összegeket a Petófi-szobor- bizottság közadakozás útján sze­rezte meg, amely még most is tart. A legutóbbi napokban Szlo­vákiából és Magyarországról nagyvállalatok és egy magánvál­lalkozó jelezte adakozási szándé­kát. Az alkotást, amelyet Izsó Miklós eredetileg a budapesti Március 15. térre szánt, az egyik legősibb, a viaszvesztéses techno­lógiával készítették el, s már a süttói mészkőből faragott talap­zaton is az utolsó simításokat végzik. A napokban meg­kezdődnek a rimaszombati Tom­pa téren az alapozási munkálatok is. „Most már nyugodtan elmond­hatjuk, semmi nem akadályozza Petőfi rimaszombati szobrának felavatását május 29-én. Ez a dá­tum több szempontból is érdekes. 1845-ben a gömör-kishonti ne­messég javaslatára ezen a napon választották meg Petőfit megyei táblabírónak, és 1875-ben ezen a napon halt meg Izsó Miklós, a magát mindenkor rimaszombati­nak valló, a nemzeti szobrászat megteremtőjének tartott szob­rászművész. Az adományok fo­lyamatosan érkeznek, ezért őszinte köszönettel tartozunk minden adakozónak” - nyilatkoz­ta B. Kovács István, a Petőfi-szo- borbizottság elnöke. Csőszerelőket keresnek Sikeres volt a toborzás Gömör. Sikeresnek nevezte az áprilisi munkaerő-toborzást Pelle Erika, a Szövetség a Közös Célokért (SZKC) rimaszombati irodájának munkatársa. A szövetség együtt­működve egy magyarországi mun­kaközvetítő ügynökséggel, rend­szeresen toboroz munkavállalókat magyarországi munkákra. Leg­utóbb gépkocsivezetőket kerestek. Az első felvételi találkozóra har- minchatan jelentkeztek, akik közül 17 ember megfelelt. Az SZKC rima- szombati irodájában megtudtuk, hogy jelenleg megfelelő végzett­séggel rendelkező csőszerelőket és hegesztőket keresnek, akiket Száz­halombattán alkalmaznának. A szakembereket az állást kínáló cég családi házakban, négy- és hat­ágyas szobákban tudja elszállásol­ni. A munkabér az ajánlat szerint a csőszerelők esetében nettó 100-120 ezer, a hegesztők esetében 130-160 ezer forint között mozog. A fent említett szakmunkások mellett az SZKC munkatársai varrónőket is keresnek, akiknek Almásfüzitőn tudnának állást biztosítani. Tekin­tettel arra, hogy a térségben műkö­dő vállalatok nem képesek a fejlesz­tésre, nagy jelentősége van az aktív munkaközvetítésnek. Ezt a felada­tot azonban elsősorban az állami intézményeknek, leginkább a mun­ka-, szociális és családügyi hivata­loknak kellene ellátniuk. (sk) SZASZÁK GYÖRGY Saca. Két hónapig tartó alapos megfigyelés és előkészítő munka után a rendőrség különleges ala­kulata Sacán uzsorások szerve­zett bűnszövetkezetét leplezte le, és őrizetbe vette a tetteseket. Amint azt Jaroslav Jenco őrnagy, a gazdasági bűnözéssel foglalkozó nyomozócsoport szó­vivője a sajtónak elmondta: az ak­ció során három lakásban és egy raktárhelyiségben végeztek ház­kutatást, és hét személyt vettek őrizetbe. A letartóztatott szemé­lyek egyike a 48 esztendős Ján C., aki vállalkozóként élelmiszerüzle­tet működtetett Sacán, és minden évben közel 400 000 koronás veszteséget mutatott ki, de a csa­Rimaszombat. Két és fél hek­tárnyi területen kezdték meg Ri­maszombatban az új Hypemova áruház építését. Az építkezési en­gedélyt március 18-án adták ki, április 13-án a kivitelező cég már­is megkezdte az építkezést. Az áruház mintegy 3200 négyzetmé­teres alapterületű lesz, mellette kétszáz gépjármű fogadására ké­pes parkoló épül. Rimaszombat második üzletközpontját idén késő ősszel kívánják megnyitni. Az üzletközpont megnyitásának köszönhetően csökken a városban JUHÁSZ KATALIN Kassa. Pénzbírság helyett citro­mot kaptak tegnap a gyorshajtók alapiskolás gyerekektől néhány kassai és epeijesi főútvonal men­tén. A rendhagyó figyelmeztetést azért találták Id a közlekedési rendőrök, hogy felhívják az autó­sok figyelmét a legveszélyeztetet­tebb korosztályra. A sebességet mérő rendőrök mellett „szolgálatot teljesítő” tanulók a szabályosan ládja - melynek valamennyi tagja szociális segélyből él -, két lakást birtokol, egyet Sacán, egy családi házat pedig Nagyidán, ráadásul 13 luxusautó van a tulajdonuk­ban. A rendőrség a házkutatások során megtalálta azoknak a név­sorát, akiknek uzsorakamat fejé­ben kölcsönöztek pénzt, és más terhelő bizonyítékokat is lefoglal­tak. A tanúk vallomása szerint 1000 koronás kölcsönre három napon belül 750 koronás kamatot számoltak. Noha a nehéz anyagi helyzetbe került családoknak 300-tól 5000 koronáig terjedő kölcsönt adtak, mégis előfordul­tak olyan esetek is, hogy a lakásu­kat is elveszítették, mert az irreá­lis uzsorakamatot nem tudták előteremteni. ÖNKORMÁNYZAT A minisztérium nem válaszolt a megyei képviselő kérdéseire PUSKO GÁBOR Besztercebánya. Dr. Juraj Mesík, a Besztercebányai Me­gyei Önkormányzat képviselője felvüágosításért fordult a közle­kedésügyi és távközlési minisz­tériumhoz az autópályák és gyorsforgalmi utak építésére fordítandó pénzeszközök elosz­tásával kapcsolatban. A törvény­ben előírt határidő letelte után sem kapott választ levelére, ezért azt a közvélemény elé tár­ja. Egyben hangot ad azon kéte­lyeinek, melyek szerint a Koalí­ciós Tanács által is jóváhagyott elosztási kulcs - ennek alapján a pénzeszközök 60 százaléka északra, 40 százaléka délre ván­dorol - végül nem valósul meg, s a döntés csak az európai parla­menti választások előtti üres ígéret marad. Az illetékes minisztériumhoz eljuttatott levelében Juraj Mesík rámutat, a kormány kötelezett­ségvállalása értelmében 2006-ig 22 milliárd koronát fordít az ál­lam a Pozsonyt Zsolnával össze­kötő autópálya egy szakaszának építésére. Ha 2004 és 2006 kö­zött az ország északi térségeiben semmüyen más, útépítéssel kap­csolatos beruházás nem valósul meg, csak a már említett 46 kilo­méteres szakasz megépítése, ak­kor 2006 végéig a déli RÍ és R2 gyorsforgalmi utakra hozzá­vetőleg 14,7 milliárdot kellene áldozni. Prokopovic miniszter a közelmúltban Garamszentke- reszten ennek az összegnek mindössze egyharmadáról be­szélt. Ennek alapján három kér­dést intéz Dr. Mesík a fent neve­zett minisztériumhoz: 1. Az RÍ és R2 gyorsforgalmi út mely sza­kaszainak megépítésére terve­zik fordítani a Koalíciós Tanács döntése értelmében Dél-Szlová- kiának szánt 14,7 milliárdot? 2. Éves bontásban hogyan alakul majd az összeg elosztása? 3. Mi­kor adják át az egyes megépített útszakaszokat a forgalomnak? A fenti kérdésekre adott válaszok­ra a képviselő mellett kíváncsiak Besztercebánya megye déli régi­óinak lakosai is, mivel a térség­ben tavaly több helyen is ke­rülőutak építéséhez, illetve a munkálatok előkészítéséhez kezdtek hozzá, ám idén ezek a munkálatok jóval kisebb lendü­lettel folynak, mint az várható volt. Levele végén a képviselő megemlíti, kíváncsi az autópá­lya-társaságról szóló törvényter­vezethez fűzött, az EU illetékes szervei által megfogalmazott ál­lásfoglalásra is. Megélhetést biztosít 85 állandó alkalmazott számára Üzletház a Rima partján SZÁSZI ZOLTÁN Az akció remélhetőleg meghozza gyümölcsét Alma vagy citrom így próbálták meg felhívni az autósok figyelmét a legveszélyeztetet­tebb korosztályra (TASR-félvétél) a munkanélküliség, az előzetes tervek szerint 85 állandó alkalma­zott és kéttucatnyi alkalmi mun­kavállaló számára biztosít majd megélhetést az üzletközpont. Emellett a városban működő, a szolgáltatások számára utánpót­lást nevelő szakközépiskolák szá­mára is helyet adnak a szakmai gyakorlat megszerzésére. Az új Hypemovát egyébként a Zöld Víz üdülőközpont felé vezető út mel­lett - amely a várost a Kurinc vá­rosrésszel összeköti -, közvetlenül a Rima partján építik, számítva a közeljövőben beinduló idegenfor­galomra. közlekedőket saját rajzokkal, illet­ve almával jutalmazták, a gyorshaj­tók pedig a citrom mellé egy gú­nyos rajzot kaptak. Május 13-án a többi megyében is terveznek ha­sonló akciót, amelynek remél­hetőleg meglesz a gyümölcse. Ha­zánkban egyébként már negyedik alkalommal rendezik meg a gyü­mölcsosztást, a Kassai kerületben tavaly 441 autóst állítottak meg az iskolások, 220-an közülük citro­mot, 221-en pedig almát kaptak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom