Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-15 / 111. szám, szombat
2 Közélet ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 15. RÖVIDEN Martináková a Zajac-csomag ellen Pozsony. Kétségessé vált az egészségügyi reform megvalósulása, a Szabad Fórum képviselői ugyanis kijelentették, nem támogatják a Rudolf Zajac egészségügyi miniszter által beterjesztett hat jogszabálytervezet második olvasatba való utalását. „Nem tisztázott, hogy a törvények mekkora terhet rónak a lakosságra, ezért nem tudjuk támogatni a további tárgyalásukat” - mondta Zuzana Martináková, a párt elnöke. A reform legnagyobb hiányosságának azt tartják, hogy a törvényekben nem szerepel pontosan, mely kezelések költségeit térítené a biztosító, és mekkora önrészt kellene fizetnie a betegeknek A Szabad Fórum elképzelhetőnek tartja, hogy a törvények átdolgozása után támogatni fogja az egészségügyi reformot, (lpj) Az Európai Bizottság bírálja Undent Brüsszel. Az Európai Bizottság sajnálatosnak és szerencsétlennek tartja Eric van der Linden roma gyerekekre vonatkozó kijelentését, ezért bejelentette, Linden ebben a témában a továbbiakban nem nyilatkozhat. A holland diplomata azt javasolta, a gyerekeket kényszerítsék bentlakásos iskolákba, ahol alkalmuk nyílna elsajátítani társadalmunk értékrendjét. Az EB konzultált diplomatájával az ominózus kijelentésről, és Linden is megváltoztatta álláspontját. Az Európai Roma Információs Iroda fenntartja azt a véleményét, amely szerint Brüsszelnek vissza kellene hívnia a pozsonyi EU-képviselet vezetőjét. Egyébként Linden nemcsak a Holland Televízióban nyilatkozott így, hanem hasonlóan beszélt már februárban a BBC World adásában is. (TASR, MTI) Horvátországba is elég a személyi Pozsony. Június elsejétől személyi igazolvánnyal is utazhatnak a szlovákiai állampolgárok Horvátországba - derül ki a zágrábi kormány közleményéből. A beutazás engedélyezéséhez napi száz euró felmutatása szükséges. Ha a turista személyre szóló meghívóval vagy szállodafoglalási igazolással rendelkezik, akkor napi ötven euró is elegendő. (TASR) Kritizálják a szlovák fegyverkivitelt Brüsszel. Az Amnesty International tegnap terjedelmes jelentésben bírálta Szlovákiát, mert nem ellenőrzi megfelelően a fegyverkivitelt. A jogvédő szervezet szerint Pozsony abból a pénzből korszerűsíti haditechnikáját, amely a feleslegessé vált arzenál eladásából folyik be. (TASR) Tegnap történelmi rekordot döntött a nyersolaj ára Nőtt a Slovnaft nyeresége ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony/Budapest/New York. A Slovnaft olajfinomító az első negyedévben 1,85 milliárd korona adózott eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 1,41 milliárd- dal. Az árbevétel ugyanakkor 13 százalékkal 15,17 müliárd koronára visszaesett, részben a túl erős korona miatt. Vratko Kassovic, a Slovnaft vezérigazgatója szerint a MOL-ba való beolvadás, a sziner- giahatás, a hatékonyságnövelés révén keletkezett első negyedévi megtakarítás 545 millió koronára rúg. Á társaság ebben az évben 88,5 milliárd korona értékű beruházást tervez, ebből 2,2 milliárdot fordít a töltőállomás-hálózat korszerűsítésére, hogy 2005 végére az összes benzinkútja megfeleljen az európai uniós normáknak. A teljes MOL-csoport nettó árbevétele az első negyedévben 37 százalékkal 462,4 milliárd forintra nőtt. A cég a tavalyit 129%-kal meghaladó, 51,9 milliárd forintos nettó eredményt ért el. A Slovnaft csúcsvezetői szerint nem jósolható meg pontosan az olajár további alakulása, csupán az biztos: az idei árszint biztosan magasabb lesz a tavalyinál. Tegnap egyébként történelmi rekordot döntött az olajár. Az amerikai könnyűolaj ára 41,17 dollár volt, ami 2 centtel haladja meg az eddigi, az 1990-es kuvaiti válság napjaiban beállított rekordot. Az inflációt figyelembe véve azonban még messze vagyunk a csúcstól; az olaj ára 1980-ban, az 1979-es iráni forradalmat követően volt a legmagasabb. (shz, m) Támogatási kérvények Tegnap járt le a határidő Pozsony. Tegnap reggelig a regisztrált agrártermelők közül 8742-en nyújtották be az agrárkifizető ügynökség regionális irodáinál az uniós dotációra vonatkozó kérelmüket. Ez a szétküldött mintegy 16 ezer kérvény felének felel meg. A határidő tegnap járt le, azonban még további 25 napon át lehet kérvényezni a hektáronkénti 43 eurót, viszont minden egyes nap késedelemért 1 százalékot levonnak. A földművelésügyi minisztérium a közvetlen kifizetésekre 84,5 millió eurót kapott az EU-tól, további 120 millió euró a vidékfejlesztési támogatásokra van elkülönítve. (TASR) Az agrártámogatás feltétele, hogy a szlovákiai farmer legalább 1 hektárnyi földterületen gazdálkodjon (TASR-felvétel) Gyermekek az utakon Több alma, mint citrom Pozsony. Május 3. és 13. között országszerte gyermekek segítették a közlekedési rendőrök munkáját az Alma és citrom című akcióban. Az ellenőrzések során a szabályosan közlekedő autósoknak almával köszönték meg, hogy betartották a közúti közlekedés szabályait, a szabálytalankodókat pedig megfeddték. A tizenegy nap alatt 1327 citromot és 1785 almát osztottak ki, tájékoztatta lapunkat Marta Bujnáková, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség hiányolja, hogy az iskolákban a közlekedési nevelés nem szerepel önálló tantárgyként, és több városban megszűntek a közlekedési parkok is. Tavaly 19 gyermek halt meg közlekedési balesetben, (kcr-) A változtatás kimondja: az Európai Parlament képviselője nem lehet tagja a nemzeti törvényhozásnak is Igen az alkotmány módosítására Pozsony. A parlament másodszori nekifutásra elfogadta az alkotmány módosítását, melyre az uniós csatlakozás miatt volt szükség. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A módosítás kimondja, az Európai Parlament képviselője nem lehet egy személyben tagja a nemzeti törvényhozásnak is. Ez a rendelkezés csak július 20-ától lép életbe, amikor Szlovákia első, választott euroképviselői leteszik az esküt. A módosításra azért is szükség volt, mivel az alkotmány nem ismerte az európai parlamenti képviselő intézményét. Kiszélesült az alkotmánybíróság jogköre is: a jövőben az EP-választások törvényességét is ez a testület ítélheti meg. „Az európai parlamenti választások kapcsán érkező panaszokról az alkotmánybíróság fog dönteni” - mondta lapunknak Gál Gábor, a törvény bizottsági előadója (MKP). A parlament szigorította a megyei és helyi önkormányzatok gazdálkodásának ellenőrzését. A július 1-jén életbe lépő jogszabály kötelezővé teszi a főellenőri intézményt: ahol ezt a tisztséget még nem töltötték be, ott azt legkésőbb 2005. január 1-jéig meg kell tenni. Az ellenőrt hat évre választják; ehhez az önkormányzati képviselők több mint felének a szavazata szükséges. Egy személy elláthatja több helyi önkormányzat ellenőrzési feladatait is, a funkció betöltéséhez elég az érettségi. A megválasztott ellenőröknek fel kell függeszteniük párttagságukat, ellenkező esetben elvesztik mandátumukat. A képviselők befejezték a bíróságok székhelyéről és körzetéről szóló törvény tárgyalását, a szavazást azonban a jövő hétre halasztották. A kormányjavaslat két kerületi és 13 járásbíróságot szüntetne meg, a benyújtott képviselői javaslatok azonban csak 12 járásbíróság bezárásával számolnak, és meghagynák az összes kerületi intézményt. A plénum tárgyalta a diszkriminációellenes törvény tervezetét is, Dániel Lipsic igazságügyi miniszter nem támogatja azt a bizottsági javaslatot, mely lehetővé tenné a tanulók faji vagy etnikai alapon történő pozitív diszkriminációját. A parlament erről a törvényről is jövő héten szavaz, az ülés szerdán délután folytatódik az egészségügyi reformtörvények tárgyalásával, (lpj, s) Martin Frone, az oktatási tárca vezetője értékelte az új típusú érettségi vizsga főpróbáján elért eredményeket Kielégítő nyelvtudás, rossz számtani ismeretek ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A diákok idegennyelvtudása kielégítő, a matematikai ismeretek azonban nagyon hiányosak, derül ki az új típusú érettségi vizsga közelmúltban megtartott főpróbájának tegnap közzétett eredményeiből. A diákok az A típusú, vagyis az emelt szintű matematikavizsgán átlagban mintegy 42%-os teljesítményt nyújtottak. Kevésbé voltak sikeresek a B típusú, alacsonyabb szintű matematikaérettségin, mivel átlagban csak 24%-os "eredményt értek el. A gimnazistákhoz képest lényegesen rosszabb teljesítményt nyújtottak a szakközépiskolák növendékei. A tanulók az angol nyelvből tartott emelt szintű érettségin mintegy 62%-ra teljesítettek. Az A típusú német nyelvi érettségi vizsga eredményessége átlagban mintegy 56%- os volt. Martin Frone oktatási miniszter hangsúlyozta, a diákok főpróbán elért eredményei nem befolyásolják az érettségi osztályzatot, sokkal inkább csak a maturandusok ismereteinek felmérésére szolgálnak. Ennek ellenére néhány középiskolában a matúra alkalmával valószínűleg figyelembe veszik majd a főpróbán nyújtott teljesítményt. A tárcavezető utalt rá, az új típusú Valószínűleg figyelembe veszik majd a főpróbán nyújtott teljesítményt. érettségi vizsgák a jövőben helyettesíthetnék az egyetemi felvételi vizsgákat, ennek időpontjáról azonban nem tájékoztatott. A következő tanévben érettségizőknek előreláthatólag az ideinél kevésbé bonyolultabb matematikai feladványokat kell majd megoldaniuk, az idegen nyelvi feladatlapokon azonban várhatóan nem módosítanak. Az iskolák múlt évi adósságának törlesztésével kapcsolatban a miniszter elmondta, az oktatási tárca eddig mintegy 200 millió koronát fordított erre a célra, a jövő hét végéig pedig további összegeket folyósít az iskoláknak, hogy felszámolhassák teljes tavalyi hátralékukat. (érvé, s) A jelentések szerint senki sem lépte túl a 4 milliót Kukán költött a legtöbbet Csúszópénzek: korrupt nőgyógyász után felülvizsgáló orvos akadt horogra Tízezer korona a rokkantság ára TASR-HÍR Pozsony. A köztársaságielnökválasztási kampány során az SDKÚ jelöltje, Eduard Kukán mintegy 18 ezer koronával költött többet Vladimír Meciarnál. A választásokból győztesen kikerülő Ivan Gaspa- rovic pedig meg sem közelítette a négymilliós keret felső határát, „alig” 2,7 milliót fordított kampánycélokra. Két elnökjelölt, Stanislav Bernát és Július Kubík még nem számolt el a kampányra fordított összeggel. Ezt május 17-ig kell megtenniük, ellenkező esetben akár kétmillió koronás pénzbírságot is kiszabhatnak rájuk. Patikákat keresnek meg Tartozásokat vennének Pozsony. Az Általános Egészségbiztosító és a Szlovák Gyógyszerészkamara kéri a patikusokat, ne adják el a biztosító velük szembeni tartozását az őket megkereső vállalkozásoknak. Az S. P. Partners Kft. több gyógyszertárnak is felajánlotta, hogy megvenné a biztosító múlt évi tartozásait. A közös állásfoglalás szerint megingathatják az egészségügy finanszírozásában mára kialakult törékeny egyensúlyt, ha elfogadják a kft. javaslatát, amely minden bizonnyal bírósági úton hajtaná be az egészségbiztosítón a tartozásokat. Az intézmény idén már betartja a törvényben megszabott egy hónapos fizetési határidőt, és folyamatosan törleszt. (TASR) ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. A Korrupcióellenes Hivatal nyomozói újabb kenőpénzes esetet derítettek fel. Az 57 éves lévai Emil H. a Szociális Biztosító felülvizsgáló orvosaként tízezer koronát fogadott el egy betegtől, hogy rokkanttá nyilvánítsa. A Jozef Sátek vezette hivatal csütörtökön, közvetlenül a csúszópénz átvétele után avatkozott be. A rendőrségi akció a Doktor fedőnevet viselte. Az 57 éves orvos ügyvédje jelenlétében átadta a rendőrségnek a hálapénzt. A férfit korrupcióval gyanúsítják. Mivel a nyomozók szerint elegendő bizonyíték van ellene, szabadlábon védekezhet. Egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. A rendőrség azt is vizsgálja, hogy ez volt-e a nyugdíjkorhatárhoz közeli orvos első botlása, vagy rendszeresen követelt kenőpénzt a rokkantság megítéléséért. Ha ez utóbbi bebizonyosodik, azt a bíróság súlyosbító körülményként fogja értékelni. Boris Azaltovic belügyi szóvivő szerint ez az első eset, hogy felülvizsgáló orvosra csaptak le. Korábban Martin S. nőgyógyász, a Komensky Egyetem docense került rendőrkézre. Martin S. 5000 koronát kért egy szülés levezetéséért, és kétezret az orvosi vizsgálatok elvégzéséért. Azonban a nem legális mellékjövedelemért nagy árat fizetett, január 28-án a Korrupcióellenes Hivatal nyomozói őrizetbe vették, (kcr) Mennyit fordítottak a jelöltek a kampányra? Eduard Kukán 3 984 892,50 Ján Králik 395 164,10 Vladimír Meciar 3 966 829,10 Jozef Kalman 325 000,00 Ivan Gasparovic 2 681 778,50 Jozef Sesták 296 334,70 Martin Bútora 2 643 852,00 Stanislav Bernát ? Frantisek Miklosko 2 410 051,00 Július Kubík ? Rudolf Schuster 1 868 274,00 (Az adatok koronában értendők.) Mit tegyünk, ha kenőpénzt kérnek tőlünk? Pozsony. Vladimír Palkó belügyminiszter szerint a lakosok vagy továbbra is fizetni fognak a korrupt hivatalnokoknak, vagy együttműködnek a rendőrséggel. A Korrupcióellenes Hivatal telefonszámai: Pozsony - 09610 56371; Nyugat-Szlovákia - 096130 6615; Kö- zép-Szlovákia - 096160 6380; Kelet-Szlovákia: 096190 26090. E- mail: korupcia@minv.sk . (-kcr-)