Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-14 / 110. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 14. Vélemény és háttér 7- Ma az én két gyerekem azért nem bunyózik, mert megígértem nekik, hogy hajók lesznek, akkor megnézhetik azt a valóságizét a tévében... (Lehoczki István rajza) Az Amerikai Egyesült Államok elveszítette morális jogát mások bírálatára Az iraki „B” terv TALLÓZÓ MLADÁ FRONTADNES Csehország többet fog fizetni a 14 darab svéd Gripen vadászgép tíz éves bérletéért, mint amennyiért korszerűsített F-16-os gépeket vehetett volna Belgiumtól - állítja a cseh napilap. Az újság rendelkezésére álló információk szerint a Gripenek 21,7 milliárd koronába kerülnek, míg a korszerűsített amerikai F-16- osok megvételéért Belgium 17,2 milliárd koronát kért. Ebből az összegből azonban 1,4 milliárd korona az adó - ami az államkassza bevétele - tehát a Belgiumtól vett gépek végül is mintegy hat milliárd koronával lettek volna olcsóbbak, mint a Gripenek bérlése. A14 Gripen tíz éves bérletéről a múlt év végén döntött a cseh kormány, de a döntést az ellenzék és a szakértők egy része továbbra is bírálja. Egy katonai szakértő szerint a svéd gépek sosem lesznek teljesen kompatíbilisak a NATO- haderejével, mert a szupertitkos kódokat, amelyeket be kellene építem a repülők számítógépes rendszerébe, a NATO sosem bocsátja egy semleges ország, tehát a svédek rendelkezésére. Az ellenzék ugyanakkor azt állítja, hogy Csehország NATO országokkal van körülvéve, s így nincs is szüksége komolyabb légierőre. FORBES Oroszországban a 36 dollár- milliárdosé a nemzeti össztermék (GDP) 24 százaléka, úja a magazin, amely az ország történetében először listát tett közzé a 100 legvagyonosabb oroszról. A 277 amerikai milliárdos az USA GDP-jének csupán 6 százalékát birtokolja. Mihail Hodorkovszkij, a Yukos olajvállalat volt tulajdonosa - tavaly októberi letartóztatása ellenére - még mindig a leggazdagabb orosz a maga 15,2 milliárd dollárjával. Roman Abramovics, a Szibnyeft olajcég tuladonosa 12,5 milliárd dollárjával a második, ráadásul magénak mondhatja a londoni Chelsea futballklubot is. A 36 dollármilliárdos közül 32 él Moszkvában, ezért az orosz főváros világelső a milliárdosok számát tekintve. Az eredeti terv az volt, hogy az Irakba bevonuló amerikai csapatokat virágeső fogadja, és Szaddám Húszéin megdöntésének másnapján bemutatják a világsajtónak azokat a tömegpusztító fegyvereket, amelyeket az ENSZ impotens ellenőrei képtelenek voltak megtalálni. Ez nem jött be. HORVÁTH GÁBOR A Fehér Ház rezzenéstelen arccal váltott át a „B” tervre: Irakban brutális diktatúra uralkodott, az Egyesült Államoknak, mint a demokrácia letéteményesének erkölcsi kötelessége volt megmenteni a gyilkosságoknak, kínvallatásnak kitett iraki népet. A bagdadi börtönbotrány azonban egy hét alatt megsemmisítette ezt a magyarázatot is. A háború legitimitása jelenleg egyetlen érven nyugszik: ha már ott vagyunk, nem jöhetünk csak úgy ki.. . Mostanra kiderült, hogy az Abu Graib börtönben a rabokat hosszú hónapokon keresztül, tudatosan, a feljebbvalók jóváhagyásával, a nemzetközi szabályok és az amerikai törvények megsértésével, szisztematikusan gyötörték, megalázták, lelki és fizikai értelemben kínozták. A New Yorker magazin legfrissebb száma egy képet közöl, amelyen őrei kutyákat uszítanak a félelemtől összegörnyedő, meztelen iraki fogolyra. Seymour Hers, a cikk szerzője (egy emberöltővel korábban ugyanő írta meg a lakóival együtt megsemmisített vietnami falu, My Lai történetét) egy tegnapi tévéműsorban azt mondta, a fotó a Harmadik Birodalomra emlékezteti. Innen nincs lejjebb. Az Egyesült Államok, amelynek külügyminisztériuma évente kiadja az emberi jogok más országokban történt megsértéseit felsoroló jelentést, elvesztette morális jogát mások bírálatára. Katonai és gazdasági értelemben a világ vezető hatalma maradt, de mostantól nem vetheti úgy fel a kínai, kubai vagy akár észak-koreai jogsértések kérdését, hogy válaszként ne kapja meg: előbb a saját háza előtt söpörjön. Ez nem csak Amerikának, nem csak a nemzetközi koalícióba katonákat küldő országoknak rossz hír, hanem mindenkinek, aki hisz a szabadságban és a demokráciában. Nem csak az Egyesült Államok pozíció rendültek meg a világban, hanem a nyugati civilizációéi is, amelynek - ezer éve vagy egy hete, ebből a szempontból mindegy - mi magyarok is részesei vagyunk. Itt az ideje, hogy kiderüljön, milyen erkölcsi, lélektani tartalékokat halmozott fel történelme során Amerika. Ha csak a börtönőrként használt tartalékos katonai rendőröket vonják felelősségre, bármilyen súlyosak legyenék is az ítéletek, a krízis hosszúra nyúlik majd. A történteket nem lehet elfeledtetni azzal, hogy a sértetteknek jóvátételt fizetnek, mint ahogy azt Rumsfeld védelmi miniszter felajánlotta. Még Rumsfeld távozása és az Abu Graib börtön lebontása sem feltétlenül lenne elég. Emlékezetes, hogy az Egyesült Államok milyen vehemensen ellenezte a hágai Nemzetközi Bíróság jogkörének kiteijesztését a háborús bűnökre. A bíróság persze csak akkor lenne illetékes az ilyen ügyekben, ha az adott ország hatóságai maguk nem vonják felelősségre a bűnösöket. Az amerikai demokrácia erejét mutatja majd az, ahogyan a hadbírósági tárgyalásokat lebonyolítják, és a várhatóan az eddiginél is sokkal borzasztóbb új tényeket kezelik. A társadalom pedig novemberben, az elnökválasztáson vonhatja meg George W. Bush elnökségének egyenlegét. A szerző a Népszabadság amerikai tudósítója A muzulmán szélsőségesek tudják, hogy a szabad Irak létrejötte végzetesen aláásná céljaikat Nobel-békedíjas politikus az iraki kivonulásról MTI-BESZÁMOLÓ Óva intette a világot az Irakban állomásozó csapatok elsietett kivonásától egy Nobel-békedíjas politikus, a kelet-timori függetlenségi mozgalom vezetőjének számító Jósé Ramos-Horta. A The Wall Street Journal című amerikai lap európai kiadásában úgy vélte: az új spanyol szocialista kormány behódolt a terrorista fenyegetés előtt, amikor iraki csapatainak kivonásáról döntött, s nyilván lesznek más ilyen országok is. Ugyanakkor leszögezte, hogy minden egyes esetben, amikor egy ország kivonul Irakból, az al-Kaida és a többi szélsőséges szervezet nyer, mert azt a következtetést vonja le belőle, hogy a koalíció gyenge, s a terrorista merényletek folytatásával újabb országokat lehet rávenni a kiválásra. Rámutatott: mint Nobel-békedíjas, maga is gyötrődik az olyan esetekben, amikor katonai erő bevetésére kerül sor. Azonban amikor arról van szó, hogy egy ártatlan népet meg kell menteni a zsarnokságtól, vagy a népirtástól, akkor soha nem kérdőjelezte meg a katonai beavatkozás jogosságát. Ramos-Horta cikkében emlékezteti az iraki beavatkozás egyik legfőbb bírálójának számító franciákat: ők sem vártak ENSZ-felhatalmazásra az emberiség egyik legnagyobb szörnyetegének megbuktatásakor, amikor a 80-as évek elején francia ejtőernyős egységek szálltak le a Közép-afrikai Császárságban, s elűzték a hatalomból a többek között kannibalizmusáról híres Bokassa „császárt”. „Akkor hát miért gondolják egyesek, hogy Irak esete bármilyen szempontból más? Még csak egy év telt el Szaddám Húszéin megbuktatása óta, s máris elfelejtették volna, hogy miként vesztették életüket százezrek Húszéin zsarnoksága idején, egy olyan rendszer alatt, amelynek védjegye a terror, az önkényes kivégzések, a kínzások és a megerőszakolás volt? S azt is elfelejtették, miként éltek félelemben nap mint nap a kurdok és Irak szomszédai?” - teszi fel a kérdéseket a Nobel-békedíjas politikus. Ramos-Horta szerint Szaddám Húszéin megbuktatása esélyt ad egy új, békés, toleráns Irak felépítésére. Ez magyarázza, hogy miért ilyen magasak a tétek, s miért van az, hogy az egész muzulmán világ szélsőségesei elkeseredetten harcolnak mindennek megakadályozásáért. Tüdják ugyanis, egy szabad Irak létrejötte végzetesen aláásná azt a céljukat, hogy a muzulmán világban végleg megszüntessenek minden nyugati befolyást, hogy megbuktassák a térség nem vallási rendszereit, s hogy olyan, kókorszaki szabályokat kényszerítsenek az emberekre, mint amilyenek Afganisztánban voltak a tálibok idején. A felmérések azt mutatják, hogy az irakiak nagy többsége úgy érzi: jobban él, mint egy éve. Valódi a sajtószabadság, számítógépek ezrei működnek, van korlátlan internet-hozzáférés, s egyre szaporodnak a nem kormányzati szervezetek. „Összefoglalva: Irak hosszú, véres történelme során most először tapasztalja meg, milyen is az igazi szabadság. S éppen ez az, amitől a vallási fanatikusok tartanak” - szögezte le cikkében. KOMMENTÁR Hidegvérrel JUHÁSZ LÁSZLÓ A 26 esztendős Nicholas Berg szeretett szaxofonozni. Imádta a tudományt és az utazást, hobbija volt a rádiótechnika. Gyermekkorában szülei pennsylvaniai házának hátsó kertjében barkácsolt mindenféle világvevő antennákat. Egyetemistaként egy nyáron át Ghánában dolgozott, a helybelieknek segített sártéglákból viskókat építeni. Nick Berg ugyan támogatta az Irak elleni háborút, ám nem volt katona, nem harcolt senki ellen. Azért utazott Irakba, hogy segítsen az ottani embereknek helyreállítani a háborúban elpusztult távközlési antennákat. Örült, mert megint azt csinálhatta, amit a leginkább szeretett: utazni, barkácsolni, másokon segíteni. Azon volt, hogy minél több iraki tudjon telefonálni, internetezni. Kedden ugyanezen a világhálón jelent meg a videó, amelyen Nicket csuklyás gyilkosok hidegvérrel lefejezik. A fiatalember holttestét egy Bagdadhoz közeli út szélén találták meg. Berg halála jobban sokkolta Amerikát és a világot, mint az Irakban odaveszett több száz szövetséges katonáé. Ha valaki egy pillanatig is elfelejtette volna, milyen emberek (?) ellen harcol Amerika, a világot körberepülő pár másodperces film most kitisztította az agyakat. Az al-Kaida tudja, mit csinál. Tudják, csak úgy győzhetnek, ha megingatják hitükben azokat, akik bíznak a terrorizmus elleni háború sikerében. Erre pedig mi lenne alkalmasabb, mint a sokkterápia, amelyet az utóbbi években tökélyre fejlesztettek? Gondoljunk csak a 2002-es videofelvételre, amelyen Pakisztánban elvágják a torkát a Wall Street Journal tudósítójának, Dániel Pearlnek. A barbarizmussal szemben újabb csatát vesztett az emberiesség. Csakhogy azon már hetekkel ezelőtt csorba esett az Abu Ga- rib börtönben. A szponzor önzetlensége TÓTH MIHÁLY Az újságok takaros táblázatokban adták hírül, melyik párt kasszájába melyik vállalat mennyit utalt át. A vállalattulajdonosok - természetesen - azonmód leteszik a nagyesküt, hogy a támogatás teljesen önzetlenül, minden hátsó szándék nélkül történt. És hasonlóképpen a pártelnökök is erős késztetést éreznek annak kinyilvánítására, hogy a szponzori pénzeket anélkül söpörték be, hogy gondoltak volna rá: a jótékonykodó kapitalista egyszer azért majd benyújtja a számlát. Néhány hete történt, hogy valaki nyilvánosságra hozta a szponzorok és szponzoráltak első listáját, majd számszerűsítve néhány napja azt is megszellőztették, milyen összefüggés van a pártos jótékonykodás és - némileg leegyszerűsítve - a közbeszerzési erkölcs között. Annak alapján, ahogy a kényes ügyben a pártok illetékesei nyilatkoztak, azt kellene gondolnunk, hogy akik nálunk megengedhetik maguknak a politikai pártok támogatását, azok a politikai jótékonykodást egytől egyig nemes ideológiai, vagy még jobb esetben emberbaráti megfontolásból gyakorolják. Figyelemre méltó az a gondolatfüzér, ahogy a legjelentősebb pártok illetékesei cáfolják, miszerint szponzorálásért ellenszolgáltatást várnának el: Ellenzékben vagyunk, mi senkit se tudunk állami megrendeléshez juttatni - mondja az egyik. A koalíciós ANO szóvivője arra hivatkozott, hogy Pa- vol Rusko elnök különösen ügyel arra, hogy semmiféle kapcsolat ne alakuljon ki a párt szponzoraival. Tudjuk, az ANO szőröstül-bőröstül az övé... Olyan nyilatkozó is volt, aki egyszerűen képtelenségnek tartotta, hogy összefüggés lehet a pártjótékonykodás és az állami megrendelések között. Mintha a politikai elit nem tartaná túlságosan nagyra a plebsz ítélőképességét... A jelenségek megbocsájthatatlan leegyszerűsítése lenne, ha kapásból az „ahány szponzor, annyi megvesztegetésre kész magánvállalkozó” szemléletből indulnánk ki. A számadatok azonban számos esetben önmagukért beszélnek. A sajtóban közzétett táblázat egyik oldalán ott virít a támogatás összege, szomszédságában pedig az állami megrendelés pénzben kifejezett értéke. A szponzorálással kapcsolatos véleménynyilvánítással azonos időben zajlott egy másik vita is: több mint kétszeresére, 60-ról 140 koronára növekedjék-e az a pénz, amelyet az általános választásokat követően a 3 százaléknál jobb eredményt elérő pártok minden szavazat után az állami költség- vetésből kapnak. Akinek nagyon rossz véleménye van a pártok erkölcséről, ezt mondja: gyalázat. A jóhiszeműek így reagálnak: az intézkedés a politikai erkölcs javítását szolgálhatja, mert a pártoknak nem kell majd szponzorok után kos- latni. Ne legyünk mindenáron borúlátóak, bízzunk abban, hogy a jóhiszeműeknek van igaza. De azért nem árt éberen figyelni a fejleményeket. Az a teljesen indokolatlan nagyvonalúság, ami a pártokat a legutóbbi választási kampányok során a költekezésben jellemezte, arra enged következtetni, hogy a szavazatonkénti fejpénz növelésével nem lehet őket rávenni takarékoskodásra. Az embernek néha az a benyomása, hogy egyes politikai erők legszívesebben különbejára- tú bankóprést igényelnének.
