Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-07 / 105. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 7. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 HÉTVÉG(R)E Menni vagy maradni? FELHÍVÁS Helytállásért díj A Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselői felhívják a szlovákiai magyar nemzeti közösség tagjainak és társadalmi szervezeteinek figyelmét, hogy az idei PRO PROBITATE - HELYTÁLLÁSÉRT DÍJRA 2004. május 31-éig jelölhetnek arra érdemes személyiségeket vagy közösségeket. A jelöléseket a részletes indoklással a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselőihez vagy a párt központi irodájába kérjük eljuttatni. Cím: MKP-SMK, Cajakova 8, 811 05 Bratislava; fax: 02/ 52 495 264 TALLÓZÓ MAGYAR SZÓ Sztrájkba lépnek május 15- étől az Újvidéki Televízió magyar szerkesztőségének munkatársai, s mindaddig nem veszik fel a munkát, amíg az alapítói jogokat gyakorló vajdasági parlament nem rendezi a szerkesztőség tarthatatlan kádergondjait. Az újvidéki napilap idézte Rencsár Tivadar főszerkesztőt, aki elmondta, hogy a magyar szerkesztőség munkatársai egyhangúlag a munkabeszüntetés meílett döntöttek, mivel az eddigi ígérgetések ellenére sem engedélyezték, hogy bővítsék a foglalkoztatottak számát, mi több, megszüntették az egyik munkatársuk, Márton Attila munkaviszonyát, ami az utolsó csepp volt a pohárban. A magyar szerkesztőség követeli, hogy május folyamán valósítsák meg Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Djordje Djukics vajdasági kormányfő korábbi megállapodását, amely szerint öt fiatal újságíróval frissíthetik a szerkesztőséget. Követelik, hogy Márton Attila állandó munkaviszonyt létesíthessen a szerkesztőségben, s havi 700 munkaóra erejéig alkalmazhassanak tiszteletdíjas munkatársakat. Valaki töpreng Magyarországon az ötvenes évek végén: - Nem tudom eldönteni, kivándoroljak-e vagy sem. Amikor nem mehettem, akkor menni akartam. Most mehetek. De miért menjek, ha mehetek? És hová mennék? És miből mennék? JUHÁSZ LÁSZLÓ Tüdőm, pontatlanul idézem Tahi László monológját, de - ahogy 1989 végén - most megint aktuálisnak tűnik a dilemma. Lassan egy hete, hogy ránk köszöntöttek az uniós hétköznapok, bár állítólag a keddi holdfogyatkozást nem lehet Brüsszel számlájára írni, az áremeléseket és az egyszerűsödő (?) határátlépést viszont igen. Azért az óvatos kérdőjel, mert egyelőre úgy könnyítik az átkelést a határokon, hogy nehezítik. Május végén ugyanis a kiglancolt pozsonyi Vigadóban tartják a NATO parlamenti közgyűlését, és hát a biztonsági előírások azért vannak, hogy szigorúak legyenek, így aztán hétfőtől egyszerre egyszerűsítették és bonyolították a határátlépést. Ahhoz hasonlatos az egész, mint amikor az állam felemeli a nyugdíjakat, és ugyanazzal a kézmozdulattal rápakol egy csomó adóterhet az emberek vállára. Úgy tűnik, egyesek sajátosan értelmezik a személyek szabad áramlásának európai uniós szabadságát. Csatlakozásunk másnapján egy dunaszerdahelyi járásbeli férfi utastársával Csehországból tartott hazafelé, majd a határon Józsefünk gázt adott, és százötös Skodájával átszakította a sorompót, úgy kellett lemeszelni őket a határőröknek a Pozsony felé vezető úton. Sokáig bennem marad a kép, ahogy az a csenkei férfi a tévében mentegetőzik, hogy ő azt gondolta, az Európai Unióban már mindenki mehet, amerre lát, és lassítani sem kell a határon. Szerintem mi, újságírók nem fogalmaztunk elég egyértelműen. Ugyanis köztudott, hogy sohasem az olvasó a hülye. Vagy az illető autós nem olvasó. Olvasom, hogy Patkoló úr, a romák felkent szekértolója bejelentette, a cigányok hamarosan tömegével hagyják el Szlovákiát. Ezt hallván a kormány gyorsan rábólintott, hogy ne tiltsa törvény a szabad romaáramlást, mehessen, ki merre lát, legalábbis országon belül. A vándorló életmód újraélesztésével szerintem gondok lehetnek, a régi szekereket és karavánkocsikat már valószínűleg feltüzelték, de a százötös Skodák még jó szolgálatot tehetnek. Gyanítom, hogy a kivándorlókedvű romákat az zavarja a legkevésbé, hogy odakint a munka- vállalást engedélyhez kötik. Hétfőtől egyszerre egyszerűsítették és bonyolították a határátlépést. HETI GAZDA(G)SAG Csak döcögve érkezik az uniós agrártámogatás TUBA LAJOS Nagy a mozgás ezekben a napokban vidéken, a kistermelők nem feltétlenül emlékeznek majd jóban erre az időszakra. Az egész még tavaly ősszel kezdődött, amikor az illetékesek rohammunkával gyűjtötték össze az uniós nyüván- tartási rendszer adatait. Az állam az elmúlt 15 évben semmit sem tett a kisgazdálkodókért, így nem csodálkozhattunk azon, hogy a helyi hangosbeszélő felhívására nem özönlöttek a községházákra, hogy a légi fotókon bejelöljék az általuk megművelt területeket. Aki lemaradt, sokáig magára vethetett. Egy-két hektár miatt még Komárom mellől sem volt érdemes felutazni Pozsonyba, nem, mondjuk, a Bodrogközből. A hivatal végül javított, néhány napja a kerületi kirendeltségeken is lehet jelentkezni. Kérdés persze, hogy az április 28-án hozott döntés mekkora segítség a május 14-i határidőhöz kötött érintetteknek. Aki viszont ősszel jelentkezett, sokáig postán várta a kérvényt. Legalábbis az agrárkamara-igazgatókat hónapokon keresztül így instruálta a minisztérium. Amikor viszont eljött a tettek ideje, már másként festett a dolog. Ahelyett, hogy a kifizetési ügynökség 38 regionális kirendeltségének egy-egy alkalmazottja induít volna el a postára, 16 ezer érintettnek kellett útra kelnie a regionális központokba. Végül ez is megmagyarázható, hiszen az állam komoly adóbevételre tesz szert a benzinből, esetleg a tömegközlekedési vállalatok is kevesebb állami támogatást kérnek. Akadnak viszont olyanok is, akik feleslegesen utaznak, mert hiába jelentették be az adataikat, azok időközben valahol elvesztek. A lényeg azért változatlan; az unió végre embernek nézi a kisgazdát, de a rendszer indulása nem teljesen zökkenőmentes. Van azért kedvező hírünk is. Eldőlt, hogy a támogatás fogadásához nem kell külön bankszámlát nyitni, hanem elegendő egy egyszerű személyi kontó. Az agrárkamara és - ha idejük engedi - a kifizető ügynökségek munkatársai is az eddigi információk szerint nagy igyekezettel segítenek kitölteni az ismeretlen új nyomtatványokat. Vigasztalódjunk azzal, hogy aki idejében ébredt, az idén megtanulja az új rendszert, aki meg elaludt, jövőre javíthat. A héten gyakran szerepelt a sajtóban Pavol Rusko gazdasági miniszter. Egyrészt nyilvánosságra került a koreaiakkal aláírt szerződés jó pár megalázó kitétele, bizonyítván, a médiacézár a sikerért nagyon sok mindent hajlandó feláldozni. Egyébként pedig uniós nyomásra megkezdődött egyik szörnyszüleménye, a hipermarketek elleni törvény megszüntetése. Kevés pozitív lépésének az egyike az érdekegyeztetésről szóló törvény megszüntetésére vonatkozó javaslata. Ezzel főleg a szak- szervezetek éltek vissza rendszeresen. Az ellenzéki pártokkal szövetkezve már évek óta semmibe sem egyeztek bele, így a kötelező egyeztetési fordulók csak feleslegesen lassították a reformtörvények elfogadását. A héten a Slovnaft rekordmagasságba emelte a benzinárakat, mondván: begyűrűzik hozzánk a világgazdasági válság. Csak azt felejtette el, hogy az újságírók is tudnak kivonni, így hamar kiderült, a fogyasztási adót leszámítva u- gyanazt a benzint Szlovákiában két koronával drágábban adja, mint Csehországban. Hétfőtől a tartálykocsik akadály nélkül közlekedhetnek a határokon át, majd meglátjuk, hogy legalább a többi benzinkúthálózat megpróbál-e tenni ez ellen valamit. A kormánykoalíció meglepően korán, már május elején elkezdte a jövő évi állami költségvetés összeállítását. Erre szüksége is van, hiszen vért fog izzadni, amíg összeszedi a jóváhagyáshoz szükséges 76 szavazatot. A hiányt 47 milliárd koronára tervezik. Egyelőre az összes koalíciós párt igényét sem sikerült rendezni. És akkor még hol vannak a megnyerendő független képviselők? KOMMENTÁR A jobboldal selejtje TÓTH MIHÁLY Pavol Rusko gazdasági miniszter „csípőből lőve” válaszolt a szakszervezeti vezetők bejelentésére, amely szerint a munkavállalók érdekvédelmi szervezete politikailag Robert Fico pártját, a Smert támogatja. Rusko közölte, a szakszervezetek ilyen elkötelezettségének az lesz a következménye, hogy hatályon kívül helyezik a háromoldalú érdekegyeztetésről szóló törvényt. A jobboldali kormány tagjának vérbő reagálása azt (is) jelenti, hogy véget ért a szlovákiai viszonyok formálódásának az az időszaka, amikor a politikai elit jobboldali és nemzeti irányultságú többsége képes volt elhitetni a munkavállalókkal, hogy társadalmi rétegek között, vagy nevezzük nevén a gyereket: vagyonosok és nincstelenek között nincs érdekellentét. Ebben közrejátszott, hogy a rendszerváltás után évekig az volt a látszat, Szlovákiában nagyjából kialakult a politikai egyensúly. Hiszen a nagyon stabil MKP, a nagyjából stabil KDH és a kevésbé stabil, szintén jobboldali harmadik párt potenciális ellensúlyaként ott működik a már nevéből következően is baloldali SDL. Ma ott tartunk, hogy a jobboldali kormány a baloldali politikai szerveződés szétzüllesztésében jelentős érdemeket szerzett Peter Weisst nagyköveti kinevezés kilátásba helyezésével javadalmazza. És ott tartunk, hogy miután Weiss és pártvezetésbeli társai a Demokratikus Baloldal Pártjának még a környékéről is kiutálták a munkásokat, illetve a tehetséges fiatal baloldaliakat, továbbá a nem jobboldali gondolkodású magyarokat, a magát szociáldemokratának tekintő Smer az ország legerősebb pártja. Úgy vélem, maximum három év alatt kiderül, hogy Fico pártja mennyire baloldali, mennyire demokratikus, főleg pedig mennyire más, mint a Weiss vezette párt volt. Pavol Rusko Husák-huszár korában nem tanulhatta meg, hogy az európai szociáldemokrata pártokban nem is nagyon hébe-hóba megesett, a szakszervezeteket természetes szövetségesnek tekintették. És fordítva, a szakszervezetek is a szocdem pártot. Rusko ezt nem tanulhatta, mert erről nem esett szó a konszolidátorok szerkesztette pártoktatási tankönyvben. Természetes, hogy a Rusko formátumú emberek 1989 őszén percek alatt türelmetlen kommunistából buzgó jobboldalivá alakultak át. Ez annyira természetes, mint teszem azt az, hogy egy jezsuita páter csak egészen kivételesen ragadtatja magát ateista politikus melletti szónoklatra. Mielőtt Rusko kapásból elítélte volna a szakszervezetek vezetőinek nyilatkozatát, a politikus átugorhatott volna Bécs- be, hogy tanulmányozza az osztrák szocdemek és a szak- szervezetek viszonyát. Örvendetes, hogy a gazdasági miniszter javaslatára számos jobboldali politikus óvatosan reagált. Úgy tűnik, nemcsak selejtből áll a koalíció garnitúrája. A munkáltatók szervezete is tamáskodott. Az előbbre nézők tisztában vannak a társadalmi béke értékével. JEGYZET Isten arcai SZÁSZI ZOLTÁN Élettől harsogó, zölddel, sárgával, fehérrel tarkává festett völgy sóhajtozik egy kis eső után. Haragos, tarajos felhők gurulnak északnyugat felől, fátyolfelhőket ölelgető napsugár mutatja az irányt. A Szentföld felé. Az Ipolyon legurult az ár, hídtorzókat koszorúznak körbe naparany színnel a pitypangok. Délután van, a kapák már pihennek, a szőlődombon még néhány munkás serénykedik. A pincékben szunnyad a bor, néhány vásárló autóján pormacskák játszanak az eső előtti szélben. Szapora béka- vartyogás hullámzik szét a kis tó felől, felcsapó csukák után gyűrűket hullámoztat a víz. Ők is láthatnák. De nem erre figyelnek. Modern játszótér a díszlet, tiszta üvegű szobákba enged bepillantást a rend, csak egy zavaró van. A kétembernyi kerítés. Rajta szögesdrót kígyója tekereg, mint a kísértés istenének rémképe. Mögötte a repedezett aszfalton a makacs, apró füvön tarka szőnyegek. Irány dél-délkelet, valamerre a Szentföld felé. Nem Jeruzsálem, hanem Mekka most a tájoló pont. A tarka szőnyegeken jó százan Allahot imádják. Csendben, hajlongva, ki-ki saját ritmusában és tempójában mormolja a szent szöveget, morzsolja az olvasóját. Belehull imájukba a délutáni harangszó. Ők ott, a kerítésen belül a maguk istenének arcát keresik. Mások itt, künn, a drót kinti oldalán az oltárra emelik szemüket. Közben az egész valahol Európában van. Valahol az Ipoly mellett. Élünk, ez a lényeg, mondjuk mi, dróton inneni- ek. Élünk, ez a lényeg, mondják ők, dróton belüliek. Allah és harangszó, bé- kavartyogás és pormacskák játéka a széllel, szőlőültető munkások sürgésének zaja, autók, melyek borért hozták gazdájukat. Szép kép. Mindenki istenének arcát keresi. Ki dróton innen, ki dróton túl. Mindegyikük álma lenne egy békés világ, drótok és ellenségeskedés nélkül. Az ő nyugalmukat irigylem. Ők az én szabadságomat. Osszuk meg! Ahogy egyformán kezd szitálni ránk az áldást hozó eső.- Holnaptól marad a paprikás krumpli meg a tészta, de legalább egy napig érezze a férjem úgy magát, mint az uniós melós: lazac, bifsztek, chilei vörösbor... (Lehoczki István rajza)
