Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)

2004-04-30 / 100.szám, péntek

■f* ÚJ SZÓ 2004. ÁPRILIS 30.________________________________________________________________________________________________________________________________ ____________________________________________GONDOLAT 13 A dél-szlovákiai zöldség- és gyümölcstermelésnek van perspektívája, de csak akkor, ha az egész vertikum kiépül - ha nem, marad a kispiacozás és a marakodás Az EU-csatlakozás gazdasági hatásai Gyurovszky László az EU-s támogatásokról ad elő A gazdaság harmonikus és hatékony működése egy rendkívül bonyolult, csak­nem minden egyéb ágaza­tot is magába foglaló fo­lyamat összetevője. Ezen folyamat komplex, az EU- csatlakozás várható kiha­tásait is elemző értékelése egy ilyen rövid felszólalás­ban nemigen lehetséges. PÓSA LAJOS Az idő rövidsége miatt az egész gazdasági struktúrát sem lehet elemezni. Megpróbálom tehát a csatlakozás kihatásait néhány pél­dán, főleg a Dél-Szlovákiára jel­lemző mezőgazdaságon és a kis- és középvállalkozásokon keresz­tül elemezni. Mielőtt az EU-csatlakozás hatá­sát boncolgatnám, nagyon fontos­nak tartom, hogy röviden elemez­zük az EU-csatlakozásra való fel­készülés eddigi folyamatát és főbb tanulságait. Ezen tanulságok ugyanis nagyon lényegesen befo­lyásolhatják az egész folyamat - illetve a csatlakozási utáni idő­szak - sikerességét. Én úgy látom, hogy a társada­lom döntő része a rendszerváltás időszaka utáni „kijózanodást” kö­vetően az EU-tól várta problémái­nak megoldását: a jobb életet, több keresetet stb. Az embereknek ezek az elvárásai azonban nem jártak együtt saját maguk megvál­tozásával, képzésével - a kiutat a javuló feltételekben és az ebből automatikusan következő jobb és könnyebb életben látták. A felvi­déki magyarok esetében ehhez még társult az az elképzelés is, hogy az EU intézményrendszere bizonyára jobban megvédi a ki­sebbségeket a többségi nemzet po­litikai túlkapásaitól. Egy biztos, a ’90-es évek közepétől, amikor vilá­gossá vált, hogy már csak idő kér­dése, mikor indul be a közép- és kelet-európai országok integráló­dása az egységes Európába, az in­tegrációs ideológiát Szlovákia la­kosságának jelentős hányada egy­értelműen támogatta - a magyar­ság pedig még az országos átlagtól is nagyobb mértékben. Az is az igazsághoz tartozik, hogy ugyan már 1999-től, illetve 2000-től el­kezdődtek a csatlakozási tárgyalá­sok, az 1998-2002-es időszakban valójában mégis csak egy nagyon szűk, főleg szakértői gárda kezdte tudatosítani, mi is az az Európai Unió. A lényeges változást csak a 2002-es decemberi végleges kop­penhágai döntés hozta, mivel ott már meghatározták a csatlakozás időpontját is. Lényegében csak ek­kor ébredt fel a kormány nagyob­bik része és kezdődött el az igazi munka, úgy a csatlakozás tárgyi, jogi, szakmai előkészítésében, mint a közvéleménynek az EU-val kapcsolatos tudnivalókkal való alaposabb megismertetésében. Míg a társadalom a részletekről nagyon keveset vagy semmit sem tudott, addig az EU-integráció tá­mogatottsága viszonylag magas volt. Ahogy elmélyedtünk a dol­gokban - vagy úgy véltük, hogy el­mélyedtünk növekedtek a kétsé­gek. Jól példázza ezt az EU-s nép­szavazás is. Nekem úgy tűnik, az EU-csatlakozás tekintetében tár­sadalmunk mára furcsa, skizofrén helyzetbe került. Minél közelebb kerül a csatlakozás, egy viszony­lag szűk - főleg értelmiségi és vál­lalkozói - elit annál inkább felis­meri a csatlakozás által elérhető óriási lehetőségeket, és egyöntetű­en optimista. Több politikus - „hi­vatalból” vagy nem - szintén opti­mista, és ígéri a „Kánaánt”. Más­részt elhallgatják a társadalom előtt - vagy a társadalom széles rétegeikhez nem jut el a figyel­meztetés -, hogy az EU- csatlakozás óriási lehetőség ugyan, de a „jobb élet” ígérete csak akkor teljesedik be, ha ma­gunk is megváltozunk és alkal­mazkodunk. A társadalom széles rétegei viszont, akik eddig az EU- csatlakozást „megváltóként” vár­ták, most, ahogy közeledik a belé­pés ideje, valahogy egyre jobban elbizonytalanodnak, és szinte már csak a várható áremelkedésekben és a tagállamok munkavállalási korlátozásaiban érzékelik az EU- csatlakozást. Az egyszerű ember fokozatosan rájön, hogy halvány fogalma sincs, hová megyünk, mi az az EU, megretten a megmérettetéstől, a kon­kurenciától. Úgy látom, egyre jobban kiütköznek a múlt rendszer beidegző­dései, az emberek azt vár­ják, hogy jöjjön valaki, aki majd megmondja, mi lesz, mit kell majd csinálni, valaki, aki gondol­kodik helyettük. A kiutat az erős vezetőben, a populista jelszavak­ban látják, és nem az önszervező­désben, a saját képességeikben, az alkotóerejükben. Sajnos, úgy tűnik, társadal­munk egészében, de talán részle­teiben sincs felkészülve az EU- csatlakozásra. Ebben a felvidéki magyarság sem kivétel, csak ép­pen még mindig jobban fél a több­ségi nemzettől, mint az EU- csatlakozástól! Ez a látlelet sze­rintem a gazdaság egészére is jel­lemző, de erről majd később te­szek említést. A kérdés az, lehetett-e volna jobban, átgondoltabban végrehaj­tani a felkészülést. Úgy gondolom, talán igen, de - és ez nem bók a politikusainknak - nem sokkal jobban. A szlovák társadalom elit­jei nagyon alacsony létszámúak, és társadalmi hatásuk minimális. Óriási sikernek tartom, hogy 1998 után egyáltalán „visszaintegrálód­tunk” Európába, és ma már NA- TO-tagok vagyunk. Eleinte lassab­ban, 2002 után gyorsabban halad­tak a jelentős, átfogó reformok. Az EU-csatlakozás széles körű elmé­leti, jogi, gazdasági és főleg társa­dalmi előkészítésére nem maradt, nincs elég erő. Ebben az állapot­ban a felvidéki magyarság elitjei sem tudtak a csatlakozásra kellő­képpen felkészülni, nem beszélve arról, hogy sok esetben létünk fenntartása, illetve annak fokoza­tos kultiválása kötötte le erőink nagy részét. Politikusaink egy ré­sze úgy gondolkodik, a kényszer majd rávisz bennünket a változás­ra, ha a problémákat előre megfo­galmazzuk, az csak népszerűség- és szavazatvesztéshez vezet. Tehát inkább fújják a „minden rendben van, felkészültségünk napról nap­ra jobb” kezdetű nótát, mint hogy valaki ki merné jelenteni: bizony a király meztelen, vagyis a társada­lom nem tudja pontosan, mi vár rá - vagy csak halványan sejti. Ezen talán túl hosszadalmas, de úgy gondolom, fontos beveze­tő után megpróbálok a várható EU-csatlakozás gazdasági vonat­kozásaira koncentrálni. Pozitív az, hogy a külföld részé­ről Szlovákia gazdasági és politi­kai megítélése - az elnökválasztás eredményének dacára - nagyon jó. Tehát úgy tűnik, még nagyobb mértékű lehet a külföldi tőke be­áramlása - és most már nem csak a nagy, stratégiai jelentőségű üze­mek esetében, hanem a kis- és kö­zépvállalkozásoknál is. Kérdés vi­szont, hogy csupán Európa össze­szerelő csarnoka leszünk-e, vagy egy megfelelő kiszolgáló háttérrel ide tudjuk csábítani a magasabb hozzáadott értéket produkáló high tech-ágazatokat is? Nagyon fontos a regionális együttműködés, s az is, hogy most már a természetes régiókban, az eddigi országhatároktól függetle­nül fejlődhet. A Felvidék számára ez stratégiai elem, mivel Trianon óta több régiónk mesterségesen kettéosztódott, kiszakadt eredeti földrajzi, gazdasági és társadalmi közegéből. A ránk erőszakolt ke­let-nyugati mozgás után több mint nyolcvan évvel teljesen beindulhat az észak-déli együttműködés is. A pozitív hatások az első időszakok­ban főleg a nyugati régiókban vár­hatók, míg a keletebbi régiók be­kapcsolódása hosszadalmasabb lehet, mert ezen területek úgy a magyarországi, mint a szlovákiai oldalon eléggé problematikusak. Viszont éppen a regionális gazda­sági együttműködés lehet a meg­oldás kulcsa, kihasználva az EU strukturális és kohéziós alapjait. Mindenképpen a csatlakozás pozitív voltát lesznek hivatottak megerősíteni a fontos gazdasági és társadalmi reformok - a köz- igazgatási, a szociális, a nyugdíj- és adóreform. Nem szabad megfe­ledkezni azonban a visszahúzó erőkről sem. Ugyanis a társada­lom egy jelentős része reformelle­nes, és a reformokban nem az EU- ra való felkészülést látja, hanem éppen az EU-s csatlakozás negatí­vumait. Kedvezőtlen a nagy regionális differenciálódás és a magas mun­kanélküliség, valamint a társada­lom jelentős részének elhatalma­sodó latergiája. A politikai torzsal­kodások és ezeknek a médiákban való felfújása még tovább rontja a társadalmi közhangulatot. A paternalista gondolkodás- mód - „gondoskodjanak rólam” a „gondoskodom magamról” he­lyett - megnehezíti a vállalkozási szellem kialakulását, és főleg a le­szakadásra hajlamos régiókban kezd ijesztő méreteket ölteni. A sikeres csatlakozást nagyon fékező elem a közigazgatásban dolgozók - államapparátus, ön- kormányzati hivatalok - gyenge szakmai, erkölcsi és nyelvi felké­szültsége. Nem sokkal jobb a helyzet a vállalatoknál sem, főleg a kis- és középvállalkozásoknál. Ezek is inkább csak szólamok szintjén ismerik az EU intézmény- és szabályzórendszereit, nem is beszélve a csaknem teljesen hi­ányzó piaci és marketingismere­tekről. Abszolút nem elégséges az EU-s normarendszer ismerete, főleg a különféle minőségi, biztonsági, környezetvédelmi normarendsze­reké. Ez azért fontos, mert meg­szűnnek ugyan a vámok, de helyüket átveszik a na­gyon szigorú minősítő­rendszerek, s ha a nor­máknak nem tudunk megfelelni, automatiku­san kizárjuk magunkat a gazdag nyugati piacokról. Ezen ismeretek tudatában meg­próbálom nagyon röviden átte­kinteni, mi várható a mezőgazda­ság fejlődésében. Ami nagyon po­zitív az az, hogy a közvetlen kifi­zetések, illetve az EU kvóta- és tá­mogatási rendszere stabilizálhat­ja ezen ágazatot. A nagyüzemi vállalkozási forma szintén előny lehet, ha sikerül - főleg a szövet­kezeteinkben - a tulajdonosi szemléletet kialakítani. A mező- gazdasági politika kiszámítható­sága és a nagyobb piaci lehetősé­gek elsősorban a növénytermesz­tés fejlődését segítheti, míg az ál­lattenyésztés, ha nem tudja haté­konyságát növelni, kevésbé lehet versenyképes. A szigorúbb állat­egészségügyi és minőségi igé­nyek, sajnos, a piacra termelő - főleg csallóközi és mátyusföldi - családokat sújthatják, mivel a háztáji állattartás ebben a rend­szerben várhatóan visszaesik. Azonban a nagyüzemi termelés is csak akkor lesz versenyképes, ha a tömegtermelés mellett a minőségi termelésre koncentrál. Élelmi­szeriparunk csupán konvencioná­lis élelmiszerek előállításával nem tud elegendő forrást termel­ni a fejlesztésre, mivel - a mező- gazdasági tömegtermeléshez ha­sonlóan - alacsony hozzáadott ér­tékkel dolgozik. Ajövőt a minősé­gi mezőgazdasági nyersanyagter­melés, a speciális növénytermesz­tés, illetve a magasabb feldolgo­zási szintű élelmiszerek termelése jelenti. Nagyon fontos az EU által erősen támogatott helyi, regioná­lis specialitások, termelési módok továbbvitele, hiszen az ilyen vagy ilyen módon létrehozott termé­kek a jobb áron adhatók el. A dél­szlovákiai zöldség- és gyümölcs- termelésnek van perspektívája, de csak akkor, ha az egész verti­kum kiépül. Ha ez nem valósul meg, akkor megmarad a mostani kispiacozás és a marakodás. A legnagyobb problémát a mező- gazdaság integrálásában a nem átlátható tulajdonviszonyok és a vállalkozási kedv hiánya okozza. A tulajdonviszonyok mai félszo- cialista-félkapitalista rendszere nem teszi lehetővé a hatékony irá­nyítási rendszerek alkalmazását, és könnyen patthelyzet alakulhat ki, ami azzal járhat, hogy az üze­mek nem lesznek képesek átala­kulni, és csak a csődeljárás hozhat tulajdonosi változást. A másik probléma, hogy a pozsonyi Agrár Kutató Intézet szociológiai kuta­tásai szerint agrármenedzsereink majdnem 80%-ának az a legfon­tosabb, hogy legalább a nyugdíjig posztján maradjon, és nem az, hogy vállalkozása hatékony le­gyen, vagy hogy a vállalat vagyo­nát gyarapítsa! Ez nagyon lénye­ges negatívum, aminek megoldá­sa már nemcsak szakmai, hanem politikai feladat is. Hasonlóan po­litikai feladat az is, hogy a még ál­lami kézben levő földek elsősor­ban hazai cégek, illetve szemé­lyek kezébe kerüljenek. A kis- és középvállalkozások fontosságát minden kormánydo­kumentum hangsúlyozza, ennek ellenére a köztudatba inkább az került be, hogy alig van pozitív vál­tozás. Véleményem szerint az igaz­ság azért valahol a félúton van: be­indult valami, de ez még nem az igazi. A nagyon hatékony formák, példáuLaz észak-olaszországi kis- és középvállalkozási rendszerek több évtizeden keresztül alakultak ki, és ezek képezik a gazdag olasz észak gazdasági bázisát. Amíg ezt a szintet elérhetjük, még sok víz le­folyik a Dunán, de egy biztos, a kis- és középvállalkozások fejlesztése Dél-Szlovákia számára is stratégiai fontosságú, és ennek felgyorsításá­ban a régiók, a városok és a falvak a „főszereplők”. A modern szolgál­tatások rendszerének kiépítése, a helyi adottságok, specialitások, termékek tervszerű továbbfejlesz­tése, a turizmus minden válfajá­nak működtetése stb. nem olyan ördöngös feladat. A problémák el­sősorban az átgondolt regionális fejlesztés hiányából, a vállalkozási kedv és tőke, illetve a tapasztala­tok elégtelenségéből fakadnak. Polgármestereink nem elégséges szakmai, erkölcsi és nyelvi felké­szültsége is komoly akadály. A leg­fontosabb azonban az, hogy nincs marketing, tanácsadás, illetve szak- és továbbképzés, nincsenek kis- és középvállalkozói inkubáto­rok stb. Tehát hiányzik a kis és kö­zépvállalkozások infrastrukturális háttere. Ezeknek a kiépítése a nagy- és a regionális politika leg­fontosabb feladata kell hogy le­gyen. Úgy gondolom, egyetértünk ab­ban, hogy az EU-csatlakozás egy óriási, talán többet meg nem ismét­lődő kihívás, lehetőség, melyet nem lehet nem kihasználni! A csat­lakozás hatásai Dél-Szlovákia gaz­dasági fejlődésére nagyobbrészt pozitívak lehetnek, de ennek elő­feltétele, hogy sorsunk irányítását magunk vegyük kézbe, hogy haj­landók legyünk a változásra, az ál­landó megmérettetésre, és ne vár­junk a nagy, okos vezérre vagy más csodás megváltásra. E tekintetben a felvidéki magyar értelmiségnek nagy adósságai vannak saját nem­zeti kisebbségével szemben. Sokat bábáskodunk, szólamokat pufogta- tunk, de keveset vagy semmit sem csinálunk. Talán mentségünkre szól, hogy ez az értelmiségi kör is viszonylag kis létszámú, megfélem­lített, és maga se igen bízik önma­gában és a jövőben! A politika feladata az lenne, hogy elmélyítse a regionális fejlő­dés komplex tudományos kutatá­sát (pl. a Fórum Kisebbségkutató Intézetben vagy a megalakuló Selye János Egyetemen), kialakít­sa a marketing és tanácsadási szervezeteket, illetve hogy meg­szervezze a magyar polgármeste­rek és polgármesterjelöltek átfo­gó képzését és iskoláztatását. Ezen törekvések kicsúcsosodása kell hogy legyen egy állandóan pontosítandó, minden régióra és szubrégióra lebontott dél-szlová­kiai régiófejlesztési politikai és gazdasági koncepció. Ahogy ki­dolgoztuk kulturális kataszterün­ket, ugyanúgy ki kell dolgozni és állandóan pontosítani falvakra és városokra lebontott gazdasági ka­taszterünket is. Pósa Lajos szerint a paternalista gondolkodásmód megnehezíti a vállalkozási szellem kialakulását Úgy tűnik, még nagyobb mértékű lehet a külföldi tőke beáramlása. Hiányzik a kis és közép- vállalkozások infra­strukturális háttere. i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom