Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)

2004-04-23 / 94. szám, péntek

Bűncselekmények es bűnözök Szervezett bandák: Szlovákiában nincsenek családi alapon működő klánok 3. oldal Értelmiségünk ma. És holnap? Miklósi Péter: akad-e bennünk hajlandó­ság az önkéntes közteherviselésre? 8. oldal 68. jégkorong-vb: részletes program A különválás óta első alkalommal látja ven­dégül a világ élmezőnyét Csehország 17. oldal A polgármesterek keményen bírálták a kormányt Elvesztett párbaj Pozsony. Hosszú és a kormány szempontjából elmarasz­taló határozat elfogadásával zárult tegnap a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának 14. közgyűlése. A fel­szólaló küldöttek többsége kemény szavakkal illette a Dzurinda-kabinetet a közigazgatási reform hiányossá­gai és a megvalósítás során elkövetett hibák miatt. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS „A közgyűlés egyik legnagyobb eredménye, hogy bizonyította, a társulás továbbra is egységes” - mondta Michal Sykora, a szervezet elnöke. Kijelentését igazolta a hatá­rozat zavartalan elfogadása is: az egyes pontokat általában egyhan­gúlag, ellenszavazat nélkül szavaz­ták meg. Igaz, tegnap délben, a ha­tározatról szóló voksoláson a több mint 700 küldöttnek már csak egy része tartózkodott a teremben. Sykora szerint a 2003-as év a legnehezebb időszak volt az ön- kormányzatok 1990-es megalaku­lása óta. ,A közigazgatási reformot az önkormányzatok többsége tá­mogatta, de a megvalósításba hi­bák csúsztak - véli az elnök. - Az önkormányzatok és az állami köz­igazgatás párbaját elvesztettük.” Sykora nem zárta ki, hogy jogaikat bírósági úton is megpróbálják ér­vényesíteni. Szerinte a hatályos törvények értelmében az állami költségvetésből az előző évi támo­gatás 95 százalékát kellene folyósí­tani, ám az önkormányzatok idén jóval kevesebb pénzre számíthat­nak. Viktor Niznansky kormány- biztos részben igazat adott a pol­gármestereknek, komoly problé­mának tartja az államigazgatási szervektől az önkormányzatokra átruházott jogkörök végrehajtásá­nak finanszírozását. A kormány- biztos elismerte, az önkormány­zatok idén nem kapták meg a tör­vényben meghatározott mérték­ben az oktatási intézmények fenn­tartásához szükséges anyagiakat. A kormánybiztos szerint folytami kell a reformot, ha ugyanis elma­rad az utolsó lépés, a pénzügyi de­centralizáció, akkor valóban az ön- kormányzatok lesznek a reform vesztesei. Sykora bízik benne, hogy az előttük álló tárgyalásokon sikerül meggyőzniük a kormányt követeléseik jogosságáról. „A tör­vényeket végső soron a parlament hagyja jóvá, és a képviselők több­sége a mi pártunkat fogja” - biza­kodott a társulás elnöke. (1. p. j.) Rendkívüli ülés a közigazgatási reformról? Pozsony. A társulás rendkívüli parlamenti ülés összehívását kéri, azzal, hogy a tanácskozáson kizárólag a közigazgatási reform kap­csán felmerült problémákkal foglalkoznának. Robert Fico, a Smer el­nöke már jelezte, képviselőik más ellenzéki pártokkal közösen hajlan­dók támogatni a szervezet kérését, (lpj, s) Finisei az EU-csatlakozás, finisei a zászlóvarrás is. Néha már csak a sárga csillagokat látják a höl­gyek, annyi munkájuk van a végeláthatatlan megrendelések miatt. (TASR-felvétel) NAHÁT! Kegyeletsértés a televízióban New York. A haldokló Dia­na hercegnőről mutatott be eddig még nyilvánosan nem közölt képeket tegnapra virra­dóra a CBS. Az amerikai tele­vízió - amelynek eljárása Nagy-Britanniában óriási fel­háborodást keltett - szerint a közvetlenül a brit hercegnő hat évvel ezelőtti párizsi bal­esete után készült képek a francia nyomozó hatóságok iratanyagából származtak. A bemutatott fekete-fehér képe­ken a vérző és öntudatlan her­cegnő volt látható, részben nagyon közelről. A nemzetkö­zi sajtóban eddig tabunak (ke­gyeletsértőnek) számítottak ezek a fényképek. Okként a Vilmos és Harry herceg iránti tapintatot emlegették. (MTI) Washington közbenjár Brüsszelnél a szelmenci szlovák-ukrán átkelő ügyében Pozsony „akár már holnap is” megnyitná MTI-TUDÓSÍTÁS Washington. Az Európai Unió­nál fog közbenjárni az amerikai kongresszus emberi jogi frakciója annak érdekében, hogy határátke­lő nyíljon Szelmencen, a szlovák­ukrán határon fekvő, csaknem hat­van éve kettévágott magyarlakta faluban. A frakció szerdán meg­hallgatta Tóth Lajost, a szlovákiai Nagyszelmenc és Illár Józsefet, az ukrajnai Kisszelmenc polgármes­terét, szakértőként Zelei Miklós írót, A kettézárt falu című könyv szerzőjét, Rastislav Kácer szlovák és Mykhailo B. Reznick ukrán nagykövetet, valamint Nagy Sán­dort, az Amerikai Magyarok Kong­resszusi Kapcsolatainak Központja nevű washingtoni lobbiszervezet vezetőjét. Reznick az ukrán kor­mány minimálprogramjának ne­vezte, hogy legalább a jeles napo­kon, évente négy-öt alkalommal ideiglenes átkelőt nyissanak, és hangsúlyozta, Ukrajna kész tár­gyalni a kérdésről a szlovák féllel. Kácer fogadkozott, hogy a május elsejétől EU-taggá váló Szlovákia kormánya „akár már holnap is” tel­jesítené a szelmenciek kérését, de egyelőre arra vár, milyen választ kap Brüsszelből a határrezsim eny­hítésével kapcsolatos kezdeménye­zésére. Szlovákia az EU hozzájáru­lását kérte, hogy a drága schengeni szabványtól eltérő, egyszerűsített határátkelőket is nyithasson, és ha az EU nem talál ebben kivetnivalót, a szelmenciek vágya is megvalósul­hat. Diane Watson képviselőnő kö­zölte, az emberi jogi frakció tagjai egy héten belül levelet intéznek az Európai Bizottsághoz azzal a kérés­sel, hogy tegye lehetővé a szelmenci átkelő megnyitását, ha annak akadálya lenne. ♦ Illár József úgy nyilatkozott, kezd derűlátó lenni, hogy a hosszú fáradozás meghozza gyümölcsét. ♦ Tóth Lajos is derűlátónak mondta magát, de hozzátette, már 5-6 éve az, hiszen anélkül nem megy. ♦ Nagy Sándor hangsúlyozta, az amerikai magyarság továbbra is figye­lemmel fogja kísérni a szelmenci határátkelő sorsát. ♦ Zelei Miklós benyomása szerint most elindult valami, miután egy külső, tekinté­lyes fórum felkarolta az ügyet, amelyet eddig a szlovák és az ukrán fél ide-oda tologatott. ♦ Diane Watson kifejezte reményét, hogy nemso­kára valamennyien átsétálhatnak a szelmenci átkelőn, (m) MEGKÉRDEZTÜK Mi az önkormányzatok legnagyobb problémája? Zachariás Ist- JÉL ván, Szepsi pol- gármestere, a Szlovákiai Váro- sok és Falvak ljr NÍ Társulása elnök­ségének tagja: A legnagyobb gondot az okta­tási intézmények fenntartása és a szociális jogkörök gyakorlása jelenti, mivel az anyagi háttér nem biztosított. A pénzügyi de­centralizáció tervezetével kap­csolatban azt kifogásoljuk, hogy nem kaptunk garanciát arra, hogy az új rendszer valóban mű­ködőképes lesz. Véleménye szerint a társulás közgyűlése után közeledhet az önkormányzatok és a kormány álláspontja a közigazgatási re­formot illetően? Mindig segít, ha nyíltan el­mondjuk véleményünket. A ta­nácskozás arról szólt, hogy ki­nyilvánítottuk a reformmal kapcsolatos kifogásainkat. Ket­tőn áll a vásár: majd meglátjuk, az elhangzottakból mit ismer­nek el jogosnak a kormányta­gok. Úgy gondolom, a rossz vi­szony egyaránt árt a kabinetnek és az önkormányzatoknak. Sze­rintem a kormány jelenleg töb­bet foglalkozik saját gondjaival, mint a települések problémái­val. Ha valóban orvosolni akar­ja a társadalom gondjait, akkor képesek leszünk folytatni a pár­beszédet. (lpj) AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK IDŐJÁRÁS (3. oldal) NÉVNAP ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS II III MII ! mini USD EUR GBP CZK 100 HUF PLN ▼ ▲ ▼ ▲ ▼ ▼ Változóan felhős ég Ma Béla nevű olvasóinkat Telefon: 77133 5 70505 2 IMIIM 33,850 40,117 59,899 1,234 15,920 8,433 A hőmérséklet 18 és 22 fok között alakul. köszöntjük. 02/59 23 34 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom