Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)
2004-04-15 / 87. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2004. ÁPRILIS 15. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 GLOSSZA Újra itt a rezervátum főnöke KOCUR LÁSZLÓ A szlovák politika szennycsa- tomarendszerének legmélyéről újra előbukkant Vífa- zoslav Móric, a hírhedt nacionalista, aki annak idején zajosan távozott a Szlovák Nemzeti Pártból. A Meciar- kormány alatt magát joggal nyeregben érző, sikeresen privatizáló honfi hosszú évek után újra egy asztal mögé ült Oberhauserrel, az egyik Szlovák Nemzeti Párt alelnöke- ként. Pontosabban az egyik Valódi Szlovák Nemzeti Párt elnökeként. (Nem tudom, van-e országunkban olyan újságíró, aki valóban átlátja, melyik héten hány nemzeti párt van.) Móric így kezdte beszédét: „Amikor utoljára sajtótájékoztatót tartottam Oberhauserrel, azt mondtam, az alkalmazkodásra képtelen cigányokat rezervátumba kell zárni. Ma sem gondolom másként.” Ez a megnyilvánulás is rámutatott, lényegüeg mindegy, hány nemzeti párt van kis országunkban: mind egyforma. TALLÓZÓ NEUE ZÜRCHER ZEITUNG A svájci lap szerint hetven amerikai és még több iraki fegyveres halála nyomán a napokban kérdésessé vált a megszálló koalíció tevékenységét Bagdadban irányító politikusok stratégiájának helyessége. A koalíció támogatásával kiépített iraki intézmények, köztük a kormányzótanács és a biztonsági erő tehetetlennek bizonyult az iraki fegyveresek jelentette kihívás ellen, ráadásul számos iraki rendőr is átállt a lázadók oldalára. A zürichi Ta- ges-Anzeiger úgy ítéli meg, hogy a külföldieket sújtó sorozatos emberrablások nem mások, mint kizárólag az Egyesült Államok elleni politikai akciók. Az elmúlt napok megmutatták, milyen hatékony tud lenni a terrorizmus e formája még a szuperhatalom Amerika ellen is. Az arab ország politikai újjáépítése már csak az ENSZ támogatásával képzelhető el. FRANKFURTER RUNDSCHAU A német lap szerint nyilvánvalóvá vált, hogy az amerikai megszállóknak nemcsak a politikai, hanem a katonai műveleti tervei sem állnak összhangban az iraki valósággal. Az arab országok számára nem lehet azonnali demokráciát, katonai vagy rendfenntartó erőt mintegy varázsütésre létrehozni - vonja le a következtetést lap. LA TRIBUNE A párizsi újság úgy látja, immár nincs esély azon amerikai elképzelések megvalósulására, hogy Irakban stabil, Amerika- barát kormány jöhet létre, amely az egész térség számára mintául szolgálhat. A lap szerint egyelőre nincs lehetőség a csapatok kivonására sem.-Asszonyom, esküszöm, hogy semmiféle hátsó, erotikus gondolat nem járt a fejemben! (Lehoczki István rajza) Meg kellene hívni a portugálokat is, hogy legyen kivel labdarúgni Barátságos brazil Ha valakinek elég pénze van, szinte bármit megtehet, például énekelhet operát, és kiadhatja CD-n. Az emberek egy része még meg is vásárolja, és jókat röhög, amikor a címszerepet daloló hölgy önfeledten gyilkolja a darabot, a többiek pedig vidáman énekelnek mellette, nem beszélve a kínosan pontos zenekarról, mint azt valamikor volt alkalmam megtapasztalni. PARA-KOVÁCS IMRE Annyi vágyunk van, miért ne valósítanánk meg, ha lehetőségünk van rá, miért ne lennénk torreádorok, nehézbúvárok, ejtőernyősök vagy éppen operaénekesek, ha egyszer ezért tör minket a frász? A magyar labdarúgó-válogatottnak is vannak vágyai, egészen biztosan akadnak ezek között olyanok, amelyeket pénzért sem lehet megvalósítani, de például a brazil válogatott meghívása elintézhető, jönnek is április 28-án. Azonban kénytelen vagyok elgondolkozni azon, hogy vajon milyen alkalomból kapta ezt a jutalmat válogatottunk, mert jutalomról van szó, kétségünk sem lehet, hiszen egyébként semmi értelme a gesztusnak. Ha tudniillik a futballszerető közönségnek akarna jót az MLSZ a brazilok meghívásával, akkor meghívná melléjük a portugálokat is, hogy legyen kivel labdarúgni, és ne az történjen, ami történni fog. A közönség tehát nem jöhet szóba mint ajándékozott. Akkor marad a szövetség és a válogatott labdarúgók. Mivel nyüvánvaló, hogy az MLSZ-nek semmilyen érdeke nem fűződhet ahhoz a kínos vereséghez, amelyet az udvariasan játszadozó brazilok szinte kelletlenül mérnek ránk, nyilvánvaló, hogy a fiúknak járt ez a lehetőség, hogy bebizonyítsák: tényleg nincs más lehetőségük megmérkőzni tengeren túli csapatokkal, csak abban az esetben, ha pénzért (egyes források szerint egymülió dollárért) idehozzák nekik. Ez az a meccs lesz, amikor az ellenfél minden jóindulata ellenére kénytelen lesz győzni fél góllal, mert egyszerűen képtelen mit kezdeni a csatársor a szabadidejével, és hiába szeretnék nagyon döntetlenre menteni a ká-európai haknit, valahogy mégiscsak győznek, illetve, amennyiben jó kedvük támad, bepakolnak ötöt. Mindez a Puskás-stadionban zajlik majd, amely részben életveszélyes, részben pedig ótvar lepukkant, névadójához annyira méltó, mint a Sportszelet. Szerencsétlen esetben 28 ezer örök optimista néző foglalhat helyet az ország legnagyobb stadionjában, viszont ha sikerül belakni még pár helyet a felső karéjban, akkor tényleg érdemes lenne leülni tárgyalni a portugálokkal, mert az ellenfél nélküli brazil válogatott azért nem mozgat meg város- nyi tömegeket. Ez még akkor is valószínű, ha meglepő módon a brazilok még sohasem tudták legyőzni válogatottunkat, képtelenek voltak elbánni az 54-es, a 66-os vagy a 86-os kerettel, és még ikszre is csak egyszer voltak képesek, 71-ben, ráadásul Rióban. A walesiek megalázó látogatása után, amikor a keret nagyobbik része beteget jelentett a mérkőzés előtt, és a maradék unottan megverte csapatunkat, még Zalaegerszegen fogadni kell a félelmetes hírű és minden bizonnyal lelkesen focizó japánokat. A hírek szerint tizenegyen lesznek, és ez az előzmények ismeretében sajnos nem sok derűlátásra ad okot. Nem kell persze akkor sem elkeseredni, ha netán nem sikerül lebírni egyik távoli válogatottat sem, mert végső lehetőségként ennyi pénzből bármikor ki lehet bérelni az Erkel Színházat, természetesen zenekarral és díszlettel együtt, és színpadra álmodni A fából faragott királyfit, különös tekintettel a címszerepre. Akkor legalább lehet mutogatni a CD-t az unokáknak - a meccsek felvételei helyett. A szerző a Magyar Hírlap főmunkatársa A vad nem árucikk? Több mint 3 évtizede tagja vagyok a volt Csehszlovák majd a Szlovák Vadászszövetségnek. Szlovákia legdélibb részeihez tartozó apróvadas területén, Marcel- házán gyakorlom a vadászatot 1971-től. Az akkori természeti körülmények még olyan vadállományi szaporulatot tudtak biztosítani, de az akkori vadbőség már a kapzsiság martalékává vált. „A természet, a vad nem árucikk” - ez volt a diktatórikus rendszer elvtársainak hangzatos mondata. Ekkor kezdett árucikké válni a vad. Fogtuk az élő nyulat nyakra- főre, vásárlóink a kapitalista országok voltak. Jött a dollár az államkasszába, nekünk maradt a biztatás és az ámítás. Sajnos a vadásztársaságok magukra voltak LEVÉLBONTÁS hagyatva, semmilyen állami támogatást nem kaptak, belőlük az állam csak a hasznot húzta-húz- za. A mai vadászjegyek csillagászati árai az államnak milliárdos bevételeket jelentenek. Sajnos napjainkban a vadásztársaságok többsége csak úgy tudja magát fenntartani, hogy még mindig a külföldieket szolgálja ki. A befolyt összegből az állam adó formájában veszi le a tejfölt. Visszatérnék a vadászati jog gyakorlásához. A szocializmusban jogtalanul eltulajdonított földek ismét az eredeti tulajdonoshoz kerültek, a földeken ő gazdálkodik vagy az általa megnevezett bérlő. Nem vagyok földbirtokos sarja- dék, de engedtessék meg, hogy a vadászati jog gyakorlásában a földek tulajdonosai vagy az általuk meghatározott bérlők, gazdák szava legyen a döntő. A föld értéke meghatározott értékrendi (bonitáció) csoportba tartozik, tehát a vadászati terület értékét is így kellene megállapítani. A „minden a miénk” ideje elmúlt, helyébe az enyém, tied, övé került. Ebben az országban minden talpalatnyi földnek van tulajdonosa! Az új vadászati törvény megalkotását olyan megújulás szellemében tudnám elképzelni, hogy a természet védelme és vele együtt a rajta élő állatvilág védelme, szaporulatának szakszerű szabályozása államilag támogatott legyen. A vadásztársaságok irányítását állami felügyelet által kijelölt szakemberek ellenőrzése alá kell vonni, amennyiben az állam hathatós támogatást biztosít. Az ország területén élő vad az állam tulajdona, azonban a társaság tevékenységéhez kapja meg a megfelelő állami támogatást. Bathó Hubert Marcelháza KOMMENTÁR • • Üres szavazólapot? NAGY ANDRÁS Szlovákia tizenegy éves történelme során az eddigi két államfőnek, de főleg Rudolf Schusternek döntéseivel, tetteivel sikerült a köztársasági elnök - mint intézmény - hitelét majdnem teljesen lenulláznia. A politikai pártok közül néhány viszont röpke öt év alatt olyan helyzetet teremtett, hogy a kormánykoalíció - bár csak közvetve - a választások második fordulójának bojkottjára szólította fel szavazóit. Egyes politológusok szerint nem létezik a kisebbik rossz fogalma. Ha csak két jelölt marad, az ember akkor is fel tud állítani egy értékrendet, mely alapján az egyik közelebb, a másik pedig legalább valamivel távolabb áll tőle. A szabad, titkos választás a demokrácia egyik alapköve. Természetesen ahogy mindenkinek joga van arra szavazni, akire akar, ugyanúgy joga van a választásokat ignorálni is. Viszont a demokratikus gondolkodástól nagyon messze áll az, ha egy párt arra buzdítja híveit, hogy ne vegyenek részt a választásokon. A politikai pártoknak társadalomnevelő hatást is ki kellene fejteniük. S az sem jó, ha nem látnak az orruknál tovább, ugyanis ez a javaslatuk rövid és hosszabb távon egyaránt veszélyes. Míg 1998-ban a civil szervezetek és a jobboldali pártok tíz- meg tízmilliókat fordítottak a fiatalokat választásra buzdító kampányra, rendezvényekre, mostanra teljesen elhallgattak. Ironikusan azt is mondhatnánk, hogy végre nem akarják megmondani a pártok, hogy kire szavazzunk, nincs sulykolás, ez lesz az első igazi szabad államfőválasztás. A koalíciós partnerek helyett a Demokrata Párt, pontosabban annak elnöke, Eudovít Kaník próbálkozott a gordiuszi csomó átvágásával, amikor azt javasolta pártja támogatóinak, hogy menjenek el választani a hétvégén, de üres szavazólapot dobjanak az urnába. Ezzel jelezzék, hogy a választás fontos számukra, de ajelöltek elfogadhatatlanok. Ez elég abszurd javaslat, de legalább valaki próbálkozott valami elfogadható megoldással. Aki a maga értékrendjében nem tudja elhelyezni a két jelöltet, az azért menjen, és szavazzon a fenti javaslat szerint, hogy legalább részben legyen tiszta a lelküsmerete. JEGYZET Tisztelt Unió Bácsi! LECZO ZOLTÁN Én írok Önnek, Matyi. Malac vagyok, egy kis kelet-szlovákiai faluban élek. Általában nem szoktam írogatni, de most, a történelmi pillanat előtt úgy érzem, hogy kivételt kell tennem. Arról van szó, hogy nem értem az itteni embereket. Már csak két hét van hátra az uniós csatlakozásig. Mi, malacok már alig férünk a bőrünkbe, annyira váijuk. Úgy hallottuk, hogy májustól már nem fogunk az ólban unatkozni. Állítólag törvény van arra, hogy a gazdánknak kötelessége lesz a szórakoztatásunkról gondoskodni, nehogy ebben az inger- szegény környezetben sivár legyen a lelkünk. Annak is örülünk, hogy május elseje után, ha véletlenül a lakótársammal, a Józsi malaccal összeverekedünk, már nem üthetik ki lapáttal a fogunkat, mint eddig, hanem kötelesek lesznek a nézeteltérésünkről jegyzőkönyvet felvenni, tanúkat felvonultatni. .. Ha pedig a vizsgálóbizottság megállapítja, hogy az ólban valóban bűncselekmény történt, akkor és csak akkor az állatorvos - természetesen fájdalommentesen - kihúzhatja a fogunkat. Annak, hogy nem ehetünk majd moslékot, be kell hogy valljam, nem mindenki örül. A lakótársam, a Józsi, aki maradi gondolkodású, azt mondja, hogy nem érti, miért nem jó a moslék az unióban, ha évezredekig jó volt. Én, aki sokkal fölvilágosultabb vagyok, már vagy ezerszer elmagyaráztam neki, hogy azért, mert ez az Előírás. Unió Bácsi ezt mondta, és ő biztos sokkal jobban tudja, hogy mi jó és mi nem nekünk, egyszerű disznóknak. De hát nem is velünk van a baj. Az itteni emberek viselkednek furcsán. Itt van mindjárt a gazdánk, Jani bá’. Ö is csak morog meg káromkodik. Gépészmérnök és mégse tud örülni a mostani történelmi pillanatnak. Igaz, hogy nyolc éve munkanélküli, mert a falusi szövetkezetét, ahol dolgozott, még az én világra jöt- töm előtt csődbe vitték, és ő azóta sem talált magának munkát. A felesége, Rozi is csak sopánkodik. Az se dolgozik már, mert ugye a bútorgyár is bezárt... És hát hiába van négy gyerekük, mégse ugrándoznak örömükben. Pedig ha Unió Bácsi rólunk, malacokról ilyen példásan gondoskodott, biztos ezekre is tetszett valamilyen törvényt hozni. (Ugye van olyan előírás, amely a gyerekek és a munkanélküliek számára is kötelező érvénnyel kimondja, hogy nem lehet őket ingerszegény környezetben tartani, s az ő táplálkozásukról sem tetszett megfeledkezni?) Először azt hittem, hogy csak nekem vannak ilyen furcsa gazdáim. Ám amikor a múltkor kiszöktem az ólból, hogy a szomszéd disznóval, a Pityuval beszélgessek, és a falu többi malacától is csak üyesmiket hallok. Etetés közben a gazdák morognak, hogy nincs munka, az állam elfeledkezett róluk, rosszak az utak, alacsonyak a segélyek, ilyesmi. Mi malacok ezt persze nem értjük, de megértjük. Abban reménykedünk, hogy Unió Bácsi válaszol a levelünkre, és majd megírja, hogy mivel bíztassuk ezeket a savanyú, kelet-szlovákiai népeket. Ui. A Józsi bökdös az orrával, hogy írjam oda a levelem végére, hogy azt a dolgot a moslékkal tessék szíves még egyszer átgondolni! Úgy hallotta, hogy „nem volt még olyan disznó, aki elájult, mikor meglátta a moslékos vályút”.