Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)
2004-04-15 / 87. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2004. ÁPRILIS 15. Régió Barátsági szerződést írt alá tegnap a község magyar alapiskolája és egy belgiumi tanintézmény, az Institut Saint Ambroise - Liege igazgatója Hetény nyit Európa felé Hetény. Barátsági szerződést írt alá tegnap Nagy Zoltán, a hetényi Tarczy Lajos Alapiskola és Félix Derison, a belgiumi Institut Saint Ambroise - Liege tanintézmény igazgatója. V. KRASZNICA MELITTA „Jó időben történik ez a kapcsolatfelvétel, hiszen két hét múlva Szlovákia is az Európai Unió tagországa lesz - mondta köszöntőjében a belga vendég. - Fontos, hogy megismerjük egymást, népeink kultúráját, szokásait, nyitottak legyünk az új iránt.” Megtudhattuk, hogy a 280 gyermekkel működő belgiumi intézményt 17 különböző nemzetiségű diák látogatja, rasszista megnyilvánulásokkal azonban egyáltalán nem találkoznak az iskola falai között. Arra nevelik őket, hogy legyenek büszkék őseik kultúrájára, történelmére, és maradjanak hűek nemzetiségükköz. Derison elismerően szólt a hetényiek vendégszeretetéről, kedvességéről, amely szerinte nagyban hasonlít a lié ge- iek mentalitásához. Az iskola tanárait és diákjait jövő őszre, a tan- intézmény fennállásának 125. évfordulója alkalmából rendezendő Hé ge-i ünnepségre is meghívta. A belga iskolával egyébként személyes ismeretség útján, a He- tényben élő Bencsics Lajosnak köszönhetően került kapcsolatba a község. A hetényieket viszont nemrégiben az interneten keresztül szólította meg az egyik pápai általános iskola, amely szintén Tarczy Lajos nevét viseli. A hetényi születésű természettudóst ugyanis Pápán temették el. „Március derekán, Tarczy Lajos halálának évfordulója alkalmából Pápán jártunk, és magyarországi kollégáinkkal a jövőbeni együttműködés lehetőségéről is beszélgettünk - mondta Nagy Zoltán. - Bár kis iskola vagyunk, diákjaink száma nem éri el a százharmincat, nagyon fontosnak tartjuk a kapcsolatok építését, hiszen azok a létezést jelenthetik. Elképzeléseink szerint a jövőben a pápai és a lié ge-i iskolával közösen pályázatokat nyújtanánk be.” Az igazgató azt is elárulta, hogy fiatal, aktív pedagógusgárda dolgozik az iskolában, munkájukat tanítványaik különböző versenyeken elért eredményei is tanúsítják. Legutóbb például a matematika- és fizikaolimpia, illetve a Pitagorasz járási fordulóin szereztek első helyezést. „Szeptembertől a német mellett az angol nyelv oktatását is be szeretnénk vezetni, sőt, belga barátainkra való tekintettel egy francia kör indítását is fontolgatjuk - mondta. - Május folyamán iskolánkba várjuk a prágai belgiumi nagykövetség és a pozsonyi belga konzulátus képviselőit, akik látni szeretnék, milyen intézménnyel kötött barátsági szerződést a lié ge-i iskola.” A szerződést a két iskolaigazgató, Félix Derison (balról) és Nagy Zoltán látta el kézjegyével (Vas Gyulafelvétele) Az egyik rendőr a szolgálati fegyverét is használta Autós hajsza Deménden Deménd. Hétfőről keddre virradó éjszaka szolgálati fegyverét volt kénytelen használni egy rendőr, miután egy kivilágítatlan, rendszámtábla nélküH VW Golf típusú autó vezetője és annak két utastársa nem volt hajlandó megállni az őket ellenőrizni akaró egyenruhásoknak. A rendőrök a gépkocsit üldözőbe vették, majd egy zsákutcába szorították. Utasai a szántóföld felé futottak. A nyomukba eredő rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy az egyik fegyverhez hasonló tárgyat tart a kezében. Megállásra szólították fel, majd az egyik egyenruhás rálőtt, a lábán sebesít- ve meg őt. Később a férfi társait is sikerült elfogni. Kiderült, mindhárman ittasak - közölte lapunkkal Renáta Cuháková nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő. A rendőrautót is le akarták szorítani az úttestről Ittas sofőr részeg utassal GAÁL LÁSZLÓ Alsószeli/Galánta. Utastársa is volt annak a 23 éves fiatalembernek, akinek Skoda 120-as gépkocsiját húsvét vasárnapján csak figyelmeztető lövések és üldözés után sikerült megállítaniuk a rendőröknek. Mint arról tegnapi számunkban hírt adtunk, az autót egy közúti ellenőrzés során igyekeztek megállítani, de sofőrje továbbhajtott. Igor Németh galántai járási rendőrkapitánytól megtudtuk, a kocsiban a sofőrön kívül egy másik fiatalember is ült, és mindketten ittasak voltak. A menekülők az őket üldöző rendőrautót a faluban igyekeztek leszorítani az úttestről, és csak azután álltak meg, hogy az egyenruhások két figyelmeztető lövést adtak le a levegőbe. A két férfi feltartóztatása után is arrogánsán, agresszívan viselkedett. Az alkoholszonda a sofőr vérében 1,9, társáéban pedig 2,33 ezrelék alkoholt mutatott ki. A volán mögött ülő fiatalembernek egy, a szomszéd járásban két héttel ezelőtt végzett ellenőrzés során ugyancsak ittas vezetés miatt vonták be a j ogosítványát. A berencsi gazdák is brüsszeli támogatást remélnek Információk az EU-ról SZÁZ ILDIKÓ Berencs. Főként az agrár- és vidékfejlesztési operatív program nyújtotta EU-s támogatási lehetőségek keltették fel a tegnapi berencsi Európai Információs Nap részvevőinek figyelmét. Fiala Andrea, a komáromi Európai Információs Központ szakelőadója elmondta, Berencsen is a Phare-program keretében tartanak tájékoztató jellegű előadásokat. A szőlészek szerint erre nagy szükség van; a találkozón például nehezményezték, hogy internetes hozzáférés nélkül hátrányos helyzetbe kerülnek. Elmondták, a május 15-ig, légifelvétellel együtt benyújtandó pályázati igénylésekkel kapcsolatban az agrártárca nyitrai kirendeltségének illetékeseitől sem kaptak választ kérdéseikre. A szakelőadó szerint a földtulajdonosoknak elsősorban a tulajdonjogi kérdéseket kell tisztázniuk, ezt követően kérhetnek támogatást. Ha több családtag kíván vállalkozni, ajánlatos, hogy a mezőgazdasági munka mellett egyikük agroturizmussal, a másik családtag pedig agrártermeléssel vagy értékesítéssel foglalkozzék. A nyitrai járásbeli település ön- kormányzata az óvoda felújítására és az utak karbantartására szeretne támogatást szerezni. Monika Du- rianovától, a községi hivatal dolgozójától megtudtuk, EU-s támogatást remélnek a település Veszprém megyei községekkel fenntartott kapcsolatainak ápolásához. Az előadás során azonban kiderült, az említett megye nem tartozik azon magyarországi partnerek közé, amelyekkel közösen igényelhetnének uniós támogatást. Több panasz érkezett, hogy az ügyfélfogadási idő alatt sincsenek a rendelőikben Szigorúbban ellenőrzött orvosok VRABEC MÁRIA Nyitra. A megyei hivatalban több tucatnyian tettek panaszt szóban vagy írásban a körzeti orvosok és a nyitrai rendelőintézet szakorvosai ellen. Eubomír Sevcík megyei tisztiorvostól megtudtuk, a legtöbb panasztevő azt nehezményezi, hogy az orvosok a hivatalos ügyfél- fogadási idő alatt sem tartózkodnak rendelőikben. Déli egy óra után már szinte lehetetlen elérni őket, így sokan kénytelenek az ügyeletet hívni és a szolgálatos orvos nem győzi a rengeteg látogatást. „A türelmetlenebbek azonnal a gyorsmentő számát tárcsázzák, pedig az csak az életveszélyes esetekért van, nem azért, hogy náthalázas betegekhez száguldozzon” - mondja Sevcík. .Április eleje óta szigorúbban ellenőrizzük, hogy a körzeti orvosok betartják-e a rendelési időt, és amikor azt mondják, beteglátogatásra mentek, valóban ott voltak-e. Azt is felmérjük, mely falvakból hívják a betegek leggyakrabban az elsősegély-szolgálatot, mert ott vélhetőleg nem számíthatnak a körzeti orvosukra. Ha bebizonyosodik, hogy ez így van, az illetékes egészségbiztosítót figyelmeztetjük: eUenórizze, hány szerződéses betege van az orvosnak. Sajnos, előfordul, hogy valaki két-három- ezer betegért kapja a pénzt, de ellátni már nem győzi őket. Arra egy orvost sem kényszeríthetünk, hogy önként mondjon le a betegeiről, de megpróbálunk legalább arra odafigyelni, hogy ha már vállalta a beteget, az meg is találja őt a rendelőben, amikor szüksége van rá” - közölte a tisztiorvos. A másik komoly gond az, hogy sok körzeti orvos nem akar éjszakai ügyelet vállalni, annak eUenére sem, hogy ez törvényes kötelessége. A közelmúltban egy komáromi orvosnő működési engedélyét vonták meg az ügyeletek vállalásának elutasítása miatt, és Sevcík szerint többi engedetlen kollégájára is ez a sors vár. „Tudom, hogy az éjszakai ügyeletet rosszul fizetik, de egyszerűen nem lenne igazságos, ha csak a kórházakban dolgozó orvosokra hárulna ez a feladat. Tehermentesíteni szeretnénk az ügyeletet teljesítő orvosokat, ezért a kisvárosokban, például Verebélyen bevezetjük a körzeti orvosok ügyeletét. Minden nap egy közülük este nyolcig a rendelőjében marad, és ellátja a betegeket, így a nyitrai kórházi ügyeletet a betegeknek már csak az éjszakai órákban kellene felkeresniük. Ezt sem tehetjük ugyan kötelezővé, de ha a körzeti orvosok nem egyeznek bele, majd Nyitrára kell járniuk ügyelni” - figyelmeztet Sevcík. Az éjszakai ügyeleteken és az elsősegély-szolgálatban uralkodó fejetlenségről árulkodik az a tény is, hogy Nyitra megyében még csak most szabták meg azokat a feltételeket, amelyek alapján a segélyhívó szolgálat diszpécsere eldönti, kihez küld orvost és kihez gyorsmentőt. Ha a nyitrai zenetanárok nem kapnak kedvező választ, aláírásgyűjtést indítanak Kié a művészeti alapiskola? VRABEC MÁRIA Nyitra. Perre megy a nyitrai ön- kormányzat a megyei hivataUal azért, hogy melyikük irányítása alá tartozik a városban működő művészeti alapiskola. A kérdést 2002 óta a volt járási hivatal oktatásügyi osztályának vezetője és két oktatási miniszter sem tudta megválaszolni, többször is egymásnak ellentmondó döntéseket hoztak. Most mindkét fél a neki megfelelő határozatra hivatkozik. Az előző kormány idején két utasítás is érkezett Nyitrára az oktatási minisztériumból. Az egyikben az alapiskolák működéséért felelős osztályvezető a megyének, a másikban a pedagógusok gondoskodásáért felelős osztályvezető a városnak ítélte az intézményt. Minisztersége utolsó napjaiban Peter Ponicky a városnak adott igazat, és az ő véleményét osztja a tárca jelenlegi vezetője, Martin Frone is. Mihaszna, ha a művészeti alapiskolát másfél éve a megye működteti, és nem is akar lemondani róla. Milan BeHca, a megyei önkormányzat elnöke ugyan visszaadná a városnak, de Ferdinand Vitek polgármester szerint ez nem elég, úgy véH, a megye elnökének és az iskola igazgatónőjének büntetőjogi felelősséget kell váHal- nia, hogy jogtalanul statutáris képviselőkként írták alá magukat az iskola alapító okiratán. Az önkormányzat képviselői szerint a város irányítása alatt anyagilag is jobb helyzetben lenne a művészeti alapiskola, és nem kényszerülne arra, hogy pedagógusokat bocsásson el. Március végén 11 zenetanár kapta meg a felmondását, és nem kizárt, hogy őket további 14 kolléga követi, mert a minisztérium által megállapított fejpénz csak 37 tanár fizetésére elég. Az iskola igazgatónője, Viola Smiesková szerint egyszerűen megoldhatatlan, hogy ennyi tanár oktasson 1360 diákot, mert a minisztériumi szakemberek a fejkvótarendszer kidolgozásakor figyelmen kívül hagyták: a tánc- és képzőművészet szakkal ellentétben a hangszeres szakokon nem lehet egyszerre több gyermekkel foglalkozni. „A tárca állásfoglalása szerint a művészeti alapiskolákban 25 gyerekre jut egy pedagógus, eszerint például a zongoraórákon nálunk egyszerre öt diák játszana. Szeretném látni azt a zenészt, aki így tud tanítani!” - mondta nem titkolt felháborodással az igazgatónő. Azt most nem tartja annyira lényeges kérdésnek, hogy a megyéhez vagy a városhoz fognak-e tartozni, bár ő is úgy gondolja, a városatyák talán több támogatást szavaznának meg az iskolának, hiszen néhányan az ő gyerekeik közül is látogatják azt. Mindenekelőtt azonban a fejpénz emelését és a rossz kvótarendszert kidolgozó minisztériumi hivatalnokok felelősségre vonását szeretnék elérni a művészeti alapiskolák igazgatói. Ennek érdekében már közös levelet írtak a miniszternek. Ha nem kapnak kedvező választ, országos aláírásgyűjtést szerveznek a zeneoktatás megmentéséért. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Halálos baleset a kereszteződésben Csallóközcsütörtök. Két áldozatot követelő baleset történt hétfőn este a So- morja és Szene közti főútnak a községhez közeli kereszteződésében. Egy Fiat és egy Lada 1200-as személygépkocsi ütközött. A Fiat vezetőjének 43 éves utastársnője és a Lada 23 esztendős sofőrjének 29 éves utastársa a helyszínen életét vesztette. A sofőröket súlyos sérülésekkel kórházba szállították. A mellékúton Nagylég felől Csallóközcsütörtökre tartó Fiat 54 esztendős vezetőjének meg kellett volna állnia az erre intő táblánál, ám szabálytalanul a Nagymagyar felől közeledő Lada elé hajtott. A Fiat az ütközés következtében nagy sebességgel az árokba sodródott. A két autón keletkezett kár eléri a 180 ezer koronát. A rendőrség halált okozó súlyos testi sértés bűntette miatt eljárást indított a Fiat vezetője ellen, (jóm) AJÁNLÓ Komáromi Krónikás Komárom. Szénássy Zoltán Komáromi Krónikás című könyvét mutatják be ma 18 órakor a Madách Poso- nium könyvesboltjában. A kötetet Batta György méltatja. (vkm) Lezsák Sándor előadása Hetény. Lezsák Sándor magyar országgyűlési képviselő, a Magyar Demokrata Fórum alelnöke a Rendszer- váltástól napjainkig címmel tart előadást holnap 17 órakor a helyi Lilla Galériában. A politikust Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnöke mutatja be, közreműködik Écsi Gyöngyi előadóművész. (vkm)