Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)
2004-04-14 / 86. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2004. ÁPRILIS 14 20 Kitekintő A Siratófal előtti téren rendőrök, rohamosztagosok, a teraszsor egyikén két mesterlövész fürkészi a Szikla-templom aranykupolás teteje körüli nyugtalan térséget Jeruzsálemben, új prófétákra várva A Siratófalnál az imádkozó zsidók a palesztin gyerek önrobbantóktól tartanak (TASR/EPA-felvétel) Úttorlasz. Elöl gépkarabélyát lazán panyókára vető katona ellenőrzi minibuszunkat, ám a lezserség csalóka, szigorúan kidolgozott katonai rutint takar. Hátrébb beton-acéllemez fedezék takarásában két másik katona áll, Galil-gép- karabélyukat az ellenőrző pontnál feltorlódó gépkocsioszlopra szegezik. DUNAI PÉTER Most lépünk át Jeruzsálemből jövet az arab kisvárosba, Beit Dzsalába, a megszállt területekre. Ez „baráti” arab település, viszonylag biztonságos, sokan jönnek (inkább jöttek) át Jeruzsálemből, még Tel-Avivból is hétvégeken egy jófajta, arab-zsidó ételeket kínáló ebédre-vacsorára. Most csak annyi idő marad, hogy Ahmednál, akinek kis boltja az út mentén keleti édességeket, bort árul, néhány palackkal vegyek híres olívaolajából. Visszatérünk a jeruzsálemi óvároshoz, ahol három vallás legszentebb helyei vannak immáron több ezer éve, Krisztus sírja, a második Templom (a Siratófal), a Szikla-templom (valójában mecset). Lehetne akár egy dubrovni- ki óvárosi utcabejáró, lehetne valamelyik festői olasz műemlék város egyik melléktere, de semmiképpen sem ilyennek képzelném Jézus Krisztus feltételezett földi nyughelyét, a jeruzsálemi Szent Sír templom bejáratát. Egy még a keresztes lovagok építette falrészletből, amelyet míves ablakok díszítenek, nyílik a boltozatos bejárat. Hivatalos neve bazilika - de inkább az utóbbi 17 évszázad alatt rétegesen egymás mellett emelkedő épületegyüttesről, korok, vallások, politikai-egyházi érdekek megtestesülésének tarkabarka egyvelegéről beszélnék. Például a pompás pravoszláv mozaikfalról, amit alig kétszáz éve az oroszországi hadjáratra készülő Napóleon „szponzorált”, hogy ro- konszenvet keltsen Oroszhon lakóiban. A Szent Sír-templom ma is a XIX. század közepéről datált oszmán közigazgatási szabály alapján működik - nem minden súrlódás nélkül. A „kulcsos ember”, aki nyit-zár, még mindig egy semleges, arab családfő. A temp- lomokból-kápolnákból-szent helyekből álló hatalmas, első bejárásra alig áttekinthető épület- komplexum minden négyzetcentiméteréről különböző korokból származó szokásjog rendelkezik. A kövekből, nehéz márványlapokból, tömjénfüst barnította oszlopokból féltékenység, drámák, indulatok, érzelmek sugároznak. A Szíriái keresztényekhez „tartozó” egyik sírt (ugyanolyan, mint az „igazi” szent sír) körülbelül száz évvel ezelőtt felgyújtották. A három kultúrát (iszlám, római, zsidó) ötvöző Cardo tértől a Szent Sírig vezető, fedett bazársor a földrengések, gyújtogatások, tüzek, vallásháborúk által lerombolt, törmelékké vált alapra épült. Az archeológusoknak ideális működési terep, de mit mondanak a vallástörténészek? Késhegyre menő vita dúl, szinte mindenki mindenki ellen van. A protestánsok elvitatják a katolikusoktól a Szent Sír helyét, szerintük az anglikán egyház által gondozott, az óváros falain túl lévő, kedves kis teraszos kertben, ilyenkor tavasszal szinte lángoló virágbokrok között lévő egyik üreg (a „kerti sír”) Jézus valódi nyughelye. A tel-avivi régészprofesszor szerint igazán senki sem tud semmit, hitelt érdemlő tárgyi bizonyítékok nincsenek. Jézus Krisztus elítélése, keresztre feszítése után több száz évvel született, szájhagyományokra épülő beszámolókra, apostolokra, a Bibliára hagyatkoznak. - Itt a Golgota-hegy közelében 800, körülbelül 2000 éves zsidó sírbolt van: bármelyik lehetett Jézusé - mondja kísérőnk. Az óváros maga a világtörténelem. Az északnyugati, mozlim részben emelkedik az 1300 éves Sziklamecset, Mohamed próféta monda szerinti mennybemenetelének a színhelye. A Szikla alatt, a hegy gyomrában sejtik a zsidó vallás egyik legszentebb relikviáját, az elveszett frigyládát. A déli, zsidónegyedben, jesivák, ortodox val-lási iskolák soránál mozlim mecset mellett haladunk el, mezüzés ka- pufájú zsidó háznál böngésszük a következő lépcsőházban a csengők mellé írt neveket. Csupa -jan végződésű családnév - ez jelzi, itt örmények laknak. A következő, kissé beljebb húzódó háromemeletes épületen kereszt. Kísérőnk, a tel- avivi egyetem kissé Indiana Jones- ra emlékeztető nagydumás, vagány régészprofesszora integetéssel, baráti öleléssel fogadja Juszu- fot, mint mondja, „házi arab pénzváltónkat”. A véletlenül (?) utunkba kerülő Juszuf reménykedve hordozza körbe tekintetét, vaskos sékelköteget pörgetve ujjai között. Rosszul megy a bolt, a turisták félnek, nem jönnek. A palesztin lázadás, az intifáda, 2001. szeptember 11. itt talán jobban érezteti hatását. Az arab bazáro- sok tarkabarka, csicsás vallási giccseikkel, elemes, vérző szívű műanyag Jézusaikkal, Barbie-ba- baszerűen túlpingált Szűz Máriáikkal a Via Dolorosa mentén már csak rutinból nyitottak ki. A mai sanyarú időkben tán még a szociális kérdésekre olyannyira érzékeny Jézus sem kergetné ki a templomból a kufá- rokat. Juszufnak például 11 gyereket, népes háztartást, asszonyokat, nagymamákat, unokahúgokat kéne eltartania abból, amit naponta dollárban, euróbán, sé- kelben ide-oda kipörget. És akkor nem beszéltünk a megszállt területeken élő rokonairól, akik korábban átjártak ide dolgozni. Most már 300 ezer kínai, lengyel, román, thaiföldi vendégmunkás él Izraelben - a palesztinokra, mint olcsó munkaerőre gyakorlatilag nincs többé szükség. Lehet, hogy az elszegényedő rokonok eltartása is Juszuf nyakába szakad? Vagy majd szaladnak a Ha- maszhoz, ám az talán csak akkor ad segélyt, ha feláldozzák gyermekeiket, övbombás merény lökként átküldik őket a falon túl ra zsidókat gyilkolni. Az óváros Cion-kapujánál vas kos, autóbomba-feltartóztati kőtömböket kerülgetünk, autó matafegyveres őrök átható tekin tete mustrál bennünket. Héberü nevetgélő-zajongó diákcsopor húz el mellettünk, kísérőjük - ta Ián tanár, talán fizetett biztonsá gi őr - oldalán második világhá borús amerikai Ml-es karabél táncol. Ma nem engedik be a 4! évnél fiatalabb mozlimokai mondja a Siratófal előtti téré: Gil Kleiman, a jeruzsálemi rend őrség egyik szóvivője. A Siratófal előtti téren kékre hás rendőrök, gumibotokkal fe' szerelt, vállas, tömegoszlató re hamosztagosok, a lépcsőzetese felfelé futó teraszsor egyikén ke mesterlövész igazgatja fegyveré keresi a megfelelő támasztéko fürkészi szemben a Falat, túlna kőhajításnyira az Al-Aksza-me esetet, kissé lejjebb a Szikla-temp lom aranykupolás teteje körű nyugtalan térséget. A Siratófalnál az imádkozó pt jeszos hászid zsidók a paleszti gyerek önrobbantóktól tartanai Az iszlám megváltóként várt II imám, a Mahdi seregei egy heh jelentőségű síita főpap, Muktad asz-Szadr titkos önjelölt messit parancsára Irakban lázítják a si tákat a szunniták, továbbá a h tetlenek, az amerikaiak, a zs dók, az európaiak, a nyugati civ lizáció ellen. Hol vannak az igaz messiásol próféták, hol marad az innen - ma aranykupolás mecsettel bor tott Szikla hegyéről - a mond szerint Gábriel arkangyal! együtt égbe emelkedő Moháméi hogy visszafogja híveinek gyilkc indulatait? Hol a vallások, egyh; zak és híveik türelmes, békés eg; más mellett élése? Jeruzsálem, 2004. április A világelemzők egyik kedvelt foglalatossága azon töprengeni, hogy milyen jellegű lesz az a világgazdaság, melynek egyik meghatározója lesz az új Kína Minden ötödik szem rizst kínainak kellene megennie KRAJCZÁR GYULA A Kína-elemzők egyik kedvelt foglalatossága azon merengeni, vajon milyen jellegű lesz az a gazdaság, amely alakulóban van. A világelemzők egyik kedvelt foglalatossága pedig azon töprengeni, hogy milyen jellegű lesz az a világgazdaság, melynek egyik meghatározója lesz az új Kína. A kép egyelőre roppant féloldalas. Kína bizonyos termelési ágakban máris kiszakította magának az őt megillető részt, van, ahol talán már annál is többet, más ágazatokban azonban nem. Egyre többen emlegetik, hogy az ország még messze jár majdani lehetőségeitől, attól, hogy a fogyasztásban is kiszakítsa a jussát. Hogy a világon minden ötödik ember kínai, annak súlyos konzekvenciái vannak. Nemcsak arról van szó, hogy „normál”, egyenlősítő esetben minden ötödik szem rizst kínainak kellene megennie. Minden ötödik ember kínaiul beszél, s ha nem is teszi, de normálisnak tartja, hogy tajcsizzon reggel a parkban, a kínai konyharend szerint egyen, holdújévkor ünnepeljen, petárdázzon, mint egy megszállott satöbbi, satöbbi. Amíg ez a minden ötödik ember be volt zárva az országába, amely ugyan nem kicsi, de mégis egy jól körülírható része csupán a világnak, bátran gondolhatta akárki egzotikusnak ezt az egészet. Bátran lehetett az emberről olyan megfigyeléseket tenni, olyan törvényszerűségeket megállapítani, melyek után jó esetben, kivételként tehetők csak megjegyzések a kínaiakról. Ennek előbb-utóbb feltehetően vége szakad. Kérdés, hogy milyen formában, és kérdés, hogy ez mennyire esik majd jól a világ többi részének. Mivel már a modern korban is értünk meg olyan eseményeket, amikor egy nyugatról nézve egzotikus kultúra - és nemcsak szuvenírek és népdalok, hanem munkakultúra és mentalitás formájában is - rátört a világra, sejthető, hogy nemcsak felhőtlen örömben lesz részünk. A japán csoda annak idején szabályosan sokkolta az amerikai közvéleményt. Igaz, megemésztették, valamelyest integrálták, s legalábbis a japánok külföldi tevékenységét sikeresen formálták hozzá az addigi világhoz. A kínai falat valószínűleg nagyobb lesz. A kapitalista sikertörténeteknek, amikor háborús vagy szocialista romokból kellett fejlett gazdaságot létrehozni, két alapváltozatuk volt. A nyugat-európaiak, a japánok, majd később a kistigrisek megoldása a segélyeken, fegyelmezett önkizsákmányoláson, s a nemzeti tőke erős állami segítséggel történt kivirágoztatásán alapult. Ezzel szemben a volt szocialista országokban a vezető erőt a tőkeerős nyugat és kelet befektetései jellemezték. Hogy Kína is ezt az utat választja, azt csak nagyon rövid ideig, és csak a legnaivabbak hitték. Látványosan megnyitottak bizonyos szektorokat és bizonyos területeket a külföldi tőke előtt, ez tény, s az így érkező irdatlan összegek tüzelték a gazdaságot. De már az első pillanattól kezdve lényegében csak vegyes vállalatok működését engedélyezték, s a háttérben azonnal ott voltak azok a szándékok, hogy kiépítsék a hatalmas és erős kínai vállalatokat. Minden elképzelhető, és legfeljebb csak egy kínai számára elképzelhető módszerrel. A máris a látómezőnkben lévő óriási kínai cégek rengeteg dolgot csinálnak másképp, mint ahogy azt mi korábban ideákként kiszenvedtük a magunk számára. Egy német menedzser meséli, hogy világszerte ismert gyógyszeripari cégének itteni vegyes vállalatánál a kínai vezetők kritikus értekezletek előtt megvesztegetik a saját alkalmazottaikat, hogy az ő álláspontjukat képviseljék. Tehát nem egy eldugott kantoni farmon üzemelő műkarácsonyfagyárról beszélek. De rémtörténetek járják az itteni üzleti kolóniákat arról is, hogy a saját vezetőik hogy szöknek meg a technológiával, a kliensekkel és a piaci ismeretekkel együtt. Igaz, a nyugatiak jó része meglepően könnyen alkalmazkodik, s így őket sem kell félteni. És rendkívül sok olyan dolgot is megtesznek a kínaiak, ami a mi fogalmaink szerint is segíti ugyan az üzletet, de a mi kultúránkból ez igazából hiányzik. Rendkívül intenzíven kereskednek, s igen rugalmasan alkalmazkodnak a piaci változásokhoz. Nagyon önál- lótlanok és teszetoszák általában a középvezetőik, de a felső vezetők nem sokat babrálnak a döntésekkel. S végül nincs az az ostobának ható utasítás, amelyen bárki is meglepődne. A kínai vállalatokat a kínai piacokon nem lehet megverni, s máshol sem lesz könnyű. Munkavállalóként, menedzserként nagyon nehéz lesz hozzájuk alkalmazkodni, sőt, tömegméretekben ezt majdnem lehetetlennek gondolom. Talán ez lesz az egyik korlátjuk a terjeszkedésben. Az egyáltalán nem véletlen, hogy kolóniák útján terjeszkednek a világban. Az átlag kínai vállalkozó fejében megszülető üzleti tervet általában csak kínaiakkal lehet megvalós tani. Sokszor a maffiavádaknak pusztán csak az az alapjuk, hogy nyugati elemző egyszerűen ne érti a belső viszonyokat. (Vann; persze maffiák is - hasonlóak m; nációk efféle képződményeihez Jelenleg tehát úgy fest, hoj az egészen más viszonyok köze kialakult kínai tulajdonságo szokások és belső társadalr kapcsolatok a globalizálódó \ lággazdaság keretei között j lentősen felértékelődnek. Er lehet azt az elegáns magyaráz tot adni, hogy véletlen, de < nem változtat a tényeken. Peking, 2004. április A kínai normálisnak tartja, hogy tajcsizzon reggel a parkban (Képarchívur
