Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)

2004-04-14 / 86. szám, szerda

2004. április 14., szerda

1. évfolyam 6. szám

MOZIMUSTRA

Szórakozás a L’ Apokalypse bárban (Fotó: SPI International)

Allouache filmje a 2003-as év legsikeresebb vígjátéka

Szívem csücske, Chouchou

TALLÓSI BÉLA

Arab főcímzenére chiliéi viseletbe öltözött fiatalember (Gad Elma- leh) érkezik Párizsba. Valami nem stimmel. Aztán a fiút egy templomba irányítják, ahol Leon atyától (Claude Brasseur) kér segítséget mint chiliéi politikai menekült. Az atya azonban figyelmezteti: Isten házában nem szabad hazudni, Chiliében már rég nincs diktatúra. Ezen a ponton válik világossá, miért szólt az arab zene: a fiú ugyanis Marokkóból érkezett a francia fővárosba. Amikor aztán szállást kap a parókián, és útitáskájából egy parókát meg Lady Di fényképét veszi elő, megint azt érzi a néző, hogy valami nem stimmel. Ez az érzés csak erősödik, amikor a szupermarketben nappali arclemosó krémet keres. Aztán, amikor női hálóingben bújik az ágyba, kiderül, valóban nem stimmel valami a fiúval. Majd miután munkát talál egy titokzatos nőnél, Milovavich pszi- choanalitíkusnál, az is kiderül, mi nem stimmel. A doktornőnek elárulja ugyanis, hogy valódi neve Chouchou (ejtsd: susu), és nem férfinak, hanem nőnek érzi magát. Azt követően, hogy munkaadója közli vele, az ő házában érezheti magát nőnek, és viselhet női ruhát, elszabadul a pokol, a féktelen komédiázás. Igaz, már a történet elején, amikor a fiú úgy szólítja meg Leon atyát, hogy Miatyánk, ő pedig kijavítja, hogy csak atyám, sejtjük, itt azért egy két poén majd elsül. Nem is akármilyenek. Hiszen a Szívem csücske, Chouchou vígjáték. Mégpedig a javából. Hazájában, Franciaországban a tavalyi év legsikeresebb filmvígjátéka volt: ötmillión nézték meg.

Miután Chouchou mindenki előtt vállalja önmagát, felfedi tra- veszti voltát, felpörög a film. Eljutunk a traveszti lét és szórakozás sűrűjébe, a L’ Apokalypse bárba, s a rendező jó pár képet mutat a nő- imitátorok show-jából. Chouchou sorsa mesésen alakul, vőlegényt is talál magának. Az egymásra találással a film átmegy valamiféle rózsaszínű operettbe, s várjuk, hogy a főhős felébred, s a festett bárányfelhőkből visszazökkenünk a realitás talajára. De nincs felébredés, nincs szürke hétköznapi valóság, csak a meseszép világ. Látszólag semmi nem áll Chouchou boldogságának az útjába, csak egy őrült pszichopata rendőrfelügyelő, aki nem tudni mi okból, a női ruhába öltözött férfit végigkergeti fél Párizson. Végül ez az akadály is elhárul, és a buli - szerelemmel, show-kkal és Leon atya áldásával - folytatódik a kifulladásig. A néző meg nehezen áll fel a székből a vége felirat után, mert teljesen ellazult, kikapcsolt, szelle- mileg-lelkileg regenerálódott a másfél óra alatt. Az algériai emigráns Merzak Allouache az intolerancia ellen humorral, könnyed bájjal harcoló filmet forgatott, amelynek hangulata, valósága - helyenkénti valószerűtlensége ellenére - mélyebbre vésődik a tudatunkba, mint a vígjátékoké szokott. Ha más nem is marad meg a filmből, csak az, hogy ilyen is van, már megérte megnézni. Mert közelebb kerülünk általa egy létező, ám kevésbé ismert világhoz.

Egyre jobban rettegnek a producerek, pénzszűkében a cseh filmesek

Mentőöv jön Hollywoodból

Miki Kren játssza a főszerepét David Ondrícek Magányosok című filmjének, amely hónapokig vezetett a nézettségi listán

(Milos Fikejz felvétele)

Filmet forgatni Amerikában is drága mulatság. És egyre drágább. De hogy mégse legyen annyira nehéz, Hollywoodban azt találták ki, legyenek filmrészvények. Az ötlettel a Los Angeles-i Civilian Pictures állt elő, mégpedig a napokban, amikor pénzt kellett gyűjteni az Ethan Hawke főszereplésével jövőre forgatandó Billy Dead című független filmhez.

SZABÓ G. LÁSZLÓ

A CNNMoney jelentése szerint ez az első lehetőség a kis beruházók számára, akik ily módon lehetnek részesei egy film elkészülésének, később pedig - a várható - nyereségnek. Inkább ma, mint holnap alapon a Civilian Pictures már el is kezdte a részvények árusítását potom 8,75 dollárért, bízva abban, hogy a Lisa Reardon 1998-ban megjelent krimije alapján születendő fűm sokak érdeklődésére számíthat. Elsősorban természetesen azokra figyelnek, akiknek pénz van a zsebükben. Az érdeklődő nem is kell, hogy komoly filmbarát legyen, elég ha legalább száz részvényt vesz. Ez ugyanis a minimális meny- nyiség, amelyet az illetékesek egy személyre szabtak. A producerek pedig úgy gondolják: ha csak 900 ezer részvény kel el, már az is több mint 7 millió dollárt hoz a konyhára. S ha az ötletét siker koronázza, Hollywoodban minden évben hat független film születhet hasonló módon.

S amióta felröppent e hír, a csehek is résen vannak. Kíváncsian váljak, mennyit kaszál a Civilian Pictures. Mert ha valóban beválik az ötlet, azonnal átveszik a hollywoodi példát. Filmgyártásra szánt pénzből ugyanis Csehországban sincs elég. A nagy cégek, a jó nevű szponzorok évek óta ugyanazt a két-három rendezőt támogatják. Az Oscar-díjas Jan Svérákot, a

majdnem Oscar-díjas Jan Hrebejket és a fiatalok nagy kedvencét, David Ondhceket. Svérák már forgatja is új filmjét, a Betétes üvegeket, amely egy szupermarketben játszódó fanyar-édes komédia. Jan Hrebejk most finisei Hanyatt-homlok című munkájával, amely ugyancsak a mában játszódik. David Ondrícek a Suttogj! és a Magányosok című komoly szakmai és közönségsikert elért alkotásai után pár héttel ezelőtt mutatta be harmadik filmjét, amelynek a Fél kézzel nem tapsolhatsz címet adta, és egy kamionsofőr különös kalandjairól mesél benne. Pénzt szerezni nekik sem volt könnyű, csak éppen sokkal könnyebb, mint társaiknak, akik között lehet, hogy a holnap nagy tehetségeit tisztelhetjük majd, egyelőre azonban koldusbottal járnak a pénzszerzés meglehetősen rögös útjain.

Kellemetlen meglepetés azonban azokat is érheti, akik már javában forgatnak. Milan Cieslar, aki egy izgalmas második világháborús történettel, Az élet forrásával nagyot lépett előre a külföldön is elismert cseh rendezők listáján, az ügyben bennfentes ismerőseitől tudta meg a lesújtó hírt, hogy a csehországi adózásról szóló törvénymódosítás szerint új filmje költségeit az elkészülést követő hatodik évben írhatja csak le az adójából. Ami anyagilag tönkre is teszi, állítja.

Petr Vachler, a Cseh Film- és Televíziós Akadémia igazgatója megállapítása szerint a cseh filmgyártók 90 százaléka csődbejut, ha ez a törvénymódosítás a jövő évben valóban életbe lép. „Filmgyártásunk egyébként is gazdasági csapásoktól szenved, s ha netán még rosszabb lesz a helyzet, 2005-ben már nem is biztos, hogy láthatnak cseh filmet a hazai nézők. Miközben a cseh filmek terén épp ebben az évben értük el a legmagasabb nézőszámot.”

Csehországban a kultúrára fordítható költségeknek mindössze három százalékát kapja a film, ennél kisebb összeg nem is szerepel a kimutatásokban, pedig ami a látogatottságot illeti, első helyen, 27 százalékkal, épp a mozik állnak.

Hogy mitől rettegnek még a cseh filmesek?

A gyártási költségeket ez idáig vagy a befejezés évében, vagy az azt követő két év során írhatták le adójukból. De ha erre csak az elkészülés utáni hatodik évben lesz lehetőségük, az eladott mozijegyekből származó bevételt tekintve az adó összege is jóval magasabb lesz, és hogy a producer ezt be tudja fizetni az államkasszába, sokkal nagyobb tartalékkal kell számolnia, mint eddig.

Másfajta veszély fenyeget a Cseh Televízió részéről. Jövőre ugyanis elmarad az „ingyen reklám”. Megszűnik a két legjelentősebb filmmagazin. Nem lesz műsora az állami csatornán a cseh filmnek. Az illetékes vezetők fütyülnek az európai előírásra, mely szerint a műsoridő tíz százalékát a független producereknek kell kapniuk. A Cseh Televízió anyagiakban sem igazán támogatja a hazai filmgyártást. Ezen a téren Csehországban sokkal

rosszabb a helyzet, mint az észteknél vagy a litvánoknál.

Nehéz év elé néz a Karlovy Vary-i filmfesztivál is, amely színvonalát tekintve már rég felzárkózott nyugat-európai társaihoz, a berlini, a cannes-i és a velencei mustrához. A cseh parlament tudniillik úgy döntött: 2004-ben 5 millió koronával juttat kevesebbet az ország kétségtelenül legrangosabb rendezvényének. Hogy ki kapja a „lecsípett” öszszeget? Már ez is kiszűrődött. Egy másik hazai szemle.

A „hét bő esztendő” eddig is váratott magára a cseh filmesek körében. Ami ezután jön, az viszont a „hét szűk esztendőnél” is szűkebb lesz. A producerek mindenesetre már szervezkednek. Ha rövid időn belül nem történik érdemleges és pozitív irányú változás, a pénzügy- és a kulturális miniszter leváltását sem tartják lehetetlennek.

De addig is árgus szemmel figyelik, mi történik Hollywoodban.

Lehet, hogy onnan kapják majd a „mentőövet”.

Mel Gibson nem sok időt vesztegetett arra, hogy Jézus szenvedéstörténetét valamiképpen megvilágítsa, értelmezze, nem bocsátkozott teológiai fejtegetésekbe

A passió nem a metafizikus történetben utazik, hanem a fizikaiban

AI.MÁSI SÁRA

Ilyentájt, húsvétkor - és persze karácsonykor, de hála az égnek, addig van még egy szusszanásnyi időnk - az ember otthon tesz-vesz, matat, a háttérben meg zúg a tévé. Azután egyszer csak elhangzik egy mondat: - Nem látok, megvakultam, a fény...! Az ember meg felkapja a fejét: Jézusom, mi ez a merész újítás, idén nem csupán rólad szólnak a filmek, hanem máris Saulus megtérésénél tartunk? Oldalpillantás, némi megrökönyödés: egyáltalán nem bibliai történetről van szó, valaki csak úgy, egyszerűen elvesztette a szeme világát. De ha eggyel arrébb kapcsolunk, helyrezökken a világ. A megváltó és tanítványai már masíroznak át a sivatagon, holtakat támasztanak fel, és hirdetik az igét. Ha mindezek után az ember arra is képes, hogy moziba menve A

passiót válassza - az csak egy okból lehetséges. Óh, a mindenható hírverés! Amiből Mel Gibson új filmjének jócskán kijutott. Mert hogy antiszemita, meg erőszakos, meg hogy arámiul és latinul beszélnek benne, meg hogy nyilatkozott a Vatikán, a vitába beszálltak a zsidó szervezetek is, és úgy egyáltalán: mindenki, a klasszikafilológusoktól a pszichológusokon és a Grüne- wald-paraffázisokat elemző művészettörténészeken át a teológia avatott doktoraiig, akinek csak mondanivalója volt a témában... Az ilyen előzetes pedig kellemes bizsergést kelt a potenciális nézőben - ez a film esemény, amit látni kell.

Persze, az amerikai-olasz koprodukcióban forgatott filmet a nemzetközi sztárgárda is érdekessé tehette volna - Jézust James Cavie- zel, Máriát Maia Morgenstern, Mária Magdolnát Monica Bellucci, Pilátust Hriszto Sopov, a Sátánt Rosalinda Celentano alakítja -, az igazság azonban az, hogy jobb híján említem itt a neveiket, az alakítáValóban az erőszak a meghatározó elem (Képarchívum)

sokról ugyanis nem sok szó eshet. Mert nincs miről beszélni. A szereplők inkább tárgyként, képként jelennek meg, mint figuraként: arcok és testek, amelyek végigvonulnak egy jól ismert történeten.

Mel Gibson rendezőként és forgatókönyvíróként nem sok időt vesztegetett arra, hogy Jézus szenvedéstörténetét valamiképpen megvilágítsa, értelmezze, nem bocsátkozott teológiai fejtegetésekbe. A filmjében valóban az erőszak a meghatározó elem: bő két órán át annak lehetünk tanúi, hogyan képes egy fanatikus embertömeg vagy -csoport látszólag értelmetle- nül, ok nélkül, megmagyarázhatatlanul, válogatott brutalitással fizikailag megsemmisíteni egy másik embert. Az „ember” A passióban kulcsszónak tűnik: Jézust rögtön az első képsorban - a Getsemáné- kertben, elfogatása előtt - elsősorban szenvedő, rettegő, kétségektől és félelmektől gyötört, csapzott hajú, verejtékes arcú, piszkos és zilált ruházatú emberként látjuk. A zsidó „karhatalom" megjelenésétől kezdve ennek az embernek, ennek a hús-vér testnek a tudatos és lépésről lépésre történő meggyalázása, felszámolása a történet: ahogy láncra fűzik, üdegelik, a láncon lógatva a mélybe taszítják, szemen köpik, arcába vágnak, botokkal sújtanak le rá, majd ahogy a római katonák jól begyakorolt alapossággal húspéppé ostorozzák, töviskoronát nyomnak a fejébe (jó mélyen, bele a húsba), ahogy gyakorlatilag irgalom nélkül végigűzik a Golgotára vezető úton. A másik oldalon pedig ott állnak szintén az emberek - zsidók vagy rómaiak, egyre megy -, akik számára valaki elpusztítása nem más ünnepnapi látványosságnál, sőt, az aktív résztvevők számára inkább kielégítő fizikai teljesítmény. Talán ez a trükkje a Passió hatásának: nem a metafizikus történetben utazik, hanem a fizikaiban. íme, az ember, az ő testi szenvedése, és ha nagyon akarod, magadra ismerhetsz benne, akár az egyik, akár a másik oldalon. A technikai trükkje - ami miatt képesek vagyunk mindezt végignézni, legalábbis hellyel-közzel - az oly divatos klipesítésben rejlik. Egy-egy klasszikusan elbeszélő jelenet a feszültség bizonyos fokán expresszív, sűrített, videoklipszerű képsorba megy át. A naturalizmus után némileg stilizáltabb borzalom jelenti a felüdülést.

Mit is mondhatnánk még? Talán annyit, hogy Jézus válogatott kínok között meghalt a kereszten, és ha jobban belegondolunk, olykor mi sem érezzük sokkal jobban magunkat...