Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-13 / 61. szám, szombat

10 Kópé ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 13. Kedves Gyerekek! Szomorú vagyok kissé. Ennyire nem le­hettek feledékenyek. Mert az, hogy a múlt héten négy rejt­vényt és egy cso­mó rajzot kellett eldobnom amiatt, hogy nem volt ráír­va egyiknek sem a há­tuljára, ki a szerzője, talán az én hibám is. Miért nem írom rá én rögtön, amikor kive­szem a borítékból, ugye? No de a rejtvény mellett világosan ott áll a feladat, magyarázzátok meg, mit jelent! Egyébként, már ne hara­gudjatok, NAGYOK, felső tagozatos barátaim, mi feladat van egy tit­kosírás megfejtésében, melynek meg vannak adva a betűi? Ez nektek a feladat, és nem is szégyellitek érte magatokat? Én na­gyon szégyellettem helyettetek is, s hogy egyetlenegy sem tudja közü- letek, mit jelenthet az üres hordó jobban kong, az épp ezt a nagy üres kongást juttatta eszembe. Ám ha mindezek ellenére könyvcsomagot szeretnétek nyerni, fi­gyeljétek továbbra is a könyvismertetőket, és szavazzatok a legjobbra, mert a szavazatokat beküldők közt is kisorsolok ajándékokat. És utol­jára mondom, aztán a továbbiakban nem veszem figyelembe annak a munkáját, aki nem tartja be a szabályokat! TEHÁT: minden egyes kü­lön lapra ráírni a nevet, lakhelyet, életkort, címet, hiszen mindenkinek csak egyet kell, a sajátját, míg nekem olykor hatvanat is lehetne egy­szerre, ha mindenki figyelmetlen lenne. TOVÁBBÁ: olvasható betűk­kel írni saját kezűleg, aki iskolás - felnőtt levelét, versét, rajzát nem tu­dom elfogadni. És szavazni, szavazni, szavazni, tisztességes munkákat tisztességes szavazattal ju­talmazni, pontosan dolgozni, szépen, mert csak úgy érdemes. Persze, én így is szeretlek benneteket! Csak szomorú vagyok kissé: TÖRD A FEJED A csatai Csákvári Marian feladványa Melyik verset illusztrálja a rajz? a) Weöres Sándor: Galagonya b) Móra Ferenc: A cinege cipője c) Petőfi Sándor: A Tiszánál A február 28-ai megfejtések: csak a két gomba - Üres hordó jobban kong. Mivel egy ember sem akadt, aki vette volna a fáradságot, és leírta volna, mit jelent ez a közmondás (annak ellenére, hogy a feladat része volt), a nagyokat nem sorsoltam. Három kicsinek küldök most könyvet a gombáért: Csicsman Barbarának Deákiba, Mogyorósi Erikának és Fazekas Krisztiánnak Zsarnóra. LEGKEDVESEBB KÖNYVEM Mikes Lajos: Sanyi manó könyve Ez az aranyos könyv még apukámé volt, s egy kedves manóról szól, aki Sanyi, mint én. Ő egy erdőszé­li kis házban lakik, s jó barátság­ban él a szomszédaival. Kalandjai mulatságosak és nagyon tanulsá­gosak. Sanyi manó ugyanis egy vérbeli tréfacsináló, aki nem szá­mol tettei következményeivel, így aztán saját kárán tanulja meg, mi a jó és mi a rossz. Zeman Sándor, 9 éves, Zselíz R. L, Stine: Libabőr- A színpad fantomja Ez a könyv két jó barátról szól, Broke-ról és Zake-ról. A Fantom című iskolai színdarabban Zake kapja a főszerepet, s nagyon örül neki, Broke szerint túlságosan is beleéli magát a szerepébe. S ak­kor valóban félelmetes dolgok történnek, a díszleten különös felirat jelenik meg: „A fantom le­csap rátok!” Tényleg meg akarja akadályozni valaki az előadást? Vagy egy igazi fantom lakik a színpad alatt? Aki elolvassa, meg­tudja, s garantáltan nem fog unatkozni. Kovács Anita, 12 éves, Alsólánc Christine Nöstlinger: A cseregyerek A történet egy angolul tanuló fiúról szól, akinek viszont nagyon rossz a kiejtése. Ezért szülei úgy határoz­nak, hogy egy vele egykorú fiút lát­nak vendégül Angliából a nyári szünidőben. A repülőtéren viszont nem a várt angolosan pedáns ven­déggel találkoznak. Aki szereti az izgalmas kalandos történeteket, annak ajánlom ezt a könyvet. Szaniszló Eszter, 12 éves, Nagyida Karácsonyi mesék Az én legkedvesebb könyvem az év legszebb napjáról szól, s kilenc olyan történetet tartalmaz, mely ehhez a bensőséges ünnephez kapcsolódik. Minden gyerek sze­reti a meglepetést, ezért aztán ezt a könyvet is fogják szeretni, akik elolvassák, mert ez is sok-sok meglepetést tartalmaz. Laczkó Beatrix, 8 éves, Perbete Mondák Attila hun királyról Szeretem az igaz történeteket, ezért választottam ezt a könyvet. Ebből is a kedvencem a Réka ki­rályné sírja című monda. Arról szól, hogyan találtak a hunok he­lyet a sírnak. Végül legurították a vár udvarán álló hatalmas követ a hegyoldalon, s ahol az megállt, ott ásták meg a sírt, oda temették Rékát, majd ráfordították a hatal­mas követ. Pócs Ádám, 7 éves, Perbete Ismerd meg hazádat Kópéval! PöstyCn gyógyhatású vizeit na‘r A Rómaiak t I* ISMERTÉK .AKIK SZALMÁVAL 8ÉLÉLT 60N&sdK­6EN Élvezték a jótékóny. meleg» vizet. áldásod ti A FÜRDŐ '. _______ RoMÁfeAN... [I&YKCK &EETH0VEM IS ITT GYÓGY\T*. 5 i! PÓSTYEK VlLtátttKŰ fürdőhely. SZIMBÓLUMA A HIRES MANKO- TÖRŐ LETT. Kb WENt ISZAPOT AüVSíTJ E6.Y1K NEVES1 FUR.G&3ÉNEK ELÖCSMCNOKÁgtf A meggyógyult e£Te<Si£.K ÁLTAL otthagyott WKNKŐK ' ATKXTÖK t* ELMÚLJ LitertateoM, ANYJUK! f r* .tun, — '•«kV''* ÍRÉN, AMIÓTA ITT VAGYOK, £ LMÜLT A REUMÁM. CSAK -OK, ÚSZKÁLOK­/VAGYONi JOKAZ ITTEN I CöKRteZDM ÍGY RAJZOLTOK TI Bartos Christofór, 8 éves, Nádszeg Ui ^ 1 - eve$%í52£6 Domonkos Tibor Bence, 6 éves, Nagyabony Domonkos Carmen, 5 éves, Nagyabony um Zsapka Krisztina, 10 éves, Udvard % v i, n Takács Edina, 5 éves, Tóth Viktória, 5 éves, Csallóközkürt Csallóközkürt Az EJ/ M Petrovits Dóra, 8 éves, I ______________ Du natőkés Bálint Tomi, 5 éves, Nagykér Trója Klaudia, 6 éves, Kassa Tóth Pityuka, 7 éves, Felbár

Next

/
Oldalképek
Tartalom