Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)
2004-03-03 / 52. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 3. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7- Szerencsére nem vagyok frontérzékeny, én a januári áremelések óta állandóan pocsékul érzem magam... (Lehoczki István rajza) Akadnak, akik csak az erdélyi magyarokért aggódnak, a kárpátaljaiakért nem Egység és megosztottság TALLÓZÓ SZABADSÁG A labda a kormányzó Román Szociáldemokrata Párt (PSD) térfelén van, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a jövendő együttműködési megállapodás sorsát illetően azt várja, hogy a kormánypárt lépjen a kolozsvári egyetemi magyar karok és az aradi emlékmű ügyében. A kolozsvári napüap megszólaltatta Borbély Lászlót, az RMDSZ parlamenti képviselőjét, a kormányzati kapcsolattartásért felelős ügyvezető alelnököt azzal kapcsolatban, hogy az RMDSZ és a PSD között tárgyalások folynak az esetleges új együttműködési megállapodás megkötéséről. „Várjuk, hogy lépjenek az általunk legfontosabbnak tartott két kérdésben” - mondta, utalva a Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) létrehozandó magyar karok és az aradi emlékmű még mindig függőben levő sorsára. „Úgy tűnik, megvan a politikai akarat a kormányhatározat meghozatalára a két kart illetően” - mondta a romániai magyar politikus. ZIUA Mind a magyar, mind a román hatóságok kerülik a Bayer Zsolt-ügy tisztázását. A liberális értékeket valló lap fényképes összeállításban foglalkozott a szombaton hajnalban a borsi román határállomáson feltartóztatott magyar újságíró esetével. Igaz, a lap tévedésből Lovas István fényképét közölte. A Ziua azt emelte ki, hogy sem a bukaresti, sem a budapesti hatóságok nem igyekeznek fényt deríteni az újságíró kitiltásának okaira. A lap szerint mind a román, mind a magyar külügyi szóvivő kerülte a hozzá intézett kérdések megválaszolását. Emlékeztetett arra, hogy Cosmin Dobran külügyi szóvivő azt ígérte: hétfőn nyilvánosságra hozzák a belépési tilalom indokait. Ennek ellenére a román hatóságok semmiféle állásfoglalást vagy nyilatkozatot nem tettek közzé az üggyel kapcsolatban. „A magyar fél is hasonló álláspontra helyezkedett, és nem nyilatkozott. Tóth Tamás, a magyar külügyminisztérium szóvivője a román sajtó kimondott kérése ellenére sem volt hajlandó nyilatkozni” - áll a Ziuában. Radikális változás állt be januártól a kárpátaljai magyarság életében. A státusirodák üzemeltetése ugyanis a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kezéből az Ukrán Szociáldemokrata Párt fiókszervezeteként létrejött Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség irányítása alá került. KASZÁS PÉTER Hogy a budapesti kormány döntését mi motiválta, máig nem tudni. Racionális ok biztosan nem. Hiszen a KMKSZ vezette irodák működtetése sikertelennek igazán nem volt mondható: több mint 60 ezer magyarigazolványt osztottak ki az alig 160-180 ezres kárpátaljai magyar közösség körében. (Vagyis, míg a Felvidéken 10 magyar közül csupán egy rendelkezik az okmánnyal, Kárpátalján ugyanez az arány 3:1.) Egyesek úgy vélik, az ügy hátterében elsősorban a tavaly májusi Máért-gyűlés, illetve a KMKSZ ottani fellépése áll: a Kovács Miklós vezette szervezet ugyanis nem írta alá a státustörvény módosításáról szóló nyilatkozatot. Felmerül a kérdés: miért nem hallunk minderről? Vajon azok a politikusok, újságírók, közéleti szereplők, akik naponta adnak hangot nyugtalanságuknak a romániai és a vajdasági magyarság egységes érdekképviseletének megbontásáért, miért nem aggódnak hasonlóan a kárpátaljai magyarság egységéért? A válasz egyszerű: azért, mert a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség - szemben a vezető romániai és vajdasági magyar politikai tömörülésekkel - nemzeti-konzervatív szellemiségű szervezet. Tehát, míg a Markó Béla vezette romániai, illetve a Kasza József irányította vajdasági magyar pártokat jobbról, a KMKSZ által alkotott „egységes” kárpátaljai magyar érdekképviseletet baloldalról igyekeznek „megosztani”. (Idézőjel és idézőjel: az „egység” és a „megosztás” fogalmának használata a kommunista diktatúrából ered, ahol a másként gondolkodók elnyomására használtak őket. Ma demokrácia van. Melyben a „baloldali” Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség létrejötte éppen annyira demokratikus, mint a „jobboldali” Székely Nemzeti Tanácsé.) Egyszóval, tetten érhető a politikai véleményformálók elfogultsága. Hiszen mint a KMKSZ esete rávilágít, aggodalmuk oka valójában nem a határon túli magyar közösségek politikai megosztottsága, hanem a nemzeti-konzervatív érzelmű szerveződések megjelenése a politikai közéletben - elsősorban Romániában. De minden kétséget kizáróan ugyanez a félelem jelenik meg a mátyusföldi tisztségviselők, polgármesterek, iskolaigazgatók, illetve a Szövetség a Közös Célokért szervezet nemrég Nagyfödémesen tartott találkozójával kapcsolatban is. Hogy egy kétségbeesettség és csalódottság közepette létrejött civil fórum mennyire lehet kovásza a felvidéki magyarság érdekképviseletének, még nem tudni. Azt azonban, hogy az ott elhangzottakat és a zárónyüatkozat megfogalmazását mennyire a nemzetért való tenni akarás szülte, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a résztvevők között ott találjuk Duray Miklóst is, akinek - ha emlékezetünk nem csal - a magyarságért való elvszerű kiállást sohasem kellett igazán tanítani. Ma sem kell. S különösen nehezen fogadható el ez az „oktatói” tevékenység olyan véleményformálók részéről, akik egyetlen alkalommal sem emelték fel szavukat - hely hiányában csak egy egészen rövidke felsorolás következik - több százezer hektár föld nevesíthetetlensége, a felvidéki magyar katolikus püspökség/se- gédpüspökség kérdése, vagy éppen a szlovákiai magyar kisebbség Európában szinte egyedülállóan gyér nyelvhasználati jogai miatt. A szerző magyarországi munkatársunk Mennyire lehet kovásza a felvidéki magyarság érdekképviseletének? VISSZHANG Hivatástudat és alázat kell Körülbelül egy évvel ezelőtt (2003. február 20-án) az Új Szó közölte azt az írásomat, amelyben az egészségügyi változásokat boncolgattam. A lap szerkesztője a „bomba a reformcsomagban” szövegrészt emelte ki címként. Sajnos, igaza lett. A komáromi kórházban azóta zajló eseményeket leginkább egy sakkjátszmához lehetne hasonlítani azzal a szomorú különbséggel, hogy ebben a ledöntött és lecserélt bábuk érző emberek, akiknek többsége évtizedeken keresztül gyógyította a betegeket. A hasonlat nem csak irodalmi, hiszen a közgazdász igazgatónő (akinek a megbízatást megelőzően semmilyen tapasztalata nem volt az egészségügyet illetően) kitűnő sakkozó hírében áll, akárcsak az ót rendcsinálással megbízó Fehér Miklós, aki a megyei önkormányzat alelnökeként a kórházi dolgozók és a városi vezetők megkérdezése nélkül döntött arról, hogy ebbe a funkcióba saját bizalmasát javasolja. Az események hátterében szakmai hozzáértőként mindvégig ott áll dr. Sebők Zoltán is, aki a megyei önkormányzat egészségügyi bizottságának alelnöke. Befolyása jogilag ugyan indokolható, minden egyéb szempontból viszont kifogásolható. Nem szerencsés ugyanis, hogyha a kórházban folyó eseményeket a városban működő, tehát konkurensnek tekinthető, egészségügyi intézmény tulajdonosa-ve- zetője tartja a kezében. Egyáltalán nem valószínűtlen az a feltételezés, hogy a játszma célja egyebek között az, hogy az igazgatónő jól privatizálható formára faragja meg és át a kórházat. Tizenkét évvel ezelőtt a körzeti orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek, majd a szakorvosok lehetőséget kaptak arra, hogy addigi munkahelyükön vállalkozóként folytassák munkájukat. Anélkül, hogy irigyelnénk őket, le kell szögeznünk: rögös ugyan az útjuk, de nem jártak rosszul. Ugyanakkor viszont érthetetlen, hogy a legalább olyan fontos munkát végző kórházi alkalmazottak miért nem kapják meg ugyanazt az esélyt, amellyel kollégáik már egy tucat éve élhetnek. Esély helyett viszont bőven van részük megaláztatásból, elbocsátásokból, arrogáns technokraták packázásai- ból és reménytelenségből. Az igazságtalan helyzet nem a kórháziak érdektelenségének és tehetetlenségének a következménye, hanem az egészségügyben folyó átalakításnak az egyik fő hiányossága. A probléma az összes szlovákiai, elsősorban vidéki kórházra vonatkozik és az, hogy a „bomba” először a komáromiban robbant, csupán kétes elsőséget jelent. Mivel a reformok kevésbé érzékenyek az emberi (ha úgy tetszik, szociális) szempontokkal kapcsolatban, az egészségügyből is kiszorul az e- gyüttérzés, hivatástudat és az alázat. Ha ezek hiányoznak, és csupán a kétségtelenül fontos gazdasági mutatók érvényesülnek, olyan vakvágányra jutunk, amelyen előbb- utóbb hátramenetbe kell kapcsolnunk, hogy a kisiklást elkerüljük. Az egészségügy a városunkban is megosztott, úgy tűnik, képtelen a belső korrekciókra. A betegek érdeke viszont egységes és jogos: áttekinthető és emberközpontú kórházi ellátást kell kikövetelniük választott képviselőiktől. Dr. Benyó Zoltán, a komáromi kórház belgyógyásza KOMMENTÁR Pénz helyett meglepetés GÁGYORALÍZ Néhány napon belül megkezdik az állami támogatások kifizetését azoknak a szántóföldön gazdálkodóknak, akik ezt február 10-ig kérvényezték. Sajnos, voltak olyan termelők - információink szerint nem kevesen -, akik a kérvények kitöltésekor és leadásakor csak felületesen olvasták el a forma- nyomtatvány hátoldalát. Azt az apró betűs, az uniós támoga- ’ tási előírásokat tartalmazó kitételt, mely szerint csak azok a gazdálkodók jogosultak támogatásra a mostani 2,3 milliárd koronás keretből, akik rendezték esetleges korábbi tartozásaikat az állammal, azaz esetünkben az intervenciós agrárügynökséggel vagy az időközben megszüntetett, átszervezett agráralapokkal szemben. Bár a támogatás folyósítása még el sem kezdődött, a kiszivárgott hírek rémisztőek: állítólag lesznek olyan termelők, akik mindössze néhány száz koronás tartozás miatt kapnak majd elutasító választ. Alighanem meglepődnek azok a gazdálkodók is, akik elvétették a sorrendet: előbb ott állták ki a sort, ahol a dotációs kérvényeket lehetett intézni, s vesztükre csak néhány órával, esetleg nappal később törlesztették ténylegesen korábbi tartozásukat. Az EU-ban az összes bevétel fele az agráriumba irányul. A pénzeket azonban nem dobják a gazdálkodók után. Még azokat sem, amelyekhez a termelők alanyi jogon juthatnak hozzá, nem pedig bonyolultnak vélt projektek alapján. Brüsszel azonban a rendet megköveteli, a mindössze 159 koronás tartozást is rendezetlen számlának tekinti. A szlovákiai agráriumban megkezdődött tehát a rendteremtés. Gazdáink már napokon belül saját bőrükön is megtapasztalják azt a szigort, amelyet a többi ágazatban csak május elsejétől követelnek meg. Csak az a kár, hogy ilyen elementáris hibák miatt fosztják meg magukat attól a lehetőségtől, hogy támogatásban részesüljenek. Pedig nekik most valóban égetően szükségük volna a hektáronkénti 1700-1800 koronára, hogy idejében elvessék a tavasziakat, megalapozzák a már az uniós piacon értékesítendő termést. Se háború, se béke MALINAK ISTVÁN Két ellentétes folyamat zajlik jelenleg Irakban, az egyik látványosan, a másik a kulisszák mögött. Látványosan folytatódnak az öngyilkos merényletek és gerillaakciók, most már nemcsak az amerikai és brit, hanem minden külföldi katonaság és az ezekkel kollaboráló irakiak ellen is. Ez utóbbi bizonyítja, hogy a merényletek mögött nemcsak a vallási fanatizmust és idegengyűlöletet kell keresni, hanem aktuálpolitikai célokat is: a másik, a háttérben zajló folyamat befolyásolását. Erről a folyamatról a nyilvánosság keveset tud, szinte lehetetlen eligazodni az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok áradatában. Az utóbbi hetek egyik legfontosabb változása az ENSZ szerepének amerikai megítélésével függ össze. Világossá vált, hogy a háborút el lehetett indítani és meg lehetett nyerni az ENSZ nélkül, de a békét a világ- szervezet mellőzésével az USA nem tudja megteremteni. Washingtonnak csöppet sem fűlik a foga ahhoz, hogy nagyobb szerepet adjon az ENSZ-nek, mégis erre kényszerül, nemcsak a szövetségesek nyomása miatt, hanem azért is, mert ezt akarják az iraki lakosság 65 százalékát kitevő síiták vallási vezetői. Mi több, Ali asz-Szisztáni nagyajatolláh egyenesen azt követeli, hogy ENSZ-határozat mondja ki az iraki választások időpontját. Ez volt ugyanis az egyik lényeges ütközőpont az amerikai-síita vitában. A nagyajatolláh csak azután hagyott fel a mielőbbi választások megtartásának követelésével, hogy nem egészen két hete Kofi Annan ENSZ- főtitkár saját szakértőinek jelentése alapján közölte: június 30-ig, a hatalomátadás amerikaiak által kitűzött időpontjáig lehetetlen a választások megrendezése. Körvonalazódik az egyetértés abban, hogy az évvége vagy a jövő év eleje jöhet számításba. Ettől még az amerikaiak számos kompetenciát átruháznak júniusban az iraki civil közigazgatásra, csak még azt nem tudni pontosan, hogy kire. Az ideiglenes kormányzótanács számos iraki erő számára azért elfogadhatatlan, mert az amerikaiak ültették a nyakukba. Ami addig reálisan megvalósítható: valószínűleg ezt a kormányzótanácsot fogják más iraki erőkkel kibővíteni, hogy aztán ENSZ-segédlet- tel megszervezhesse a választásokat. A legpozitívabb fejlemény, hogy hétfőn a kormányzótanács elfogadta az ideiglenes alkotmány tervezetét, a dokumentumot amerikai részről Paul Bremer ma írja alá, s ma fogják részleteiben is ismertetni a nyilvánossággal. Bennfentesek előzetesen nagyon pozitívan értékelték, mondván: sikerült egyensúlyt teremteni az iszlám hagyományok és a demokrácia alapelvei között. Mindebből nyilvánvaló: az amerikaiak hosszabb távra berendezkedhetnek Irakban. A háttérmunkában, a rendezési folyamatban pozitív eredmények születtek, de ezekre nem veszélytelenek a gerillaakciók. Az már látszik, hogy a hagyományos rendfenntartás eszközeivel nem szavatolható a béke és nyugalom, Washington pedig a novemberi elnökválasztásig nem kockáztat meg egy nagyobb hadműveletet a gerillák ellen. Azt pedig senki sem tudja, mi lesz az elnökválasztás után, mert megjósolhatatlan, hogy jövőre ki lesz a Fehér Ház lakója.
