Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-25 / 71. szám, csütörtök

SZÜLŐFÖLDÜNK 2004. március 25., csütörtök 1. évfolyam 4. szám (Csuport István felvételei) A legtöbb megrendelést tavasszal kapja - ki ne szeretné húsvétkor szép fonott kosárba tenni a hímes tojást A kukoricacsuhé illata Régóta figyelem az érsek­újvári Petőfi utcára néző erkélyek egyikét. Nyolc nagyhasú, kukoricacsuhé- val töltött zsák pihen a ru­haszárítón. Mellette mély­barna fakeretek, régi hasz­nálati tárgyak, mintha te­nyérnyi falumúzeum állna a város központjában. SZÁZ ILDIKÓ Az első emeleti lakásban, a fris­sen beáztatott csuhé illatával teli konyhában-műhelyben fogad a házigazda, Supek Veronika. Vendéglátóm idén ünnepelte hatvanadik születésnapját, gyer­mekkorát Naszvadon töltötte, ahol édesanyjától tanulta a csuhé- fonás mesterségét. Ekkor még kényszerből, pénzért tette, ma már kedvtelésből fonogat. Húsvétváró ékességek „A kész árut felvásárolták tő­lünk, emlékszem, sokkal többet bíbelődtem egy-egy kosárral, mint a többiek. A munkámat ak­kor találtam jónak, ha a fonás erőssége, a kosár szerkezete kifo­gástalan, rugalmas, időtálló lett. Ezt a mai napig szem előtt tar­tom!” - állítja meggyőződéssel Veronika, aki kalandos módon szerezte be a kukoricacsövek le- hántott héját. „Idén jól jártunk. Előbb Koltán gyűjtöttünk csuhát, majd egy ismerős jóvoltából Szimőn. Az egyik gazda éppen nem volt otthon, amikor kom­bájnnal learatták a szomszédok kukoricatermését, ezért végül kézzel kellett betakarítania a ku­koricát. A mi nagy szerencsénk­re! Hiszen a kombájn aratta ku­koricának már nem tudjuk hasz­nálni a héját. így lett a miénk a fóliasátor alá mentett száraz csu­hé” - meséli lelkesen, miközben korát meghazudtoló fürgeséggel peregnek ujjai között a vékony csuhérudacskák, fonogat szor­galmasan. Elárulja, többnyire tavasszal ér­keznek ismerősöktől és barátoktól a megrendelések. Ki ne szeretné szép fonott kosárba tenni a hímes tojásokat, vagy díszes kenyérko­sárban tálalni a péksüteményt a locsolóknak. Ilyenkor kukorica­háncsból font szalvétatartóval, mutatós falvédővel varázsolják ünnepivé otthonaikat a háziasz- szonyok. A népi hagyományokat ápoló kézműves asszony kacagva meséli, hogy a konyha meszelését vállaló mesterember, látva mun­káit, fizetésképpen üvegpoharai­ra kért díszes burkolatot kukori- cacsuhéból. Szívesen eleget tett a kérésének. Pohár- és edényaláté­teket, négyzet alakú és kerek ko­sarakat formáz szívesen, meg fal­védőket. „Lányom és unokám, meg a szomszédasszonyom kéré­sére készítettem mutatós válltás­kákat is” - rakja elém nem kis büszkeséggel alkotásait. Az édes­anyától ellesett kosárfonást sem felejtette el, ezekből különböző méretűeket készít. A fonás a fájdalomcsillapítója „Persze, csak akkor, ha az egészségem engedi” - teszi hozzá szomorúan, az iménti mosolyát egy pillanatra beárnyékolja az évekkel ezelőtti, komoly betegség emléke. Veronika ugyanis sklerozis multiplex beteg­ségben szenved. Szerve­zete valami oknál fogva olyan ellenanyagokat ter­mel, melyek károsítják az idegpályák szigetelőanya­gát. A betegség a test ellenálló-ké­pességének gyengülésével jár, és a gyógymódokkal egyelőre csak a tünetek mérséklését érik el az or­vosok. A betegnek most is hólya­gok feszülnek a talpán, járni is alig bír. Vannak időszakok, ami­kor a nagy fájdalmak miatt fel sem tud kelni az ágyból. A háló­szobában, ahol megmutatja hím­zéseit, faliképét, ott áll a tolószék arra az esetre, amikor jártányi ereje sem marad. Veronikát éven­te néhányszor kórházban vagy gyógyfürdőben kezelik. Sok bará­tot, kedves ismerőst kapott aján­dékul az egészségügyi intézmé­nyekben töltött hetek és hónapok során, mára ennek köszönhetően Csehországba is ismerik, kedvelik a munkáit. Unokái, Dávid és Veronika is próbálkoznak a csuhéfonással. Az ügyeskezű mestertől nemcsak ők, hanem a Regionális Műelődési Központ játszóházait látogató gyerekek is elsajátítják a téli és ta­vaszi rendezvények alkalmával a fortélyokat. „Sajnos, nem minden­ki tartotta fontosnak megtanulni a régi idők mesterségeit. Pedig a szüleik, nagyszüleik ott dolgoztak mellettük a családi házban. Nem is tudják továbbadni a hagyomá­nyokat. Talán, ha rá lettek volna kényszerülve, mint én apró ko­romban, jobban értékelnék e szép hagyományt” - töpreng Veronika. A nedves csuhét fakeretre vert szö­gek közé húzza, majd a horgolótű­re emlékeztető pálcákkal fürgén eligazgatja. Öröm nézni munká­ját, mert ilyenkor megfeleledkezik a betegségéről. Fonott csodákkal enyhíti a fájdalmát nap mint nap, elhessentve a komor gondolato­kat. Tavaszvárás idején, húsvét ünnepén idén is nagyon sok ott­honban gondolnak majd a naszvadi hagyományokból erőt és szépséget merítő kézművesre. Munka az alapanyaggal „Nem mindenki tartotta fontosnak megtanulni a régi idők mesterségeit.” Miss Universe: Nemeth Gabriella két díjat is nyert „Ugyanolyan kedves és nyílt leszek, mint eddig” KOCUR LÁSZLÓ A múlt héten szombaton volt a világ tán legrangosabb szépség- versenye, a Miss Universe a szlová­kiai fordulója. A több mint ezer je­lentkező közül a döntőbe csak a legszebb tizenkét lány juthatott be, köztük egy magyar lány is, a somorjai Németh Gabriella. Szá­mára a verseny jól indult, ugyanis néhány nappal a megmérettetés előtt a sajtó képviselői őt találták a legszebbnek, így ő kapta a Miss Media címet. Gabi elmondta, az újságírók döntése után az addig felhőden- nek mondható viszony érezhetően hűvösebbé vált, de személyeske­désre szerencsére nem sok idő ma­radt, mivel a sajtóbemutató után a Nemzeti Teniszközpontban foly­tatták a felkészülést. A csarnok­ban még soha nem állt ekkora színpad, az élő közvetítés miatt semmit sem lehetett a véletlenre bízni, hajszálpontosan be kellett állítani a fényeket és a kamerákat, nekik pedig minden újraállítás al­kalmával meg kellett ismételni a koreográfiát, hogy a rendező lássa a végeredményt. így a lányoknak fárasztó három napjuk volt. Reg­gel kilenctől este tízig gyakorolták azt, amit szombaton egy ország láthatott. Gabriellát a szépségversenyre sárga ruhába öltöztették. Noha kedvenc színei közé inkább a fehér és a piros tartozik, mégis díjazta a sárga ruhákat, mivel azok a képer­nyőn nagyon jól mutatnak. Úgy látszik, a nézők is hasonlóan gon­dolkodtak, mivel Gabi az újság­írók díján kívül a közönségét is megszerezte. Több mint húszez­ren voksoltak rá sms-ben; ez a szám példátlan a verseny eddigi történetében. Igaz, a korona végül nem az ő fejére került, de még csak 19 éves, jó pár szépségverse­nyen indulhat még... A csillogó, örömódás díjkiosztó után azonban hangulati mélypont következett, ezt a nézők már nem láthatták. Több lány számított rá, hogy a mellékdíjak közül legalább egyet elvisz, az összesen kiosztha­tó kilenc díjon azonban négy lány osztozott. Azok, akik üres kézzel távoztak, nehezen viselték a kiala­kult helyzetet. A lányok órákra el­tűntek, csak hajnaltájt kezdődött valami buliféle, ami aztán a várt­nál sokkal jobban folytatódott. Va­sárnap reggel a díjak tényleges át­adása után mindenki felszabadul­tabban, vidáman távozott. Gabi a verseny után több száz sms-t és telefonhívást kapott, de - ahogy ez ilyenkor lenni szokott - fotózásra is természetesen több felkérést kapott. Lehet, hogy a kö­zeljövőben valamelyik televíziós csatornán láthatjuk őt viszont, ugyanis több tévétársaság is felfi­gyelt rá: túl azon, hogy jól mutat a képernyőn, szép a hangja is, és jó a „szövege”. Ennek ellenére úgy gondolja, a verseny lényegileg semmit nem változtatott életé­ben. „Ugyanolyan kedves és nyílt leszek ezután is, mint a verseny előtt voltam” - mondja. Németh Gabriellára több tévétársaság is felfigyelt (TASR-felvétel) Ujjai között vékony csuhérudacskák peregnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom