Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-22 / 68. szám, hétfő

ARANY ÁSZOK LIGA Tavasszal még nem kapott gólt a Fradi 20. oldal II. LIGA Csallóközi sikerek a nyitányon 22. oldal 2004. március 22., hétfő 8. évfolyam 12. szám A Ferrari német pilótája pályafutása 72. győzelmét aratta (Reuters-felvétel) Forma-1, Malajziai Nagydíj: Baumgartner Zsolt célba ért ugyan, de nem elégedett Schumacher ismét tarolt Meghalt egy kisfiú Tragédia a raliversenyen Cádiz. Egy négyéves kisfiú éle­tét veszette, három felnőtt pedig súlyosan megsérült egy spanyo­lországi raliversenyen, amikor egy autó a nézők közé csapódott. A tragédia a dél-spanyolországi Ar­cos de la Fronetera és Algar közöt­ti útszakaszon történt. Az egyik versenyautó, eddig ismeretlen ok­ból, lesodródott az útról és több szurkolót elgázolt, (mti) Cselgáncs: magyar sikerek Pálkovács olimpiai induló Rotterdam. A 66 kg-os Ungvári Miklós megnyerte a rotterdami A- kategóriás, egyben olimpiai selej­tező cselgáncsversenyt, s ezzel már biztos ötkarikás résztvevőnek tekinthető. Az Európa-bajnok a múlt hét végén kvótát szerző 100 kg-os Kovács Antal után a máso­dik magyar dzsúdós, aki bebizto­sította ötkarikás szereplését. Ugyancsak olimpiai induló a szlo­vákiai Pálkovács Zoltán, aki 100 kilósok között második lett Rot­terdamban, csupán a döntőben kapott ki a német Jurackától. A 21 éves rimaszombati származású dzsúdós remek sorozatot produ­kált, két hete Budapesten győzött, múlt héten Prágában pedig szin­tén második lett. (mtí/sita) SPORTFOGADÁS A LOTO 12. játékhete (vasár­nap) I. húzásának nyerőszámai: 2, 12, 22, 33, 48, 49; pótszám: 7. II. húzás: 2, 14, 15, 19, 26, 45; pót­szám: 9. JOKER-szám: 211922. LOTO 5 a 35-ből: 8, 11, 20, 26, 30. A KE­NŐ 10 szombati sorsolásának nyerőszámai: 2,10,11,12,14,23, 25, 28, 32, 38, 39, 46, 48, 52, 53. 60, 64, 65, 70, 76. Vasárnap: 7, 14, 24, 25, 27, 32, 36, 42, 43, 45, 52, 54, 61, 62, 71, 73, 74, 75, 77, 78. A magyar ÖTÖSLOTTÓ 12. já­tékhetének nyerőszámai: 24, 38, 45,48, 89; JOKER-szám: 879657. A HATOSLOTTÓ nyerőszámai: 3, 4, 13, 35, 39, 44; pótszám: 17. (TXT, mti) Sepang. Michael Schuma­cher révén magabiztos Fer- rari-sikert hozott az 55. Forma-l-es világbajnokság második futama, a Malaj­ziai Nagydíj. A hatszoros világbajnok német sztár pályafutása 72. diadalát ünnepelte. Baumgartner Zsolt (Minardi) a 16. he­lyen ért célba. ÖSSZEÁLLÍTÁS Michael Schumacher, a Ferrari hatszoros világbajnoka az idény­nyitó után megnyerte a Malajziai Nagydíjat is, amelyen a magas hőmérséklet ellenére meglepően kevés kieső akadt, az autók jól bír­ták a kánikulát. A futam hőse azonban nem Schumacher, hanem Jenson But­ton volt. A BAR fiatal angol pilótá­ja már a tesztidőszakban is előrukkolt néhány figyelemre méltó eredménnyel, s noha akkor sokan legyintettek, mondván, csak blöfföl a csapat, Button bebi­zonyította, hogy valóban számol­ni kell az istállóval. Melbourne- ben hatodik lett, hogy aztán Ma­lajziában élete eddigi legnagyobb sikerét érje el: harmadikként fu­tott be, így pályafutása során először (de feltehetően nem utol­jára) felállhatott a dobogóra. A McLaren idénye ezzel szemben katasztrofálisan alakul, Kimi Rá- ikkönen a sepangi viadalt sem tudta befejezni motorhiba miatt, s David Coulthard is csak kettőt lé­pett előre a melbourne-i nyolca­dik helyhez képest. A Williams sem lehet teljesen boldog, mert Juan Pablo Montoya ugyan második lett, de Ralf Schu­macher motorhiba miatt idő előtt kényszerült kiszállni. A Toyota to­vábbra sem találja a ritmust, ismét csalódást okozott a da Matta, Panis duó, elismerés illeti viszont a Säu­bert: a Baumgartnernek beintő Mássá elcsípett egy pontot. Apro­pó, Baumgartner: a magyar ver­senyző elkormányozta a célig a Mi- nardit, de teljesen elégedett nem lehet: a célba érkezettek közül sen­kit sem tudott megelőzni, sőt, négy körös hátránya miatt a kiesett Sza- to Takumát is elé rangsorolta a szá­mítógép (16. lett). Csapattársá­nak, Bruninak három körös hát­ránnyal a 14. hely jutott. „Iszonya­tosan elfáradtam, hiszen a nehéz időjárási körülmények mellett ezúttal az autó is szélsőségesen vi­selkedett. A csapatnál mindenki örül annak, hogy mindkét Minardi célba ért, hiszen ezzel a Bahrein- ben rendezendő nagydíj időmérő edzését tettük egyszerűbbé ma­gunknak. Az ugyan nagyon sokat jelent, hogy célba értem, és egy tel­jes versenyen át szokhattam az au­tót, de titkon ennél sokkal jobb versenyben reménykedtem” - mondta Baumgartner Zsolt. Malajziai Nagydíj, végeredmény: 56 kör, 310.408 km - 1. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:31:07.490 ó (átlag: 204.384 km/ó); 2. Montoya (kolumbiai, Williams-BMW) 1:31:12.512; 3. Button (angol, BAR-Honda) 1:31:19.058; 4. Barrichello (bra­zil, Ferrari) 1:31:21.106; 5. Trulli (olasz, Renault) 1:31:44.858; 6. Coulthard (skót, McLaren-Merce- des) 1:32:00.588;...16. Baum­gartner Zsolt (Minardi-Cos- worth) 4 kör. (mti, o-o) BAJNOKI PONTOKÉRT Kosárlabda Férfi Extraliga, az 1-6. helyért, 10. forduló: Nitra-Komárno 76:75 (27:40), a komáromiak le­geredményesebb pontszerzői Kablar 20, Ridzon és Jurík 15-15; Lucenec-Handlová 105:90 (51:40); Levice-Svit 76:72 (43:50). 1. Lucenec 28 23 52416:2005 51 2. Svit 28 17 112301:1935 45 3. Nitra 28 17 112243:2125 45 4. Komárno 28 15 132242:2416 43 5. Handlová 28 14 142275:2367 42 6. Levice 28 10 182102:2259 38 A 7-10. helyért, 6. forduló: Prie­vidza-Kosice 63:86 (34:48); In- ter-Zilina 76:58 (45:31). 7. Inter 24 13 111815:1756 37 8. Kosice 24 12 121856:1802 36 9. Zilina 24 7 161762:2025 31 10. Prievidza 24 4 201682:2035 28 Kézilabda HIL, 27. forduló: N. Zámky-Presov 31:31 (12:17), SKP Bratislava-Hranice 23:22 (11:7), Hlohovec-Pov. Bystrica 28:26 (15:18), Secovce-Trnava 17:29 (10:15), Louny-Karviná 25:34 (15:17), Zubrí-Kostelec 31:35 (15:17), Frydek-Mís­tek-Allrisk Praha 36:24 (10:12); Dukla Praha-Kosice 28:25 (13:12). A bajnokság állása: 1. Fr. Místek 27 21 0 6 872:69442 2. Presov 27 19 3 5 830:70141 3. Dukla 27 19 2 6 771:65340 4. Karviná 27 20 0 7 801:72840 5. Pov. Bystrica 27 17 1 9 778:642 35 6. N.Zámky 27 17 1 9 828:772 35 7. Allrisk 27 17 1 9 729:677 35 8. Kosice 27 17 1 9 789:767 35 9. Trnava 27 13 0 14 758:715 26 10. Kostelec 27 10 2 15 784:796 22 11. Zubrí 27 9 4 14 736:757 22 12. SKP 27 6 2 19 703:768 14 13. Hranice 27 6 1 20 726:82213 14. Louny 27 5 2 20 710:861 12 15. Hlohovec 27 5 1 21 587:841 11 16. Secovce 27 4 1 22 650:844 9 WHIL, 21. forduló: Michalov- ce-Cheb 32:22 (16:11), B. Bystri- ca-Bánovce 45:16 (22:4), Kuno- vice-Sal’a 16:29 (10:16), Vese- lí-Olomouc 18:29 (9:11), Surany-Partizánske 18:21 (9:13), Slavia Praha-Zlín 30:29 (13:17). 22. forduló (előrehozott mécs­esek) : Michalovce-Kunovice 40:14 (20:5). Tóth 13 hazai gólt dobott, Olomouc-Cheb 37:19. A bajnokság állása: 1. Sala 21 20 0 1 687:422 40 2. B. Bystrica 21 17 1 3 596:419 35 3. Otomouc 22 15 3 4 614:497 33 4. Michalovce 22 14 2 6 654:544 30 5. Slavia 21 13 1 7 603:509 27 6. Partizánske 21 12 0 9 554:525 24 7. Zlín 21 8 3 10 499:491 19 8. Bánovce 21 6 3 12 521:660 15 9. Surany 21 6 2 13 493:602 14 10. Veselí 21 4 0 17 402:558 8 11. Cheb 22 3 1 18 423:574 7 12. Kunovice 22 2 0 19 405:656 4 A Chebtől a bajnokság végén két pontot levonnak! Röplabda Férfi Extraliga, playoff-negyed- döntő, második mérkőzések: Presov-Zilina 3:2 és 3:1, az állás: 2:0; Zvolen-Humenné 3:0 és 1:3, az állás: 1:1. A 7-10. helyért, 1. forduló: N. Mesto n/Váhom-Du- bová 3:0, Stará Eubovna-STU Bratislava 1:3. (ie) Jégkorong ST Extraliga, rájátszás: egyenlített a Slovan Botrányba fulladt a hajrá SITA-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Hétvégén folytató­dott a Jégkorong ST Extraliga elődöntője. Szombaton a Slovan magabiztos győzelmet aratott, va­sárnap viszont kiegyenlített küz­delmet láthatott a nyolcezer néző. Szombati mérkőzés: SLO- VAN-ZVOLEN 8:2 (2:1, 4:1, 2:0), gólütők: Kul’ha (2., 29.), Pavlicko (9.), Vlk (26.), Skoliak (36.), Ma­cho (37.), Lazo (46., 47.), ill. Ci- bufa (15.), Skuta (39.). Játékve­zető: Országh, 8200 néző. Kiállí­tások 13:14, emberelőny kihasz­nálása 4:1. Ideges légkörben zajlott a talál­kozó, főleg a második harmadban szabadultak el az indulatok, gyors egymásutánban kerültek a bün- tetőpadra a zólyomi hokisok, akik 22 mérkőzés után szenvedtek újra vereséget. Kis híján a lelátón is botrány tört ki, a hazai szurkolók csetepatét kezdeményeztek a zó­lyomi csapatot elkísérő ötven drukkerrel, s végül a biztonsági szolgálat embereinek kellett köz­belépniük. Vasárnap: SLOVAN-ZVOLEN 5:3 (0:1, 2:2, 3:0), gólszerzők: Visnovsky (26.), Kulha (34.), Pav­las (42., 45.), Macho (52.) ill. Ha- rabin (13., 40.), Cibul’a (21.). A négy győzelemig tartó párharc ál­lása: 2:2. Sokkoló jelenetek ját­szódtak le a mérkőzés után: Mar­tin Mráz, a zólyomiak cserejáté­kosa megtámadta Rudolf Lauff já­tékvezetőt, és ököllel többször is megütötte. Az elődöntő kedden Zólyom­ban folytatódik. A rájátszás másik ágán a trencséni Dukla már beju­tott a fináléba, miután 4:0-ás összesítéssel bizonyult jobbnak a HC Kosice együttesénél. Női kézilabda Bajnokok Ligája: kiesett a Fradi Elődöntőben a Dunaferr MTI-HÍR Dunaújváros/ Slagelse. Kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé a női kézilabda Bajnokok Ligá­jában a Dunaújváros, a Ferencváros azonban hétgólos vereséget szenve­dett a dán Slagelse otthonában. DUNAFERR-PODGORICA (szerb-montenegrói) 29:24 (16:11); legjobb dobók: Nagy 8, Radulovics, Ferling 7-7, Kindl 4, illetve Kolako- vics 6, Knezevics 5. Továbbjutott: a Dunaferr, kettős győzelemmel, 60:50-es összesítéssel. A Dunaújváros ellenállhatatla­nul játszott, és a hajrában már igazi „örömkézilabdát” mutattak be. A Dunaferr a két mérkőzés alapján semmi kétséget sem ha­gyott afelől, hogy sokkal jobb ri­válisánál, és egyik fő esélyese a legrangosabb európai kupának. SLAGELSE-FERENCVÁROS 32:25 (19:8). Továbbjutott: a Sla­gelse, 60:55-ös összesítéssel. A lelkes magyarok tíz percig jól tartották magukat, aztán elhúzott a Slagelse. A Ferencváros az első ta­lálkozón erőn felül teljesített, most viszont a rivális igazolta félelmetes hírnevét. Az EHF Kupában elődöntős lett a Győri Graboplast ETO KC, miután a negyeddöntő hazai visszavágóján 29:23-ra legyőzte a dán GOG Gudmét (összesítésben 55:51). Kettős vereséggel búcsúzott a női kézilabda KEK-től a Vác, miután a negyeddöntő hazai visszavágóján 30:26-ra kikapott az osztrák Hypo Niederösterreich csapatától, s így 60:41-es összesítéssel az osztrákok jutottak tovább. SPORTHÍRADÓ ♦ Rövidpályán világcsúcsot állított fel 1:04.79 perccel a női 100 méte­res mellúszásban Tara Kirk, az Egyesült Államok egyetemi bajnok­ságán. ♦ Remák Zoltán (ZP Sport Podbre- zová) összesítésben a 12. helyen zárt a Miklós királyról elnevezett ötnapos nemzetközi kerékpárver­senyen Szerbia-Montenegróban. ♦ Az etióp Kenenisa Bekele nyerte a férfiak rövid távját, a 4 km-t a 32. mezeifutó világbajnokságon, Brüsszelben. A nők hosszú távján, 8 km-en hatalmas meglepetésre az ausztrál Benita Johnson győzött. ♦ Elválik feleségétől Marcelo Ríos chilei teniszező: az egykori vilá­gelső három éve vette el Giuliana Sotelát, s a házasságból egy kislá­nyuk született. ♦ A spanyol Oscar Freire nyerte meg a 95. Milánó-San Remo ke­rékpárversenyt, az országúti Világ­kupa nyitó viadalát. A második he­lyen a német Erik Zabel, a harmadi­kon az ausztrál Stuart O’Gready végzett. ♦ Az első helyen kiemelt Roger Fe- derer és Tim Henman (9.) jutott be az Indian Wellsben zajló 2,8 millió dolláros férfi tenisztorna döntőjé­be. A svájci klasszis három játsz­mában, óriási küzdelemben 4:6, 6:3, 6:4-re győzött a hazai közön­ség kedvence, Andre Agassi ellen, míg a britnek jóval könnyebb dol­ga volt a grúz Irakli Labadzéval (6:3,6:2). ♦ A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) fegyelmi bizottsága tíz hó­napra eltiltotta Szimona Pejcsevát: a háromszoros világbajnok bolgár versenyző szervezetében egy au­gusztusi ellenőrzés során a tiltólis­tán szereplő furoszemid jelenlétét mutatták ki. ♦ NBA-eredmények: Washing- ton-Atlanta 94:84; Toronto-Chica­go 91:96; NY Knicks-New Jersey 79:65; Cleveland-Utah 88:97; In- diana-Sacramento 92:94; New Or- Íeans-Seatúe 80:91; Detroit-Den­ver 94:75; Dallas-Boston 120:104; Phoenix-Minnesota 80:93; LA La- kers-LA Clippers 106:100; Golden State-Houston 90:84; Miami-Phi- ladelphia 101:69; AÜanta-Utah 81:87; Memphis-Indiana 99:95; Chicago-NY Knicks 87:81; San An- tonio-Boston 103:87; Phoe- nix-Milwaukee 123:111; Port- land-Orlando 92:73.

Next

/
Oldalképek
Tartalom