Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)
2004-03-20 / 67. szám, szombat
„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ’’ (Arany János) CSALÁDI KOR „A gazda pedig mond egy szivesjó estét, Leid, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével ’’ (AranyJános) 2004. március 20., szombat 8. évfolyam 12. szám Válás esetén az ember semmilyen körülmények közt ne hagyja el a lakását, nincs ugyanis, aki megvédje jogait, ha a másik fél ki akarja semmizni Ádám és Éva, de nem a teremtés, egy lakás története Már óvodába is együtt jártak. Igazi jó barátok a gimnázium második osztályában lettek, s csak később, harmadik vége fele, negyedik elején szerelmesek. Az érettségi után együtt költöztek a nagyvárosba, hogy ott folytassák tanulmányaikat. MOLNÁR MIRIAM Eleinte kollégiumban laktak, majd miután összeházasodtak, albérletbe költöztek. Éva dolgozott már, Ádám tovább tanult. Közben az évek teltek, szerettek volna végre igazi otthont teremteni, s a nagy akarásnak az lett a vége, hogy nyolc év után sikerült is egy belvárosi lakás bérleti jogára szert tenni. Mivel Ádám közben már a harmadik egyetemre járt, éppen tán doktorált, Évának egyedül, magánkölcsönökből kellett a finanszírozást megoldania, de megoldotta és örömmel költözött be a tágas két szobába. A sajátja végre, gondolta. Bár akkor már borult az ég a házasság felett, de nem volt még se zápor, se zivatar, se jégeső... Távolodás Ám arra is eljött az idő. Hosszas és fájdalmas hezitálás után Éva egy nap úgy döntött, egy időre eltávolodik férjétől, hogy házassága krízisét jobban át tudja látni, és lehet, úgy valamiféle megoldást is talál. Mivel az együtt töltött évek alatt elkerülte őket a gyermekáldás, Éva egyedül, külföldön vállalt alkalmi állást. Ádám közben sem volt túl agilis a krízis elemzésében, nemhogy a megoldásában. Hat hónap után Éva visszatért, ám amikor azt tapasztalta, ugyanaz a hangulat, ugyanaz az Ádám fogadja, akitől fél éve elutazott, egy szál kofferral távozott a lakásból. Nem látott lehetőséget a házasság megmentésére. Éva, amúgy a türelem és tűrőképesség példaképe, két teljes éven át próbált megegyezni férjével lakásuk ügyében. Ádám viszont hajtha- tadan volt. Kitartott véleménye mellett, hogy Éva önszántából ment el, amivel egyszer s mindenkorra lemondott a lakásról. Hozzátette ugyan, hogy ha esetleg meggondolja magát és visszajön hozzá, lakhat ott, egyébként felejtse el a lakást. Válás után Tizenkét évi házasság után Éva beadta a válókeresetet, s mivel jó két éve nem éltek már együtt, minden gond nélkül elválasztották őket. Mielőtt azonban a vagyonel- osztásra kerülhetett volna sor, Ádám előállt egy korszakalkotó ötlettel: vegyék meg közösen a lakást a szövetkezettől, hogy aztán magasabb áron adhassák el, s a pénzen megosztozva, ki-ki könnyebben szerezhet egy egyszobást. Logikusnak tűnt a gondolatsor, Éva meg mindig is adott Ádám szavára, beadta hát vele közösen a lakásvételi kérvényt. A bürokrácia szörnyű dolog, az ügyintézés lassú, mondogatta Ádám, amikor Éva néhány hetenként felhívta, hogy érdeklődjék, mégis, mi újság van a lakásvétellel. Addig kárhoztatták együtt a bürokratikus hivatalnokokat, mígnem egy nap Éva maga ment be, hogy megsürgesse a dolgot. Legnagyobb meglepetésére az illetékes hivatalnok egy hitelesített dokumentumot mutatott neki, amely tanúsága szerint Ádám két szomszéd' vallomásával alátámasztva kijelenti, Éva két éve nem lakik a bejelentett címen, ő a hollétéről sem tud, volt felesége a lakás iránt sem érdeklődik, valószínűleg külföldön tartózkodik, így bizonyos, hogy nem tart igényt a tulajdonjogra. Csalás és ámítás Ádám nyilvánvalóan magának akarta a lakást, csakhogy Éva nélkül nem tudta megvenni. Hogy belső segítséget kapott ebben a majdnem tökéletesen végrehajtott csalásban, az is biztosra vehető, hiszen a hivatalból Évát senki soha nem kereste. A két éve albérletbe szorult nő ekkor már nem tehetett mást, leállította a lakásvételt, és felújította perét a közös ingadant illetően. Ádám, mint általában, ha problémát kellett megoldani, úgy tett, mint akire nem tartozik a dolog. Nem jelent meg kétszer a tárgyaláson, a per újabb évekig húzódott. Egyszer csak megjelent egy soron levő tárgyaláson, megbánást tanúsított, de mire az ügyet lezárhatták volna, a pert bonyolító bíró nyugdíjba vonult. Mindeközben Ádám természetesen nyugodtan együtt élt a még a válás előtt szerzett barátnőjével a lakásban, Éva pedig időközben újra férjhez ment, egy év leforgása alatt világra hozott két gyermeket, s így szoroskodtak a kicsivel s a még kisebbel négyen egy albérleti garzonban. A sok huzavona után új tárgyalást írtak ki új bíróval, akinek fogalma nem volt az esetről, de hiába is lett volna, mert Ádám megint csak nem jelent meg. Évának pedig, ügyvédje szerint is, semmi esélye nem volt bármilyen igazságos megoldásra, mégpedig annál az egyszerű oknál fogva, hogy annak idején önszántából hagyta el a lakást. S ha a bíróság kötelezte volna is Ádámot, hogy biztosítson volt nejének a közös vagyonrész fejében egy másik lakást, ennek valóra váltása évekig is elhúzódhatott volna, hiszen határidő ilyen esetekben nincs. A legalább hárommilliót érő lakásért Ádám 150 000 koronát ajánlott Évának az időtlen időkig tartó rendezési huzavona után. És mivel tanult szakemberek kiokosították Évát, hogy ha ezt visszautasítja, úgy jár, hogy még ettől az ösz- szegtől is elesik, hiszen az ügy akár életük végéig is húzódhat, ő totyogó és karonülő lányára nézve elfogadta az összeget, így sikerült lefizetnie a kölcsönöket, s keríteniük végre egy kétszobás albérletet. Happy end nincs Mint ahogyan tanulság sincs, hacsak az nem, hogy az ember semmilyen körülmények közt ne hagyja el a lakását. Nincs ugyanis, aki megvédje jogait, ha a másik fél ki akarja semmizni őt. A válás általában véve is nagyon fájdalmas és bonyolult folyamat. Éva esete sajnos nem egyedülálló eset, és nem is kizárólag a feleség az, aki pórul jár. Férjekkel is meges- hetik ugyanez. A megoldás az volna, * ha olyan társadalomban élnénk, ahol az Ádáméhoz hasonló magatartás erkölcsileg volna elfogadhatatlan, és azt, aki hasonlóképpen mások kárára manipulál a törvény adta lehetőségekkel, azt az emberek egyszerűen kirekesztenék maguk közül. De sajnos nem ilyen társadalomban élünk, így saját és gyermekeink érdekében szinte kötelezően gyakorolnunk kell a gyanakvást. Még akkor is, ha gyanakvónak lenni ellenünkre való. Máskülönben úgy járhatunk, mint Éva: törleszthetünk valamit, ami már nem a miénk, s közben kénytelenek leszünk bérelni a másét. (Illusztrációs felvétel) A szimpatizánsok reménykednek, hogy Európa sok jót hoz majd, a kétkedők meg attól tartanak, hogy az emberek nem fognak egyik napról a másikra megváltozni Európán innen és túl - egy rosszabb és jobb időket is megélt nagymama monológja FIALA ILONA A nagymama duzzogva fogadta fiát és családját.- Karácsony óta nem voltatok nálam. És akkor is, épp csak jöttetek és mentetek. Ha fölhívtok, nem bírjátok kivárni, amíg végigmondom a mondatot, közbevágtok, mert siettek, mindig „éppen” mentek valahová.- Nagymama, ne morgolódj már annyit - vág közbe az idősebbik unoka. - Születésnapod van, elő a jókedvvel! Nézd, milyen szép szvet- tert vettem neked, s ezt már a saját fizetésemből.- Igazán nagyon szép, de annak jobban örülnék, ha gyakrabban látogatnátok.- Nagymama, tudod te, hacsak tehetjük, eljövünk, de azt is tudod, hogy van a munkával: annak kell állnia az első helyen. Pedig hidd el, százszorta inkább hozzád jönnék, mint a munkahelyemre - pedig nem is a legrosszabb hely -, mert téged mindennél jobban szeretlek. Ez a huncut gyerek megint szíven találta szavaival a nagymamát. Megint elhallgattatta, pedig a nagymama három hónapon át mondogatta magában, hogy márpedig most kipakol. Szó szerint azt tervezte, hogy alaposan leszidja őket, megmondja a véleményét, hogy csak rohannak, hajszolják a pénzt, emellett hálátlanok, szívtelenek. De ez a Bandi gyerek, ez nagyon ért a nagymama nyelvén. Mindig leveszi a lábáról. Legalább egy kicsikét duzzogok még, gondolja magában a nagymama, s ennek jeléül félretolja a szép új szvet- tert.- Nagymama, ne csináld! Vesd le ezt az öreget! Ilyen kopott, szakadt szvetterben akarsz te Európába menni?- Bandi gyerek, Bandi gyerek! - így indul a várhatóan hosszabb terjedelmű szóáradat. Mert amikor a nagymama hatalmas sóhajtásokkal kísérve mondja ki valakinek a nevét, akkor biztos, hogy azután komoly elmélkedés, mély fejtegetés következik. - Ne legyek én semmi jónak az elrontója. Ne vegyétek úgy, hogy talán ellenzem az előrehaladást. Csak hát én már annyi mindent megértem!... Nem nagyon vágyom az újra, a változásra. Életem leghőbb vágya az volt, hogy a kitelepítés után újra hazatérhessek a falumba. Hála a jó Istennek, ez megadatott nekem és a családomnak. Visszajöhettünk Csehországból, s akkor azt mondtam, hogy nem is vágyhatom többre. Na azt azért mindig az imáimba foglalom, hogy ti egészségben, békességben éljetek... Hanem ez az Európa! Hát azért félek egy kicsit. Mert, ugye, a szimpatizánsok abban reménykednek, hogy sok jót hoz majd a számunkra. Én meg attól tartok, hogy az emberek nem fognak egyik napról a másikra megváltozni. Márpedig mindennek az alapja az ember. Vagy azt akarjátok mondani, hogy májustól kedvesebb lesz a boltos Mari a vevőkhöz, vagy hogy a buszjárat nem fog kihagyogatni? Hogy ne is mondjam! Január végén be kellett mennem Újvárba a korai busszal, vérvételre. Hát a busz egyszerűen nem jött. Pedig sokan vártak rá, akik Újvárban dolgoznak. Mindenki kétségbe volt esve, a volkswagenesek majdnem sírtak mérgükben, mert hogy az ilyen könnyelmű hiányzás nagy anyagi veszteséget jelent számukra. Aztán hazajöttem, telefonáltam a nővérkének, hogy most mit tehetünk. Mondta, hogy menjek be másnap. Akkor meg ő nem jött, mert elaludt, s lekéste a buszt. S az egész poliklinikán nem akadt egy jótét lélek, aki vért vett volna tőlem. így aztán háromszor kellett reggel ötkor kelnem, s a hideg télben autóbuszoznom. És nehogy azt higgyétek, hogy a buszban leülhettem. Dehogy! Az ülőhelyek mind foglaltak voltak. S olyan fáradt volt mindenki, amint lehuppantak az ülésre, azonnal el is aludtak. Én nem tudom, mi történt az emberekkel. Vagy durvák, vagy közömbösek egymáshoz. Azért régebben ez nem volt így. Miféle Európa lesz ebből? Nekem igazán mindegy, mi elvagyunk a Mor- zsival most is, elleszünk ezután is. Csak titeket féltelek. Mostanában azért imádkozom, hogy jobbra forduljon a sorsotok. Nemcsak a tietek, hanem az egész világ sorsa. De az a rengeteg erőszak, amit a tévében meg a rádióban mondanak... Hogy messze mentem Európától? Nem hiszem. Ha kimegyek a kapun, itt is ilyeneket hallok: betörtek az iskolába, kirabolták a kocsmát, valakit megvertek, leütöttek... Azt már ne is mondjam, hogy a szomszéd fiatalasszony hetente legalább kétszer alszik nálam a kislányaival, mert ilyen időszakokban jön rá a Rudira a rapli. S ha legalább aludna szegény, de végigsírja az éjszakát. S nincs rá mód, hogy megszabaduljon attól az átkozott munkakerülőtől. Persze, nem mindenki munkakerülő. Nagyon is szeretnének az emberek dolgozni, de nem jut mindenkinek munka. így aztán nehéz boldogulni. Itt ez a szegény Pista a harmadik szomszédból. Egész életében buszvezető volt. Most meg elbocsátották - három évvel a nyugdíjazása előtt. Mi lesz vele és a családjával? Ott az a két ügyes gyerek. Mindketten egyetemisták. Hogy fognak megélni az anyjuk fizetéséből? Hogy ösztöndíjjal? És tudod te, mi az ösztöndíj az apai keresethez képest? És el tudod képzelni, mit él át az ember, ha így elbánnak vele? Igen, másokkal is elbánnak. Hát éppen ez az, ami aggaszt. Az a rengeteg csalás, lopás, szélhámosság! Hogyan létezik, hogy a szélhámosoknak olyan jól megy a soruk, a rendes embernek meg nincs becsülete? Hiába igyekeznek néhányan előretolni az ország szekerét, ha a többség csak a maga malmára hajtja a vizet. Hát ez az, ami nyomaszt engem, s ez a nyomás olyan erős, hogy nem tudok tőle derűlátó lenni. De azért szorítok. Ti talán megéritek, hogy tényleg megváltoznak az emberek, s akkor már valóban jobbra fordulhat a világ sorsa.
