Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-15 / 62. szám, hétfő

AUTO-MOTOR 2004. március 15., hétfő 8. évfolyam 11. szám Jó térkínálata, viszonylag gazdag szereltsége és elfogadható ára teheti vonzóvá, hiszen mindkét szerényebb szereltségű változata olcsóbb, mint 400 ezer korona Kia Rio 1.3 LS Combi: A márka új alapmodellje Több éves távoliét után tért vissza piacunkra a dél­koreai Kia. S ahogy az ilyenkor lenni szokott, rá sem ismertünk a modell­palettájára. Eltűnt róla minden, amit eddig ismer­tünk, csupa új név jelent meg helyettük. Ezek egyi­ke az egzotikus csengésű Rio, amely a jelenlegi kíná­lat alapmodellje. Kombi karosszériával és a kiseb­bik motorral kaptuk meg tesztelésre. VAS GYULA Külalak, besorolás A kombi karosszériához máris hozzá kell fűznünk, hogy piacun­kon csak ez a változat kapható, a négyajtós szedán nem. Mint képe­inken is látható, nagyon szép kom­biról van szó: ha­táros beütésnek nyoma sincs, el­lenkezőleg, az íveken ereszkedő far az autó leg­szebb része. Rá­adásul nem is kellett túl nagy adót fizetni érte, hiszen a csomag­tér minden válto­zatban elfogad- Egyszerű, de funkcionális ható méretű. Ami pedig a besorolást illeti, a Kia Rio akár résmodellnek is nevezhető a kompakt és az alsó középkategória között, de kétségtelenül az előbbi­hez áll közelebb. Ilyen minőségé­ben a Skoda Fabia Combi, a Fiat Palio Weekend vagy a Peugeot 206 SW tekinthető közveden konku­rensének. Tágas, de a küszöbe kissé magas Komfort, szereltség, térkínálat Ebben az autóban minden olyan, amilyennek egy hagyomá­nyos személy- gépkocsiban el­képzeli az em­ber: nincsenek extra megoldá­sok, kifinomult kényelmi trük­kök, minden szigorúan funk­cionális, de at­tól semmivel sem kevesebb. Ilyen a műszer­fal, ilyenek az ülések, ezt tük­rözi a felhasznált anyagok minő­sége. Hátul elegendő a Lábtér, fej­támlából is három van, de az ülés kidomborodó középső részén nem érezzük igazán jól magun­kat. Ráadásul az ott utazók ki­sebb pakolóhelyekben is szűköl­ködni kénytelenek, míg elöl bő­séggel találunk ilyeneket. A cso­magtérrel kapcsolatban újra a puttonyos Fabiával adódik a leg­közvetlenebb összehasonlítás, ahol a két szélső érték 426 és 1225 liter. Ami pedig a szereltsé- get illeti, a tesztelt leggazdagabb LS komfortfokozat standardja erőelosztóval kombinált ABS-ből, két frontlégzsákból, szervokor­mányból, elülső ködlámpákból, ciklusszabályozós ablaktörlőből, klímaberendezésből, központi zárból, elektromos ablakemelők­ből, négyhangszórós rádió-elő­szerelésből, valamint állítható magasságú volánból és vezető­ülésből áll. Ismét csak azt mond­hatjuk: minden együtt van, ami ma egy „normális” autót autóvá tesz... Alighanem a legszebb kombik egyike Méreteit tekintve határeset a kompakt és az alsó középkategória között (A szerző felvételei) Motor, meghajtás, menettulajdonságok A bevezetőben már említett ki­sebbik motor nyolcszelepes SOHC konstrukció, viszonylag nagy li­terteljesítménnyel. Átlagos nagy­ságrendű forgatónyomatéka a leggyakrabban használt fordulat- szám-tartományban kulminál, ami rugalmassá, elasztikussá, kel­lemesen kezelhetővé teszi. Nem hallgathatjuk el viszont - bár semmi köze a technikához -, hogy hengerűrtartalma, ha csupán egy zsugorin kimért féldeci volume­nével is, de meghaladja az érzé­keny biztosítási határnak számító 1300 köbcentimétert. Tényleg kár, mert egyébként jó motorizá­ciónak számít, és fogyasztása is elfogadható. (A másik alternatíva egyébként az 1,5 literes, 97 ló­erős, 5,7-es átlagfogyasztású DOHC benzinmotor). A kocsi me-" nettulajdonságai is a mai átlag­szintet képviselik, de egy kelle­mes tulajdonsággal megfűszerez­ve. Nevezetesen azzal, hogy egy- egy besokallt kanyarban a far nem „röpül el” azonnal, mint a rö­vid túlnyúlású kocsiknál, hanem nagyobb tehetetlenségi ereje foly­tán lassan, fokozatosan kezd sod­ródni. Van tehát időnk a megfele­lő kormánykorrekcióra, amelynek eredményeképpen az eredeti nyomvonalra is folyamatosan, el­lenőrzötten állhatunk vissza. Zárszó helyett Az 1,3-as motorral felszerelt Kia Rio Combit jó térkínálata, viszony­lag gazdag szereltsége, de főleg el­fogadható ára teheti vonzóvá. Mert igaz, hogy a tesztelt legmaga­sabb szereltségben 470 300 koro­nába kerül, de a két alsóbb kom­fortfokozatban már 399 800, illet­ve 379 600 koronáért megvásárol­ható. Természetesen klímaberen­dezés, ABS, illetve a legolcsóbb modell esetében utasoldali légzsák nélkül. Hengerűrtartalom: 1343cm! Legnagyobb teljesítmény: 60 kW (82 LE)/5500 min'1 Legnagyobb forgatónyomaték: 116,4 Nm/3000 min1 Sebességváltó: ötfokozatú kézi Legnagyobb sebesség: 165 km/óra Gyorsulás 0-100 km/óra: 14,3 s Menetkész tömeg: 1144 kg Méretek (h/sz/m): 4240x1680x1420 mm A csomagtér űrtartalma: 449-1277 1 Fogyasztás (vá rosi/országúti/vegyes): 8,7/5,4/6,61/100 km Az üzemanyagtartály űrtartalma: 451 Hosszá ülőlapok, elegendő lábtér, de mindez inkább csak két sze­mély részére Tegyük a kezünket a szívünkre: mindig betartottuk, illetve betartjuk...? Féktávolság szárazon és vízen ÖSSZEÁLLÍTÁS Tudja-e Ön, mennyi kocsijának fékútja különböző sebességről és különböző útfelületeken? Ha nem, a megszokottnál figyelmesebben tanulmányozza át az alábbi két táblázatot. Eközben próbálja meg felidézni, milyen közeire merész­kedett néha a kocsija előtt haladó járműhöz, vagy mekkora sebesség­gel közelített egy-egy gyalogátke­lőhelyhez, amelyen üres volt ugyan, de bármikor felbukkanha­tott volna rajta valaki. A közölt adatok természetesen egyfajta át­lagértékek, hiszen a fékutat nagy­ban befolyásolhatja például a gu­miabroncs típusa, sűrítése, kopott­sága, valamint az a tény, hogy ko­csink fel van-e szerelve blokkolás- gátlóval (ABS) vagy sem. Figyel­meztetőként, esetleg a baj közvet­len megelőzésére azonban így is jók lehetnek... Száraz aszfalton 30 km/óra 12,9 m 60 km/óra 35,2 m 90 km/óra 62,8 m 130 km/óra 113 m Fékút 100 km/órás sebességről Száraz beton 52 m Vizes beton 65 m Száraz aszfalt 71 m Vizes aszfalt 86 m Hó 258 m Jég 429 m (MFD) Volajte: 02/4820 4816, 02/4820 4811 MAN - ÚZITKOVÉ VOZIDLÁ - SLOVAKIA, s.r.o. Roznavská 24/A, 821 04 Bratislava www.man-slovakia.sk *Amíg a készlet tart! UP 1546

Next

/
Oldalképek
Tartalom