Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-13 / 61. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 13. Családi kör 13 A vérségin kívül egy éve „vesekötelék” is összetartja őket, s persze a legfontosabb is, a testvéri szeretet Valóra vált fogadalom Amikor súlyosan beteg fér­je önfeláldozó gondozása ellenére négy hónap alatt belehalt a hirtelen támadt kórba, megfogadta, ha éle­te során netán segítségét kéri valaki, nem mond ne­met. A hét éve megözve­gyült Szabó Anna tavaly váltotta valóra fogadal­mát, 55 esztendős bátyja életét mentette meg. Az egyik veséjével. PÉTERFI SZONYA A szervátültetést a pozsonyi kramárei kórház transzplantációs osztályán Ján Breza professzor és csapata végezte, lassan egy évvel ezelőtt. - Szerencsére, mindketten jól vagyunk, ha nem kellene négy­havonta ellenőrzésre járnom, talán eszembe sem jutna a műtét - mesé­li szerényen, pedig tudja: ha nem vállalta volna a donor szerepét, bátyja nem élne. - Hatan vagyunk testvérek, öt bátyám közül talán Lajos volt a legügyesebb, legkezde- ményezőbb. Jól működő vállalko­zása volt, a féljem, majd a fiam is bedolgoztak neki. Párom elveszté­se után ő is mellém állt, pedig bete­geskedett már. Hiába kezeltette magát, állapota rohamosan rosz- szabbodott. Vesebetegsége miatt dialízisre szorult, s ahogy az lenni szokott, az alapbetegségéhez egye­bek is társultak. Felvették ugyan a szervátültetési várólistára, de hét év alatt nem akadt számára megfe­lelő donor. Nem találkoztunk túl gyakran, mert bár felépítette ottho­nát Nagyfödémesen, a betegsége, az orvosok miatt családostul a fő­városban élt. Amikor összejöttünk, mindig megdöbbentett elesettsége, sápadtsága, s az utóbbi időben az is, ahogy látnom kellett, mint veszí­ti el fokozatosan az életkedvét is. A bátyám felesége és két felnőtt lá­nyuk miközben rettegtek, tartották benne a lelket. És mi, a testvérek szintén. Tavaly év elején Makó Lajos te­lefonált a húgának, s arra kérte, mielőbb látogassa meg. Nem so­kat kertelt, mély lélegzetvétel után tudatta, fogytán az ereje, életben maradása függ attól, haj­landó lesz-e Anna odaajándékoz­ni egyik veséjét. Megérti és harag nélkül elfogadja a visszautasítást, a nemleges választ is. Majd be­szélt arról, hogy ha lehetne,-pénz­zé tenné mindenét, és megvásá­rolná az ép szervet, de ... Egyre rosszabbodó állapota miatt húgá­nak csupán egy hét gondolkodási időt adhatott. - Én nyomban tud­tam, amint az orvosok kimond­ják, megfelelek donornak, eleget teszek a felkérésnek és segítek a bátyámon. Nemcsak testvéri sze­rétéiből, hanem azért is, mert pá­rom halálos ágyánál megfogad­tam. Láttam ugyanis, mivé tette a betegség, a szenvedés. És tanúja voltam bátyám fokozatos leépülé­sének is. Igazából csak az foglal­koztatott, a fiam miként fogadja bejelentésemet. Mert amióta meghalt az édesapja, nagyon erős a kötődésünk - magyarázza.- Nem is tagadom, édesanyám tervét nem fogadtam kitörő lelke­sedéssel, ugyanis féltettem. Mondtam a magamét, ám ő a lel­kiismeretével érvelt. Be kellett látnom, igaza van. Megígértem, hogy majd vigyázok rá, támasza leszek. Bátorsága büszkeséggel tölt el - néz szeretettel édesanyjá­ra a 27 éves fiatalember. Makó Lajos egy hét elteltével könnyezve vette tudomásul húga igenlő válaszát. Azonnal bevonul­tak a kórházba, megkezdődtek a vizsgálatok, s Anna asszony sze­rint ez az egy hét rosszabb volt, mint maga a műtét a lábadozással együtt. Mégis jóleső érzéssel gon­dol vissza az orvosokra, ápoló­nőkre, s mosolyogva emlékezik arra, hogy az intézeti pszicholó­gust leginkább az érdekelte, vajon nem kényszer alatt egyezett-e be­le a szervadományozásba. - Nem értettem, miért hangsúlyozza mindenki, hogy az utolsó pilla­natban is meggondolhatom ma­gam. Annyit mondtam csak, hogy én szívós vagyok meg eltökélt, s bízom abban, mellénk áll a jó Is­ten... Nagyfödémesen senki nem sej­tette, mire szánta el magát, s ami­kor kiszivárgott, hogy kórházban volt, a község lakói kiújult gerinc- bántalmaira gyanakodtak. - Nem volt kedvem magyarázkodni, nem vágytam arra, hogy a rám váró ve­szélyekre figyelmeztessenek. Biz­tosan megkérdezték volna, hogy miért én lettem a donor és nem a fiútestvéreim. Mondtam volna, hogy a két bátyám cukros, a má­sik kettőnél pedig nem egyezett a vércsoport? A lényeg az, hogy egyikünk megfelelt. Március 20-án reggel Ján Breza professzor sikeresen átültette An­na asszony veséjét, és bátyja szer­vezete befogadta. - Amikor fel­eszméltem, nyomban Lajos álla­pota felől érdeklődtem, s amikor ő tért magához, engem keresett. Elmondhatatlan, mit éreztünk, amikor megölelhettük egymást. Anna asszony derűsen számol be élete egyik meghatározó élmé­nyéről, holott nem kis gondokkal szembesül. Még 2002-ben mun­kanélkülivé vált, s azóta nem tud elhelyezkedni. Cipőfelsőket varrt Jókán, ám idült gerincbántalmai miatt gyakran került betegállo­mányba. Ami nem tetszett a tulaj­donosnak... Annak ellenére, hogy orvosai felvetették a műtét lehe­tőségét, nem vállalta. Ma sem bánja, hiszen ki tudja, engedé­lyezték volna-e a sürgősségi szervadományozást. Ennek elle­nére nem kesereg, hiszen bátyja állapota rohamosan javul.- Megszűnt a megterhelő mű- vesekezelés, erőre kapott, noha a betegsége nem múlhat el nyomta­lanul. Kész csodának tartjuk, hogy ismét autót vezethet - nyug­tázza elégedetten. Amikor rákér­dezek kettejük viszonyára, Szabó Anna mosolyogva közli: a vérségin kívül egy éve „veseköte­lék” is összetartja őket. És persze a legfontosabb, a testvéri szeretet. MINDIG IDŐSZERŰ Petőfi Sándor Egy goromba tábornokhoz Tábornok úr, én nem tartom magam Nagy embernek, de akkorácska csak Vagyok, hogy oly parányok, aminő ön, Levett kalappal szóljanak velem. S ön engemet gorombaságival Elhalmozott, hogy két orcám pirult. Igen, pirultam, de nem magamért, Pirultam a magyar sereg miatt, Hogy annak egy ily tábornokja van. Tábornok úr, van ellenség elég, Gorombáskodjék azzal, ott szabad, De bánjék szépen a jó honfiakkal, Különben azt hisszük, hogy őket el Szándékszik ön kergetni a seregből, És ez kemény vád lenne majd, kemény vád. S gorombaságit épen rajtam űzi! Nem fél-e ön, hogy toliamnak hegyére Tűzöm fel önt? ez a toll, istenemre, Hegyesb a tőrnél s lelkiismeretnél, S akit megszúrok véle, fáj neki Még akkor is, ha a sír férgei Cirógatják ott lenn a föld alatt. Kiírnám önt itt név szerint, de amit Saját kardjával tenni képtelen, Toliammal tenni én nem akarom, Nem fogom önt megörökíteni. Csak azt ajánlom, hogyha még leszen Szerencsétlenségünk egymáshoz, akkor Beszéljen vélem emberségesen, Mert én ugyan nem tartom magamat Nagy embernek, de akkorácska csak Vagyok, hogy oly parányok, aminő ön, Levett kalappal szóljanak velem. OTTHON ÜLVE UTAZÁS (A szerző felvétele) A város lakóinak szokásaival viszont legjobban az esti órákban ismerkedhetünk meg, mivel a for­ró trópusi éghajlat miatt csak ilyenkor éled fel a város, amikor hűs szellő fújdogál a tenger felől. A La Rampa sugárút járdája kor­látjainak támaszkodó ifjak bóko­kat röpítve nézegetik a párosával fel-alá sétáló leányokat. Ha valamelyik fiú szellemesen bókol, kedves, és ezáltal elnyeri egy lány tetszését, az visszamoso­lyog, és máris kész a megismerke­dés. Ismerkedés a mosolygós Havannával zően szép a városháza épülete, termeiben több értékes művésze­ti alkotással, a Colon-katedrális, az El Cristo-templom, valamint több, főként barokk stílusban emelt épület. Ugyancsak az Óvá­ros egyik terén húzódik meg sze­rényen a Templete (kis templom) neoklasszikus épülete, a hagyo­mány szerint azon a helyen, ahol a spanyolok először szálltak part­ra, s ahol az első misét tartották. Elhagyva a régi városnegyedet rövidesen megérkezünk a modern Havanna Vedado és Miramar nevű kerületeibe, ahol hipermodern fel­hőkarcolók és villaszerű kertes há­zak váltakoznak, s ahol még az egymást derékszögben metsző ut­cák jelölése is amerikaias, mivel csupán a nagy útvonalaknak van nevük, míg a kisebbeket számmal vagy betűvel jelölik, ezzel is bizo­nyítandó, hogy még a Batista- diktatúra idején épültek. Még a környező kerületekből is idejárnak szórakozni, mivel itt található a legtöbb kabaré, klub és szórakozta­tó bár. Betérünk hát az egyik kafetériába, hogy megkóstoljuk a híres Sondy nevű fagylaltot, ame­lyet hosszú pohárba töltve tojás­A modern Havanna habbal kínálnak és valamilyen gyü­mölcsszörppel öntenek le, s ez együtt rendkívül finom, bár na­gyon hizlal. Többek között ezzel is magyarázható, miért híznak el oly hamar a kubai nők: az erősen szén- hidrátos táplálkozás lehet az oka, meg talán hozzásegíti őket ehhez a trópusi levegő is. S ha már itt já­runk, nem mulasztjuk el ipegkós- tolni az egyik legismertebb és leg­híresebb kubai koktélt, a Daiquirit, melynek alapanyaga ötéves rum cukorral, citromlével és jégkristály- lyal hígítva. Valóban ízeltes és kedvcsináló. 15 százaléka mulatt, 12 százalé­ka pedig fekete bőrű. Városnéző sétámat a legtöbb külföldihez hasonlóan jómagam is az Óváros utcáin kezdtem, amelyet évszázadok óta vastag falú, komor erődök őriznek, s ahol régi barokk templomok és kolostorok szomszédságában fi­nom művű emeletes palotácskák vonják magukra a figyelmet mű­vészi rácsozatú erkélyeikkel. Hangulatos belső udvaraikon szökőkutak csobognak a virág­ágyak és a pálmafák között. A szűk, zegzugos sikátorokon és bensőséges kis tereken bolyongva feltűnik, hogy a házakat úgy épí­tették, a nap bármely időszaká­ban legyen árnyas hely az utcán. A kisebb belső udvarok és ker- tecskék pedig mintegy menedék­ként szolgálnak a trópusi forró­ság elől, s a belső folyosók is azt a célt szolgálják, hogy léghuzatuk­kal hűtsék a levegőt. A cél - szá­munkra kissé érthetetlenül -: minden lehető eszközzel véde­kezni a tűző napsugár ellen. Az Óvárosban egyébként számos műemléket volt alkalmam megis­merni, amelyek között lenyűgö­KOHÁN ISTVÁN Amikor Kuba fővárosába, Ha­vannába érkeztem, első benyo­másaim alapján akarva-akaratla- nul a nagy német természetkuta­tó és utazó, Alexander von Hum­boldt szavai jutottak eszembe: „Havanna a partvidék legmosoly- gósabb, legszebb, legfestőibb tá­ja. Az európai utas élvezettel szemléli a várost, amelyet félig el­rejt a hajó árbocainak és vitorlái­nak rengetege.” Az Észak- és Dél- Amerika között fekvő szigetor­Az Új Világ Kulcsa szág, amelynek teljes hossza 1200 kilométer, míg területe - beleértve a legnagyobb szigetet, Pinost, valamint az 1600 korall- szirt közül a legkisebbet is - 114 524 négyzetkilométer, nemcsak természeti szépségekben bővel­kedik, hanem fontos tengeri cso­mópont is. Ennek jelentőségét már Kolumbusz Kristóf is felis­merte, és a szigetvilágnak az Új Világ Kulcsa elnevezést adta 1492. október 27-én. Az ország lakosainak száma csaknem 9 mil­lió, ennek kb. 73 százaléka kreol, (Képarchívum ) „Anyám bátorsága büszkeséggel tölt el” (Somogyi Tibor felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom