Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-13 / 61. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 13. 4 RÉGIÓ Az iskolák igazgatói és pedagógusai a legtöbb helyen létszámcsökkenésről számoltak be. Az okok a demográfiai mutatókban is kereshetők. Elsősök Nógrádban és a Középső-Ipoly mentén (Somogyi Tibor felvétele) Nincs sok okuk az örömre a régió iskolaigazgatóinak, ugyanis a legtöbb helyen csökkent a beíratott gyere­kek száma. Akad iskola, ahol szeptemberben üre­sen tátong majd az első osztály. SZÁSZI ZOLTÁN Csákányháza Rosszabbra számítottak A Losonci járás délnyugati ré­szén fekvő községben az alsó tagozatos kisiskolába tavaly 15 el­sőst írattak be. Idén ez a szám csökkent, egyelőre 12 kiselsőssel számolnak tanévkezdéskor. Czip- rusz Ágnes igazgató elmondta, ennél is rosszabbra számított. „Bi­zakodunk, mert egyelőre működ­tetni tudjuk az iskolát, van elég gyerek.” Csorna Ugrásszerű gyarapodás A kőbányájáról híres község ta­lán az egyetlen a járásban, ahol ug­rásszerűen gyarapodott az elsősök száma a helyi kisiskolában. Míg ta­valy mindössze 6 gyereket írattak be, az idén ez megduplázódott: 12 kiselsőssel kezdik a következő tan­évet. Noskó Tünde igazgató el­mondta, hogy két beíratott gyerek iskolakezdése még bizonytalan, a pszichológus véleményétől függ. Fülekkovácsi Két elsőssel kevesebb A község kisiskolájában tavaly 6 gyerek kezdte el az első osztályt, idén 4 leendő kisdiákot írattak be. Ez ugyan némi csökkenést jelent, de az iskola igazgatója, Seben Sza­bina szerint a község lakosságá­hoz mérten arányos ez a létszám. „Nálunk eddig is előfordultak nagy ingadozások, a mostani beiratkozás eredményével elége­dett vagyok, többre nem is nagyon lehetett számítani” - mondta az igazgatónő. Ipolygalsa Kevesebb gyerek születik Csökkent a beíratott gyerekek száma. 2003-ban 10 elsőssel kezd­tek, idén 8 beíratott gyereket tarta­nak nyilván, ebből kettő valószínű­leg még nem iskolaérett. „Sajnos csökkenésről kell beszélnünk, de ilyen az általános mutató, keve­sebb gyerek születik mostanában. Lesz első osztályunk, és már ez a tény is biztató” - mondta Kómár Szilvia igazgató. Ragyolc Maradt a tavalyi létszám A határ menti nagyközség közös igazgatású iskolájában ugyanany- nyi elsős lesz, mint tavaly. 2003- ban és az idén is 12 gyereket írattak be a magyar iskolába. Tóth Orsolya pedagógus elmondása szerint már annak is örülni kell, ha nincs csök­kenés. „Nagy az elvándorlás, sok fi­atal már nem itt alapít családot, be­költöznek a közeli városokba. Fő­leg ez befolyásolja a létszámot, ami amúgy is csökkenő tendenciát mu­tat. Kevés gyerek születik, ehhez képest a tavalyi létszám megtartá­sa jó eredménynek is számíthat” - mondta a pedagógus. Rapp Losoncra járnak a gyerekek A község iskolájában az elsősök létszáma megegyezik a tavalyival. 2003-ban is és az idén is 5 gyereket írattak be az első osztályba. Hudec Marcel igazgató szerint a község­ben inkább az a gond, hogy a köze­li Losonc szippantja el a gyereke­LOSONCI JÁRÁS Csákányháza 2003 15 2004 12 Csorna 6 12 Fülekkovácsi 6 4 Ipolygalsa 10 6 Ragyolc 12 12 Rapp 5 5 Ipolyvilke 2 0 Nagydaróc 8 5 két. „Stagnálásról beszélhetünk, ami sajnálatos tény. Iskolánkat szinte száz százalékig roma tanu­lók látogatják” - mondta Hudec Marcel. Ipolyvilke Üresek maradnak a padok Az Ipoly menti községben szo­morú hírrel szolgáltak. Míg tavaly 2 elsős kisdiák kezdte meg tanul­mányait az iskolában, az idén egyetlen gyereket sem írattak be az iskola magyar tagozatára. Beá­ta Spahicová igazgatónő nem tud­ta megmondani, mi lehet ennek az oka. „Reméljük, azért lesz ma­gyar kiselsős. Vannak akik későn jönnek rá, hogy be kell íratni a gyereket az iskolába, a lehetőség adva van, bármikor szívesen lát­juk az érdeklődőket” - mondta az igazgatónő. Nagydaróc Csökken a létszám Az iskolában csökkenés tényéről tájékoztatták lapunkat. 2003-ban még 8, idén azonban már csak 5 gyereket írattak első osztályba. Farkas Anna pedagógus elmondása szerint azért még re­ménykednek. „A csökkenés oka abban is kereshető, hogy eddig Kétkeresztűrból és Ozsgyánból is idejártak a gyerekek, de a közvet­len autóbuszjárat megszűnése mi­att a szülők inkább az ozsgyáni szlovák iskolát, vagy valamelyik rimaszombati iskolát választják” - mondta Farkas Anna. Ipolybalog Megnyugtató adatok A teljes szervezettségű alapis­kolába most 28 elsős jár, a követ­kező _évben 17 gyerekkel nyitnak majd első osztályt. Skabella Ró­zsa igazgatónő véleménye szerint ugyan csökkent a létszám, de már ez is megnyugtató adat és némi derűlátásra ad okot. „A Nagy­kürtösi járásban a következő tan­évben a mi iskolánk fogadja a leg­több elsőst” - mondta az igazgató asszony. Csáb Mindent megtesznek, mégis hiába Szeptemberben 4 elsős kezdi majd meg tanulmányait. Csala László megbízott igazgató szerint ez bizony meglehetősen kevés. El­mondása szerint a folyamatos csökkenés oka az 1975-ben a köz­ségbe telepített szlovák iskola és az akkori magyar vezetés hozzáállása lehet. „így megy ez évek óta, nem tudjuk miért. Mindent megte­szünk, mégse sikerül. Azelőtt a tel­jes magyar tagozaton 220 gyerek volt, ma ez a szám 80-82 között mozog” - nyilatkozta Csala László. Inám Jobbra fordulhat a helyzet Az inámi kisiskola tavaly mind­össze két elsőssel gyarapodott az idén, mostanáig 7 gyereket írattak be. Siket Eszter igazgatónő szerint ez már biztató, de mégsem elége­dettek. „Reményeink szerint két- három éven belül fordulhat jobbra a helyzet. Az óvodába már 19 gye­rekjár és ez biztató.” Lukanénye Tavaly is, az idén is öt elsős Az igen jól felszerelt, szépen be­rendezett kastélyépületben közös igazgatású alapiskola működik. Ta­valy is, idén is 5 elsőst írattak be a magyar osztályba. Ez a szám ala­csonynak tűnhet a több mint 1300 lakosú község lélekszámúhoz ké­pest. Agnesa Zafková igazgatónő szerint ez azért meglepő, mert a magyar osztályokban a beiratko­zási program itt is jól működik. Óvár Lassan elfogy a falu A Szent Erzsébet Egyházi Alapis­kola tavaly még 3 elsőst fogadott, idén csak 1 gyereket írattak be az intézménybe. Kocsis Jenő most 11 gyerekkel foglalkozik összesen. „Sokan elköltöznek, ezt mutatja a mostani csökkenés is. Kevés a gye­rek a faluban. Biztos, hogy ősztől Egyre kevesebb gyerek születik három gyerek Ipolyvarbón folytat­ja tanulmányait a felső tagozaton, és jön egy elsős. Fokozatosan fogy el a falu, a demográfiai hullám mélypontján vagyunk” - mondta az igazgató. Ipolyhídvég Családias légkörben oktatnak A Szent Rita Egyházi Alapiskolá­ban 16 tanulóval foglalkozik Pata­ki Judit igazgatónő. Tavaly 4, idén szintén 4 kisgyereket írattak be az első osztályba. Az igazgatónő sze­rint kevés gyerek születik a község­ben. „Családias légkörben okta­tunk. A szülők elégedettek a mun­kánkkal, növendékeink jól megáll­ják helyüket a felsőbb tagozato­kon. Jó lenne, ha gyarapodnánk, de a születési mutatók alapján így is elégedettek lehetünk az elsősök létszámával - nyüatkozta Pataki Judit. Ipolynyék Demográfiai mélypont Tavaly még 23 elsőssel kezdték az évet, idén 15 gyereket írattak be az első osztályba. Jusztin Imre igazgató demográfiai mélypontról beszél. „Iskolánk felső tagozatán még párhuzamos osztályok van­nak, de ez a csökkenés szinte zuha­násnak mondható. Tavaly 3 gyerek született a községben. Még 250 gyerek tanul az iskolában, de hogy mi lesz itt öt év múlva, abba bele­gondolni is félelmetes” - mondta az igazgató. Ipolyvarbó Tragikus csökkenés Az ipolyvarbói iskolába 2003- ban még 11, idén azonban már csak 7 gyereket írattak be. Alaksa Zita igazgatónő szerint itt is a de­mográfiai mutatók magyarázzák a csökkenést. „Ennek a 7 gyerek­nek is nagyon örülünk. Tragikus a csökkenés, de ez az egész régió­ra érvényes” - nyilatkozta Alaksa Zita. NAGYKÜRTÖSI JÁRÁS Csáb 2003 2004 3 4 Inám 2 7 Ipolybalog 28 17 Ipolynyék 23 15 Ipoylvarbó 11 7 Ipolyhídvég 4 4 Lukanénye 6 4 Óvár 3 1 SZLOVÁKIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK X. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA, ROZSNYÓ, 2004. MÁRCIUS 27-28. Szombat, 2004. március 27. 8.15 Rozsnyó: 1995-2004 kiállí­tás megnyitója 9.00 Megnyitó Frantisek Kardos polgármester, Rozsnyó Pék László elnök, Szlovákiai Ma­gyar Pedagógusok Szövetsége „A tudás változó tartalma és fejlesztése” (szakmai konferencia) 9.15- 12.30 Plenáris előadások Ülésvezető: Fodor Attila igazga­tó, Comenius Pedagógiai Intézet, Komárom 9.15- 9.45 10 év az úton... A rozsnyói pedagógustalálkozók szerepe a szlovákiai magyar köz­oktatásban Előadó: Ádám Zita alelnök, Szlo­vákiai Magyar Pedagógusok Szö­vetsége 9.45-10.25 A tudás és a kompe­tenciák Előadó: Nahalka István, egyetemi docens, ELTE Neveléstudományi Intézet, Budapest 10.25-10.50 Mit vár az iskolától a munka világa? Előadó: Tóth Attila igazgató, Novitech Kft., Kassa 10.50- 11.10 Szünet 11.10-11.50 A tartalom szerepe az oktatási rendszer szabályozá­sában Előadó: Mihály Ottó tanszékvezető egyetemi docens, Miskolci Egyetem 11.50- 12.30 A tartalomfejlesztés és tanulásszervezés új irányai Előadó: Knausz Imre egyetemi docens, Miskolci Egyetem 12.30-14.00 Ebédszünet 14.00-17.30 Szekcióülések 1. szekció Tanulásszervezési módok, eszkö­zök és eljárások Szekcióvezető: Lénárd Sándor,ta­nársegéd, ELTE Neveléstudomá­nyi Intézet, Budapest Szekciótitkár: Bolla Károly igaz­gató, Mocsáry Lajos Alapiskola, Fülek 2. szekció Tartalmi innovációk a nevelési­oktatási intézményekben Szekcióvezető: Vertig Józsefné pe­dagógiai főmunkatárs, B.-A.-Z. Megyei Pedagógiai Intézet, Miskolc Szekciótitkár: Csík Zoltán peda­gógiai főmunkatárs, Comenius Pl, Komárom 3. szekció Az óvodai nevelés tartalma és fej­lesztése Szekcióvezető: Villányi Györgyné tudományos munkatárs, OKI Bu­dapest Szekciótitkár: Vankó Terézia igazgató, Deáki Óvoda, tantárgy­szakértő, Comenius Pl 4. szekció A középiskolai tananyagtartal­mak és tevékenységek fejlesztése Szekcióvezető: Andruskó Imre igazgató, Selye János Gimnázi­um, Komárom Szekciótitkár: Tomolya Róbert kö­zépiskolai tanár, Füleki Gimnázium 5. szekció Pedagóguskompetenciák fejlesz­tése Szekcióvezető: Horváth H. Attila tanszékvezető egyetemi docens, Veszprémi Egyetem Szekciótitkár: Vörös Mária igaz­gató, Béke utcai Alapiskola, Ko­márom 6. szekció A hazai közoktatás tartalmi re­formjának oktatáspolitikai fel­tételei és szakmai feladatai (zárt szekció a meghívott okta­tásügyi szakemberek részére) Szekcióvezető: Szigeti László ál­lamtitkár, Oktatási Minisztérium, Pozsony Szekciótitkár: A. Szabó László igazgató, OM Nemzetiségi Főosz­tály, Pozsony 17.45-18.45Vacsora 19.30-21.30Ünnepi est ♦ kultúrműsor ♦ a tehetséges diákok és tanáraik megjutalmazása ♦ a Felvidéki Magyar Pedagógus Díj átadása 21.45 Fogadás Vasárnap, 2004. március 28. 8.30- 12. 20Plenáris előadások - a szakmai konferencia folytatása Ülésvezető: Pék László 8.30- 9.15 Oktatásfejlesztési cé­lok és törekvések az Európai Uni­óban. A tanulási környezet válto­zása. Előadó: Setényi János igazgató, Expanzió Humán Tanácsadó, Bu­dapest 9.15-10.00 „Milénium”-on innen és túl. Miért húzódik a hazai köz­oktatás tartalmi reformja? Előadó: Karol Ksrintus szekció­igazgató, Oktatási Minisztérium, Pozsony 10.00-0.30 Szünet 10.30- 12.15 Pódiumbeszélgetés Jó minőségű tudást ad-e a mai is­kola? Vezetik: Ádám Zita és Fodor Atti­la Résztvevők: Deák László (tanfel­ügyelő), Hlavács Mária (középis­kolai tanár), Setényi János (okta­táskutató), Tóth Gábor (egyetemi hallgató), Turek Ivan (a „Milénium“ reformtervezet társ­szerzője), valamint a szekciótit­károk 12.15-12.20 Zárszó Pék László elnök, Szlovákiai Ma­gyar Pedagógusok Szövetsége 12.30-13.00 Czabán Samu szob­rának megkoszorúzása 13.00-14.00 Ebéd, elutazás A rendezvény iránt érdeklődő pe­dagógusok jelentkezési lapot az SzMPSz területi választmányai­nak elnökeitől igényelhetnek, vagy a www.szmpsz.sk honlapról tölthetnek le. A kitöltött lapokat március 21-ig a következő címre kéijük elküldeni: SzMPSz OV, P.O.Box 49, 94501 Komárno, vagy e-mailben az szmpsz@ szmpsz.sk címre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom