Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-02 / 51. szám, kedd

A tulajdonos azt állítja, nem az éhség vezette a fosztogatókat. Törtek-zúztak, alkoholt is loptak. 4 Régió _____________________________________________ ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 2. Bezárt a kifosztott üzlet LECZO ZOLTÁN Tőketerebes. A járási székhelyen végleg bezárt az az élelmiszerüzlet, melyet a múlt hét végén kitört za­vargások során fosztottak ki. A tu­lajdonos elmondta, hogy a helyi ro­mák egy feldühödött csoportja boltjára támadt, miután a rendőrök megakadályozták, hogy kifosszák a Parican élelmiszerüzletet. Csak a vakszerencsének köszönhető, hogy a támadáskor ő nem sérült meg, ugyanis néhány perccel a zavargá­sok kirobbanása előtt elhagyta az üzletet. Csak telefonon értesült ar­ról, mi történik az élelmiszerüzleté­vel. Amikor a helyszínre sietett, azt látta, hogy a romák törnek-zúznak, és a rendőrök, akik három járőrko­csival vonultak ki, tehetedenek. A bolt tulajdonosa azt állítja, a betö­rők nem elsősorban élelmiszereket vittek el, hanem szeszes italokat és dohánytermékeket. Nem sikerült kiderítenünk, vajon ez az állítás megfelel-e a valóságnak, de tény, hogy az összetört boltban mi is lát­tunk összetaposott kifliket és más élelmiszereket. A tulajdonos ottjár- tunkkor épp a megmaradt beren­dezési tárgyakat rakta át kocsija utánfutójára. Érthető módon rend­kívül elkeseredett volt. Úgy érte­sült, a kára csak azután térülhet meg, ha a feltételezett elkövetőket a bíróság jogerősen elítéli, azok le­töltik börtönbüntetésüket, és ha ki­szabadultak, ellenük kártérítési pert indíthat. Nagyon kevés esélyt lát arra, hogy ez belátható időn be­lül megtörténik. Kérdésünkre, hogy most mihez kezd majd, vála­szolni nem tudott. A boltot felszá­molja, mert semmilyen garanciát nem lát arra, hogy holnap vagy hol­napután nem fosztják ki újra. A tu­lajdonos a történtekért elsősorban a romáknak hiteleket adó uzsorá­sokat okolta. A tulajdonos nem lát garanciát arra, hogy holnap vagy holnap­után nem fosztják ki újra a boltját (Szabó Bernadett felvétele) Edmund Müller, a Roma Jogvédő Központ vezetője brutálisnak és rasszistának nevezte a szlovák rendőrséget Perre viszik a romaverést Kassa. Foltos, véraláfutá­sos hátukat és altestüket mutogatják a tőketerebesi romák azon az amatőr vi­deofelvételen, amelyet há­rom jogvédő egyesület bi­zonyítékul kíván bemutat­ni a bíróságon. JUHÁSZ KATALIN A felvételen a cigánytelep lakói azt állítják, február 24-én kom­mandósok törtek rájuk otthonuk­ban, pedig ők nem is vettek részt a fosztogatásban. Az egyik, az el­szenvedett ütések nyomait felfedő férfi szerint négyen-öten támadtak egy emberre, és elektrosokkot is al­kalmaztak. Orvosi látlelet ugyan egyetlen esetről sem készült, ám a videofelvétel is elegendő volt a Ro­ma Jogvédő Központ vezetője, Edmund Müller számára, hogy brutálisnak és rasszistának nevezze a szlovák államrendőrséget. Az em­lített központ a budapesti székhe­lyű Európai Roma Jogi Központtal és az Amnesty Internationallel kö­zösen nyújtott be keresetet a leg­főbb ügyészségre. Azért oda, mert tapasztalataik alapján a belügyi nyomozóhivatal vizsgálatai leg­többször fegyelmi eljárás­sal végződnek, a jogvédők viszont szigorúbb bünte­tést akarnak a brutális rendőröknek. „Európában példa nélküliek a tőketerebesi és a caklovi esetek, illetve eddig csak Kosovóban találkoztunk hasonló mértékű rendőri agresszivitással” - jelentette ki Alan Anstead, az Euró­pai Roma Jogi Központ képviselő­je, aki szerint az ijedtség és a tudat­lanság számlájára írható, hogy a romák nem vetettek azonnal orvosi látleletet sebeikről. Anstead úgy látja, legalább öt pontban sértettek törvényt a kommandósok Tőkete- rebesen indokolatlanul erőteljesen léptek fel a fegyvertelen romákkal szemben, többrendbeli magánlak­sértést követtek el, nem értesítették az őrizetbe vettek legközelebbi hozzátartozóit rokonaik hollétéről, félanalfabéta emberekkel írattak alá számukra ismeretlen tartalmú dokumentumokat, valamint eluta­sították az együttműködést az em­bertelen bánásmód kivizsgálása ügyében. „Dzurinda miniszterel­nök nem képes kézben tartani a dolgokat. A kormány a szegények rovására támogatja a gazdagokat, és saját roma ügyi stratégiáját sem követi. A következményekért Kaník miniszternek kell vállalnia a fele­lősséget” - állítja Edmund Müller. A radikális nézeteiről ismert roma jogi aktivista munkahelyeket köve­tel az etnikum képviselőinek, még­hozzá a pozitív diszkrimináció elve alapján, amely elv szerinte régóta működik Szlovákiában, példa erre a parlamenti képviselői immunitás. „Az országban 450 ezer munka- nélküli van, ezért édeskevés a kor­mány által felajánlott 3000-5000 munkahely” - véli az aktivista, aki a szociális törvény módosítását sür­geti. Lapunk azon kérdésére, hogy szerinte hogyan lehet törvény által növelni a szabad munkahelyek szá­mát Kelet-Szlovákiában, Müller ki­térően válaszolt, a kormányt hibáz­tatva a roma etnikum iskolázatlan­ságáért. „A romatelepeken élő gye­rekek 80 százaléka kisegítő iskolá­ba jár, mert az állam vezetésének nem érdeke, hogy normális okta­tásban részesüljenek. Márpedig nem hiszem, hogy minden roma szellemi fogyatékos lenne.” „Eddig csak Kosovóban találkoztunk hasonló rendőri agresszivitás­Nem romakérdés - megoldásra váró szociális probléma Pattanásig feszült a szociális segélyek miatti helyzet Polgármesterek a tiltakozó Az Országos Tanácshoz megmozdulásokról fordult a losonci MKP PUSKO GÁBOR Tornaija. Pénteken délelőtt a he­lyi városházán találkoztak a térség­ben fekvő települések polgármeste­rei, hogy megvitassák a tiltakozó megmozdulások következtében ki­alakult helyzetet. Mint arról beszámoltunk, a ro­mák tornaijai tiltakozó nagygyűlé­sén Dubovszky László, a város pol­gármestere ígéretet tett arra, mi­szerint meghívja több érintett mi­nisztérium vezetőjét, hogy személyesen győződjenek meg a térségben uralkodó állapotokról. Ezzel kapcsolatban a polgármeste­rek pénteki találkozóján felkérte kollégáit, ha létrejön a jövő hétre tervezett találkozó, vegyenek rajta részt, s tényekkel, hiteles statiszti­kai adatokkal mutassanak rá, hogy a kialakult helyzet nem csak a ro­mákat érinti. Tehát az illetékesek ne úgy tekintsenek a megoldandó feladatra mint romakérdésre, ha­nem kezeljék úgy, mint évek óta tartó, súlyos szociális problémát. Olyan régiókban, ahol a munkanél­küliség évek óta 40-80 százalék kö- i i. ,í i c:i () j i l: - i zött mozog, az emberek legtöbb esetben még egyetemi diplomával sem tudnak elhelyezkedni, s mint ismeretes, ebben a térségben kon­centrálódik a szlovákiai romák túl­nyomó többsége. Fel kívánják hívni az illetékesek figyelmét arra is, hogy míg más járásokban csak a márciusi kifizetések alkalmával fogják a rászorulók az elvonásokat megérezni, addig a Nagyrőcei já­rásban már februárban az új tör­vény értelmében került sor a kifize­tésekre. Figyelmeztetni kívánnak továbbá, hogy az aktivizációs kie­gészítés körül szintén káosz uralko­dik. Korábban ugyanis a közhasznú munka során többször előfordult, hogy az önkormányzatok által kifi­zetett összeget az illetékes munka­ügyi hivatalok nem fizették ki azzal az egyszerű indokkal, hogy elfo­gyott a pénz - mondta Dubovszky László. Csoki Lajos, a Besztercebá­nyai Megyei Önkormányzat képvi­selője rámutatott, hogy az ország keleti és délkeleti régióiban élő emberek'számára egyáltalán nem meglepő, hogy a dolgok eddig fa­jultak. SZÁSZI ZOLTÁN Fülek. Az MKP losonci járási el­nökségé az Országos Tanács (OT) elé tárta február 28-án a régióban a szociális reformok miatt kiala­kult helyzetről szóló elemzését. Füleken az elmúlt hetekben patta­násig feszült a csökkentett szociális segélyek miatt kialakult helyzet. Bár a helyi roma vezetőknek, a vá­ros vezetésének és az MKP szervei­nek egyelőre meggyőzéssel sike­rült normális állapotot fenntarta­nia, a gondok orvoslásra várnak Nógrád déli részén. Füleken a munkanélküliség a legutóbbi fel­mérések alapján 36 százalékos, ed­dig mintegy 1800 ember jelentke­zett a motivációs jövedelem-kiegé­szítéssel járó közmunkákra, de március elsejétől csak 400 ember számára tudnak munkát biztosíta­ni. Ez a város vezetése szerint is ke­vés a gondok tényleges megoldá­sához. Az MKP járási elnökségének véleménye szerint a jelenlegi hely­zet kialakulásához a szociális rend­szer kaotikus átalakítása vezetett. A párt elnöksége kifejezte abbéli aggodalmát is, hogy nem lesznek képesek uralni a helyzetet, ha nem kapnak megfelelő segítséget, ha nem tudják megnyugtatni az elé­gedetlen tömeget. A rászorulók tartalékaik végén járnak, a márci­usban esedékes áramszolgáltatói és gázszolgáltatói ráfizetések miatt lehetetlen helyzetbe kerülnek az emberek, ami még nagyobb elége­detlenséghez vezethet. A város költségvetése is veszélybe kerül, ha a bérlakásokban élők nem lesznek képesek számláikat fizetni. Az MKP losonci járási elnökségének javaslata szerint szükség lenne egy állami szolidaritási alap létrehozá­sára. Ilyen alap létrehozása nem példa nélküli, az unió tagországai közül például Németországban van ilyen alap, ahol a fejlettebb nyugati területek segítik az elma­radottabb keleti régiót. A javasolt szlovákiai szolidaritási alapnak is hasonló feladata lenne. A felhívást és a megoldási javaslatot minden OT-tag megkapta, lapunk informá­ciói szerint az MKP gazdaságpoliti­kai tanácsa foglalkozik a közel­jövőben a kérdéssel. A hangsúlyt az uniós oktatási törekvésekre helyezik Gondok és megoldások KOVÁCS ÁGNES Rozsnyó. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) Rozsnyói Területi Vá­lasztmánya és a komáromi Come- nius Pedagógiai Intézet járási ok­tatásügyi fórumot szervez ma 9 órai kezdettel a történelmi város­háza nagytermében. A szervezők szeretnék, ha az oktatási intéz­ménnyel rendelkező településeket a polgármester vagy az önkor­mányzat képviselője, az oktatási intézmény igazgatója, a községi is­kolatanács és a magyar intézmé­nyek iskolatanácsainak elnökei, az iskolák szülői szervezeteinek ve­zetői is képviselnék. A fórum a hangsúlyt az európai uniós oktatá­si törekvések áttekintésére, a ha­zai oktatáspolitika aktuális esemé­nyeire, a helyi és kistérségi problé­mákra, az önkormányzatoknak a ÖNKORMÁNYZAT Több jut a helyi kezdeményezésekre SZÁSZI ZOLTÁN Besztercebánya. A megye önkormányzata a február 26-án megtartott rendes közgyűlésén döntést hozott a megye fejleszté­si alapjának bővítéséről. A döntés értelmében az eddigi ilyen cél­ra felhasználható kétmilliós összeget ötmillióra emelték a képvi­selők. Az elosztás elveiben már korábban megegyeztek, a hatá­rozat értelmében a járások a lakosság számarányának megfe­lelően osztoznak a megyei fejlesztési alapon. Támogatást helyi projektek kapnak majd, ezek elbírálása pedig a járás megyei kép­viselőinek hatáskörét képezi. A fejlesztési alapból kisberuházá- sokra, kulturális és közművelődési programok részköltségveté­sére is lehet pályázni. A pályázatok elbírálása szigorú szakmai elvek alapján történik majd, a megvalósíthatóságot és a projekt kivitelezhetőségét figyelembe véve. A döntés kedvezően befo­lyásolhatja a megye déli járásaiban élő magyarságot is. B. Ko­vács István, a megyei kulturális bizottság tagjának véleménye szerint a most meghozott döntés különösen fontos és kézzelfog­ható eredményeket, látható fejlődést hozhat a megye magyar kisebbsége számára. A megyei közgyűlés döntést hozott a Me­gyei Útkarbantartó Vállalat igazgatói posztjának betöltéséről is, ezen a poszton Milan Blazejt, az eddigi vezetőt erősítette meg. Határozat született a munka-, szociális és családügyi hivatal igazgatói tanácsának létrehozásáról, ebbe a tanácsba az MKP képviselői közül Agócs Józsefet választották be. közoktatást érintő feladatokra és az oktatási intézmények fejleszté­sének kérdéseire fekteti. A fóru­mon Ádám Zita, a SZMPSZ OV al- elnöke feltérképezi oktatásügyün­ket az EU-csatlakozás előtt, konk­rét tapasztalataikat mondják el a polgármesterek az önkormányza­ti iskolafenntartás gondjairól, előnyeiről és hátrányairól, Amb­rus Ferenc helyzetképet ad a helyi és regionális oktatásügyről a Rozsnyói járásban, Szigeti László államtitkár a közoktatás irányítá­sának és finanszírozásának válto­zásairól ad elő, Fodor Attila, a Co- menius Pedagógiai Intézet igaz­gatója pedig az időszerű fenntar­tói feladatokról beszél, valamint az iskolatanácsok újraválasztásá­ról, és az intézményvezetői pályá­zatok lebonyolításáról is szó esik. A fórum elnöke Tóth Sándor, a SZMPSZ TV elnöke lesz. A vasárnap lehullott hó súlya alatt sorra dőltek ki áfák. A Nagy­kürtös és Szalatnya közötti szakaszon kerülgetni kellett az úttesten keresztülfekvő ágakat. Az autósoknak maguknak kellett az akadá­lyokat eltávolítani, egy-egy vastagabb fánál bizony várni kellett amíg elég ember gyűlik össze, (kov) (Szabó Ottó felvétele) > í 11 ti j I n w, í i i; 111 I 1£ 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom