Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)
2004-03-11 / 59. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 11. 28 Szülőföldünk Farkas György szerint valószínű, hogy a Léva környéki, magyar többségű falvak csak nyelvszigetként, szórványként léteznek majd, annak minden következményével Esztergom és Budapest szerepe felértékelődhet Anvanyelv nemzetiség szerinti megoszlás ■ Magjar ■ Slovak Helyi többség arám a uröáék ■ 90 létat ■ 80-90 065-80 060-65 055-60 □ 45-55 A mai Lévai járás területén lévő települések lakosságának anyanyelvi megoszlása 1880-ban (a bal oldali térkép) és nemzetiségi megoszlása 1991-ben (jobb oldalt). A helyi többség arányát az adott település kataszteri területén lévő színárnyalat is jelzi: minél sötétebb a szín, annál homogénebb településről van szó a magyar vagy a szlovák etnikum javára. (Farkas György térképei) A közelmúltban Farnadon tartott előadást Farkas György, az Eötvös Loránd Tudományegyetem adjunktusa. A helyi Csema- dok-alapszervezet már csak azért is döntött úgy, hogy éppen őt hívja meg, mert a fiatal földrajztudós - noha mátyásföldi származású - Farnadon járt iskolába, itt nőtt fel, kutatásai homlokterében pedig a régió etnikai, társadalom- és történetiföldrajzi viszonyainak alakulása, a nyelvhatár változása, az asszimiláció, a tömbösödés és tagolódás folyamatai állnak. BUCHLOVICS PÉTER A kutató a Lévai járást vette górcső alá a felsorolt szempontok alapján, és a változások elemzésekor az egyes népszámlálások specifikus adatait is figyelembe vette egészen 1880-tól. A Lévai járás már csak azért is rendkívül érdekes kutatási terep, mert területén az összes létező etnikai-földrajzi térszerkezeti elem megtalálható. Az Osztrák-Magyar Monarchia végéig két etnikaüag homogén, nagyon jól elkülöníthető tömb mutatható ki egy markáns, Léva felett húzódó nyelvhatárral. Amikor a két tömb szétzilálódott, létrejött egy etnikailag vegyes, de összefüggő területegység, amelyhez ma egy északi, etnikailag homogén szlovák tömb járul, valamint - a járás délnyugati sarkában és az Ipoly völgyében - a régi, magyar homogén tömb egy-egy maradványa. A térszerkezet földrajzi értelemben egy adott jelenség térbeli elterjedését jelenti. A népesség nemzetiségi megoszlása is kialakít egyfajta térszerkezetet, akár régión belül is, tehát modellezhető. A magyarországi etnikai földrajzban a kilencvenes években paradigmaváltás ment végbe: mennyiségi, statisztikai elemző módszerekkel tisztáznak minden, a földrajzi térben kimutatható jelenséget. Farkas még a hagyományos, leíró jellegű összegzéseket, monográfiákat, tanulmányokat használta alapként, ám kutatásának egyik fő célja éppen egy új módszercsomag kimunkálása volt, melynek alkalmazásával a változások pregnánsan és minden összetevőjükben egyszerre mutathatók be. Öt területi-statisztikai eljárást választott ki, és amikor ezeket a számítógépben végigfuttatta az összegyűjtött adatsorokon, tulajdonképpen mindegyik egy új térszerkezetet vagy új térképet rajzolt ki az adott régión belül. Az 1880 és 1930 közötti időszak Farkas nemcsak az egyes nép- számlálások adatait vette figyelembe, hanem a régió települészerke- zetét, a világpolitikai események térségbeli lecsapódását, a kitelepítés és az asszimiláció hatásait, az államhatárok változását, továbbá az elvándorlás és a népességfogyás következményeit, a vallási hovatartozás és az asszimiláció közti összefüggést. Egy pillanatra sem feledkezett meg arról, hogy a jelenlegi Lévai járás mesterségesen kialakított egység, az 1960-os közigazgatási reform eredménye. A vizsgált területen korábban a szlovák nemzetiségű lakosság még saját homogén tömbjén belül is kisebbségi helyzetben élt, ma viszont a járásban élő magyarság zömére nehezedik asszimilációs nyomás. Itt azonnal tisztázandó, hogy Farkas - tudóshoz méltó módon - nem érzelmi alapon közelíti meg a problémát, hanem tényekkel bizonyítja a magyarság számára kedvezőnek egyáltalán nem nevezhető változásokat. Feltevése az volt, hogy a térségben az utóbbi tíz évben zajló folyamatok megfeleltethetőek azokkal a folyamatokkal, amelyek hosz- szabb időtávon belül, tehát a török hódoltság végétől az 1880-as nép- számlálásig zajlottak, vagyis erőteljes homogenizációról beszélhetünk. Abból a szempontból, ki milyen anyanyelvűnek vallja magát, az 1880-as népszámlálás volt az első egzakt, pontos adatokat tartalmazó összeírás. Az 1880 előtti adatok alapján a vizsgált térségben nemzetiségi szempontból rendkívül vegyes térszerkezet képe rajzolódik ki. A hódoltság végén kiürült területekre a felső-nyitrai-meden- céből, Privigyéről és környékéről telepítettek szlovákokat. Az etnikai tarkaság 1880-ra teljesen eltűnik, létrejön az említett két, a lakosság nemzetiségében különböző homogén tömb. Persze, ebben az esetben a szlovákság egy része olvadt be több nemzedéken kresztül, és ott, ahol a magyar környezet túlsúlya hatott rájuk. Ekkor a nyelvhatárt hozzávetőleg a Kis- koszmály-Vámosladány-Szántó vonalon mutathatjuk ki. Farkas György feltevése szerint kétfajta korszak különböztethető meg: nagy történelmi kataklizmák után vegyes etnikumú területek alakulnak ki, majd pedig egy hosz- szabban tartó, nyugalmasabb kor a békés asszimiláció folyamatának kedvez, következésképpen a homogén tömbök kialakulását segíti elő. Az 1880-tól 1910-ig tartó időszakban egyértelműen a magyar tömb erősödik a mai járáshatárok között, ám érdekes, hogy 1910-ben még majdnem minden, a homogén szlovák tömbön belüli szlovák településen is kimutatható körülbelül 10-20 százaléknyi, önmagát magyar nemzetiségűnek valló lakos. Persze, ez csak statisztikai „magyarosodást” jelent, afféle díszmagyarságot. A jelenség 1921-re teljesen eltűnik, hiszen megalakul a Csehszlovák Köztársaság, és a régiónak többé nem az Esztergom-Budapest tengelyben találjuk a természetes központjait. Ez a fajta beolvadás tehát inkább válasz a politikai és állami változásokra, és lényegét tekintve nem bizonyul olyan tartósnak, mint például az 1700-as évek elejétől 1880-ig elmagyarosodott, a homogén magyar tömbben élő szlovákok esetében, akik nemcsak nemzetiségi szempontból, hanem nyelvükben is magyarokká lettek. Ugyanakkor 1921-re - az erőteljes propaganda hatására is és főképpen a fiatalabb nemzedékek esetében - nemzetiségváltás tapasztalható a homogén magyar tömbön belül élő szlovákság körében, vagyis a homogén magyar tömbön belül településenként ekkor jelenik meg 10-20 százaléknyi szlovák nemzetiségű lakos. 1921-re tehát fellazul a homogén magyar tömb, a szlovák viszont megerősödik, de a nyelvhatár továbbra is marad a helyén, tehát Léva felett húzódik, azzal a különbséggel, hogy a várostól északra már tisztán szlovák helyiségeket találunk. 1930-ig növekszik a szlovákság részaránya a déli magyar tömbön belül, ám a magyar népesség sem csökken számottevően. Lényegében tehát kiegyensúlyozott a kép, bár 1930-ban, a népszámlálások során újabb nemzetiségi kategóriát is megkülönböztettek, a zsidóságot. Az első bécsi döntéstől a kitelepítések végéig Az első nagy változás 1938-ban, az első bécsi döntés idején következik be. Azonnal végeznek egy népességösszeírást, amely szerint a járás területén a magyar tömbön belül teljesen eltűnik a szlovákság. 1941-ben már egy rendes népszámlálás zajlik a „visszatért Felvidéken” is, amely megerősíti a harmincnyolcas összeírás eredményeit: a korábbi népszámlálásokkor visszaszlová- kosodó, délen, homogén magyar környezetben élő szlovákok újra magyarnak vallják magukat. (Azt meg kell említeni, hogy a határ- megvonáskor egy-két Léva környéki szlovák falu is a magyar oldalra került.) Érdekes megvizsgálni a déli szlovák nyelvszigeteket is: Kúrált, Csekét és Fakóvezekényt. Kúrál például 1910-ben erőteljesen magya- rosodik, 1941-ben pedig hirtelen mindhárom községben újra jelentős magyar nemzetiségű lakosság is kimutatható. A nyelvszigetek községem lehet igazán kimutani az erőszakos és békés asszimiláció közti különbséget, a beolvadás tartósságát. A második világháború végére egyrészt minden feltétel adott a reszlovakizációs program elindításához, másrészt óriási a népesség- mozgás; a menekültek, az elköltözők is átrajzolják kissé az etnikai térképet. Éppen ezért nyílik mód arra, hogy a déli magyar homogén tömőt egészen a Garam torkolatáig megbontsák. Ezzel természetesen a nyelvhatár is jóval délebbre tolódik. A kitelepítésekkel és a reszlovakizációs programmal el is érik ezt a célt, a folyamat 1948-ra lezajlik. Azt a szakmunkákból tudni lehet, hogy milyen abszurd eredményeket szült délen az erőszakos asszimiláció (a történelmi folyamatokat Vadkerty Katalin, ifj. Popély Árpád kitűnő tanulmányai tárják fel részleteiben), Nagyölveden például 70, Farnadon pedig közel 40 százaléknyi a re- szlovakizáltak aránya. Ám az is ismert, hogy ez a változás nem maradt tartós, az emberek inkább nemzetiséget váltottak, mitsem hogy elhagyják a szülőföldjüket. Gyakran maguk az illetékesek is tudták, hogy visszás a helyzet, de azokon, a többségében magyar településeken, amelyek közelebb feküdtek a vasúthoz, a kitelepítések is előbb kezdődtek, így etnikai ék alakulhatott ki. Nem szabad megfeledkezni az 1944-ben tömegesen elhurcolt zsidókról sem, az ő hiányuk is megkönnyítette a szlovák többség erőszakos kialakítását. Noha az 1950-es népszámlálás adatai nem hozzáférhetőek, ismert, hogy ekkorra megindult a reszlovakizáltak visszamagyarosodása. Farkas György feltevése szerint „természetes módon” nem jönnek létre vegyes nemzetiségű falvak, csak az a kérdés, hogy meddig konzerválódnak az erőszakkal, hatalmi, politikai segédlettel kialakított állapotok. Ugyanis az asszimiláció természetes folyamatában valamelyik nemzetiségrésznél előbb-utóbb elkezdődik a lemorzsolódás, onnantól pedig az adott közösség lépcsőzetes módon kisebbséggé alakul, vagyis a településen élő legnagyobb számú nemzetiség javára homogenizálódik a kép. Az etnikai ék és a nyelvhatár változása Az 1950 és 1980 közötti időszakban - közben két népszámlálás volt, 1961-ben és 1970-ben - azok a falvak, amelyekben nem történt tömeges kitelepítés, nagyjából az 1930- as nemzetiségi arányokat mutatják, illetve - 1950-hez képest - e településeken a magyarság számarányának növekedése mutatható ki. 1970-től már törés mutatkozik, a járás demográfiai szerkezete jelentősen átalakul, beindul az iparosítás, az összes, zömében magyar nemzetiségű község esetében megfigyelhető a magyar nemzetiségű lakosság egy részének elköltözése, ami a nemzetiségi arányok módosulásához vezet. Ugyanakkor Léva, Zselíz és Ipolyság vegyes lakosságú, felduzzadt szlovák nemzetiségű lakossággal. A homogén magyar tömb teljesen felhígul, e folyamatban az aprófalvas településszerkezet és a szövetkezetesítés hagyományos életformát romboló hatása is közrejátszik, miközben a háború után kialakított ék konzerválódik. Léva etnikai arculatát a mohi atomerőmű építése 1980-ra jócskán átrajzolja. Míg a hetvenes években a járás magyar nemzetiségű lakosságának száma csökken, a fogyás 1980 és 1990 között leáll, a rendszerváltás után pedig - annak következményeként -járási viszonylatban kissé növekszik is a magyarok száma. Farkas György ezt részben a magyar népesség javára történő visz- szaasszimilálódásnak tudja be, hiszen a magyar többségű falvakban a természetes népszaporulat a vizsgált időszakban visszaesett. Ugyanakkor az aprófalvas településeknél a jövőben az is elképzelhető, hogy éppen azért homogenizálódik majd az adott falu a magyar nemzetiség javára, mert nagy a népességfogyás és az elvándorlás, az adott településen maradó idősebb nemzedék tagjai pedig zömében magyar nemzeti- ségűeknek vallják magukat. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ez az élet- körülményeket és a megélhetés feltételeit javítaná, e folyamatnak tehát nincs miért örülni. Lehetséges jövőképek A legutóbbi, 2001-es népszámlálás szerint a járásban csökkent a magyarság részaránya és létszáma. Az úgynevezett etnikai éken belül lévő falvak (a Hontfüzesgyarmat, Nagysalló és Csata által behatárolható terület) lakossága összetételében a jövőben feltételezhetően a szlovák többség felé mozdul el. A nyelvhatár az egyik elképzelés szerint a Nyírágó-Farnad-Csata-Za- laba-Kisölved-Garamkissal- ló-Deménd vonalon húzódik majd évtizedeken belül, a másik változat a mostani magyar-szlovák államhatáron fekvő településekig „tolja el” a majdani nyelvhatárt. Jelenleg Farnad, Kúrál, Érsekkéty, Nagy- ölved és Nyírágó térsége, a Szikince menti falvak (Zalaba, Kisölved, Garamkissalló) és az Ipoly völgyének homogén magyar tömbje lényegében még mind a délebbre fekvő, Párkány környéki nagyobb homogén magyar tömb részei, mintegy hídfőállásai, tehát csak a járáshatár választja el őket a nagyobb tömböt alkotó magyar községektől. Farkas szerint az uniós csatlakozás és az eurorégiók kialakulása is beleszól majd a képbe. Felértékelődhet Párkány, Esztergom és Budapest szerepe, ám biztos: a Léva környéki, jelenleg magyar többségű falvak csak nyelvszigetként, szórványként léteznek majd, annak minden következményével együtt. A kutató úgy véli, a magyar kisebbség „védettebb” térszerkezeti helyzete szempontjából kedvezőtlen, hogy a Lévai járás máig egy egységként maradt meg, már csak azért is, mert politikai kényszer és az államhatárok zártságába vetett hit alakította ki mai, „szocialista” formájában. Szerkezete törvényszerűen át fog alakulni, mert - főképpen a déli területen - ismét hatni fognak a korábbi természetes központok, és ezek között Léva már nem játszik vezető szerepet, miként a földrajzi távolság miatt Pozsony hatása is elenyészik. A mai Lévai járás népességének anyanyelv/nemzetiség szerinti megoszlása a vizsgált népszámlálások adatai alapján (1880 -1991) Év Össznépesség Magyar Szlovák Egyéb % anyanyelvű/nemzetiségű népesség száma Magyar Szlovák Egyéb 1880 84713 57371 25369 1973 67,72 29,95 2,33 1890 90227 63050 26000 1468 69,88 28,82 1,63 1900 96784 69206 26444 1134 71,51 27,32 1,17 1910 998687 3665 24976 1218 73,76 25,01 1,22 1970 119753 42648 76054 1051 35,61 63,51 0,88 1980 122240 38541 77671 6028 31,53 63,54 4,93 1991 120701 38169 80335 2197 31,62 66,56 1,82 A korábbi központok közül délen Léva nem fog vezető szerepet játszani. SZÜLŐFÖLDÜNK A melléklet nyugat-szlovákiai kiadását szerkeszti: Korpás Árpád Levélcím: Szülőföldünk, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 Telefon: 02/59 233 436, fax: 02/59 233 469, e-mail: nyugatiregio@ujszo.com