Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)
2004-03-11 / 59. szám, csütörtök
SZÜLŐFÖLDÜNK 2004. március 11., csütörtök 1. évfolyam 2. szám A háromkirályoktól hamvazószerdáig tartó hangos, vidám és buja farsangi időszakot a magunkba fordulás és az önmegtartóztatásra szólító nagyböjt hetei követik „Böjti szelek fújnak” Az idei március téli hideggel köszöntött ránk. Ennek ellenére a természet tavaszi ébredésének egy-egy jelét álmélkodva vesszük tudomásul: a nyíló hóvirágokat, a nárciszok, a tulipánok zöld hajtásait. A tavaszköszöntővel nemcsak testi, hanem lelki megújhodást is várunk. DANTER IZABELLA A háromkirályoktól hamvazószerdáig tartó hangos, vidám és buja farsangi időszakot a magába fordulás és az önmegtartóztatásra szólító nagyböjt hetei követik. Az éves kalendáriumban a hamvazószerdától húsvétvasárnapig tartó 40 napos időszakot a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnaptól visz- szafelé számítjuk ki. A pogány elemekre épült keresztény tanítás a néphagyományban sokféleképpen mutatkozik meg. Maga a kezdeti nap, a hamvazószerda a katolikus vidékeken máig a szigorú böjt napja. A 20. század első felében tájainkon az egész nagyböjti időszakban nemcsak az állati eredetű zsiradékot és a húst mellőzték a háztartásokban, hanem minden olyan edényt is, amelyben előzőleg zsíros és húsos ételt készítettek, homokkal, hamuval súroltak ki. Kendermagból préselt olajjal, házi készítésű vajjal főztek. Leginkább tejes ételeket, zöldségféléket (gyökérzöldséget, krumplit, káposztát, fokhagymát, vereshagymát, babot, gombát) és gyümölcsöket (aszalva és lekvár formájában) fogyasztottak. Jellegzetesen böjti étel volt a kötés, amely a búza és rozs áztatásával, megtörésével, illetve darálásával, áztatásával, liszttel való besűrítésével készült. Néhány éve a rokonságunk vegetáriánus tagjainak kérésére még édesanyám is sütötte mindnyájunk örömére ezt a finom édes csemegét. A böjti időszakhoz kapcsolódó tiltások nemcsak az étkezésben, hanem a falusi ember életének minden területén megmutatkoztak. A keresztény hit szerint a hívők Jézus negyvennapos sivatagi böjtjére és szenvedéseire emlékeztek. Ruházatuk mellőzte a tarka színeket. Leginkább a kék, a zöld, a barna sötét árnyalatait viselték, a nagyböjti időszak félidejétől (a negyedik vasárnaptól) pedig feketébe, mély gyászba öltözve jártak. Tilos volt a tánc, a bál, a vidámság és a lakodalom rendezése. A Nyitra vidéki falvak lakosai úgy tartották, hogy ha a böjti időben táncoltak, akkor abban az évben a gyümölcsfák elhullatták termésüket. Színességet ebben az időszakban a nagyobbacska fiatal leányok sorjátéka jelentett, amellyel esténként az egész falut bejárták. Martosi adat szerint nagyböjt idején a nagylányok és a fiatalasszonyok naponta kijártak a tó partjára, ahol sortánc formájában játszottak, s különböző énekeket énekeltek. Ezt a szokást itt pilikézésnek, kurjázásnak nevezték. Jellegzetes böjti játék volt a szinalázás, amelyet a fiatalok esténként szérűkben összegyűlve körtánc formájában jártak. A zoboralji Menyhén és Béden a nagylányok és kisebb leányok játéka volt az ulicskázás és a hajujvárazás. Menyhén e játék során a nagyobb és kisebb leányok között keresztlány és ke- resztmamuska választásra került sor. A böjti vasárnapokon a lányok és legények körében kedveltek voltak a vonulós, kapus játékok is. Ipolyvarbón ismert böjti játék volt a mancsozás (magasba dobott golyót ütővel kellett eltalálni), Tesmagon pedig a böjti időben a kásának nevezett fo- gócskázással szórakoztak a fiatalok. A tavaszi időszak egy-egy jeles napjához népi megfigyelésen alapuló időjárásjóslások is fűződtek. Gergely napjáról (március 12.) azt tartották, hogy ezen a napon ritkán van jó idő. Az e napi időjárást leginkább a hideg, szeles idő jellemezte és hó is szokott hullani. A márciusi hónak mágikus erőt tulajdonítottak, a kislibákat, kiscsirkéket ezzel itatták meg, hogy szépek, egészségesek legyenek. Az iskolába való toborzás idejére nyúlt vissza az ehhez a naphoz fűződő Gergely-járás adománygyűjtő szokása, amely egyúttal tavaszünnep is volt. A szokás abból az iskolai ünnepségből alakult ki, amelyet 830-ban IV. Gergely pápa rendelt el Nagy Szent Gergely tiszteletére. A szerző néprajzkutató Kereszt a galántai öreg temetőben (Keppert József felvétele) Útmenti kereszt Nagyfödémesen (Németh Tibor felvétele) Kit a múlt, kit a jelen, kit a minden-, kit meg a néhanapok kötnek szülőhelyéhez Viszonyrendszer és kapcsolattartás HAJTMAN BÉLA Egyetlen pont, egy röviden leírható és kimondható szó. Egy-két négyzetcentimétert elfoglaló, jelentéktelennek tűnő tulajdonnév a mappán. Ki felülnézetből bök rá, ki véletlenszerűen pillant rá, ki egykedvűen simítja rajta végig ujjbegyét az egy-két betűnyi szón. Helységnév, mely jelentés- és értéktöbblettel bír, mely beíródik az iratokba és az okmányokba, a születési anyakönyvi kivonatokba, a bizonyítványokba, a személyi igazolványokba, az életrajzokba. És visszük magunkkal a nevet, a szót, az egyetlent, mely meghatároz, mely a melléknévképzős hovatartozásunkat, határozóragos viszonyunkat jelöli. De túl a nyelv-, a szó-, a szófaj- és a mondattanon - a lélek húrjai pendül- nek meg annál, aki hosszú távoliét után újra és sokadszor hazamegy. Abba a faluba, amely már nem az otthona, vissza a gyermekkorba, a tájba, melyet a lelkében őriz. És az emberek, a partnerek, a szerepek. Egyedül az idő változtat a helyzeten, és úrrá lesz rajtunk a tovatűnő éveket számláló emlékezés. Kit a múlt, kit a jelen, kit a mindennapok, kit a néhanapok kötnek a szülőhelyhez, a városhoz, a faluhoz. És ilyenkor már hitelét és erejét veszti az általánosítás. Mindenki másképp, személyre szabottan éli meg szülőhelyéhez való viszonyát. Viszonyrendszer; az utcákhoz, a terekhez, a több hektárnyi termőföldekhez, a búzatáblához, a focipályához, a folyó menti partszakaszokhoz, az egy-két négyzetméternyi szülői házhoz, a hozzá tartozó kerthez való viszonyulás. A tárgyakhoz, a szobához, az ágyhoz. És nem utolsósorban a nyelvhez és a családhoz. Kapcsolattartás; a baráttal, a szomszéddal, a testvérrel, az apával és az anyával való kapcsolat- tartás. Az anyanyelvvel, amelyet naponta használunk, koptatunk és csiszolunk, amelyet örökül kaptunk és adunk. Szavakat veszünk át és kölcsön, őrzünk meg és felejtünk el, iktatunk ki és be. Egyedül a szülőföld marad. A hely megmarad. Még akkor is, ha a szülészeti osztály helyén ma már más épület áll, még akkor is, ha a szülői házat mások lakják. A területarányok, a telkek, a bizonyos, a konkrét, a talán itt volt, a biztosan itt volt helyek megmaradnak az emlékezetben, a lélek helyrajzában. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hiányzik szülőfalum a maga jellegzetes fa- és épületsoraival, hiszen az új lakhelyen hosszú évek során ugyanúgy mindezek megszokhatóvá és szerethetővé, otthonossá válhatnak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányoznak azok az emberek, akikkel gyermekkoromat töltöttem jó- ban-rosszban, gyerekkel, felnőttel. De siránkozásra sincs okom, mivel a kapcsolatok, az emléklenyomatok a lélekben örökre nyomot hagynak. Semmi sem tűnhet el nyomtalanul. Az egy-két betűnyi szó, a névre, a helységnévre, mi több, szülőfalura, szülővárosra utaló tulajdonnév sem tűnhet el a térképről. A lélekből semmiképp sem veszhet ki az a hely, az a talpalatnyi föld, ahol megkíséreltük első bátortalan lépésünket, hol kimondhattuk az első értelmes szót, ahol támaszt keresve megragadhattuk egymás kezét, a bizalom és szeretet viszonzásául tekinthettünk őszintén egymás szemébe. Idő! Egyre több barát, ismerős, rokon, családtag neve olvasható a temető sírkövein. Egy-két négyzetméternyi helyen. Hol arról szerzünk tudomást, hogy végérvényesen bevégeztetett a földi lét. A szülőföld megmarad, meghatároz, s ha a sors úgy hozza és az anyaföld takarja be a testet örökre (mint ahogy a lelket a szellemvilág), az emlékező szülőföld az embert megőrzi és élteti mindörökké. Minden csütörtökön kedvezményesen hirdethet új kelet- és nyugat-szlovákiai regionális mellékletünkben e mail: peter.kis@ujszo.com peter.rosko@ujszo.com Hívja regionális menedzsereinket!
