Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-08 / 56. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 8. Autó - motor 13 Mint minden évben, most is a praktikus kisautóktól az egzotikumokig terjed a látnivalók széles skálája Képek a 74. Genfi Autószalonról Suzuki Liana II. A Balenót felváltó alsó középkategóriás modell második nemzedéke öt- és négyajtós karosszériával készül, és az előrejelzések szerint májusban Szlovákiába is megérkezik. Két ben­zinmotorral (1.3/66 kW, 1,6/78 kW) lesz megvásárolható. Hyundai Tucson. Az USA egyik nyugati várvsáról elnevezett sza­badidő-autó a Santa Fe kistestvére, és annál jóval olcsóbb is lesz. Három motorral (2.0i, 2.7i V6, 2.0 CRDi - kerül majd piacra, Szlovákiában várhatóan idén ősszel. Alfa Romeo 8c Competízione. Frankfurtban még csak tanulmány- modell volt, Genfben már a sorozatgyártásáról suttognak. Ha ez a hír igaz, a márka első szupersportkocsija lesz, 400 lóerőt (294 kW) meghaladó teljesítménnyel és 300 km/óra feletti végsebességgel. Skoda Octavia II. A Roomster tanulmánymodell karosszériájának és az új Golf padlólemezének felhasználásával elkészített újdonság az autószalon egyik világpremierje. Nyáron kerül majd piacra, új motorokkal (1.6FS1, 2.0FSI, 1.9 TDI, 2.0 TDI). Ford GT. A legendás sportkocsi legújabb reinkarnációja, 368 kW-os (500 LE) motorraL Nem tanulmánymodellről, hanem szériakész változatról van szó, olyannyira, hogy az árát sem titkolták: 139 900 dollárért lesz megvásárolható. BMW 5 Touring. A világpremierek egyike. Két-két benzin- és dí­zelmotorral kerül majd forgalomba (525i - 141 kW/192 LE, 545i - 245/333, 525d - 130/177 és 530d - 160/218). Csomag­tere alapméretben 498, a hátsó ülések előredöntését követően 1648 literes. (Archív felvételek) Ha télen pihentettük az autót, felelőtlenség lenne az első melegebb napon egyszerűen beleülni és útnak indulni Tavaszi teendők - nemcsak szezonautósok számára VAS GYULA Tavaszi teendőiket illetően az autósok két csoportba sorolhatók. Az elsőbe azok tartoznak, akik va­lamikor november végén beállítot­ták a kocsit a garázsba/fészerbe, hogy nagyjából március közepéig feléje se nézzenek. A másik csopor­tot olyan gépkocsivezetők alkotják, akik több-kevesebb rendszeresség­gel, de télen is autóztak, illetve au­tóznak. Nyilvánvaló, hogy e két ka­tegória képviselőinek tavasszal is más-más dolguk lesz. Lássuk előbb, mire kell odafigyelniük azoknak, akik az év legmostohább időszakában inkább pihentették járművüket. Elsőként a gumiabroncsok sűríté­sét ellenőrizzék, a pótkereket is be­leértve. Néhány hónap alatt ugyan­is a gumik annyi levegőt veszíthet­tek, hogy akár egy-két kilométer megtétele után komoly károsodást szenvedhetnek. Arról nem is beszél­ve, mennyire veszélyes ilyen kere­keken autózni: az abroncs egy ka­nyarban akár le is válhat a tárcsáról! Ugyancsak még az első indítás előtt ellenőrizzük a hűtő- és fékfolyadék, a motorolaj és az ablakmosó folya­dék szintjét; ha akkumulátorunk ré­gebbi típusú, annak savszintjét is. Hosszú idő alatt ugyanis a termé­szetes párolgás, illetve a pórusokon és apró repedéseken cseppenként elfolyó mennyiség is számottevő veszteséget jelenthet. Ezt követően sorra kapcsoljuk be a helyzetjelző lámpákat, a tompított fényszórókat, a reflektorokat, az irányjelzőket, a ködlámpákat a tolatólámpá(ka)t, és - például a fékpedál kitámasztá­sával - a féklámpákat. Az, hogy ősz­szel működtek, nem garancia arra nézve, hogy most is fognak: egy zárt, rosszul szellőző helyiség leve­gőjében könnyebben korrodálód­nak az elektromos vezetékek és csadakozások. Utána próbáljuk ki az ablaktörlőket, de szigorúan csak nedves üvegfelületen! Ezzel a mű­velettel egyúttal az' ablakmosók (reflektormosók) működését is el­A korszerű új kocsik hatásos alvázvédelmet kapnak, a régebbie­két azonban tanácsos gyakrabban ellenőrizni (Fotó: BMW) lenőrizzük, mivel fúvókáik eltö- mődhettek a hosszú kényszerpihe­nő során. Végül egy figyelmeztetés: a „télire eltett” autón szinte biztos, hogy nyári gumiabroncsok vannak. Nyilvánvaló, hogy márciusban eze­ket már senki nem cseréli ki téliek­re, azt viszont a szezonautósnak is tudnia kell, hogy az ilyen abroncso­kon csak +7 C-fok felett igazán biz­tonságos a kocsikázás. Akik télen is úgy autóznak, mint máskor - és feltehetőleg a kocsi mű­szaki állapotára, karbantartására is ugyanúgy ügyelnek -, azok számá­ra tulajdonképpen nincs sok mon­danivalónk. Legfeljebb annyi, hogy az utak sózásának befejeztével a le­hető leggondosabban mossák le a kocsi padlólemezét és öblítsék ki a kerékjáratokat. Ezután - főleg a ré­gebbi autóknál - feltédenül taná­csos egy alapos alsó mustra, és ha a védőrétegen sérülést észlelünk, mi­nél előbb javíttassuk ki. A lakkozást is érdemes ellenőrizni, természete­sen szintén egy alapos mosás után. A nyári abroncsok visszaszerelésé­vel azonban ne siessünk: a fend be­kezdés utolsó félmondata ránk is érvényes! VIZSGÁZZUNK EGYÜTT (34) 161. Ha az egyik vezető lelassít­ja vagy megállítja járművét a kerékpáros-átkelőhely előtt, hogy a kerékpáros­oknak lehetővé tegye az úton való átkelést, az azo­nos irányban haladó többi vezető a) ha nem szándékozik meg­állítani járművét, köteles lénye­gesen növelni annak sebessé­gét, b) ugyancsak köteles lelassí­tani vagy megállítani járművét, de csak akkor, ha a kerékpáros­ok 12 évnél fiatalabbak, « c) ugyancsak kötelea lelassíta­ni vagy megállítani járművét; ez nem vonatkozik a villamosveze­tőre, illetve annak a járműnek a vezetőjére, amely megkülönböz­tető figyelmeztető jelzést hasz­nál. 162. Ha a városi közhasznála­tú tömegszállítójármű, az autóbusz vagy a trolibusz vezetője az autóbusz-for­galmi sávból a szomszé­dos forgalmi sávba szán­dékozik áthajtani, az ab­ban a forgalmi sávban ha­ladó jármű vezetője a) mindig köteles megállítani járművét, b) ezt menetsebességének csökkentésével, esedeg jármű­vének megállításával is köteles számára lehetővé tenni, c) ezt nem köteles számára lehetővé tenni. qZ9I ‘3191 Az év legjobb európai autója itt csak negyedik lett Győzött a Focus C-MAX VAS GYULA Bár eléggé nyögvenyelősen, de végül összejött a dolog, és február utolsó napjaiban Szlovákiában is megválasztották a 2004. év autó­ját. Az előválogatást követően öt kocsi jutott a döntőbe, ahol autós újságírókból álló szakbizottság döntött a győztesről és a további helyezésekről. Mindegyik zsűri­tagnak 12 pont állt rendelkezésé­re, amelyet legkevesebb 3 autó között kellett szétosztania. A győzelmet végül a Ford új egyterűje szerezte meg; érdekes­ségnek számít, hogy az év legjobb európai autójának megválasztott Fiat Pandát rajta kívül még ketten megelőzték. A végső sorrend, a pontszámokkal együtt: 1. Ford Focus C-MAX 38 2. Opel Meriva 33 3. Mazda 3 29 4. Fiat Panda' 19 5. BMW 5 13 Ugyanebből az alkalomból hir­dették ki, hogy 2003-ban mely ko­csik voltak a legkelendőbbek a ha­zai piacon. Az egyes kategóriák győztesei, zárójelben az eladott da­rabszámmal: Miniautók: Daewoo Matiz (353) Kisautók: Skoda Fabia (18 293) ALÓ középkategória: S. Octavia (6174) Középkategória: VW Passat (1051) FeLő középkategória: Mercedes E (342) Luxuskocsik: Mercedes S (51) Sportkocsik: Mercedes SL (15) Terepkocsik: Toyota RAV4 (203) Egyterűek: Renault Kangoo (446) Öt pont előnnyel nyert (Archív felvétel) MINISZALON (Fotó: Maserati) Szigonyosék négyajtósa A Masareti újjászületésének harmadik állomásaként mutatták be az új Quattroporte modellt. Az olasz márkánál 1963 óta hagyomány, hogy sportosan elegáns limuzin a zászlóshajója. A Pininfarináék ízlé­sét dicsérő legújabb szépség hossza bő 505, szélessége közel 190, ma­gassága pedig nem egészen 144 cm. A több mint 3 méteres tengelytáv exkluzívan kialakított utasteret rejt, a hosszú gépháztető alatt pedig a kétajtósokból ismert 400 lóerős V8-as lapul. (a2) AUTO MOTOR A mellékletet szerkeszti: Vas Gyula Levélcím: AUTÓ-MOTOR, ul. gén. Klapku 68/34, 945 01 Komárno, tel.: 035/7710 259, mobil: 0903/736 668, e-mail: vasgyula@nextra.sk

Next

/
Oldalképek
Tartalom