Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)
2004-03-05 / 54. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 5. 16 Gondolat Az egészségügy és az iskolaügy mind Magyarországon, mind Szlovákiában a nyilatkozók fokozott támogatását élvezte, ám nem azonos arányban Az „1%-os törvény” társadalmi hatása 1. grafikon sajtó 111 rádió óriásplakát Internet konkrét szervezet isés korábbi kapcsolata i Honnan tájékozódtak? 0 10 20 30 40 50 60 18,9 25,2 4,1 0,8 0,8 6,6 11 m 49,8 I Magyarország Szlovákia 11,7 Magyarországon a parlament 1996. december 19- én fogadta el az 1%-os törvényt, amely 1997-ben lépett hatályba. Szlovákia adófizető polgárainak öt évvel később, 2002-ben nyüt először alkalmuk arra, hogy adójuk 1%-áról valamelyik közhasznú tevékenységet folytató civil szervezet javára nyilatkozzanak. LAMPL ZSUZSANNA TÓTH KÁROLY E tanulmány írásának pillanatában tehát a magyarországi állampolgárok már hét alkalommal, a szlovákiai állampolgárok két alkalommal élhettek törvény adta jogukkal. írásunkban azonban nemcsak arra a kérdésre keressük a választ, hogy ténylegesen éltek-e ezzel a lehetőséggel, hanem szeretnénk elemezni és értékelni azokat a magyarországi és szlovákiai tapasztalatokat, amelyek mások által is hasznosítható tanulságokkal szolgálhatnak. Azt azonban már a legelején meg kell jegyezni, hogy a két ország jogalkotói filozófiája eltér egymástól. Magyarországon 1+1%-ról beszélhetünk, ami a civil szférát és az egyházakat jelenti. Szlovákiában az első két évben csak 1%-ot lehetett a civil szektornak átcsoportosítani a fizikai személyek adóiból. Az 1% mindkét országban a fizikai személyek adójának 1 százalékát jelenti. A tanulmány írása közben Szlovákiában 2%-ra emelték az átutalható összeget, és bevették a gazdasági társulásokat is a törvénybe. Tehát 2004- ben Szlovákiában mind a fizikai személyek, mind pedig a jogi személyiséggel bíró gazdasági társulások adójuk 2%-át tudják közhasznú szándékkal átutalni a törvényben megjelölt civil, tehát nonprofit szervezeteknek. Az 1%-os törvény értelme Az „1%-os törvényben” az állampolgári adományozás és az állami javak egy része újraelosztásának olyan formájáról van szó, amely anonim, tömeges, konkrét civil szervezetnek szól, az állami adminisztráció segítségével, de az állam újraelosztó szerepének kiiktatásával, miközben a civil szervezetek a kapott támogatást a törvényi keretek között szabadon hasznosíthatják. A fenti definíció mindegyik eleme nagyon fontos a témánk szempontjából: Az állampolgár „személyesen” járulhat hozzá egy civil szervezet munkájához. Ez kapcsolódást, tudatos vállalást jelent. Ő dönt arról, hogy kit is támogat, és a támogatás sorsát, eredményességét nyomon követheti. Ennek az állampolgári magatartásnak kihatása lehet az egész adózási folyamatra, olyan technikát ismer és él meg az adófizető polgár, ami az állammal szemben más esetekben is érvényesíthető lehet. Az anonimitás kizár mindenfajta lobbytevékenységet. A szervezet a kampányában meghatározott célcsoportot szólít meg, mégsem tudhatja meg, kik is voltak azok, akik az adójuk töredékét számára felajánlották. Tömeges, hiszen minden adófizető polgár részt vehet benne. Saját elhatározásától függ, hogy él-e a lehetőséggel. Ennek fontosságát ki kell hangsúlyozni: mindenki adományozó lehet, nem csak a tehetősebbek. Mind a magyarországi, mind pedig a szlovákiai 1%-os törvénynyel kapcsolatos érvrendszer legfontosabb pontja az volt, hogy a központi állami és alapítványi támogatásokkal szemben az 1%-os felajánlás elsősorban a kisebb szervezeteket szolgálja és területi megoszlása is kiegyensúlyozottabb. Ennek oka abban keresendő, hogy míg a központi alapokhoz nehézkes és nagyfokú szakmai felkészültséget igénylő pályázati rendszerek vezetnek, amelyeket a kisebb szervezetek nem tudnak teljesíteni, addig az 1% elnyerése a személyi kapcsolatrendszer, az eredmények megmutatása és a szűkebb környezetre gyakorolt hatás függvénye. Az eredmények azt mutatják, hogy ezek a feltételezések beigazolódtak. Míg a központi támogatások 95%-a a nagy, tőkeerővel és megfelelő szakmai háttérrel rendelkező szervezetekhez vándorol, addig az 1%-os felajánlásoknak mindössze 34%-a a nagyoké, és 16%-a a legkisebbeké, 50%-a pedig a közepes nagyságú szervezeteké. Tehát az 1%-os felajánlásoknak a civil szektoron belül esély- kiegyenlítő/esélynövelő hatása is van. „Az 1%-os felajánlások rendszerének bevezetése majdnem megkétszerezte azoknak a nonprofit szervezeteknek a számát, amelyek a központi költségvetésből támogatáshoz jutottak. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a kormányzati támogatások olyan alapítványok és egyesületek ezrei számára váltak elérhetővé, amelyek a döntési központoktól meglehetősen távol működnek. Költségvetési támogatásról van szó az állami ügyvitel segítésével, de az állami újraelosztás olykor önkényes döntéshozatalának kiiktatásával. Maga az állam is lemond adóbevételeinek 1%-áról, hozzájárul a civil szféra működéséhez. Ez pedig az állam szerepének egyfajta újraértékelése is, a decentralizáció egyik lényeges formája, a demokratikus értékrend érvényesítésének demonstratív eszköze, és nem utolsósorban, az állam és a civil szektor kapcsolatának újszerű, pozitív újrafogalmazása. A civil szektor működése szempontjából meghatározó jelentőségű, hogy szabadon felhasználható támogatásról van szó. A szervezet maga döntheti el, mire használja a pénzeszközöket, szemben az alapítványi és egyéb támogatással, ahol célirányos, tehát „kötött” felhasználásról van szó. Az ilyen jellegű bevételeit a szervezet a működési költségeire is fordíthatja, amelyre alapítványi támogatást rendkívül nehéz biztosítani. Mindeközben a piaci szabályok érvényben maradnak, az állampolgárok felajánlásai („szavazatai”) döntenek arról, hogy kinek, mekkora támogatás jut. Az 1%-os törvény a folyamatban résztvevőkre is hatással van: ♦ A hagyományos, újraelosztó állami szerkezetben egy olyan elem jelenik meg, amely kimondja: nem csupán az állam jogosult dönteni a megtermelt javak fel- használásáról és elosztásáról, hanem az állampolgár is, mégpedig közvetlenül, egyéni döntésével, amelyet az állami adminisztrációnak végre kell hajtania. ♦ Az adományozó tevékeny szerepbe kerül. Választania kell: az államnak adja-e adója 1%-át, vagy valamely szervezetnek. De azt is el kell döntenie, mely szervezet lesz az, melynek adója egy töredéknyi részét adományozza. ♦ A civil szervezetnek új eszközökkel kell megmutatnia önmagát szűkebb és tágabb környezete előtt. Versenyhelyzetben kell bizonyítania hasznosságát, ami nem könnyű feladat, hiszen ez a hasznosság nem mindig mérhető az állami és a gazdasági szféra eszközeivel. ♦ Ugyanígy az adóhivatal, illetve az egész folyamatban részt vevő más állami szervek is transzparens módon kell megnyilvánuljanak. Ez komoly kihívás számukra, de egyben a szektorok közötti együttműködés fontos iskolája is. ♦ Nem szabad megfeledkezni a sajtó szerepéről. A tömegkommunikációs eszközök fontos szereplői, sőt segítői az egész folyamatnak. Hasznos együttműködések alakultak ki Magyarországon és Szlovákiában a sajtó és a civil szektor között. Az előbbi árengedményekkel vagy éppen ingyenes felületekkel, adásidővel segítette a kampányt, a civil szervezetek pedig folyamatosan tájékoztatták a sajtót a rendezvényeikről stb. Említettük már, hogy a támogatások ügyvitelét az állami adminisztrációnak kell bonyolítania. Az állami hivatalnokrendszer azonban nehézkesen mozdul. A törvény elfogadása az egyik legfontosabb mozzanat, de hogy az állami hivatalnokok ezt a törvényt végre is hajtsák, nagyon pontos végrehajtó rendelkezésekre van szükség. Tisztázni kell a kompetenciákat, a kötelességeket, a feltételeket stb. Éppen ez az a pont, amelyen a törvény akár zátonyra is futhat. Ha nincs kellőképpen, gördülékenyen előkészítve a törvény gyakorlati alkalmazása és végrehajtása, maguk a szervezetek, de az adófizető polgárok is olyan akadályokba ütközhetnek, amelyek kedvüket veszik az egésztől. E téren mindkét országban komoly problémák merültek fel. Nagyon sok egyeztetés, a gyakorlati teendők alapos végiggondolása, az adminisztratív akadályok minimalizálása nagyban javíthatják a szervezetek és az adakozók közérzetét, viszonyulásukat az egész folyamathoz. Minél nagyobbak az adminisztratív megkötések, követelmények, annál kisebb a szervezetek lelkesedése és adakozó kedve. Az 1%-os törvény hatása a felmérések és a számok tükrében Magyarországon több felmérés is vizsgálta az 1%-os törvény hatékonyságát, Szlovákiában egyedül a Fórum Kisebbségkutató Intézet kutatására támaszkodhatunk. Szlovákiában a törvény elfogadása nem ütközött nehézségekbe: a civil szféra és a közvélemény is elfogadta. Magyarországon más volt a helyzet. A törvény elfogadását megelőzően élénk parlamenti és szakmai vita folyt, s magát a törvényt sem fogadta mindenki egyforma lelkesedéssel, beleértve a civil szektor egyes képviselőit is. 1996-ban a lakosság véleménye is megoszlott. A felnőtt lakosság 56 százaléka támogatta az 1%-os felajánlások lehetőségét, de 1999 tavaszán már a 86 százalékuk értett vele egyet. Ez a részarány a tényleges érintettek, vagyis az adófizetők körében még magasabbra kúszott: elérte a 90 százalékot. Az elfogadó magatartás mögött különböző okok rejlettek. Más miatt helyeselték a törvényt az állampolgárok és más miatt a szervezetek. Amennyiben a szervezetek tevékenységi körét, tevékenységük tárgyát tekintjük célnak, magukat a szervezeteket pedig eszköznek, akkor elmondható, hogy az állampolgárok többsége első perctől fogva a célt tartotta fontosnak. Az emberek leginkább segíteni szerettek volna. Segíteni a szegényeken, betegeken, fogyatékosokon, természeti csapások áldozatain (22,8%), segíteni az egészségügy, a szociális ellátás és oktatásügy helyzetén (22,6%), valamint segíteni a rászoruló gyermekeken (10,1%). A szervezet ehhez számukra csupán eszközként szolgált. Jóval kevesebben voltak azok (20,3%), akiknek 1%-os felajánlás mögötti megfontolása magához a konkrét szervezethez kötődött. Ezzel szemben a szervezetek - érthető módon - leginkább önmaguk anyagi helyzetének javulása miatt helyeselték a törvényt. Az egyik magyarországi felméréséből kiderül, a meginterjúvolt szervezetek 63%-a tartotta fontosnak, hogy a törvény javítja a szervezetek anyagi helyzetét, 61%-uk pedig azt, hogy a törvény felhívja a figyelmet a nonprofit szektorra - ezzel szemben az adományozó magatartás erősítésére gyakorolt hatását csupán 43%-uk tartotta fontosnak. Ugyanazon érme két oldaláról van szó - hiszen az adófizető és a szervezet is segíteni akar, de ez csak az eszközön, tehát a szervezeten keresztül realizálódhat. Ahhoz, hogy a szervezet elérhesse saját, s egyben az adófizető célját, pénzre van szüksége. Ahhoz pedig, hogy pénzhez jusson, láthatóvá kell tennie önmagát - s ez az összefüggés az adója 1%-áról rendelkező, de a helyzetet behatóan nem ismerő ember számára nem mindig válik világossá. Hogy egyértelművé váljon, arról a szervezet kampányának kell gondoskodnia. Viszont több példa is jelzi, hogy az eszköz-cél dimenzió a szervezeten belül sem tudatosult. Amikor a szervezetek a kampány során önmagukat mint célt, nem pedig mint eszközt próbálták láttatni, annak nemegyszer gyanakvás, bizalmatlanság, „na, ki tudja, mire használnák azt a pénzt” vagy éppen „ki tudja, arra hasz- nálnák-e azt a pénzt, amit mondanak” típusú kétkedés lett az eredménye. De fordítva is érvényes: azok a szervezetek jutottak a legnagyobb 1%-os bevételhez, amelyek a kampány során egyértelműen rámutattak céljaikra, s egyben önmaguk eszköz szerepére is (pl. Szlovákiában a Rákellenes Liga, a Sloboda zvierat állatvédő egyesület, vagy akár a Linguagym Gimnáziumi Alapítvány, amely több mint 10 ezer eurót kapott). A törvény hatása a civil szektorra A törvény elfogadása mindkét országban hangyabolyszerű nyüzsgést indított el a civü szférában. Ennek három célja volt: 1. a civil szektoron belüli tájékoztatás - belső kampány 2. a közvélemény tájékoztatása, 3. a közvélemény meggyőzése, hogy aki teheti, ajánlja fel adója 1 százalékát - ez alkotta a 2. ponttal együtt a külső kampányt. A belső kampány fő célkitűzése az volt, hogy informálja a civil szervezeteket az 1%-os törvényről, és arról, milyen lépéseket kell megtenniük ahhoz, hogy regisztrált szervezetként felkerüljenek azoknak a szervezeteknek a listájára, amelyek részesedhetnek az 1%-ból. A külső kampányt azután már maguk a szervezetek folytatták a nekik tetsző és megfelelő módon, ki sikeresebben, ki kevésbé sikeresen. Magyarországon a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) szervezte a belső kampányt, Szlovákiában pedig a Fórum Információs Központ (Fórum informacné centrum, FIC) és az 1. Szlovákiai Nonprofit Szervízközpont (1. Slovenské neziskové servisné centrum, SNSC) 15 külön e célra felkészített regionális konzultáns segítségével. Az első időszakban (2001. november 15.-2002. január 31.) elsősorban szervezetek keresték fel a konzultánsokat, és épp az iránt érdeklődtek, hol, meddig és hogyan kell regisztráltatniuk magukat, s ehhez milyen iratokra és igazolásokra van szükségük. Végül is a 2001-ben bejegyzett 21 916 szlovákiai szervezet közül 4035 szervezet regisztráltatta magát. Az adófizetők nem igazán használták ki a regionális konzultánsok szolgáltatásait, inkább az 1. táblázat. A törvényt ismerők, a törvénnyel egyetértők és az 1%-ról nyilatkozók részaránya Magyarország Szlovákia Összlakosság Értesültek Egyetért 94 86 71 Nem kérdeztük Adófizetők Értesültek Egyetért Nyilatkozott 98 90 31 62 Nem kérdeztük 40 A civil szervezetnek versenyhelyzetben kell bizonyítania hasznosságát. A törvény elfogadása az egyik legfontosabb mozzanat.
