Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-01 / 50. szám, hétfő

2 Közélet ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 1. RÖVIDEN Ma folytatódik a Pápay-per Lipótvár/Nagyszombat. A lipótvári fegyintézet mozitermében ma folytatódik a Pápay-per. A dunaszerdahelyi alvilági leszámolás ügyének bírósági tárgyalása tavaly november óta szünetelt, amikor az egyik vádlott ügyvédje beteget jelentett. A bíróság a nagy vihart kiváltó maffiagyilkosság védett tanúit is várhatóan e hónapban hallgatja meg. (SITA) Két fegyelmi eljárás is indult Pozsony. Újabb fegyelmi eljárást indított a közbeszerzési hiva­tal vezető tisztségviselője, Mária Borbélyová ellen Eubomír Piai, a köztisztviselői hivatal elnöke. Az első eljárás azzal függ össze, hogy Borbélyová tavaly májusban az egyik csődbe ment egészség- biztosító volt vezérigazgatóját, Jozef B.-t a közbeszerzési hivatal osztályvezetőjévé akarta kinevezni, miközben az illetőt bűncselek­mény elkövetésével gyanúsították. A köztisztviselői hivatal Jozef B.-t szolgálaton kívül helyezte, ám Borbélyová ezután is tanfo­lyamra küldte, amiért újabb fegyelmi eljárás indult ellene. (SITA) A kormánypártok ma tárgyalnak Ivan Miklósról Dzurinda Simkóékkal is ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az Ivan Miklós pénz­ügyminiszter ellen tervezett ellen­zéki bizalmatlansági indítványról Mikulás Dzurinda kormányfő az Ivan Simko vezette Szabad Fórum­mal is tárgyalni kíván. Ezt maga Dzurinda erősítette meg tegnap a Szlovák Televízió Öt perc múlva ti­zenkettő című vitaműsorában. „Úgy vélem, azoknak a képviselők­nek, akik a kormányprogramra voksoltak, felelősségteljesnek kell lenniük, s nem kellene a kormány tagjának leváltására szavazniuk” - fogalmazott a miniszterelnök. Dzurinda pártja, az SDKÚ az ügy­ben több független képviselővel is tárgyalásokat folytat. Vladimír Meciar HZDS-elnök a vitaműsorban megerősítette, pártja e héten a parlament elé terjeszti a bizalmatlansági indítványt. A kor­mánypártok vezetői ma vitatják meg, miként reagáljanak a javaslat­ra. Dzurinda szerint Miklós leváltá­sa mellett nem hozhatók fel tárgyi­lagos érvek. A parlament a Miklóssal szembe­ni indítvánnyal együtt a kormány iránti bizalomról is szavazhat. Dzurinda egy ilyen helyzettel kap­csolatban csak akkor kíván állást foglalni, ha az előáll. A kormányfő véleményt mondott Bugár Béla MKP-elnök korábbi kijelentéséről, hogy a NATO- és EU-csatlakózást követően fontolóra kellene vennie a távozását a kormány éléről. „Bugár úr, úgy érzem, már megint szorít ki engem a kormányból, én pedig legszívesebben őt is a kor­mányba hívnám, hogy a felelősség még nagyobb legyen” - mondta a miniszterelnök, (t, s) A reformok lényegesen szélesebb réteget érintenek Nincs valódi megoldás? ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Robert Fico nem fog engedélyt kérni Bugár Bélától ah­hoz, hogy Budapesten tárgyalhas­son, mert Magyarország nem az MKP kizárólagos vadászterülete. Ezt az ellenzéki Smer elnöke már kifejtette sajtónyilatkozatában, me­lyet közvetlenül a látogatás után adott ki, de tegnap újra elismételte a Joj televízió Hetes című politikai vitaműsorában, ahol vitapartnere az MKP elnöke volt. Bugár Béla vé­leménye szerint Duray Miklós a Smer által kifogásolt, Szabad Új­ságban megjelent cikkében nem te­rületi, hanem önkormányzati és felsőoktatási autonómiára gondolt, így nem helytálló, hogy a Smer az­zal ijesztgeti a választókat, hogy Duray meg akaija bontani az or­szág területi integritását. A műsor húzótémája természe­tesen a romák kelet-szlovákiai fosztogatásai nyomán kialakult helyzet volt. Itt néhány ponton si­került konszenzusra jutnia a két politikusnak. Mindketten egyetér­tettek például abban, hogy a szoci­ális reform következményei a ro­máknál lényegesen szélesebb réte­get érintenek, és semmi nem jogo­sítja fel az állampolgárokat arra, hogy fosztogassanak. Fico szerint nevetséges lenne ebben a helyzet­ben politikai céltáblát keresni, s azt felelőssé tenni a történtekért, de tény, hogy a kormány régóta hanyagolta a romakérdést, és nem kínált valódi megoldást. Bugár azonban rávilágított, a Smernek sincs receptje a problémára, sőt, a romakérdésre több uniós ország­ban sem tudtak megnyugtató megoldást találni, (kcr) A magyarság konstruktívan viszonyul a gondokhoz Martin Bútora Ipolyságon ÚJ SZÓ-JELENTÉS Ipolyság. Mintegy nyolcvan ér­deklődő előtt tartott kampány­gyűlést Martin Bútora. Az állam­főjelöltet Huncík Péter mutatta be, és hangsúlyozta, újságíróként, politikusként és Szlovákia wa­shingtoni nagyköveteként is sokat tett az országért. Ajelölt elmond­ta, jó elnöke akar lenni Szlovákiá­nak, olyan független államfő, akit nem kompromittál a múltja. Az alkotmányosság őreként nem akar részt venni a napi politikai csatározásokban. A résztvevők számos kérdést tettek fel Bútorá­nak. A „magyar kártyával” kap­csolatban megjegyezte: az MKP és a szlovákiai magyarság konstruk­tívan viszonyul az ország problé­máihoz, ezért érthetetlen számá­ra a sokszor felbukkanó magyar- ellenesség. Szólt a Benes- dekrétumokról is: demokrataként elítéli a kollektív bűnösség elvét és annak minden következmé­nyét, de ezt a kérdéskört sem sza­bad kiszakítani a korabeli törté­nelmi kontextusból. A roma prob­lémakört sajátosnak minősítette, a megoldás érdekében szerinte az európai országoknak össze kelle­ne fogniuk, (kp) Holnaptól parlamenti ülés: az előző tanácskozás óta tovább csökkent a kormánypárti képviselők száma Megint erőpróba előtt a koalíció Pozsony. Újabb, talán az eddigi legnagyobb erőpró­ba lesz a koalíció számára a holnap kezdődő parla­menti ülés. ÖSSZEFOGLALÓNK Már a januári tanácskozás előtt sokan drámai helyzetről beszél­tek, ám akkor főleg első olvasató jogszabálytervezetek voltak napi­renden, és azóta tovább csökkent - már csak 67-en vannak - a kor­mánypárti honatyák száma. Bo­nyolítja a helyzetet, hogy a Szabad Fórummal sem sikerült még meg­egyezni, ezért valószínűleg most fog kiderülni: a kormányprogram megvalósítását valójában hány képviselő támogatja. A mostani ülésen megvitatják a romák fosztogatására reagáló in­tézkedéscsomagot, ám előbb az államfő által visszaadott, a polgári törvénykönyv tervezetével foglal­koznak. A képviselők azt is eldön­tik: felfügesszék-e Milan Rehák és Igor Pinkává mentelmi jogát. A mandátumvizsgáló és mentelmi bizottság javasolja, hogy a hon­atyák egyezzenek bele a büntető eljárás lefolytatásába. A plénum elé 30 második olvasatban és 29 első olvasatban lévő tervezet ke­rül. Ez utóbbiak közül valószínű­leg az antidiszkriminációs törvény tervezete éles vitát vált ki, főleg a szexuális irányultság kapcsán vár­hatóak heves kijelentések. Dániel Lipsic igazságügyi miniszter már jelezte: a Kereszténydemokrata Mozgalom megpróbálja módosító indítvánnyal enyhíteni Csáky Pál emberjogi miniszterelnök-helyet­tes törvényét. A képviselők meg­kezdik a diákhitelekről szóló, azaz a felsőoktatási tandíjak bevezetését kez­deményező tervezet, vala­mint a nem dohányzók vé­delméről szóló javaslat tárgyalását is. Ismét napi­renden az összeférhetetlenségi al­kotmánytörvény tervezete; ezút­tal nem aZ igazságügyi miniszter terjesztette elő, hanem képviselői indítványként nyújtották be, és a javaslat lényegében megegyezik azzal a változattal, melyet Lipsic a közelmúltban a végső szavazás előtt vont vissza. Ezzel egy időben a képviselők kezdeményezik a házszabály módosítását is: szeret­nék elérni, hogy az összeférhetet­lenségi bizottság ülései nyilváno­sak legyenek. Második olvasatban van a Szlovák Információs Szolgá­latról szóló törvény módosítása, mellyel azt szorgalmazzák, hogy újságírók és rendőrök ne lehesse­nek titkos ügynökök. E téren meg­oszlik a kormánypártok vélemé­nye: korábban az ANO is egyetér­tett a képviselői indítvánnyal, ké­sőbb meggondolta magát, az SDKÚ alá sem írta a tervezetet, úgyhogy a koalícióból csak a KDH és az MKP támogatja e módosítás elfogadását. A márciusi ülés egyik legfontosabb pontja az alkot­mánymódosítás lesz: erre uniós csatlakozásunk miatt van szükség. Jóváhagyásához 90 szavazat kell, azaz a koalíció egyedül nem képes elfogadni. Ezt az ellenzék is tudja, és visszaél a helyzettel: a támoga­tást bizonyos nyomozói hatáskö­rökkel rendelkező parlamenti bi­zottság létrehozásával feltételezi. Éles vita várható arról is, milyen legyen a parlament és a kormány viszonya. Az uniós tagországok miniszterei ugyanis az Európai Ta­Ismét napirenden az ösz- szeférhetetlenségi alkot­mánytörvény tervezete. nács tagjai - május elseje után a mi tárcavezetőink is azzá válnak-, és lényegében itt hagyják jóvá az „uniós törvényeket”. Pavol Hrusovsky házelnök szerint ez azt jelenti: májustól a pozsonyi kor­mánytagok a végrehajtó hatalom képviselőiként mennének Brüsz- szelbe, és törvényalkotókként tér­nének haza, így ezt az ellentmon­dást fel kell oldani. Ezért szerinte a kormánytagoknak csak arról szabadna dönteniük Brüsszelben, amire a szlovák parlamenttől mandátumot kapnak. Gál Gábor, az alkotmányjogi bizottság MKP-s tagja is ezt a véleményt osztja. Eduard Kukán SDKÚ-s külügymi­niszter szerint viszont a túl szűkén megfogalmazott felhatalmazás megkötné a miniszterek kezét, ami egyetlen tagállamra sem jel­lemző. A szlovák diplomácia főnö­ke azt tartaná jó megoldásnak, ha a honatyák is aktívan bekapcso­lódnának az uniós normák előké­szítésébe, azaz a miniszterekkel együtt kiutaznának Brüsszelbe, és szükség esetén helyben konzultál­nának. Az alkotmányjogi bizott­ság nem értett egyet az SDKÚ el­képzelésével, ám a párt képviselői valószínűleg a vita során előter- jesztikjavaslatukat. (sza) Bugár Béla szerint nincs szükség női kvótákra, hanem jó példát kell mutatni Csáky helyére nem találtak senkit Közrefogott listavezető. Bugár Béla, Bauer Edit és Komlósy Zsolt a tanácskozás utáni sajtóértekezleten. (Somogyi Tibor felvétele) ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Pozsony. Csáky Pál miniszterel­nök-helyettes nincs az MKP euró­pai parlamenti választási listáján. Korábban úgy tűnt, vagy ő, vagy Berényi József lesz a párt listaveze­tője, az MKP Országos Tanácsa azonban szombaton úgy döntött: Bauer Edit kerül az első helyre. Bugár Béla pártelnök szerint e dön­tés bizonyítja: nincs szükség női kvótákra, hanem jó példát kell mu­tatni. Bugár elismerte: Csáky na­gyon szeretett volna indulni az EP- választáson, ám tudatosította, hogy a pártnak nincs kit a helyére ültetni a kormányba. Öllős László politológust nem lepte meg, hogy az MKP alelnöke végül lemaradt a listáról. „Az már tudható volt, hogy Csáky Pál helyére senki sem pályá­zott a pártból, márpedig ha valaki távozik a kabinetből, helyettest kell állítani, ami nem sikerült. Az, hogy a listavezető egy hölgy, dicséretes, ráadásul az EU is nagy hangsúlyt fektet erre” - nyilatkozta lapunk­nak Öllős. A második helyre Berényi József került, aki helyett külügyi államtitkárként két sze­mély is szóba jöhet, mindkettő je­lenleg nagykövet. Bugár neveket nem árult el, az esetleges utódról majd az EP-választások után dönt a párt. A harmadik helyen Duka Zó­lyomi Árpád szerepel. Az MKP OT szombaton olyan határozatot is el­fogadott, hogy nem szabad egyéni kampányt folytatni, ami egyesek szerint éppen Duka Zólyomi ellen irányul. „Nem valószínű, hogy ez valaki ellen, inkább a kampány egysége mellett szól. Lehet majd karikázni, de csak egy személyt. Ha mindenki saját kampányt folytat­na, az szétverhetné az egységes pártkampányt, esetleg a jelöltek egymás ellen harcolnának. Most azonban nemcsak az a kérdés, ki­ből lesz képviselő, hanem az is, hány - egy vagy kettő - képviselője lesz az MKP-nak. Ilyen szempont­ból sokkal hatékonyabb az egysé­ges pártstratégia” - magyarázta la­punknak Öllős. Az EP-be való jutás­ra érdemi esélye az első két jelölt­nek van. Szlovákiának 14 euroképviselője lehet. .Ahhoz, hogy egy pártnak egy képviselője legyen, hét százalékot kell elérnie. A hazai parlamenti voksoláshoz ha­sonló listás választás lesz, tehát arányosan osztódik majd el a 14 képviselői hely a leadott szavaza­tok arányában. Két képviselői hely megszerzéséhez elvileg 14 százalé­kos támogatottság kell. Mivel azon­ban valószínűleg lesz számos olyan párt, mely nem éri majd el a hét százalékot, elég lesz, ha a második hét százalékot csak minél jobban megközelíti a párt. Ha az MKP-ra a polgárok 12 százaléka voksol, az már elég lehet két képviselői hely megszerzéséhez” - részletezte a politológus. Az MKP egyébként ko­molyan vette a képviselőjelöltek ki­választását: egy nappal a lista jóvá­hagyása előtt tesztelte a jelöltek tárgyi és nyelvi tudását. Duka Zó­lyomi Árpád szerint túlságosan is nehéz volt a teszt. „Nem volt köny- nyű, ám végül is arra szolgált, hogy felmérjék a jelöltek valódi tudását és felkészültségét. Úgy érzem, ki­egyensúlyozott mezőny alakult ki”- mondta lapunknak Bauer Edit.- „A népszavazással kapcsolatban azt ajánljuk választóinknak, élje­nek azzal az alkotmányos jogukkal, hogy nem vesznek részt a referen­dumon” - mondta Bugár Béla. Az MKP fölöslegesnek és demokrácia­ellenesnek tartja az akciót. A párt­elnök az ülésen beszámolt a belpo­litikai helyzetről is, a romák lázon­gásai kapcsán azonban Csáky Pál emberjogi miniszterelnök-helyet­test nem vonták felelősségre, mert azok elsősorban a szociális refor­mok miatt robbantak ki. (sz. a.) A miniszter a reformról Kaník szerint nem miattuk, nem ellenük Pozsony. „A romáknak az a leg­jobb, ami jó a többségi lakosság­nak is - védte Eudovít Kaník a szo­ciális reformot, a Markíza televí­zió Testre szabva című műsorá­ban, s hozzátette: - Egyenértékű embernek kell tekinteni a roma te­lepek lakóit is.” A munka-, szociális és család­ügyi miniszter szavai szerint a re­formokat nem a romák miatt, de nem is ellenük kell végrehajtani, azok Szlovákia valamennyi lako­sának javát szolgálják majd. Klára Orgovánová, a roma ki­sebbségek kormánybiztosa nem ért egyet a szociális tárca vezető­jének álláspontjával. Mint mond­ta, a romák helyzetén nem javít a jelenlegi kvázi reform, mivel azon az előítéleten alapul, hogy a ro­mák lusták, és nem akarnak dol­gozni. Orgovánová véleménye szerint azonban a zavargások nem fognak folytatódni, ezt megaka­dályozza a rendőrség. A munka-, szociális és család­ügyi miniszter nem tart attól, hogy a közmunkára jelentkezők­nek nem tudnak elég munkalehe­tőség biztosítani. „Munka van bő­ven, csak legyen elég munkás kéz is - véli Kaník. - Február első he­tében az önkormányzatok mint­egy 30 ezer embert tudtak beosz­tani közmunkára, ez a szám a jö­vőben csak nőni fog.” Kaník nem tervezi a múlt héten elfogadott 12 intézkedés kiegészítését sem. „Ezek illeszkednek az új szociális rendszerhez, és ösztönzik a romák munkavállalását is” - véli Eudovít Kaník. A miniszter szerint a posta és a szociális hivatalok dolgozói képe­sek lesznek megoldani a szociális juttatások heti rendszerességű fo­lyósítását, a támogatások termé­szetben való kifizetésére pedig csak ott kerül sor, ahol ebbe az ön- kormányzatok is beleegyeznek. „Ez nem új lehetőség, több helyen már tavaly is alkalmazták” - mondta a miniszter, (lpj) Európai parlamenti választási lista 1. Bauer Edit parlamenti képviselő (1946) 2. Berényi József külügyi államtitkár (1967) 3. Duka Zólyomi Árpád parlamenti képviselő (1941) 4. Klenovics Gábor közgazdász, külügyi titkár (1977) 5. Tóth Péter közgazdász (1978) 6. Láncz Attila képviselői asszisztens (1976) 7. Slovák Gyula állami hivatalnok (1962) 8. Dudás Zsolt közgazdász (1975) 9. Petrik Ferenc közgazdász (1973) 10. Rácz Olivér egyetemi tanár (1947) 11. Vida Krisztina pedagógus (1973)

Next

/
Oldalképek
Tartalom