Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-24 / 45. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 24. Gazdaság és fogyasztók 13 Tovább tart a magyar agrárdemonstráció: Körgyűrűt vonnak Budapest köré a már második hete tüntető gazdák A régiófejlesztésre beadott pályázatok sokszor hibásak Több csomóponton félpályás útlezárás volt Budapest felé félúton. A kormány és a gazdák közötti tárgyalások lassan haladnak. (TASR-felvétel) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Eddig sehol sem okozott fennakadásokat a gazdák demonstrációja, pedig immár a Budapestre vezető szakaszokon is demonstrálnak. Közben a tárgyalások is folytatódnak. A főváros környéki utakon tegnap összesen hat helyen álltak fel a környékbeli és az ország más részeiről érkezett gazdák, hogy felhívják a figyelmet a mezőgazdaság gondjaira. Legtöbben az 5-ös út Budapest táblája mellett sorakoztak fel, mintegy 60 géppel, autóval.Obreczán Ferenc, a Pest Megyei Gazdakörök elnöke elmondta: nehezményezik, hogy a kormány és a gazdák közötti tárgyalások lassan haladnak. „Alighanem taktikai megfontolásból a kormányoldal részéről felvetett támogatási keretek összege állandóan változik, nehezítve ezzel a tárgyaló- partnerek tisztánlátását” - mondta. Az elnök kifogásolta, hogy a múlt héten a tüntetőktől az útfenntartó úthasználati díjat kért. Elmondása szerint a Cegléd melletti tüntetőktől például három napra 43800 forintot követelnek. Kapuvár térségében 5 kilométeresre nőtt a traktorokból és személykocsikból álló konvoj, a gazdák hétfői mozgó demonstrációjához mintegy nyolcvan jármű csatlakozott a késő délelőtti órákig a Győrt Sopronnal összekötő 85-ös főúton. Heves megyében két helyszínen, Csongrádban nyolc helyen mintegy 500 teherautóval, traktorral és személygépkocsival tiltakoznak a gazdák. Zala megyében ma három helyszínen folytatják az agrárdemonstrációt a gazdák. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) által csütörtökre Budapestre, a Kossuth térre meghirdetett tiltakozásra egy nappal később kerül sor. Filipsz László, a MOSZ titkára elmondta: azért döntöttek az elhalasztás mellett, mert figyelembe vették a rendőrség érveit, amelyek szerint biztonsági okok - külföldi delegáció érkezése - miatt a tervezett napon csak korlátozott módon lehetett volna a demonstrációt megtartani. Bagi Béla az országos demonstrációs bizottság tagja elmondta: a tiltakozó akciók mellett folytatódnak a demonstráló gazdák és a szaktárca megbízot- tainak tárgyalásai. Bagi szerint ezeken a megbeszéléseken elsősorban a tejágazat gondjainak megoldásáról van szó, de hangsúlyozta, a gazdák csak „csomagban” hajlandók megállapodni a problémák rendezéséről, (m, o) Ismét veszteséges a mezőgazdaság. A 2,3 milliárdos mínusz főleg az alacsony sertéshúsáraknak köszönhető Kedvezményes agrárhitel kellene Pozsony. Súlyos veszteséggel zárja a 2003-as évet a szlovákiai mezőgazdaság. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (VUEPP) előzetes adatai szerint az ágazati veszteség eléri a 2,3 milliárd koronát, miközben a tévedési intervallum 1,7 milliárdtól 2,8 milliárdig terjedhet. Ez a legnagyobb bevételkiesés 1990 óta. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Főként a sertéshús és a gabonafélék - korábbi évekhez viszonyítva is - alacsony felvásárlási ára és az értékesítési válság okozták a szlovákiai agrárágazat 2003-as veszteségét. Blaas Géza, a VÚEPP igazgatója szerint amíg például a bemenetelek, tehát a termelői költségek - az energiahordozók árainak emelése következtében - 2002-höz viszonyítva 105 százalékra emelkedtek, addig az eladásokból eredő bevételek a korábbi év árszintjének 95 százalékát érték el. A növénytermesztésben az árszintcsökkenés minimális volt: ezen ágazatban vállalkozók az előző évi bevételeik 99 százalékát könyvelték el, viszont az állattenyésztésben vállalkozók előző évi bevételeiknek mindössze a 93 százalékát érték el. A legtragikusabb jövedelem-kiesést a sertéstenyésztők szenvedték el, sokan közülük vállalkozásuk, állományuk feladására, felszámolására kényszerültek. (A sertéstenyésztésben keletkezett kiesést Ladislav Hána, az Agrárpiaci Figyelő Szolgálat (ATIS) igazgatója 1-1,2 milliárd koronára becsüli, ami az egész ag- rárium tavalyi veszteségének több mint a felét jelenti.) Alaposan áthúzta az agrárvállalkozók számítását a múlt évben szélsőséges időjárás okozta terméskiesés is, igaz, ez nemcsak Szlovákiát sújtotta, hanem az egész közép-európai régiót. A legnagyobb terméskiesés a gabonafélékben és a repcében keletkezett, az utóbbit a termelők napraforgóval pótolták, mérsékelve ezzel jövedelemkiesésüket. Ellenben az aszály miatt olyan kevés takarmánynak való gabona termett, hogy jelenleg már csak olyan drágán lehet beszerezni, mint az étkezési gabonát. A VÚEPP számításai ugyan előzetesek, az értékelt mintát mindössze 250 vállalat alkotja, ám mivel ezek a cégek közel 500 ezer hektárt művelnek az össz-szlovákiai 1,9 millió hektárból, a tegnap közzétett adatok - Blaas Géza szerint - nagy valószínűséggel hűen tükrözik az ágazaton belüli állapotokat. A végleges adatok március végére, az éves zárszámadás után várhatók. A kutatók adatai nem igazolták azt a feltételezést, miszerint a kedvezőtlen adottságú területeken vállalkozók (ahol a termőföld bonitása 1-től 15-ig terjed) nagyobb veszteségnövekedést értek volna el, mint a kedvező területeken vállalkozók. Ez az állami támogatásoknak is köszönhető - mutatott rá Blaas, aki ugyanakkor beismerte, hogy régiók szerinti összehasonlítást nem végeztek. Az adatokból azonban kiderült, hogy egyre jobban mélyül a cégek közötti különbség: a gazdag vállalatok tovább erősödnek, a szegények pedig egyre rosszabb helyzetbe kerülnek. Blaas kitért lapunk kérdése elől, hogy becslése szerint hány agrárvállalkozó kényszerül a tavalyi tragikus év után vállalkozása feladására. A kedvezőtlen időjárási és gazdasági körülmények ellenére nyereséget elérő cégekkel kapcsolatban azonban rámutatott arra, hogy mindegyikre a szakképzett és rugalmas cégvezetés a jellemző. Blaas becslése szerint legalább évi 10 milliárd koronás kedvezményes agrárhitellel kellene segíteni az ágazatot ahhoz, hogy az agrár- vállalkozók eredményesen vegyék az EU-csatlakozásból eredő akadályokat és helyt álljanak az éleződő versenyben. A kedvezményes bankhitelek tavaly ugyan emelkedtek, ám 2003-ban is még mindig csak 5 milliárd korona körüli összegre rúgtak, (gyor) A takarmánygabona majdnem olyan drága, mint az étkezési. Folytatódik az értékelés ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Áprilisra ígéri az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium a régiófejlesztési pályázati program keretében beérkezett pályázatok kiértékelését. A tavaly ősszel meghirdetett program iránt az előzetes várakozásnak megfelelően nagy volt az érdeklődés, a november végi határidőig 767 pályázat érkezett be, összesen 36 millió euró értékben. Helyi és regionális fejlesztési tervek kidolgozására 322-en pályáztak, helyi fejlesztési szervezetek működtetésére 184- en, pályázat-előkészítésre pedig 261-en. A pályázat keretében 4,6 millió euró támogatást osztanak ki. A borítékok felbontása után első lépésben a formailag hibás pályázatokat szűrték ki. Varagya Szilvia, a minisztérium szóvivője lapunknak elmondta, hogy ezen a szűrőn körülbelül a pályázatok 30%-a akadt fenn. A leggyakoribb hibák között szerepelt a hiányzó partneri nyilatkozat, az éves jelentés, a szervezet statutáris képviselőjének hivatalos igazolása, de jócskán akadtak olyanok is, akik nem figyeltek oda arra, hogy projektum-előkészítésre csak az összköltség legfeljebb 75%-át lehet támogatásként kérni, vagy az adminisztratív költségek aránya nem lehet több 7%-nál. Sőt, túl szerények is akadtak, náluk a kért támogatás összege nem érte el a minimumként megszabott 10 ezer eu- rót. A minisztérium tervei szerint a tartalmi értékelés és a nyertes pályázatok kiválasztása áprilisig tart. Mivel a pályázati program még a Phare előcsatlakozási program része, a döntést még az Európai Unió pozsonyi képviseletének is jóvá kell hagynia, így a hivatalos eredmények csak ezt követően jelennek majd meg a minisztérium honlapján, (tuba) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Szlovák cégek a brünni Salimán Pozsony/Brünn. A brünni nemzetközi élelmiszer-ipari szakvásáron, a Salimán Szlovákiát 69 társaság képviseli majd. A március 2. és 5. közötti rendezvényen az itteni cégek összesen 900 négyzetméteren állítják ki termékeiket, ez 15 százalékkal több, mint a legutóbbi, 2002-es részvételükön. A Salimán belül rendezendő Vi- nex borvásáron 11 borászati üzem állítja ki termékeit. Az Arany Salima fődíjra 71 cég jelentkezett be, köztük a bánov- cei Milsy és a poprádi Perkins cég. A Salimán összesen 41 ország 1198 cége állítja ki termékeit. (TASR) A Tatry-Sympatia nem érintett Pozsony. Pénteken letartóztatták a 1. garantovaná és a 1. dőchodková részvénytársaságok vezetőit. Ezzel kapcsolatban több olvasónk a cégnevektől megtévesztve azt hitte, hogy a Tatry-Sympatia első járulékos nyugdíjbiztosító került veszélybe. A közel 300 ezer ügyféllel rendelkező, és mintegy 6 milliárd koronát kezelő nyugdíjbiztosító azonban jelezte: semmi köze az említett bajbajutott társaságokhoz, (ú) Valuta MAI VALUTAARF0LYAM0K Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta ______ Ár folyam EMU - euró Angol font Cseh korona Dán korona Japán jen(100) Kanadai dollár 40,621 Lengyel zloty 1,247 5,451 24,103 Svéd korona 29,840 Svájci frank USA-dollár 8,303 60,065 Magyar forint (100) 15,546 4,411 Szlovén tollár (100) 17,108 25,727 32,335 VETEL - ELADAS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 39,47-41,77 31,11-33,51 1,21-1,27 14,58-16,58 OTP Bank 39,57-41,64 31,38-33,12 1,22-1,28 15,04-16,20 Postabank 39,47-41,77 30,98-33,70 1,22-1,28 13,75-17,35 Szí. Takarékpénztár 39,56-41,59 31,41-33,06 1,21-1,28 14,90-16,31 Tatra banka 39,58-41,70 31,46-33,14 1,22-1,28 14,99-16,23 UniBanka 39,59-41,62 31,52-33,14 1,22-1,27 14,05-14,99 Általános Hitelbank 39,56-41,68 31,50-33,18 1,21-1,28 14,76-16,48 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) A koronában vezetett számlák betéti kamatai (érvényben 2004. febr. 22-én) Lakossági 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap folyószámla CSOB 2,35-2,50 3,05-3,20 3,20-3,35 3,25-3,40 3,15-3,20 2,85-3,00 0,75-2,50 Banka Slovakia 2,50 3,30 3,35 3,40 3,45 3,45 0,80-3,00 HVB Bank Slovakia 1,65-3,25 3,05-3,55 3,65 3,35-3,40 3,15-3,20 3,30-3,50 0,60 OTP Bank 1,50 2,00-3,50 2,00-3,75 2,00-3,70 2,00-3,60 2,00-4,00 1,50-3,00 Istrobanka 2,60-2,70 3,30-3,40 3,40-3,50 3,30-3,40 3,50-3,60 3,50-3,60 0,75 Ludová banka 2,40-3,85 2,95-3,20 3,00-3,25 2,95-3,20 2,85-3,10 2,85-3,10 0,75-2,00 UniBanka 2,80-2,85 3,30-3,50 3,20-3,40 3,10-3,30 3,10-3,30 individuális 1,60-ig PKB Dexia banka2,70-3,00 2,90-3,20 2,90-3,20 2,90-3,20 2,90-3,20 1,10-1,70 Tatra banka2,90-3,10 2,95-3,15 2,95-3,15 2,95-3,150,75 Slovenská sportolna2,75-2,85 2,90-3,30 2,90-3,30 2,90-3,30 2,90-3,30 0,75-1,75 Vseobecná úverová banka2,09-3,35 2,90-3,75 2,90-3,75 2,90-3,75 1,75-3,25 0,65-2,75 Postová banka 2,50 3,45 3,50 3,60 3,65 2,90 0,80-1,40 A bankkönyvek betéti kamatai (érvényben 2004. febr. 22-én) Bank Felmondási határidő Felmondási idő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év nélkül HVB Bank Slovakia 2,60 2,702,850,50 Banka Slovakia 3,35 3,403,453,50 1,15 OTP Bank 3,50 3,60 3,70 3,803,90 1,75 Istrobanka 3,40 3,50 3,55 3,603,70 0,75 Ludová banka 2,80 2,852,852,85 1,50 UniBanka3,303,25 3,25 3,25 1,20 Postová banka 3,45 3,553,552,90 1,45 PKB Dexia banka 3,40 3,50 3,60 3,703,70 1,50 Tatra banka1,75 Slovenská sportolna 2,90-3,30 2,90-3,302,90-3,302,90-3,30 0,75 Vseobecná úverová banka 3,10 3,253,551,75 0,75