Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-03 / 27. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 3. Kitekintő 15 A német külügyminiszter optimista, szerinte szó sincs arról, hogy megbukott volna az Európai Unió alkotmánya Fischer: Vissza kell térni az európai normákhoz Nem hiszem, hogy akadályozná Magyarország európai uniós integrációját az, hogy nem egyik napról a másikra valósul meg a személyek szabad mozgása vagy a németországi munkavállalás - mondta a Népszabadságnak írásban adott interjújában Joschka Fischer. INOTAI EDIT Külügyminiszter úr, a kilencvenes években különleges kapcsolat volt Magyarország és Németország között. Úgy tűnik, hogy ezek az idők elmúltak. Talán azért, mert a magyar és a német kormány között nincsenek vitás kérdések? Ezért nem vagyunk már érdekesek Németország számára? Milyen szerepet vár el Ön Magyarországtól az Európai Unióban? Németország és egész Európa számára is sorsfordító év volt 1989. Magyarország ebben különleges szerepet játszott, amikor megnyitotta a határokat az NDK- menekültek előtt, és ez mindig megmarad a németek fejében és szívében. Aminek most tanúi vagyunk, azt úgy nevezném, hogy visszatérés az európai normákhoz. A kapcsolatok az élet minden szintjén, a politikában, a társadalmi kapcsolatok terén, a gazdaságban és a kultúrában egyre szorosabbak lesznek; ugyanakkor számos témát már nem kétoldalú megbeszéléseken, hanem az EU partnerekkel együtt tárgyalunk meg. Gyakrabban találkozunk - ez különösen érvényes a külügyminiszterek szintjére -, és sokkal kötetlenebbül tudunk egymással beszélni. Azt, hogy milyen szerepet játszik majd Magyarország az Európai Unióban, maga fogja meghatározni. Nekem azonban meggyőződésem, hogy az európai eszmeiség ebben az országban mélyen gyökeredzik, és Magyar- ország az integrált Európai Unióban kiválóan fogja képviselni saját legitim érdekeit, anélkül, hogy szem elől vesztené a közös célt. Az EU-csatlakozás néhány előnyét nem egyik napról a másikra fogják érezni a magyar polgárok. Mennyi ideig kell várnunk, hogy megvalósuljon a személyek szabad mozgása (a schengeni övezethez való csatlakozás) és például a németországi szabad munkavállalás? Ezzel a csatlakozási szerződésben a szabad mozgás kérdésében egyeztetett átmeneti időszakok problémájára utal. Nem hiszem, hogy ez bármiképpen akadályozná Magyarország európai uniós integrációját. Egy dolog azonban világos: a keleti bővítés nagy esélyt, ugyanakkor nagy kihívásokat is jelent. Ezekkel együtt kell megbirkóznunk. Az európai alkotmány decemberi, brüsszeli kudarca után nem sokkal az EU legnagyobb nettó befizetői az európai költségvetés befagyasztását követelték. Értelmezhetjük ezt Spanyolországnak és Lengyelországnak - az EU eddigi, illetve jövendőbeli legnagyobb kedvezményezettjének - küldött üzenetként? Vagyis: ha nincs kompromisszum, nincs pénz? Legelőször is: az alkotmány nem bukott meg, csak a huszonötöknek nem sikerült már decemberben, Brüsszelben konszenzust elérni. A megbeszélések tovább folynak, és mi támogatjuk az ír elnökség erőfeszítéseit, hogy megoldást találjon a problémákra. Az alkotmányozó konvent munkája előre viszi Európát, megteremti annak a feltételeit, hogy közösen nézzünk szembe a XXI. század kihívásaival, és erős és megbízható partnerré váljunk a világpolitikában. Ezt nem szabad könnyelműen kockára tenni. A világ nem vár ránk. Az unión belül egyes partnerek közti szorosabb együttműködés is segíthet abban, hogy előre vigye Európát: ezt mutatja Schengen és az euró példája. Ugyanakkor nem szabad szem elől tévesztenünk a közös célt sem. Németország kiáll a huszonötök, illetve a még többek erős Európája mellett. Ami pedig a pénzügyi tárgyalásokat illeti: mindig is óvtam attól, hogy a két nehéz témát, az alkotmányt és a pénzügyi kérdéseket párhuzamosan tárgyaljuk. Ezt sajnos nem sikerült elkerülni. Az alkotmány után a következő vita egyértelműen a 2007-2014-ig tartó időszak költségvetéséről szól majd. Már most világos, hogy az újonnan csatlakozó államok nem lesznek olyan kedvező helyzetben, mint Spanyolország vagy Portugália a nyolcvanas évek közepén. A legnagyobb nettóbefizetők azonban még kevesebb hozzájárulást akarnak fizetni, mint jelenleg (legfeljebb a GDP egy százalékát): hogyan tud a kibővített EU az eddiginél kevesebb pénzzel működni? Elkerülhető-e az első és másodosztályú tagság kialakulása? Nincs szó sem a költségvetés megnyirbálásáról, sem a befagyasztásáról. Ha a költségvetésben betartjuk az EU-tagállamok GDP-jének egyszázalékos felső határát, mint ahogy a jelenlegi büdzsé esetében is történt, akkor a kiadások az unión belüli gazdasági növekedésnek megfelelően emelkednek, jelenleg mintegy öt százalékkal. A német nettó hozzájárulás ráadásul aránytalanul fog emelkedni, mert először is, a mi gazdaságunk európai összehasonlításban jelenleg lassabban növekszik, másodszor pedig a bővítés után a strukturális alapokból a keleti német tartományokba irányuló transzferek előreláthatólag csökkenni fognak. Egyébként pedig nem lehet a nemzeti költségvetésektől szigorú takarékosságot követelni, és utána európai keretek közt nem ugyanazt a mércét alkalmazni. Németország kész arra, hogy humanitárius segélyt nyújtson Irakban. De mi történik akkor, ha a NATO a katonai részvétel vagy békefenntartók bevetése mellett dönt: megengedheti-e magának Németország, hogy ne küldjön német katonákat Irakba és a kimaradással a német cégek iraki lehetőségeit veszélyeztesse? Németország már most is jelentős humanitárius segítséget nyújt Irakban. Az újjáépítésben is részt veszünk, ott vagyunk a rendőrök képzésénél is. Ami pedig a NATO-bevetést illeti, ez most egyáltalán nincs napirenden. Jelenleg arról van szó, hogy olyan gyorsan, ahogy csak lehet és a gyakorlatban megvalósítható, átruházzuk a szuverenitást az iraki népre. Németország üdvözli, hogy az ENSZ ebben a folyamatban egyre nagyobb szerepet vállal, hiszen kezdettől fogva szorgalmaztuk a világszervezet erős és központi szerepvállalását Irakban. Ha létrejön a legitim iraki kormány, annak a feladata lesz eldönteni, hogy milyen segítséget kér és kitől. Azt már korábban bejelentettük, hogy Németország egy ilyen helyzetben kész lenne rá, hogy szerepvállalását például orvosi evakuációs segítségnyújtásra is kiterjessze. Berlin, 2004. január Palában aprólékosan átkutatták a felesége, a lánya és még néhány családtag házát, az egészségházat és a templomot is, ám a háborús bűnöst nem sikerült megtalálni Bujkálhat, de nem menekülhet - Karadzsics macska-egér játéka FRICK ZSUZSA Banja Luka munkába, iskolába induló lakóit idén már másodszor városszerte Radovan Karadzsics képmásával díszített plakátok fogadták „mindig veletek vagyok” felirattal. Vajon igaza lesz-e Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár- nak, aki a minap szarajevói látogatásán kijelentette: Karadzsics bujkálhat, de nem menekülhet. Történt mindez azután, hogy a nemzetközi békefenntartók a boszniai Szerb Köztársaság rendőrségével és katonai rendészetével közösen - mintegy kétszáz fő részvételével - az elmúlt 18 hónap legnagyobb akcióját hajtották végre január első felében Páléban, mert azt az információt kapták, hogy Radovan Karadzsics a városban van, vagy a környékén tartózkodik. A háromnapos akció során aprólékosan átkutatták a felesége, a lánya és még néhány családtag házát, sőt azt a családi házat is, amely évek óta üresen áll, az egészségházat és a templomot is, ám a háborús bűnöst nem sikerült megtalálni. Állítólag arra utaló nyomokat találtak, hogy a családtagok kapcsolatban vannak Karadzsiccsal. Ez az újabb kudarc nem lepte meg azt a neves angol katonapolitikai elemzőt, aki a Nezavisne No- vine című napilapnak elmondta: közismert, hogy még mindig sokan támogatják Karadzsicsot, legfőbb segítői az egykori biztonsági szolgálat tagjai. Nem vitás, hogy továbbra is a Szerb Köztársaság, Szerbia és Montenegró területén van, úgy mozog a hegyekben, mint Oszama bin Laden Pakisztán és Afganisztán között. Egyesek szerint vannak segítői az SFOR-on belül is. 2002-ben a sajtóban cikkek jelentek meg arról, hogy egy magas rangú francia tiszt tájékoztatta szerb rendőr barátját egy tervezett akcióról, és a volt elnököt sikerült is kimenekíteni a körülzárt környékről. De ki is az az ember, aki immár nyolc és fél éve macska-egér játékot űz a világ legerősebb katonai szervezetének egységeivel? Radovan Karadzsics, a világ tíz legkeresettebb személyének egyike, június 19-én lesz 59 éves. Montenegróban született, édesanyja és testvérei most is ott laknak, a niksicsi családi házban. A sors fintora, hogy életének legnagyobb részét abban a Szarajevóban töltötte, amely ellen több mint ezer napig tartó véres ostromot vezényelt, megpróbálva kiéheztetni, elűzni, megsemmisíteni egykori iskolatársait, kollégáit, szomszédait. Évekig pszichiáterként dolgozott a bosnyák főváros egyetemi klinikáján. Szarajevóiak mesélik, hogy sokan fordultak hozzá igazolásért olyanok, akik el akarták kerülni a katonai szolgálatot, vagy idő előtt nyugdíjba akartak vonulni. A New York-i Columbia Egyetemen amerikai költészetet is hallgatott, neki magának négy kötete jelent meg, ám minden bizonnyal nem ezért fog bevonulni a tankönyvekbe. Későn kezdett el politizálni, de jó szónoki képességei, szívélyes magatartása folytán hamar közkedvelt lett. Egyike volt 1990-ben a Szerb Demokrata Párt alapítóinak, ugyanazon év májusában a boszniai szerbek elnöke és ezzel együtt a hadsereg és a rendőrség főparancsnoka lett Palában. 1996-ban Milosevics kérésére mondott le tisztségeiről, és vonult vissza a nyilvános szereplésektől. Azóta hiába keresik, noha az amerikai kormány ötmillió dollárt ígért a nyomravezetőnek. De még ez a csábító összeg sem ingatja meg Karadzsics segítőit, a szerbek- Ratko Mladics tábornokkal együtt - nemzeti hősként tisztelik, szerintük nem is igazi hazafi az, akinek nincs a birtokában egy, az ő képmásukkal díszített póló, amely minden boszniai szerb piacon 5-10 euróért beszerezhető. A testőrei istenítik Karadzsicsot, ő különben tökéletesen békés, ár- tadan, istenfélő embernek mondja magát, akiről a történelem be fogja bizonyítani, hogy a térség igazi békeszerető politikusa. Akik közelről ismerik, biztosak benne, hogy soha nem lenne öngyilkos, ám úgy vélik, ha olyan kilátástalan helyzetbe kerül, amelyből már bizonyosan nincsen kiút, egy általa megbízott ember meg fogja ölni. A személyi testőrei akár életük árán is készek megvédeni. Mindeddig hamisnak bizonyultak azok a rendre felröppenő hírek is, hogy nem menekül tovább, mert fogytán a pénze, meg hogy hajlandó önként tanúskodni a Milosevics elleni perben, hogy már a védelmét készíti elő egy montenegrói kolostorban. Carla del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze állhatatosan harcol Karadzsics és Mladics letartóztatásáéit, rendre ostorozza a pravoszláv egyházat, amiért - véleménye szerint - kolostorról kolostorra költöztetve menti Karadzsicsot, de nem kíméli a nemzetközi közösséget, a Nyugatot sem, amikor a szemükre veti, hogy nincs meg bennük a kellő politikai akarat az első számú háborús bűnös letartóztatásáMég menekül (Képarchívum) ra. Szaddám Húszéin elfogása után ismét felerősödtek azok a hangok, hogy nincs olyan ember, akit ne lehetne kézre keríteni, bújtassa akár egy egész nemzet, de Karadzsics felesége szerint az ő férje nem Szaddám, hogy a föld alatt bujkáljon. A boszniai szerb vezér 81 éves anyja úgy véli, hogy az ő fiát nem lehet eltaposni, mint egy hangyát, fölötte isten fog ítélkezni, és nem Hága. Bosznia-Hercegovina polgárai Radovan Karadzsicsot, az itteni Szerb Köztársaság volt elnökét 75 ezer civil áldozatért, 417 bűncselekményért, 378 koncentrációs tábor felállításáért és legkevesebb 146 boszniai tömegsírért teszik felelőssé. Szarajevó, 2004. január Aprólékosan átkutatták a Karadzsics-család egyik házát Páléban (Reuters-felvétel) (Képarchívum) „A keleti bővítés nagy esély, de nagy kihívás is”
