Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)

2004-02-17 / 39. szám, kedd

2004. február 17., kedd 8. évfolyam 6. szám A teljes nyugalomra vágyók biztosak lehetnek, hogy a ebben a parányi országban senki és semmi nem fogja megzavarni a pihenést Találja ki, hol járunk! A Föld harmadik legkisebb szuverén állama, és egyike a legkevésbé fejlett orszá­goknak. A szigeten mind­össze 10 ezer ember él, eh­hez képest az évi 1000 láto­gató nagy számnak mond­ható. JÁTÉK A turisták nagy része valamilyen segélyszervezet munkatársa, a ke­vés látnivaló, a nehéz megközelít­hetőség és az elmaradottság nem tesz jót a turizmus fejlődésének. A teljes nyugalomra vágyóknak ezek a hírek azonban még pozitívak is lehetnek, abban ugyanis mindenki biztos lehet, hogy ebben az ország­ban senki és semmi nem fogja meg­zavarni a pihenést. A Csendes-óceán nyugati felén helyezkedik el a 9 pici szigetből álló ország. 5 sziget korallalapzaton nyugszik, míg a másik 4 a tengerből emelkedett ki, ezek egyikén még édesvizű forrás is található, ami na­gyon ritka errefele. A növényvilág nagyon szegényes, a pálmákon kí­vül csak a helyiek által termesztett növények élnek a szigeteken. Egyet­len szárazföldi élőlénye a polinéz patkány. A klíma trópusi, az átlagos hőmérséklet 30 fok körül alakul. A csapadékos évszak októbertől már­ciusig tart, üyenkor óriási esők van­nak, az évi 3,5 méter csapadék nagy része ebben az időszakban hullik. A trópusi viharok olyan vadak, hogy ilyenkor tanácsos minél távolabb lenni a térségtől. Mivel az ország a Brit Nemzetkö­zösség része, ezért a királynő és a walesi herceg születésnapja a két legnagyobb ünnep. A hagyomá­nyos vallási ünnepeket, a húsvétot, a pünkösdöt és a karácsonyt csalá­di körben, és a falu szintjén is meg- ünneplik. A helyiek szemében a legfontosabb ünnep a függetlenség ünnepe október 1-én. A lakosok a szabadságot tradicionális táncok­kal, zenével, ételekkel ünnepük. A fővárosban, Funafutiban él a lakosság 40 százaléka. Üzemek nincsenek a városban, két kézmű­ves műhely jelenti az ipart. A kor­mányhivatal épületén kívül temp­lom, és az ország egyetlen nemzet­közi repülőtere is ebben a városban található. A repülőtér egyben a szi­get legnagyobb focipályája is. A többi sziget felfedezéséhez a kikö­tőben bérelhetünk hajót. A tengeri természetvédelmi terü­let a rengeteg halfajtán kívül, pihe­nő és költőhelyet biztosít a tengeri madaraknak és a teknősöknek is. Mivel a legtöbb sziget korallsziget, ezért remek búvárkodási lehetősé­get biztosítanak. A bátrabbak és a tapasztaltabbak a tengeri harcok­ban elsüüyedt hajók felkutatására is elindulhatnak. Bár van egy te­nisz, és egy kosárlabdapálya is a szigeten, leginkább a semmittevés­re, a pihenésre alkalmas ez a piciny ország. A Nanumea-sziget a második vi­lágháborúban véres harcok színte­re volt, az elsüllyedt hajóroncsok a mai napig vonzzák a búvárokat. A gótikus stílusú kilátóból remek ki­látás nyílik a szigetre, (nu.hu) MEGFEJTESERT AJÁNDÉK A Rejtvénysziget e heti szá­mában közölt kétoldalas nagy keresztrejtvény sike­res megfejtői között, akik a kiadó címére (Petit Press a.s., Námestíe SNP 30, vasárnap 814 64 Bratislava 1) február 23-ig beküldik a helyes vála­szokat, ajándékokat sorsolunk ki. Öt szerencsés nyertes­nek ajándékot kül­dünk. (ú) Leginkább a semmittevésre, a pihenésre alkalmas ez a piciny ország. A helyi ételek a szigeten ter­mesztett alapanyagokból és halból készülnek, sok változatosságot és egzotikus ízeket ezért ne vár­junk- (Képarchívum) Múlt heti számunkban közölt óriásrejtvényünk megfejtése: 1. Nincs teremtett lélek, akit éle­tében legalább egyszer cserben ne hagyna az a híres okosság. 2. Az ifjúság múltával mit ér majd a vagyon, ha már semmi jóra, semmi szépre nem használhatjuk? A múlt heti számunkban közölt Találja ki, hol járunk! című játé­kunk megfejtése: Norvégia. Ajándékcsomagot nyert: Dobrí Mária, Alsószeli Etelközi László, Buzita Zsák Mária, Udvard Vasil Mária, Csicser özv. PasztarekNándorné, Jóka 1/A BURGONYA­FAJTA SZÜRKE SZÍNÁRNYALAT SZAMÁR. LATINUL M FESTÉKANYAG HIÁNYOS ÉLŐLÉNY A HEGY MÖGÖTT NÁTRIUM MÉTER OLASZORSZÁGI VÁROS HOLLANDIA EGYIK JELKÉPE EGY VEGYÉRTÉKŰ ATOMCSOPORT PORTÉKÁT ÉRTÉKESÍT NOLI... TANGERE! VÖRÖSMARTY VERSE TIK ... (ÓRAHANG) ELEKTRO­MOSSÁG TÁBORI LAKHELY EMELET, FRANCIÁSAN ELŐTAG: FORGÁS­ÁLLAT, ANGOLUL JÓD SZOVJET KOMM. POLITI- ___MII MÁS N ÉVEN, LATINUL TORNÁZTATJA KIVÁGOTT FATÖRZS NÉMA TAG! KORONA, NÉMETÜL ...BAZIS (KÉNTAR­TALMÚ VEGYÜLET) SZÜLÉS JELZŐJE LEHET ANGOL VILÁGOS SÖR SPANYOL HEGEDŰMŰVÉSZ ÁLL)! ÖVEZETEK 2/A PAR... (LÉGIPOSTA) KÉMET DADAISTA (HANS) ...FÖLD (MALAWI) GAUSS SODOK KÖZPONTJAI FOLYADÉKKAL ellát KAUZALITÁS KÉS LÉNYEGE A FOLYÉKONY ARANY KILENCED (ADÓFAJTA) TOGO fővárosa BECÉZETT NŐI NÉV KÓSZÁLÓ, VÁNDORLÓ MADAME... (FLAUBERT 1BL SÉRTEM A GONOSZSÁG GÖRÖG ISTENNŐJE ARARANG TESZI ATTILA névváltozata HERÓDES NEVELT LÁNYA FÉLIG TÉRDEL! KIPUSZTULÁS VÁLÁS. SZLOVÁKUL VÁLOGATOTT KETTŐS flETÚ MAGAS RANGÚ TÖRÖK hivatalnok közepén nyer! RÓMA1101 CSÓTÁNY RÉSZEI FÉNYES ÉGITEST ANGLIAI ÉNE­KESNŐ (TANITA) SZÓFAI FESZTELEN UJ-... (SZI­GETÁLLAM) ÁLLÓVÍZ NIGER FŐVÁROSA AZONOS HANGZÓK MŰKÖDIK A TÜDEJE A POLARIMET­RIA ATYJA ŐSE, RÉGIESEN GIGA ÉDES FŰSZER ADDIG, AMÍG TARTOTT GÖNGYÖLEG­SÚLY AZ ÜVEGFUJÓK SZIGETE 17 MAUPASSANT SZEMÉLYNEVE ERKÖLCS, RÉGIESEN AZ EGYIK MINISZTÉRIUM GÖRBE A JÁRÓSZERVE SZÍNÉSZNŐ (ZSUZSA) MANUÁLIS DALMÁCIA! KIKÖTŐ A... (BACSÓ PÉTER FILMJE) AZ AMERIKAI TITKOS- SZOLGÁLATI VÁLENDA RÉSZE! VONZERŐ. RÉGIESEN ELEKTRON SAKKNAGYMES­TER (ISTVÁN) MÓKUSUK PÁRATLAN CIROK! BECSÜLŐ, ÉRTÉKELŐ ÜTKÖZET PÁROS HOTEL! MAGASODIK ŐRLÖGÉP6E DOB MÉTER EAST, RÖVIDEN RÉSZBEN VANI

Next

/
Oldalképek
Tartalom