Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)

2004-02-03 / 27. szám, kedd

ÚJ SZŐ 2004. FEBRUÁR 3. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Gyógyítható betegség vagy csak politika? Okát csak úgy tudjuk adni, ha ízét is ismerjük. Nacionalizmusteória TALLÓZÓ KRÓNIKA Az erdélyi napilap interjút közölt Kövér Lászlóval, a Fi­desz országos választmányá­nak elnökével, s emlékeztette kolozsvári beszédére, amely­ben az Erdélyi Magyar Nemze­ti Tanács (EMNT) megalakulá­sakor más országok nemzeti kisebbségeinek „fegyveres” harcára tett utalást, kiváltva a romániai politikai körök felhá­borodását Kövér válaszában hangot ad gyanújáftak, misze­rint a kolozsvári fórum utáni román politikai reakciók „ma­gyar megrendelésre” szület­tek. Nem is a román kormány­pártnak, a román politikusok­nak állt érdekében az, hogy ál­botrányt kreáljanak egy jó szándékkal félre nem érthető nyilatkozat kapcsán, hanem azoknak az erdélyi, illetve ma­gyarországi magyar politiku­soknak, akik számára ez ütő­kártya lehetett - fejtette ki. WSJE Juppé kiesett, Chirac lecsú­szik, Saikozy felemelkedik és Le Pen visszatér - így összegzi a francia belpolitikai helyzetet a The Wall Street Journal című amerikai lap európai kiadása. A dkk aktualitását az adja, hogy pénteken illegális pártfi­nanszírozási módszerek miatt havi felfüggesztett börtönbün­tetésre ítélték, s 10 évre meg­fosztották a választhatóság jo­gától Alain Juppé volt francia miniszterelnököt, a kormány­párt, az UMP vezetőjét, s egy­ben Jacques Chirac államfő legfőbb hívét. A lap ironikusan állapítja meg, hogy Chirac szá­mára már csak távoli emlék­nek tűnhet a tavalyi tavasz, amikor a „Szaddám bőrének megmentéséért vívott harcá­val” alaposan megnövelte nép­szerűségi mutatóit. Ráadásul a bírósági ítélet keltette hullá­mok a csúcsig is elérnek: Juppének ugyanis a per által vizsgált időszakban volt egy főnöke, Párizs polgármestere, azaz maga Chirac. Ó ugyan ál­lamfői posztjának idejére mentességet élvez, de a „Chirac-rendszert” ítélték el a bírák. Juppé esedeges távozá­sa zűrzavart okozhat az UMP- ben, ugyanakkor jó hír lehet a népszerű belügyminiszternek, az államfői ambíciókat tápláló Nicolas Sarkozynek, aki addig is szeretne a kormánypárt élé­re állni - véli a lap, külön is megemlítve, hogy Sarkozy magyar származású. „Az ál­lamfő és belügyminisztere kö­zötti rivalizálás a mai francia politika légfrissítőbb aspektu­sa” - úja a lap. Emest Gellner (1925-1995) műveit Rákos Péter fedezte fel a magyarok számára, 1993-ban. Érvényesnek tar­totta a cseh származású, angol földön oktató és többnyire angolul publiká­ló, de anyanyelvét soha fel nem adó egyetemi tanár lát­leletét a nacionalizmusról. E. FEHÉR PÁL „Ragyogóan szellemes esszéíró­ként” jellemezte a prágai magyar professzor a cambridge-i cseh kol­légát, aki a világban ugyancsak ne­héz kórként jelentkező nacionaliz­mus egyik legkiválóbb, nemzetkö­zileg elismert kutatója volt, s alap­vetően az iszlám elemzése vezette e témához. Arra is maradt ideje, hogy a Szovjetunió felbomlása utá­ni Európa konfliktusait is szemügy­re vegye. Nacionalizmus-meghatá­rozását sokan vitatták, de még töb­ben ismerték el. „A nacionalizmus olyan politikai elv, amely a kulturá­lis azonosságból fundamentális társadalmi kötöttséget farag”. Gell­ner a rendszerváltás után visszatér­hetett Prágába, ahonnan még a ná­cik elől menekült és éppen a közép­európai viszonyokra való tekintet­tel tartotta lényegesnek, hogy munkáját hazájában is ismerjék. Ugyanilyen okok vezették Rákos Pétert, amikor magyarul népszerű­sítette Gellnert, és egyszersmind bizonyos tételeivel szemben kéte­lyeit is megfogalmazta. Egyebek között Gellnemek azzal a meggyő­ződésével kapcsolatban, hogy a na­cionalizmusnak nincs nagy jövője. „Ha a nacionalizmussal fel akatjuk venni a harcot” - jegyezte meg Rá­kos - „sajátos mivoltában kell meg­ragadnunk... Okát a nacionaliz­musnak csak úgy tudjuk adni, ha az ízét is ismeijük. Hogyan ízlik az et- nicitás almája? Bolygónk állapotát szemlélve attól tartok, hogy az egyik legkeserűbb mellékíze a ret­tegés.” Talán szükségtelen bizony­gatni, hogy a megállapítás sajnos érvényes. Nyilván ez a felismerés vezeti a bmói Centrum pro Studi­um demokracie a kultury intéz­ményt, amikor sorozatban adja közre Gellner műveinek fordítását. A néhány hete megjelent kötet cí­me tömören ennyi: Nacionalizmus. Gellner kiindulási pontja: „ma már mindenki tudja, hogy egy nemzet hatalma és tekintélye a nö­vekedés éves mértékétől és a gaz­dasági hatásától függ és semmikép­pen sem attól, hogy a térkép müyen nagy részét festi be saját nemzeti színeivel.” Ezért a nacionalista és szélsőséges nemzeti demagógia gyógyítására Gellner négy gyógy­szert javaik Szerinte a politikai sta­bilitás biztosítása kizáija a naciona­lizmus extrém eszközeinek hatá­sosságát. Nem is szólva arról, hogy a politikai stabilitás általában az életszínvonal magas szintjével jár együtt, amely rendszerint ellehe­tetleníti a nacionalisták kedves és sűrűn alkalmazott fegyverét, a de­magógiát. A stabilitás viszont nem jelentheti a 19. századi állapotok bebetonozását, kivált, ha a nacio­nalizmust - úgy, mint Gellner - azonosítjuk a nemzetállam törté­nelmi funkciójával. Gellnemek az a következtetése, hogy a nemzeti ér­dekek nem feltétlenül csak állami keretek között érvényesülhetnek, hiszen az állami önzés a naciona­lizmussal ikertestvér. Szerinte a nemzetközi intézmények jobban biztosítják egy-egy régió, esetleg ál­lamhatárokkal darabokra szabdalt gazdasági egység érdekeit, mint az állami mindenhatóság és a külön­böző nemzetekhez tartozó közös­ségek éppen ekként győződhetnek meg a közös haszonról, illetve a na­cionalista előítéletek tarthatadan- ságáról. Talán ennél is fontosabb, hogy szükségesnek látszik az olyan folyamatok segítése, melynek vég­eredményeként egy-egy nemzeti kultúra és tradíció nem feltédenül kötődik egy-egy államalakulathoz, területhez. A félreértések elkerülé­se végett: Gellner nem „intemacio- nalizálni” akarta a nemzeti kultú­rákat, hanem felerősítette volna a nemzeti kultúrák széles fronton történő találkozását és kölcsönha­tását. Gellner ugyan nem foglalko­zik ezzel a kérdéssel, de hozzáte- heljük receptéhez, hogy a kisebb­ségi kultúrák 20. századi és valljuk meg, kényszerfolyományaként ki­alakult gyakorlata mintha segít­hetné az ilyen folyamatokat. De ne csupán az elméletről es­sék szó. Az erdélyi magyarság nem nagyon hallhatott Gellner te­óriájáról, de a kolozsvári Babes- Bolyai Egyetem Etnikumok Kö­zötti Viszonyok Kutatóközpontjá­nak (CCRIT) felmérése igazolja a cseh-angol tudóst. Mert az erdélyi magyarok legfontosabb kérdése anyagi helyzetük rendezése és ez­után következnek a politikai jövő­re vonatkozó elképzelések. A sta­bilitásra való igény pedig úgy je­lentkezik, hogy 88,5%-uk helyesli az RMDSZ és a kormányzó román szociáldemokraták együttműkö­dését. A multikulturális rendszer­ben oktató egyetemen a rendszer- váltás óta pedig megháromszoro­zódott a magyarul előadott tár­gyak, illetve a magyar hallgatók száma. Hollandia, Svédország és Dánia visszatáncolt, nem fogad korlátozás nélkül keleti munkavállalókat Csak két EU-tag nyitja meg munkaerőpiacát MTI-JELENTÉS Az Európai Bizottság ismétel­ten tájékoztatást kér a tagálla­moktól, milyen intézkedéseket kívánnak alkalmazni a május 1- jei bővítés után az új tagorszá­gokból érkező munkaerő szabad áramlását illetően. A korábbi tá­jékoztatási kérelmekre csak Né­metország és Belgium válaszolt. A munkaerő szabad áramlását érintően az unió átmeneti men­tességet kért, amelynek értelmé­ben legfeljebb hét évig korlátoz­hatja az új tagországokból ér­kező munkaerő beáramlását. Néhány tagállam viszont beje­lentette, rögtön megnyitja mun­kaerőpiacát, úgy tűnik azonban, hogy most részben meggondol­ták magukat. A holland kormány mégis fenntartja magának a jogot, hogy korlátozza a munkaerő be­áramlását, ha ennek mértéke a bővítést követő első évben meg­közelíti a 22 ezer főt. Ezután a svéd kormány is bejelentette, hogy a tíz új tagország esetében átmenetileg fenntartja a munka- vállalási engedély beszerzésé­nek kötelezettségét. Dánia még a múlt év végén döntött a munkavállalóknak járó szociális kedvezmények korláto­zásáról, azokat az ösztönzőket iktatja ki, amelyek a hazainál ol­csóbb munkaerő beáramlásához vezethetnek. A csatlakozási tárgyalások idején ezek az országok még azf ígérték, hogy a bővítés napján megnyitják munkaerőpiacukat az új tagok előtt. Jelenleg úgy tűnik, ezt csak Nagy-Britannia és Írország fogja megtenni. A csat­lakozási tárgyalások időszaka óta Brüsszel újabb felméréseket nem végeztetett a munkaerő­áramlás várható irányzatairól a kibővített unióban. Az akkori vizsgálatok, illetve a korábbi bővítések tapasztalatai alapján azonban állítható, hogy a csatla­kozások nem fognak tömeges munkaerő-áramlást előidézni, függetlenül attól, alkalmaznak-e korlátozó intézkedéseket a jelen­legi tagországok, vagy sem. KOMMENTÁR A számkukac tévedése PÁKOZDI GERTRÚD A vámigazgatóság a minap felhívta a statisztikai hivatal fi­gyelmét: valószínűleg hibás adatot továbbítottak a külkereske­delmi mérleg tavalyi utolsó negyedévi alakulásáról. Hozzávető­leg 14 milliárddal volt kisebb a tavalyi kivitel, mint amivel ere­detileg számoltak. Hamarosan kiderült, a hiba az egyik legna­gyobb exportőrnél, a pozsonyi Volkswagennél keresendő; és a figyelmetlenség miatt továbbítottak téves adatokat a vámhiva­talba. A hír hallatán az átlagember nem keseredik el. Elképzelni se tudja, mennyi pénz 14 milliárd. A pénzpiac azonban - ért­hetően - idegeskedni kezdett. Nem csoda, hiszen ekkora téve­dés már nem bagatell. Akkor se, ha a gyors számítások szerint a bruttó hazai termék tavalyi becsült alakulásáról már közzétett mérleget állítólag nem borítja fel. Nem mindegy ugyanis, hogy a költségvetés kidolgozásában fő szerepet játszó mutató reális- e vagy sem. Sajnos, nem is oly rég volt rá példa, milyen fájdal­mas tud lenni, ha számítási hiba folytán a költségvetésben év közben kell bevételnövelő korrekciós lépéseket kikényszeríteni. Az utólagos beavatkozás többnyire adóemeléssel párosul. Ezt közvetve vagy közvetlenül mindannyian megérezzük. Mivel a melléfogás tétje nem kicsi, azonnal felmerül a fe­lelősség kérdése is. A rosszul számoló hivatalnokot ebben az esetben valószínűleg könnyű lesz megtalálni. Felelősségre von­ják. A pozsonyi autógyárban, a szlovákiai export húzóvállala­tánál bizonyára hamarosan annak a módját is megtalálják, hogy a jövőben elejét vegyék hasonló eseteknek. Ez némileg megnyugtató, az azonban már kevésbé - amire az esetet elem­zők jó része is rámutatott hogy az eredményeket összegző hi­vatalokban nem fedezik fel idejében, ha valami nem stimmel. Vagyis nem elemzik kellőképpen az adatok közti összefüggése­ket, s mire rájönnek, az összeget esetleg már bekalkulálták az éves költségvetésbe. Csehországban tavalyelőtt fordított előjelű hibát követett el a statisztikai hivatal. A „tévedés” ott pluszbevételt eredménye­zett a külkereskedelmi mérlegben, a hibás adatot közreadó hi­vatal vezetője mégis lemondott. Nálunk most valószínűleg megduplázódik a korábban előre jelzett külkereskedelmi hiány, és ez mindenképp ront a becsült tavalyi gazdasági eredményen. A romlás akkor is romlás lesz, ha nem érezzük meg különöseb­ben, és a pénzügyet nem kényszeríti utólagos költségvetési kor­rekcióra. Szlovákiában sajnos már senki sem várja, hogy főhivatalnoki fejek hulljanak a porba a késve leleplezett statisztikai hibáért. Úgyis hiába várnánk. A lakosság megszokta már, hogy az ilyen hibákért többnyire a „számkukac” repül. A legalsó szintről. Azt azonban talán joggal elvárja, hogy az ilyen melléfogások pénz­tárcájára is kiható esetleges következményeiről idejében tájé­koztassák... JEGYZET A kor lenyomata JUHÁSZ KATALIN Dübörög a Filmszemle, kapkodja a fejét a kedves néző, Magyarországon a bőség zavara, nálunk meg a zavar bősége miatt. Mert nem lehet véletlen, hogy az elmúlt héten annyi szó esett a hazai sajtóban a filmművészet hely­zetéről. Különösebb keresgélés nél­kül három ilyen jellegű be­szélgetős műsort is elkaptam a szlovák tévében, és bizony lehangoló dolgokat tudtam meg. Főleg Martin Sulik le­gyintés, lemondós pesszimiz­musát látva szomorodtam el. Eddig is tudtam, hogy a Koli- bát szétrabolták, a hazai fil­mesek szó szerint csempészik a tekercseket Prágába, mert laboratórium hiányában ná­lunk elő se lehet hívni őket. Sporadikusan készülnek a nagyjátékfilmek, évente há­rom, aztán kétévente egy, azok is koprodukciók, ame­lyekre külön művészet pénzt szerezni. Az államot, a politi­kusokat egyáltalán nem ér­dekli a film. Márpedig a film a kor lenyomata, abból tudják meg unokáink, hogyan él­tünk, milyenek voltak min­dennapjaink, a társadalmi vi­szonyok. Ha nem hagyunk nyomot magunk után, a követ­kező nemzedékek azt fogják hinni, a 21. század első évei­ben Hollywood elégítette ki egész Kelet-Európát. Az ország népének, ha úgy tetszik, a „nemzetnek” pedig nem lesz kultúrája. Mert a kul­túra és a művészet bizony hat­nak egymásra. Míg egy lengyel filmre Lengyelországban milli­ók kíváncsiak, egy cseh filmet Csehországban 200-300 ezren néznek meg, szlovák filmre Szlovákiában 25 ezren válta­nak jegyet. És ez valószínűleg nem csak a patriotizmusnak tudható be. A pozsonyi Szín­ház- és Filmművészeti Egyetem végzős filmesei meg­felelő közeg hiányában kénytelenek videoklipeket és reklámokat forgatni, vagy el­menekülni Csehországba. Prá­gában százszámra dolgoznak szlovákiai operatőrök, drama­turgok, animátorok, doku- mentaristák, akiknek eszükbe se jut visszatérni ebbe a vizuá­lis nihilbe. Csak csendben jegyzem meg: a 35. magyar filmszem­lén a napokban 23 új játékfil­met mutatnak be. Medgyessy Péter miniszterelnök pedig azt mondta a megnyitón, hogy a magyar film elismert európai érték, amit óvni, gondozni, gyarapítani kell, és ez évre 6,5 milliárd forintos támogatást ígért a szakmának. Bárcsak nálunk is érdekelné a nagypo­litikát a filmművészet! (Lukács Zsolt karikatúrája) Szöveg nélkül

Next

/
Oldalképek
Tartalom