Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-13 / 36. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 13. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ SZABADSÁG A román politikai elit lát- szatdemokrádát hozott létre a kommunizmus bukása után, ennek következtében a romániai rendszer mozdulatlanságra rendezkedett be, s az Európai Unió nem képes, nem akarja meglátni ezt - véli Schöpflin György politológus, londoni egyetemi professzor. A kolozsvári napilapban megjelent interjújában kifejti: Románia esetében csődöt mondott az eddigi uniós bővítési stratégia, amelynek az a lényege, hogy a csatlakozni kívánó államoknak teljesíteniük kell a koppenhágai kritériumokat, nemcsak szóban, hanem a valóságban is. Csakhogy Schöpflin szerint Románia nem képes végrehajtani az általa vállalt jogi és egyéb kötelezettségeket. A politológus szerint az unió nem képes, és nem is akarja észrevenni, hogy a román politikai elit látszatdemokrádát hozott létre, s az egész rendszer a mozdulatlanságra épül. A politológus valószínűnek tartja, hogy az egyes európai parlamenti képviselők által felvetett problémák (így az örökbefogadások ügye) által keltett vihar hamarosan elcsitul. Mindazonáltal elképzelhetőnek tart egy másfajta forgatókönyvet is, azt is, hogy az eddigi gyakorlatnál sokkal szigorúbban fogják figyelni és mérlegre tenni Brüsszelben Románia teljesítményét. BELGRÁDI LAPOK A kormányalakítás kudarca miatt Szerbiában hamarosan újabb választásra kerül sor - írja a sajtó. A lapok azzal érvelnek, hogy a Szerb Megújhodási Mozgalom és az Új Szerbia párt „vétójával” szertefoszlott a Szerbiai Demokrata Párt elképzelése, hogy kisebbségi kormányt alakítson a milosevi- csi szocialisták külső támogatásával A Vecsemyje Novostyi úgy tudja, hogy a DSS elnöke, Vojiszlav Kostunica és alelnö- ke, Drágán Marsicanyin parlamenti elnök - aki ideiglenesen ellátja a köztársasági elnöki teendőket - azon gondolkodik, hogy egyszerre kiírnák a parlamenti és elnökválasztást, az önkormányzati és a vajdasági parlamenti választást. (Lukács Zsolt karikatúrája) A tekintélyes cseh hetilap a komáromi Európa Udvart hozta fel elrettentő példaként Vita a Hradzsinról Szabad-e valamiféle átalakítást végezni egy olyan történelmi építészeti együttesben, mint a prágai Hradzsin? Milyen beavatkozás minősíthető természetesnek, s mi az, ami már elfogadhatatlan? - erről szól a vita Vádav Havel és Václav Klaus, Csehország volt, illetve mai köztársasági elnöke közt. KOKES JÁNOS Az „arcadEUropea” tervet Havel volt államfő és „udvari” építésze, Borek Sípek 2003 decemberében ismertette. Az elképzelések szerint a Hradzsin, illetve a várat körülvevő kisebb-nagyobb gazdasági rendeltetésű épületek és zöld területek északnyugati szélén egy 25 épületből álló falucska, lényegében házsor épülne, amely az Európai Unió egyes országait szimbolizálná. A nem túl nagy házikókat, villákat az illető országok legjobb építészei terveznék, bennük kiállítások, reprezentatív nemzeti üzletek lennének, s az emeleten pedig egy-két vendégszoba az illető ország ösztöndíjasainak. Havel az elképzelést azzal indokolta, hogy a Hradzsin ezen részét,hosszú és ronda fal” zárja le, az utca sivár. A projektnek szerinte nagy nemzetközi visszhangja lenne, s Prága újabb idegen- forgalmi látványosságává válhatna. Havel ugyanakkor úgy véli, hogy a falucska megépítése nem változtatná meg a Hradzsint, amely nem csupán cseh, de a világ kulturális örökségének része, szerepel a UNESCO listáján. Az új államfő, Václav Klaus irodája januárban elutasította a tervet, azt állítván, hogy az nem más mint nagyzási hóbort. A sajtó a dolgot a ma már teljesen nyűt és éles Klaus-Havel ellentétnek tudja be. A baloldali Právoban ilyen kommentárt írt Petr Uhl, befolyásos baloldali publicista, Havel régi barátja, aki ugyanakkor az eurofalu felépítését nagyszerű elképzelésnek tartja. Példaként Párizst hozta fel, ahol szintén komoly viták voltak az Eiffel-torony, a Louvre-i üvegpiramis és néhány más épület körül, s amelyekre ma a lakosok már igen büszkék. Megszólaltak a műemlékvédők és az építészek is, - meglepetésre - szinte egy emberként Klaus mellé álltak. A műemlékvédők rámutattak, hogy Have- lék terve sérti a törvényeket, amelyek ilyen beavatkozást a Hradzsin- ban nem engedélyeznek. A Tyden politikai hetilap emlékeztetett: a Hradzsin e részének sorsáról már volt néhány éve nemzetközi pályázat. A majdnem száz beérkezett projekt közül egy svájci építészcsoport vitte el a pálmát. A vitatott részen, amelynek hivatalos neve Lumbe kert, zöld övezet, halastó, üvegházak, s gazdasági épületek vannak. A svájciak az egész területet megnyitnák a nyilvánosság számára, a „néppark” mintegy ellentéte lenne a Hradzsin másik oldalán elterülő pazar kivitelezésű királyi kerteknek. A győztes projekt egyelőre csak papíron létezik, Klaus még nem kommentálta. Nem érdektelen, hogy az „arcad EUropea” terv elutasításakor, bírálatakor a Tyden a komáromi Európa Udvart hozta fel rossz példaként. A legnívósabb cseh politikai hetilap szerint az Európa Udvar tulajdonképpen giccs, életképtelen, s nem véletlen, hogy a furcsa épületek fele ma is üresen tátong. Bár Klaus egyértelműen elutasítja az európai falu gondolatát, kiderült, neki és csapatának is vannak tervei: az épületegyüttes megnyitását, mozgalmasabbá tételét célozzák, a ma kihasználatlan helységekben vendéglőket, boltokat nyitnának. Petr Hájek elnöki szóvivő nem is titkolja, hogy ebben nagy szerepet játszik a pénz. Kifejtette: vendéglők és üzletek 1989 előtt is működtek a várban. A helységeket szigorú kritériumok alapján ítélnék oda, s a bérleti díjakat a vár felújítására, karbantartására fordítanák. Az elképzelés meghökkentést keltett ugyan, de komoly ellenvetés egyelőre nem hangzott el, a műemlékvédők még nem szólaltak meg. VISSZHANG E. FEHÉR PÁL VÁLASZÁRA Még egyszer a tényekről „Különösen eredményes, ha ‘a tények önmagukért beszélnek’ és a cikk szerzője csak egy-egy megjegyzéssel, olykor csupán egy két, az írás végén látszólag nyitva hagyott kérdéssel utal a következtetésekre, mintegy az olvasóra hagyván a végső megfogalmazást.” - írja Gombó Pál 1967-ben az akkori újságírás technikai eszköztárát bemutató tankönyvének 48. oldalán, egyfajta magyarázatot szolgáltatva arra, hogyan is került E. Fehér Pál nacionalizmussal foglalkozó cikkének végére - gyakorlati példaként - az erdélyi magyar autonómia ügye. Az autonómiáé, amelyben Olaszországtól Belgiumon és Spanyolországon át Nagy- Britanniáig tucatnyi kisebbség él. A finnországi svédek azonban - E. Fehér Pál állításával ellentétben - nem örvendnek „teljes autonómiának”. Igaz viszont, hogy van egy messze földön híres nyelvtörvényük, s hogy lélekszámúk ennek ellenére - és annak, hogy etnikai alapon szerveződött kisebbségi pártjuk, a svéd néppárt (Svenska Folkpartiet) gyakori résztvevője a helsinki kormánykoah'dónak(!) - csökkenőben van. Fogyatkozásuk oka elsősorban az 1960-1970-es évek nagy emigrálási hullámában keresendő, amikor is a svédek nagy számban vándoroltak ki Finnországból az akkor lényegesen jobb életkörülményeket kínáló Svédországba. (Ahogy az erdélyi magyarok érkeznek ma Magyarországra.) Teljes körű autonómiát emlegetve E. Fehér Pál feltehetőleg Alandra, Finnország egyik, csupán 25 ezer lakosú tartományára gondolhatott. Alandon azonban az elmúlt 80 év alatt egyáltalán nem csökkent a svédek száma. Sőt, esetenként némi növekvő tendencia is fellelhető. Persze nem annyira, mint Ulsterben (Észak-ír- ország), ahol 1921-ben a lakosság egyharmada volt katolikus (ír), ma azonban - a nem egyszer 6-8-10 gyermeket nevelő katolikus családok miatt - már csaknem fele, s ahol lélekszámban a kisebbség olyannyira megerősödni látszik, hogy tavaly előtt a belfasti polgármester-választáson a katolikus (ír) Alex Maskey - egykori bokszoló - nyert. De téijünk vissza Erdélyhez. A magyarok egy csoportja, mely megelégelte a kormányon lévő magyar párt megalkuvó politikáját és a népességfogyást, konkrét autonómiatervezet keresztülvitele mellett döntött. Amivel kapcsolatban E. Fehér Pál szerint „Erdélytől távol és az ottani viszonyokat közelebbről nem ismerve helyesebb, ha nem a magukat néptribunként feltüntető, önjelölt vezérek véleményét közöljük a szlovákiai magyar olvasóval, hanem az erdélyi szakemberek adatait.” Az „erdélyi szakemberek”, vagyis az CCRIT szervezetének internetes honlapja - teljesen véletlenül - csak angol és román nyelven olvasható. Felmérésük sajtóban közölt magyar nyelvű publikációjából azonban kiderül: a közvélemény-kutatás az RMDSZ felkérésére készült. Ami önmagában véve is meglehetősen „reprezentatív”. A távolból való „illetéktelen” véleményformálásról pedig csak annyit: vajon szabad-e az észak-koreai életkörülményeket - például a BBC által bemutatott koncentrációs táborok gázkamráit - „közelebbről nem ismerve” elítélni Phenjan politikáját? Az igazság az, hogy egy áldozati csoporttal akkor is együtt lehet érezni, és akkor is lehet támogatni szabadságvágyukat, ha az ember történetesen nem részesül aktívan tragédiájukból. Kaszás Péter Szerkesztőségünk a vitát ezennel lezáija. KOMMENTÁR Pártos zarándoklat TÓTH MIHÁLY A politikusok részvételével Vatikánba tervezett zarándokút közéleti tükröződése jól mutatja, milyen kevés valósult meg abból az annak idején (1989 végén) csaknem általános tetszéssel fogadott gondolatból, amely feladatként kinyilvánította: a pártszervezeteknek pedig ki kell vonulniuk a munkahelyekről. Kitessékelésü- kön elsősorban azt értettük, hogy a gazdaságban megszűnik a gazdaságon kívüli szempontok érvényesülése, a tudományban a tudományon kívülieké, a művészetben... Ma ott tartunk, hogy kis utánjárással mindenki megtudhatja, melyik állami érdekeltségű vállalatnál melyik párté a döntő szó. Abszurd, de kikövetkeztethető, hogy melyik párt ízlése érvényesül mondjuk a hadsereg egyenruhájának szabása során. Hovatovább már azt is párt határozza meg, hogy a rovott múltú vagányok közül ki lehet agent provocateur. Minden politikai pártról tudjuk (a legfontosabbak közül is van legalább fél tucat), hogy melyikük melyik problémára mondja rá varázsigeként: megoldására nincs politikai akarat. Pedig alkotmány és a törvény paragrafusa úja elő a megoldást. A vatikáni zarándoklat körüli politikai csetepatét figyelve látjuk, hogy mára az élet legdiszkrétebb területeire, még a hitéletbe is, sikerült beszivárogtatni a pártosságot. Annak idején, amikor a pápa legelőször Szlovákiába látogatott és a politika krémjének jelentős része úgyszólván közvetlenül az ateista szemináriumból járult az egyházfő színe elé, azt gondoltam, hogy a szemérmetlenségnek ily formában való megnyilvánulása nem überelhető. Optimista voltam. Politikusaink között ma nem arról folyik a vita, mivel lehetne a pápának méltón megköszönni, hogy háromszor is személyesen pasztorálta a szlovákiai nyájat. Magukat római katolikusnak valló miniszterek, pártelnökök vonakodnak feliratkozni a zarándokok listájára. Abból indulnak ki, hogy jelenlétükkel Schuster elnök újraválasztási kampányát segítenék. Államfőnket ismerve ez nem egészen megalapozatlan feltevés. De ezért kérdés, idáig kellett-e fajulnia a pártosodásnak? Voltak a 20. századnak olyan mozzanatai, amikor az egyszerű hívők kétségbeesésükben így tették fel a kérdést: az Istennek talán van nemzetisége? A teológia minden kérdésre választ találó professzorai ezzel a kérdéssel nem tudnak mit kezdem. A politikai viszonyok hatására sokan - nem minden mah'cia nélkül - már így teszik fel a kérdést. Vajon melyik párt tagjai kedvencei az Istennek? A Biblia szép történetet tartalmaz arról, hogy a megtévedtek bűnbocsánatot nyerhetnek. Még az olvasottabb ateisták is ismerik a tékozló fiú történetét. A Vatikán teológusai a kommunizmus bukása után valószínűleg erre (is) építve próbálják összeterelni a nyáj maradványait. A hirtelen megtért politikai elit önzéstől bűzlő túlbuzgósága ennek többet árt, mint használ. JEGYZET A Vezér meg én KOCUR LÁSZLÓ Hetente egy alkalommal példásan önfeláldozó vagyok: kollégáimat kímélendő önként vállalom, hogy elmegyek Ján Slota sajtóértekezletére. A székházbotrány ugyanis újra ráirányította a figyelmet a parlamenten kívül szakadt honfira, ő pedig ezt sikerrel aknázta ki. Azóta rendszeresen tart sajtótájékoztatót, mint a nagyok. Ehhez joga van. Újabban pedig - micsoda propagandisztikus, dr. goebbelsi éleslátás - éppen abban az időpontban, amikor (szerinte nem) riválisa, a „ga- najból előhúzott” (igen, ez egy Slota-idézet) Peter Súlovsky. Ehhez is joga van. De a húlap- író nem tud kettészakadni, hogy mindkét nemzeti pártnál megjelenjen, így választásra kényszerül. Ha rosszul indult a napom, és fel szeretném pergetni, Slotát választom. Slota tájékoztatója külsőségeiben nem valami fényes. A nemzeti vezető általában késik. Olykor csak elegáns öt percet, de ha egyenesen Zsolnáról jön, olykor negyed órát is. Érkezésekor a hátsó sorokban ülő párthívek moraja fogadja, szerencsére tapsolni nem tapsolnak. A Vezér lazán jön, némelyik ismerős újságíróval kezet fog, odabiccent valakinek. Aztán kezdődik a show... A véleményalkotást az olvasóra bízva ideírom a nemzeti vezető néhány kijelentését, kommentár nélkül. ,A parlament egy magyar odú, melynek hozzánk, szlovákokhoz már semmi köze nincs, hisz ott szlovákellenes törvényeket fogadnak el.” „Hatalmas veszély, hogy a restitúciók során 200 ezer hektár föld kerül a magyarok - elsősorban Horthy-fasiszta grófok - kezére. A kulturális és a gazdasági autonómia után most politikai autonómiát is szereznek.” „Nem véletlen, hogy a Magyarok Világszövetsége az uniós csatlakozás ellen van, hisz az unió érdekei ütköznek a magyar irredenták érdekeivel.” „A mi nemzeti pártunk kemény lesz. Nem akarunk tárgyalni az MKP-val. Senkivel nem akarunk tárgyalni, aki megkérdőjelezi Szlovákia területi integritását, és az államalkotó nemzet érdekeit. Mert itt csak egy államalkotó nemzet van, és ez a szlovák nemzet.” „A Statisztikai Hivatal elnöke buta, ha azt mondja, hogy a referendum és az elnökválasztás egy napon drágább lesz.” „Hogy mi a mi szlovák kártyánk? Minden magyar irredentát úgy pofán vágni, hogy végre felébredjen! Szlovákiában a szlovák az államalkotó nemzet, és nem fognak itt nekünk holmi idevándoroltak parancsolgatni.” A sajtótájékoztató végén kábán támoly- gok ki a teremből. Nem tudom eldönteni, mi a rosszabb. Ha valakinek ennyire rossz a humora, vagy ha mindezt komolyan gondolja.
