Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-11 / 34. szám, szerda
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 11. Káprázatos show-műsor várja a vendégeket Bál lesz a Vigadóban ELŐZETESÜNK „Bál van, igen, bál van az Operaházban” - énekelte jó pár éve a KFT, s kicsit módosítva a sláger szövege a mi esetünkben is megfelel a valóságnak: valóban bál - nem van, hanem lesz, igaz, nem az Operaházban, hanem a pozsonyi Vigadóban, és nem operadarabok szereplői találkozhatnak patinás falai között február 20-án az 1. Reprezentatív Szlovákiai Magyar Bálon, hanem a hazai magyar közélet szereplői. (És természetesen kevésbé ismert bálozók is.) Bállá Igor, a rendezvényt szervező Bumeráng Kft. vezetője szerint ez a bál teljesen más lesz, mint amilyenhez eddig hozzászokhattak a magyar bálozók. Azoknak, akik nem hagyják ki, hajnalig tartó káprázatos show- műsort és igazi báli hangulatot ígérnek a szervezőiroda munkatársai, akik egymás közt „szlovákiai magyar operabálként” emlegetik a jövő pénteki rendezvényt, és nem csupán azért, mert egy nappal előtte Budapesten, egy nappal utána pedig Bécsben tartják a híres operabált. Nem titkolt céljuk, hogy a „szlovákiai magyar operabált” rangos társadalmi eseménnyé avassák. Az ötlet már több éve érlelődött, Bállá Igor gyakran találkozott olyan véleménnyel, hogy a szlovákiai magyarságnak szüksége lenne egy reprezentatív rendezvényre, amelyen egyrészt a közélet meghatározó személyiségei találkozhatnának egymással, másrészt jelenlétüket a közéletben üyen módon is jelezhetnék. „Több mint tíz éve dolgozom a reklámszakmában, fogadásokon veszek részt, és tapasztalatom szerint a szlovák vállalkozók nagy többsége személyesen ismeri egymást. Ennek az üzleti szférában is megvan a kedvező hatása.” Ezzel szemben a hazai magyar vállalkozói körökben korántsem tud mindenki a másikról. A bál jó alkalmat nyújthat arra is, hogy a közéleti, politikai és gazdasági szféra képviselői jobban megismerhessék egymást. Bállá Igor szerint gyakran oldottabb környezetben vetődnek fel jó ödetek, amelyek később konkrét formát ölthetnek. A szponzoroknak köszönhetően a belépő árát nem kellett túl borsosra szabniuk, és a rendezvény megálmodott színvonalából sem kellett engedniük, így kedvezményes áron kínálhatnak belépőt azoknak, akik szívesen részt vennének a bálon, ám esetleg egy drágább belépőjegy gátat szabna bálozó kedvüknek. A hajnalig tartó műsort igyekeztek úgy ösz- szeálh'tani, hogy fiatalabbaktól az idősebbekig mindenki megtalálja a hozzá köze álló stílust: a Romantic, a Bon Bon és Koós János mellett cigányzenekar is muzsikál. Az ötfo- gásos ínyenc menühöz nem kisebb tekintélyek, mint a borlovagrend tagjai kínálnak majd innivalót. Ezenkívül tartogat az est néhány meglepetést is. A szervezők mindent megtesznek azért, hogy a bálozók jól érezzék magukat, ez utóbbiakra hárul a könnyebbik feladat: megtisztelni jelenlétükkel a hagyományteremtő szándékkal rendezett, első „szlovákiai magyar operabált”. (me) A népszerű Romantic is ott lesz a Vigadóban (Képarchívum) SZÍNHÁZ KASSA THÁLIA SZÍNHÁZ: Cirkuszi álom (vendégjáték Pelsőcön) 11 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: Háztűznéző 10 MOZI POZSONY HVIEZDA: A Gyűrűk Ura - A király visszatér (am.-új-zél.) 15.30, 19 TATRA: Zelary (cseh) 17.45,20.30 TATRA: Bolondos dallamok: Újra bevetésen (am.) 17 Zelary (cseh) 19 CAPITOL: A Gyűrűk Ura - A király visszatér (am.-új- zél.) 15.30, 19 ÚSMEV: Novo (fr.) 16, 18, 20 IMPULZ: Senki többet (fr.-sv.) 17.15,19.15 GALÁNTA - VMK: Vágta (am.) 19 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Válás francia módra (am.-fr.) 17,19.30 VÁGSELLYE - VMK: Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán (am.) 20 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Zatoichi (jap.) 19 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Titkok (fr.) 16.30,19 GYŐR PLAZA: Az Amazonas kincse (am.) 17.30, 19.30 Apám beájulna (magy.) 14.30, 16.30,18.30, 20.30 A Gyűrűk Ura - A király visz- szatér (am.-új-zél.) 14,16,18,20 Jószomszédi iszony (am.) 13.30, 15.30, 17.30, 19.45 Mackótestvér (am.) 14.45, 16.30, 18.15 Magyar vándor (magy.) 13.45,15.45,17.45, 20 Mambo italiano (ka- n.-am.) 17.30,19.30 Mona Lisa mosolya (am.) 20.15 Pofa be! (ff.) 14.15,16.15,18.15, 20.15 A Desperadót látványban túlnövő legújabb Rodriguez-mozi a pirotechnikával megteremtett látványról szól Volt egyszer egy legenda A Desperado híres „tűzugrása” a Volt egyszer egy Mexikóban is megismétlődik (Fotó: Satum) Nemcsak a Terminátor tér vissza rendszeresen, hogy megmentse a földet, hanem a Rodriguez által megteremtett legendás figura, El Mariachi, a gitáros zenész is visszatért immár harmadszor, hogy megmentse Mexikó földjét a drogbáróktól és diktátoroktól. TALLÓSI BÉLA Aligha van megmondhatója, hogy neki, Mariachinak mi haszna van ezekből a leszámolásokból, hiszen mindent elveszít: feleségét, gyerekét, s csak a gitártokját cipeli örökké magával, nem tudni mivel töltve - puskagolyókkal vagy hangszerrel. Mindenesetre annyi benne a bosszúvágy, hogy egész trilógiára futja belőle. A harmadik részben éppen azért néz szúrós szemmel a világra, mert felesége haláláért akar elégtételt venni. így aztán Salma Hayeknek nincs is helye a történetben, valahonnan a messze múltból jelenik csak meg El Mariachi emlékezetében. Igaz, a Volt egyszer egy Mexikó című akciówesternnel kapcsolatban elég nehéz is történetről beszélni. A séma ugyanaz itt is, mint a Desperadóban, ezúttal is kocsmajelenettel kezdődik a jó és a gonosz harcáról szóló mexikói véres mese, de a folytatás kevésbé áttekinthető a trilógia harmadik részében. A semmi történetet, hogy El Mariachi elindul, s gitártokjával felperzseli az egész várost, csak összevissza indázó cselekményszálakkal lehet felduzzasztani. Hajtanak is az indák olyan barokkos csavarokkal, hogy nem igazán lehet tudni, mi is van voltaképpen. Ki kivel van, ki kire lő? Aztán már nem is érdemes erőlködni, hogy a szálakat összefűzögessük, hiszen egy idő után kiderül, ez a hatalmas, monumentalitásával a Desperadót túlnövő Rodriguez-mozi a pirotechnikával megteremtett látványról szól. Még az ég is tűzzel ég - ám Mariachinak és társainak, Mexikó fiainak még csak hajuk szála sem pörkölődik. Egy idő után el is veszíti a film azt a varázsát, amitől a Rodriguez által megteremtett „mexikói western” műfaj minden logikátlansága ellenére nagyon is fogyasztható volt, és átmegy valamiféle olcsó akciófilm műfajba. A rodriguezi képtelenségeket, mint hogy Banderas és Salma Hayek összeláncolva úgy szöknek meg fogvatartójuk elől, hogy egyik a másikat dobálja ablakból ablakba, emeletről emeletre golyózáporban, el lehet fogadni, mert a Desperado után ilyesmire számít az ember. Ám a hollywoodi akciókból megszokott, tornádóként terjedő lángvihar idegen ebben a mexikói környezetben. Igaz, Amerika már ide, a Rodriguez által ábrázolt Mexikóba is elér: a lehallgatáshoz még orsós magnót használnak, de a háromkezű korrupt CIA-ügynök (Johnny Depp) már mobiltelefonál. Az efféle dolgok valahogy gyengítik a Desperadóval megteremtett egzotikumot. Hiteltelení- tik azt a világot, amelyben - a múltat felidéző emlékképekben Salma Hayek úgy hajítja el ujjai közül a késpengéket, hogy egyetlen dobással tucatnyi semmirekellőt lekaszabol. Vagy amelyben Johnny Depp vállára felkötnek egy pótkart: ezzel kívánják elvonni a figyelmet arról, hogy jobb kezében egy pisztollyal készül tüzet nyitni - nem véletlen, hogy a rodriguezi szarkasztikus, paro- disztikus, ironikus filmnyelvben egy ilyen suta poén akár kétszer is elsülhet. Rodriguez az akciósítás- sal a Volt egyszer egy Mexikóban azt a legendát rombolgatja, amelyet maga teremtett. így aztán kacagtató az a jelenet, amelyben a film egyik meglepetés szereplője, Enrique Iglesias valamiféle pisztolyimitációval lövöldözget egy „kéziágyúkkal” felszerelt hadseregre, mi több, olyan gyermetegen játékos mozdulatokkal, ahogy ember nem lő. Azt hiszem, talány marad, hogy miért ő lett Banderas fegyvertársa, hiszen keménységben meg se közelíti. Sokkal közelebb áll hozzá a bárénekes szerepe, aki bizonyos összegért énekel, nagyobb összegért csókot ad, még nagyobb összegért a csóknál is többet nyújt. Valójában ők, a színészek azok, akik eladják a filmet, bár igazán nagy teljesítményt nem igényel tőlük ez a mozi. Inkább csak amolyan képregény-figurákat kell megformálniuk, akiknek csupán az arcuk, pontosabban a tekintetük fontos: csak nézniük kell szúrós, gyilkos tekintettel. Na, meg lőniük a Desperadóból megismert ko- reografált mozgás szerint. El Mariachi nem ígéri, hogy negyedszer is visszatér. Megerősített történet nélkül nem is igazán lenne miért. Rodriguez azt a legendát rombolgatja, amelyet maga teremtett. OLVASÓSAROK Kitárulkozás, avagy küzdelem a nyelvért KOCUR LÁSZLÓ Azt gondoljuk, minden kötettel jelentkező szerző joggal várja el, hogy teljesítményére a kritika reflektáljon. Bármilyen értékelés jobb - gondoljuk mi - a közönyös, cinikus hallgatásnál. Ennek tudatában vesszük kézbe a kötete megjelenése előtt jószerivel ismeretlen Keszan Andrea Gyertyafényben c. munkáját, mely a Madách Kiadó Új Főnix Füzetek sorozatában, annak negyedik darabjaként jelent meg. Ám még mielőtt Keszan Andrea költészetének erényeit számba vennénk, hadd ne takarítsunk meg magunknak egy kellemetlen kitérőt. Verseskötet esetében bennünket nagyon tud zavarni, ha az igekötőt több alkalommal egybe- íiják az igekötő és az ige közé került szóval, a jelzőt a jelzett szóval, problémák vannak a részleges hasonulás írásával (bugdá- csol), vagy „csak” egyszerűen hanyagságokkal találkozunk (visz- hangzik, madarin). Történik mindez annak ellenére, hogy a kötet nem zugkiadónál, hanem egy komoly múltra visszatekintő kiadónál jelent meg, és felelős (?) szerkesztője is van. Keszan Andrea bemutatkozó kötetébe harmincnyolc verset válogatott be. Számunkra az egyik legizgalmasabb feladat a kötetek folyamatos újraolvasása során ki/megtalálni a(z esetleges) kötetkoncepciót, a vezérelvet, mely választ ad (hat) arra, miért a kötetben található formában következnek egymás után a szövegek. Ilyent azonban most nem sikerült fellelnünk. Fogadjuk el tehát, hogy a kötet az egyedi versélményre helyezi a hangsúlyt, s egy állapotot, egy szintet dokumentál. A versek szerzőjének a kötött formák úgy tűnik, nem állnak kézre, a kötetben kivétel nélkül szabadverseket olvashatunk. Keszan Andrea az alanyi költészet mellett kötelezi el magát. Verseinek beszélője kívülről befelé haladó öndestrukciót hajt végre: „elmajszolom / kiszáradt húsomat”, „elszáll füstje / s teste/m/ / faggyúvá dermed”; a Lagúna c. versben pedig a tördelés valósítja meg az egyebütt nyelvi szinten megvalósuló ffag- mentáltságot. Ez az önleépítő beszélő aztán a test szintjén („látni, / ahogy vérem csurog / az öklömbe”, „tenyérre kened önmagad”) és a szubjektum szintjén (agónia bűze / szakította át a szűz lélek hártyáját”) minden vonatkozásában feltárja önmagát. Célja „ritmusra mozogva / behatolni a lelkek mélyére / összeforrni eggyé válni”. De a kötet lapjain sem a vágyott egy-ség önmagával, sem a másikkal való nagy találkozás nem jön létre. Ugyan több meghökkentő (szó) képpel, szituációval találkozunk, mégis úgy érezzük, a kulcsmozzanatoknak szánt kijelentések túlontúl egyirányúak, a versekből hiányoljuk a felkavaró, felbolygató momentumokat, melyek ebből az egysíkúságból kiragadnának. A versekből a destruált és rekonstrukcióra képtelen szubjektum drámája „nem jön le”. Az olvasó helyzetét a nyelvkezelési - olykor nyelvtani - egyenetlenségek sem könnyítik meg. A Lagúna c. vers „az emberiség lágy ölén letépett szárnyadat” sora erősen képzavargyanús, az „apátiával fűszerezett axióma” (Babaházi fabulák) nem kevésbé. Az idegen szavak felesleges használata nem ritkán a humoros regiszter felé mozdítja a költeményt: „okkerszínű toalettben / dominálva / agitálást szimulál”, „elcsépelt szavak gördülnek az utakon / mi itt a szubsztancia? / totális apoteózis vagy kárhozat?” A központozás nélküli versekben olykor a vonzatrendszer problémái nehezítik a megértést, máskor - vélt? - helyesírási hibák. Az Apály c. versből idézünk: „a testre nem hat már / a kora vén nyár / lepergett percek a küszöbről”. Ebben az esetben melyik szó az alany? Ha a „kora”, azaz a testre nem hat már a kora, akkor a vén nyár már a következő gondolati egységet vezeti be; ha viszont a nyár nem hat a testre, akkor a minőségjelző koravént egybe kéne írni. És egy verseskötetet általában nem azért vesz kézbe az olvasó, hogy nyelvtani feladványokat oldjon meg, legalábbis nem ezen a szinten. Keszan Andrea első kötetében nem kísérletezik, (tálán) a kései modernség jegyében fogant versélményekhez közelíteni próbáló alanyi költészetet művél, messzé nem egyenletes színvonalon. Gyertyafényben c. kötetében emlékezetes versélménnyel nem találkoztunk, így egyedüli erényeként azt könyvelhetjük el, hogy dokumentálta, szerzője jelenleg hol tart a nyelvvel és a nyelvért vívott küzdelmében. A versekből hiányoljuk a felkavaró, felbolygató momentumokat.
