Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)

2004-02-11 / 34. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 11. RÖVIDEN Kérvényt fogadnak, pénz még nincs Pozsony. Az Állami Lakásfejlesztési Alap (SFRB) már fogadja hitelkérvényeket, de egyelőre még nem bírálhatják el azokat, mi­vel a kormány nem bólintott rá az alap 3,126 milliárdos költségve­tésére. Tegnap a kabinet a végrehajtási rendeletről döntött, mely a felvehető hitelek nagyságát, illetve azok feltételeit szabta meg. Az alap támogatási prioritása nem a lakások építésének, hanem a kész ingatlanok megvételének finanszírozása lesz. (TASR) Visszatoloncolás EU-módra Pozsony. Csatlakozásunk után az összes EU-tagállam visszato- loncolhatja Szlovákiába ázokat a menekülteket, akik rajtunk ke­resztül léptek be az Unió területére. Az erről szóló egyezményt tegnap írta alá a kormány, mely a reciprocitás elvén Szlovákiának is megadja a lehetőséget, hogy a többi tagállamból érkezett mene­külteket ugyanúgy visszaküldje. Az új rendszer alapján az egyik ál­lam menekültstátuszt visszautasító döntése után más tagállamnál a menekültek már nem nyújthatnak be újra kérvényt. (TASR) Nem lesz iskolatej Pozsony. Valószínűleg megszűnik az iskolai tejprogram. Simon Zsolt földművelésügyi miniszter ugyanis az eddigi tejprogram-tá- mogatások megvonását fontolgatja. „Sajnálom, hogy a tárcave­zető így döntött. Még tárgyalni fogunk a kérdésről” - reagált Si­mon tervére Martin Frone oktatási miniszter, (sza) Dzurinda Berlinben tárgyal Berlin. Mikulás Dzurinda tegnap hivatalos látogatásra érkezett Németországba, az esti órákban fogadta Gerhard Schröder német kancellár. Ma a Bundestag vezetőivel tárgyal, majd több német szövetségi állam vezetője is fogadja. A tárgyalások fő témája a két­oldalú együttműködés. (TASR) Hatékonyságot szülne a kisközségek összeolvadása Jó úton indult a reform- Ha ezt kivennénk, elmegy a kép? Rudolf Schuster tegnap a Kassai kerületben fekvő Korompán (Krompachy), a Panasonic üzemében ismerkedett a tévészerelés rejtelmeivel. A cég közel 800 em­bernek ad munkát. (TASR-felvétel) Még megpróbálhatják a parlamentben módosítani az antidiszkiriminációs tervezetet Tartózkodó KDH-sok ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A közigazgatási reform megvalósítása nem tökéletes, de erre lehetett számítani - véli Viktor Niznansky, a közigazgatás decent­ralizációjáért felelős kormánybiz­tos. „A legtöbb uniós tagállamban évtizedekig tartott a közigazgatás rendszerének átalakítása, és még mindig nem ért véget. Nem lehet elvárni, hogy öt év alatt elvégezzük azt, ami máshol évtizedekig tar­tott” - mondta a kormánybiztos. A kisebb hibákat menet közben lehet orvosolni, de maga a koncepció he­lyes volt, állítja Niznansky. Igazat ad az önkormányzatok egyes kifo­gásainak, elismeri, hogy az iskolák fenntartására szolgáló állami tá­mogatás mértékét, az úgynevezett fejpénzt az eredeti elképzelés sze­rint január 31-ig meg kellett volna határozni. Ugyancsak hiba volt, hogy a kormány nem konzultált a községek költségvetését is érintő rendelkezések módosításáról, ilyen például a reklám és a rendezvények belépődíja után az önkormányzat­oknak járó helyi illeték eltörlése. Niznansky szerint az emiatt kieső bevételeket részben fedezi a jogi személyek adójából az önkormány­zatoknak jutó 230 millió korona. Ugyancsak elhamarkodottnak tart­ja a tiltakozást a fürdővárosok és a turisztikai központokban a szállás- vendégek után fizetendő illeték el­törlése miatt, mivel ezt május else­jétől helyettesíti a valamennyi tele­pülésen kivethető, a vendégéjsza­kák után fizetendő illeték. Nem tartja megvalósíthatónak a megyei központok polgármestereinek azon követelését, hogy az adók 70 százalékát az önkormányzatok kapják, mivel egyes, magas költség­gel járó feladatok - szociális jutta­tások, általános közoktatás finan­szírozása - továbbra is a kormány­zat hatáskörében maradtak. Niznansky sürgette a kisebb telepü­lések együttműködési kereteinek kialakítását, közös hivatalok létre­hozását, mivel ez szorosan össze­függ a közigazgatási rendszer haté­kony működésével. „Szlovákiában túl sok a kis település, számolni kell azzal, hogy ezek nagyobb közigaz­gatási egységekbe tömörülnek - véli a kormánybiztos.- Ez történhet a kisebb települé­sek önállóságának megtartásával, közös szervezetek létrehozásával, de elképzelhető, hogy sor kerül összeolvadásra is.” A gazdasági szükséghelyzet mellett várhatóan a kormányzati szándék is az egyesü­lés irányába hajtja majd az önkor­mányzatokat. (lpj) Pozsony. „Hölgyeim és uraim, Szlovákia óriási lé­pést tett a fejlett Európa felé” - ezekkel a szavakkal jelentette be Csáky Pál em­berjogi miniszterelnök-he­lyettes, hogy a kormány végre jóváhagyta az anti- diszkriminációs törvény tervezetét. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A három kereszténydemokrata miniszter közül Vladimír Palkó belügyminiszter a törvény ellen voksolt, Martin Frone oktatási és Dániel Lipsic igazságügyi minisz­ter tartózkodott. Lipsic és Csáky az elmúlt hetekben közösen ke­reste a törvénnyel kapcsolatos kompromisszumot, ám a homo- szexualitásra vonatkozó részben nem tudtak megegyezni. A kor­mány két változat közül válasz­tott. Az egyik szerint a nemi irá­nyultságot nem szabadna firtatni, a másik értelmében kimondottan tilos a nemi irányultság miatti diszkrimináció. A kabinet végül ez utóbbi megoldásra bólintott rá; Lipsic nem is vett részt a kor­mányülés utáni sajtótájékoztatón. Kérdésünkre, véletlenről vagy sértődöttségről volt-e szó, Csáky azt válaszolta: „Lipsiccel korrek­tül együttműködtünk, de talán úgy látta, ez mégiscsak az én tör­vényem.” Az igazságügyi minisz­ter a kormányhivatal folyosóján leszögezte: tiszteletben tartja a kabinet döntését. Szerinte a mi­niszterek színvonalas tervezetet fogadtak el, csak a homoszexuáli­sokról szóló rész nem jó, és nem kizárt, hogy a KDH-s honatyák a parlamentben megpróbálnak vál­toztatni rajta. „Miután a kormány a számomra nem elfogadható al­ternatívát hagyta jóvá, ez a terve­zet már nem az én törvényem, ha­nem Csákyé” - jegyezte meg Lipsic. A javaslat értelmében tilos mindennemű hátrányos megkü­lönböztetés. Csáky pozitív intéz­kedések bevezetését is szorgal­mazta, erre nem volt politikai akarat. A tervezet szerint ha vala­ki úgy érzi, diszkriminálták, pa­naszt emelhet a nemzeti emberjo­gi központban. Miután bizonyí­totta, hogy gyanúja megalapo­zott, a bíróság előtt már az alpe­resnek kellene igazolnia, hogy nem történt diszkrimináció. „Lé­nyegében ugyanaz az elv érvénye­sül, amilyet a vagyon eredetéről szóló törvény is tartalmazott, ám sokkal precízebb a megfogalma­zás. Itt először a felperes tesz le az asztalra valamilyen bizonyítékot, a bizonyítási teher csak ezután billen át az alperes oldalára” - magyarázta lapunknak Csáky. A törvény alól kivételt képeznek az egyházak. Ha például valaki kato­likus pap szeretne lenni, és az egyház nem tesz eleget a kérés­nek, diszkriminációra hivatkozva senki sem perelheti be az egyhá­zat. „Minden vallásnak, egyház­nak megvannak a hagyományai, melyeket tiszteletben kell tartani” - magyarázta a miniszterelnök­helyettes. (sza) Schuster, a főzarándok Füle: a pápát sértik meg Pozsony. Nem Rudolf Schuster szervezi a nemzeti zarándoklatot a pápához, a köztársasági elnök csak részt vesz rajta, tájékoztatott Ján Füle elnöki szóvivő. Az államfőt a püspöki kar kérte fel a részvételre, ezért azok a pártok, melyeknek a vezetői nem hajlandók vele menni a Vatikánba, nem őt sértik meg, ha­nem a szervezőket, illetve a pápa iránti tiszteletlenségükről tesznek tanúbizonyságot. Az MKP és a KDH vezetői már tegnapelőtt bejelentet­ték, nem csatlakoznak az ál­lamfőhöz, mert attól tartanak, hogy Schuster kampányfogásként használja fel a látogatást. Pavol Mi- nárik KDH-s képviselő szerint Schusternek nincs morális joga a szlovákiai zarándokokat vezetni. Vladimír Meciar HZDS-elnök sze­rint is öncélú Schuster vatikáni lá­togatása, s bár hangsúlyozta, ő is hívő, de nem vesz részt a vatikáni látogatáson, (s, t) Králik kacsája Vicces elnöki kampány Pozsony. Ján Králik, az SDE el­nökjelöltje versenyekkel akarja fel­hívni magára a sajtó figyelmét. A besztercebányai polgármester a le- gobjektívebb róla készült anyag író­ját kétszemélyes hétvégi üdüléssel ajándékozza meg Králikyn, az a médium, amely nem foglalkozik vele, azaz homokba dugja a fejét, strucctojást kap. A bulvárhír-kate- góriában a legnagyobb kacsát leho­zó lapnak pedig egy élő szárnyas jár. Ezt a kacsát Besztercebánya magyar testvérvárosa, Salgótarján polgármestere adja. (SITA) Tiltakozik a kamara Több közjegyző működhet Pozsony. A jövőben törvényileg már nem korlátozzák a közjegyzők számát, döntött tegnap a kor­mány. A közjegyzői kamara szerint a változtatás káros hatású, s teljes­séggel elutasítja azt, mivel így tel­jesen megszűnik az állam és a ka­mara ellenőrző szerepe. A javasla­tot kidolgozó igazságügyi minisz­térium szerint az egészséges ver­seny egyértelműen a lakosság ja­vát szolgálja majd. (SITA) Tranzitország vagyunk a fegyverkereskedelemben, tovább kell szigorítani az ellenőrzést Bírálat érte a szlovák fegyverexportot A Dohányzásellenes liga lelövetné a cigizőket KOCUR LÁSZLÓ Reszkessetek, ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Túl erős a dohánylob­bi, mondta tréfásan Rudolf Zajac egészségügyi miniszter, miután visszavonta a tegnapi kormány­ülésen a nem dohányosok védel­méről szóló törvénytervezetet. Később elárulta, néhány apróság szúrt szemet egy-két kormánytag­nak, ezeket kijavítja, és jövő héten újra előterjeszti a javaslatot, mely a jelenleg normánál jobban védi majd a nem dohányzókat. A ciga­rettadoboz felületének legalább 40 százalékán a dohányzás veszé­lyeire kell felhívni a figyelmet. dohányosok! Közterületeken, éttermekben, buszmegállókban, munkahelyen csak rendkívül korlátozott mérték­ben lehet majd cigizni, a törvény- sértő pedig komoly pénzbírsággal sújtható. Zajac elárulta, a Dohány­zásellenes Liga részéről olyan kije­lentések is elhangzottak az egyez­tetéseken, hogy a füstölőket le kel­lene lőni. „Mindenkit arra kérek, hagyja abba a dohányzást! Nem a lehetséges büntetések vagy az új törvény miatt, sőt nem is azért, mert egyre drágább a cigi, hanem mert a dohányzás káros az egész­ségre!” - hangsúlyozta a nemrég még erős dohányos Zajac. (sza) Pozsony A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jog­védő szervezet tegnap hozta nyil­vánosságra jelentését a szlovákiai fegyverkereskedelemről. A HRW szerint a kormánynak intenzíveb­ben kellene dolgoznia azon, hogy ellenőrzése alatt tartsa e területet. A jelentés leszögezi, 2000-ben és 2001-ben tett ugyan az ország bi­zonyos lépéseket, de még mindig akadnak kiskapuk, melyek kihasz­nálásával fegyvereket lehet továb­bítani olyan - túlnyomórészt afri­kai - országokba, ahol megsértik az emberi jogokat. A szervezet azt állítja, Szlovákia nemcsak fegyver­exportőr, de tranzitországként is működik. Amikor Szlovákia szere­tett volna a NATO-hoz és az EU­hoz csatlakozni, felajánlotta, hogy megteszi a szükséges intézkedése­ket és rendet teremt ezen a téren. A csatlakozás küszöbén be kell fe­jezni ezt a folyamatot, mondta Li­sa Misol, a HRW szlovákiai képvi­selője, a jelentés szerzője. A szervezet beszámolója szerint a vizsgált időszakban három erősen vitatható ügy akadt. 2000- ben és 2001-ben nemzetközi fegy­vercsempészek azt használták ki, hogy országunkban nem kielégítő az ellenőrzés. Javítás ürügyén har­ci helikoptereket hoztak be, majd azokat Libériába továbbították, amely embargó alá esik. 2001 szep­temberében a pozsonyi reptéren száz darab iráni páncéltörő gráná­tot foglaltak le. Ebben az esetben Szlovákia tranzitország volt. Erre a törvényi szabályozás bizonyos jog­hézagai miatt kerülhetett sor. Szin­tén 2001-ben a hadsereg állomá­nyában feleslegessé vált vadászgé­peket adtunk el Angolának, ezzel az ország megsértette az EU Maga­tartási Kódexét, melynek betartá­sára kötelezte magát. Lisa Misol elismerte, hogy javul az ellenőrzés, de Szlovákiának még sokat kell tennie azért, hogy az illegális fegyverkereskedelem miatt szerzett rossz hírnevén ja­vítson. A HRW javasolja a kor­mánynak, hogy távolítsa el a jog­hézagokat, szabályozza a közve­títők és a kereskedők tevékenysé­gét, és felelős módon váljon meg a feleslegessé vált arzenáltól. Human Rights Watch A nemzetközi szervezet az emberi jogok védelmével foglalko­zik. A diszkrimináció és az emberellenes magatartási formák ellen küzd, s igyekszik elősegíteni a politikai szabadságjogok kiteljese­dését. Rendszeresen nyilvánosságra hozza azokat az eseteket, amikor az emberi jogok sérültek, és igyekszik elérni a vétkesek fe­lelősségre vonását. Á szervezet fegyverkereskedelemmel foglalko­zó divíziója 1992-ben alakult. Célja, hogy ellenőrizze azt, különö­sen a világ azon országaiban, ahol az állam nem tiszteli az emberi jogokat. Hosszú ideje küzd a taposóaknák betiltásáért, (ker)

Next

/
Oldalképek
Tartalom