Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-02 / 26. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 2. 16 Kitekintő Hit és politika élteti még ma is annak a jeruzsálemi templomnak a mítoszát, amelyet egy zsidó felkelés után a rómaiak kiraboltak és leromboltak Indiana Jones a vatikáni kincstárban? időre megpróbál behatolni a muzulmánok által birtokolt területre, s ott vallási cselekményeket végrehajtani. A Gerson Salamon által vezetett hívók elkészítették a majdani templom hatalmas sarokkövét is, s ezt többször felutaztatták Jeruzsálembe. Az építkezésnek természetes akadálya a mecsetek jelenléte. A muzulmánok joggal tartanak attól, hogy a fanatikus hívők akár fel is robbantanák az épületeket. Ők ezt tagadják, mert - állítják - csak azt akarják elérni, hogy a két mecsetet bontsák le, és Mekkában építsék fel ismét. A salamoni tervek alapján újjáépített szentély azonban önmagában kevés a bibliai hitgyakorláshoz. Ehhez az állat- és egyéb áldozatok elvégzésére megfelelően kiképzett papok és más kellékek is szükségesek. A majdani papok oktatását két jesiva (vallási főiskola) is végzi. De fel kellene előbb lelni az egykor, a Szentek szentjében őrzött frigyládát is. Steven Spielberg filmjében ezt Indiana Jones megtette. A frigyládában az eredeti törvénytáblákat, Áron főpap botját, s egy edény mannát őriztek állítólag. Egyes elméletek szerint Etiópiában lenne, mások a Jordán nyugati partján, Nébo hegyén, esetleg a Sínai-félszigeten tudják. De van olyan elmélet is, amely a mostani mecsetek alatt, a hegy mélyében véli a ládát. Pár éve egy buzgó rabbi elindított egy amatőr feltárást, ami kihívta az arabok felháborodását. A bibliai előírások szerint a szentélybe lépő papoknak egy rituálisan feláldozott és elégetett vörös borjú hamujával kell megtisztítaniuk magukat. A szükséges állatok tenyésztését a korszerű biotechnológiai módszerekkel folytatják. A vallási vakbuzgóság a Szentföldön az elmúlt évtizedekben többször provokált veszélyes ösz- szecsapásokat. A Templom-hegy és a hozzá kapcsolódó legendák, messianisztikus várakozások újból és újból ilyen fenyegetéseket hordoznak. Az ősi menóra fellelése mindenesetre nagy archeológiái szenzáció lenne. Am ehhez legalább egy Indiana Jones kellene. A vallási vakbuzgóság többször provokált veszélyes összecsapásokat. Január közepén Izrael két (ortodox) főrabbija kereste fel II. János Pált a vatikáni dolgozószobában. A hivatalos közlés szerint Jona Metzger és Slomo Amar főrabbik arra kérték a pápát, hogy szólaljon fel a világban erősödő antiszemita tendenciák ellen. Kérték, hogy járjon közbe a Hezbollah izraeli foglyai érdekében is. MIKLÓS GÁBOR Arról is szó volt, hogy a katolikus naptárban egy napot a judaizmus tanulmányozására fordítanának. A világsajtó azonban elsősorban azzal foglalkozott, amiről nem volt szó a pápai audiencián: a jeruzsálemi templom nagy aranymenórájának visszaadásáról. Amar főrabbi megerősítette: erősen hisz benne, hogy a nagy hétágú arany mécses valahol lent rejtőzik a Vatikán titkos kincstárában. Ó és más zsidó vallási személyiségek azt sejtik, hogy ugyanott az egykori jeruzsálemi templom más kincseit és fontos héber kéziratokat is rejtegetnek. A Szentszék illetékesei ezt tagadják. A két főrabbinak viszont megmutatták Majmonidész, a XII. században élt zsidó filozófus egy kéziratát. A templomot - amely akkor a „második” jelzőt viselte - időszámításunk után 70-ben egy zsidó felkelés után a rómaiak kirabolták és lerombolták. A kincseket, arany; edényeket Rómába hurcolták, ahogy ez a mai napig látható Titusz diadalívén. Bizonyos ortodox A Szikladóm aranykupolája uralja a képet zsidó csoportok úgy vélekednek, hogy a menóra megtalálása és Jeruzsálembe való visszavitele jelezhetné a templom újjáépítésének kezdetét. A Templom-hegyet azonban másfél évezrede a muzulmánok birtokolják. Ez vallásuk harmadik legszentebb helye. Itt van az al- Aksza-mecset és a gyönyörű SzikAz arany mécses valahol lent rejtőzik a Vatikán titkos kincstárában? ladóm. A területet, ahol a mohamedánok tiltják a nem muzulmán vallásgyakorlást, hivatalosan egy vallási alapítvány felügyeli. így van ez 1967 óta, amikor az izraeli csapatok elfoglalták Jeruzsálemet. Dajan védelmi miniszter visszaadta a „nemes szentélyt” a muzulmánoknak, s ez érvényes a mai napig. A hely a hivatalos zsidó álláspont szerint tilalmas minden vallásos izraelita (és bárki más) számára. Ezt a rabbiság által kitett táblák jelzik régóta. Ezt a hely rituálisjellegével indokolták. Mivel nem lehet pontosan tudni, hogy hol is volt a templom, s hol volt a legbelső szentély, a „Szentek szentje”, ahová csak a rituálisan megtisztult főpap léphetett be, az egész területre megtiltották a belépést. Ezt azonban jelentős csoportok nem hajlandók tudomásul venni, és a Templom-hegy visszaszerzését tervezik. Az izraeli és a világsajtó hosz(Képarchívum) szabb ideje beszámol azokról a zsidó fundamentalista csoportokról, amelyek a templom helyreállítását, a harmadik szentély felépítését tervezik. A Templomhegy hívői nevű szervezet időről A Templom-hegyhez 3 vallás fontos eseményei fűződnek. A zsidók szerint itt akarta Ábrahám feláldozni fiát, Izsákot. Az itt épült templom előteréből verte ki Jézus a kufárokat. A muzulmánok szerint Ábrahám/Ibrahim másik fiát, Ismael/Iszmailt akarta itt feláldozni. Mohamed erről a kőről szökkent az égbe egy csodálatos paripán. I. e. 1000: Dávid, Izrael királya elfoglalja Jeruzsálemet és a városba viteti a frigyládát. A templomot nem építheti fel, mert „ő a háború embere volt.” I. e. 950: Salamon, Dávid fia felépíti az első szentélyt. I. e. 586: Nabukodonozor babilóniai király leromboltatja a templomot, a zsidókat elhurcol- tatja. I. e. 538; A babiloni birodalmat megdöntő perzsák visszaengedik Jeruzsálembe a zsidókat. I. e. 515: A második templom felszentelése. A következő századokban a várost és a templomot többször elfoglalják, kirabolják és megszentségtelemtik. Nagy Heró- des, a rómaiak hűbérese alatt az épületeket újjáépítik és kibővítik. I. sz. 70: Egy Róma-ellenes felkelés után Titusz kifosztja és leromboltatja a szentélyt. I. sz. 691: Római, bizánci és pártus uralom után az arabok foglalják el a várost Felépül a Szikladóm az egykori szentély helyén. Japánban a nemzeti érdek az volt, hogy ne legyen normális hadsereg, a nemzeti érdek az volt, hogy ne legyen semmilyen katonai akció Tokió kezdi felismerni: köszönet csak annak jár, aki háborúba is megy KRAJCZÁR GYULA Egyes közvélemény-kutatások szerint a japán publikum 80 százaléka ellenzi, hogy az ország katonái Irakba menjenek. Nem az a kifogás, hogy nincs hozzá semmi közük, és nem az, hogy ott akár meg is halhatnak, hanem a „hagyományos” japán érv: nem mehetünk háborúba. A hagyomány történelmi távlata 57 év. 1947. május 3-án lépett életbe az amerikaiaktól kapott alkotmány, benne a híres pacifista 9. paragrafussal. Azóta Japánban két lélek igyekszik megemészteni a helyzetet. Az egyiket leginkább az a japán hivatalnok fejezte ki, aki azon az ominózus május 3-án öngyilkos lett szégyenében. A másikat talán ez a mostam 80 százalék, amely persze nem volt mindig ennyi. De ugyanez a közvélemény az ősszel újraválasztotta Koidzumi Dzsunicsiro miniszterelnököt, aki Irakba küldi a katonákat, s aki már négyszer látogatott el kormányfőként a háborús bűnösök hamvait is rejtő Jaszukuni szentélybe. S ugyanez a közvélemény szavazta ki a parlamentből azt a két pártot, amely egyértelműen a békealkotmány mellett kampányolt, a kommunistákat és a szocialistákat. A The Asian Wall Street Journal egy vezércikke címében már „Koidzumi-restaurációról” beszél, nyíltan párhuzamot vonva a XIX. század nagy fordulatával, a Meidzsi-restaurációval, amely megnyitotta Japánt a külvüág számára. Az a folyamat rendkívül megosztotta a társadalmat, ám végül az indította el azon az úton, amely a modern Japán megteremtéséhez vezetett. Most Koidzumi osztja meg a japán társadalmat. Nem egyszerűen a katonák Irakba küldésével, hiszen ez csak része egy nagyobb folyamatnak. Koidzumi érvelése nem meglepő, bár Japánban rendkívül szokatlan. Azt mondja a miniszterelnök, hogy országa energiaigényének 90 százalékát a Közel-Keletről szerzi be, így első rendű érdekük, hogy ott nyugodt, kiegyensúlyozott viszonyok alakuljanak ki. Vagyis azért küldik a katonákat Irakba, mert ez a nemzeti érdek. Ez az érvelés a világ legtöbb országában teljesen normálisnak és hétköznapinak hatna, legfeljebb lehetne rajta vitatkozni, hogy valóban ez-e a nemzet érdeke. Japánban azonban fél évszázada nem lehetett olyan gondolatmenetet észlelni, melyben a nemzet érdekét valamilyen katonai művelet szükséges voltával kapcsolták volna össze. A nemzeti érdek az volt, hogy ne legyen normális hadsereg, a nemzeti érdek az volt, hogy ne legyen semmilyen japán katonai akció. A nemzeti érdek az volt, hogy Japánt elfogadja a nemzetközi közösség, az pedig ezt csak annak fejében tette meg, ha az ország békés, ha nincs hadserege, ha nem hagyja el fegyveres ember a szigeteket. A világ azonban megváltozott, ebből a szempontból ugyan nem nagyon, de lényegesen. Az Egyesült Államok nem fél Japántól, viszont nagyon drágállja, hogy neki kell garantálnia az ország biztonságát. S ez a változás elég is volt ahhoz, hogy Japánban felerősödjenek az addig is megvolt, csak erősen elfojtott hangok: nekünk is „normális” országnak kell lennünk. Koidzumi ezt ráadásul meg is fejeli: ó nem pusztán normális országot akar Japánból, ő azt szeretné, ha az ország a nemzetközi közösség felelős tagja lenne. Eddig is igyekeztek persze, hiszen az összes válságtérség legnagyobb segélyezői voltak. Ezt hívták „csekkfüzet-diplomáciának”. Csak mindig azt kellett tapasztalniuk, hogy hiába a rengeteg pénz, ebben a partiban csak annak jár köszönet, aki fegyverrel odamegy a háborúba. Koidzumi mindenestre megpendítette azt, amit még egyetlen elődje sem mert, s kijelentette, 2005-ben módosítani fogják az alkotmányt. Konkrétumokról még nincs szó, de a kibogarászható cél a normális országgá válás. Erősen túloznék, ha azt állítanám, hogy a politikusok Ázsia- szerte fel-feldobálják a sapkájukat örömükben. Az eltelt lassan 60 év nem volt elég ahhoz, hogy begyógyítsa a háborús sebeket. Nem volt elég ahhoz, hogy a japánok a békealkotmányukkal együtt meggyőzzék a korábban leigázott nemzeteket, hogy szándékaik békések. Még csak ahhoz sem volt elég, hogy a kínaiak, koreaiak, malájok, burmaiak és a többiek bocsánatkérésként fogadják el a bocsánatkéréseket. Egész Ázsia tele van a japán katonák által elkövetett galádságok emlékhelyeivel. Mindenütt nemzeti ünnep a japánok legyőzésének napja. A Jaszukuni szentély, a japán katonai erények és nemzeti büszkeség szimbóluma a többi országban a gyűlölet szimbóluma. Örökösek és megoldhatatlanok a viták a történelemkönyvekről, az ünnepekről, egyes eseményekről (így a nankingi mészárlásról). Koidzumi legnagyobb gondját azonban várhatóan a belső viták okozzák majd. Sokan ma is úgy gondolják, hogy nem állja ki az alkotmányosság próbáját az iraki vállalkozás. S az ilyen érvek mögött többnyire nem csupán az alkotmányosság, hanem a mostani konkrét alkotmány eszméjéhez való ragaszkodás rejlik. Abban nagyjából közmegegyezés van, hogy nem lenne rossz most már saját alkotmány az amerikaiaké helyett. De ez sokaknál nem járna érdemi változásokkal. Mások viszont máris jönnek elő új eszmékkel, s ahogy telnek a hetek, egyre világosabb, hogy nem kizárólag a kilences paragrafusról meg a hadseregről lesznek itt öldöklő szócsaták. Az amerikai alkotmány - a katonai korlátozásokon túl - szakértők szerint meglehetősen liberális. Az említett 1947-es öngyilkosnak nemcsak az volt a baja, hogy nem lehet hadsereg és nem mehetnek a katonák külföldre. Legalább ilyen súlya volt annak is, hogy a szuverenitás az ég által rendelt császártól a konfúzus nép kezébe került. Az bizonyos, hogy a 2005-ös alkotmányozás már most illúziónak tűnik. Legutóbb már Koidzumi is négy-öt szükséges évet mondott, de a jogászprofesszorok inkább egy évtizedről beszélnek. S a becslések csak a viták időigényéről szólnak. Ha azonban a folyamat * fegyverkezési spirált indít el a Távol-Keleten, s a máig meg nem oldott, háború utáni problémákat új feszültségekkel díszítik fel, az hatással lehet az amerikai álláspontra is. Ebből a szempontból nagy jelentősége lehet annak a kínai törekvésnek, amely a koreai tárgyalásokat szélesebb biztonsági egyeztetési keretté féjlesztené. Ez lenne az úgynevezett pekingi folyamat, bevallottan a helsinki folyamat mintájára. Az idei év ad választ arra, nem szaggatja-e szét az egészet - a tokiói folyamat. Peking, 2004. január A Jaszukuni szentély, a japán katonai erények és nemzeti büszkeségszimbóluma (Képarchívum)
